2017. szeptember 17., vasárnap

AZ ÉN KORMÁNYOM

Az én kormányom klasszikus struktúrában működne, a minisztereket minisztereknek neveznénk és nem raknék a nyakukba egy nyálcsorgató idiótát, hanem felelős minisztériumokat vezetnének.
A miniszterelnök munkáját a miniszterelnökség apparátusa segítené, természetesen a hatásköröket nem gyűjtené, hiszen a döntési jogosítványokat oda kell telepíteni, ahol az adott területet legjobban ismerik, és ez nem okvetlenül egy nagyranőtt vízfej, amelyik csak bólogat a bölcs miniszterelnök döntéseihez.
Vezetője egy valóságos államtitkár lenne, ő lenne az, akit választások után cserélni lehetne, de a miniszterelnökség apparátusát nem.
A minisztériumoknál ugyanez lenne a helyzet, két államtitkárral, közülük az egyik politikai államtitkár, aki miniszterével együtt képviseli a minisztérium politikai döntéseit,  osztja a miniszter sorsát, de a minisztérium szakmai működtetéséért felelős államtitkár nem lenne politikai zsákmányszerzés áldozata.
Az apparátusok ma is tudják, hogy ki érti az adott területen legjobban a szakmát, közülük kellene, hogy kikerüljön ez a személy.
Lehetne akár egy ilyen kormány is:




Miniszterelnök:                          Bokros Lajos
Miniszterelnöki Hivatal:             Dobrev Klára
Minisztériumok:
Belügyminisztérium                    Szanyi Tibor
Külügyminisztérium                    Göncz Kinga
Honvédelmi minisztérium           Vona Gábor
Pénzügyminisztérium                 Veres János

Kereskedelmi minisztérium        Varga István
Igazságügyi  minisztérium          Magyar György            
Tájékoztatási minisztérium         Kálmán Olga
Információs (IT) minisztérium     Szijártó Zoltán       
Ipari - mezőgazdasági min.        Gőgös Zoltán
Kulturális minisztérium                Alföldi Róbert
Oktatási minisztérium                 Magyar Bálint

Egészségügyi minisztérium        Sinkó Eszter
Önkormányzati minisztérium:     Gémesi György
Környezetvédelmi min.               Illés Zoltán

Munkaügyi minisztérium:            Herczog László
Esélyegyenlőségi minisztérium:  Ferge Zsuzsa

Állambiztonsági szolgálatok:           Vadai Ágnes


Természetesen ez csak játék, hiszen a lényeg itt mégiscsak az lenne, hogy milyen területeken és milyen feladatokat kellene végrehajtani, ehhez  kellene megtalálni az embereket és a módszereket, ami szintén nem egyszerű feladat.
A fő cél persze a jogállam helyreállítása, de ehhez ezer apró intézkedést kell végrehajtani.
Csak például - a tájékoztatás területén újra kell fogalmazni az állami fenntartású televízió-csatornák feladatait, az állam hirdetési tevékenységét a magánkézben levő médiumoknál, a rádiófrekvenciák kiosztását, és még ezer dolgot, - no, ezeken kellett volna dolgoznia az ellenzéknek már négy éve, aprólékosan, részletesen, egy stábnak pedig a kormányváltást követő azonnali intézkedéseken.
Nagy cirkusz lenne, de megérné, persze ehhez kellene Országos Rendőrfőkapitány is, és az sem lenne baj, ha a Honvéd Vezérkar Főnöke is tudná, és egyetértene vele, hogy a Honvédség felhasználása belpolitikai célokra tilos.
Kellene egy-két szervezeti intézkedés is, azonnal fel kellene oszlatni a személyekhez köthető fegyveres testületeket, őrizetbe kellene venni a korrupcióval gyanúsítható állami tisztségviselőket, és így tovább.
A magam részéről az új kormány összetételét a Közlöny után elsőként a Népszabadságban tenném közzé...



Álmodik a nyomor.
De az álmok - ha egyszerre sokan álmodjuk - akár valósággá is válhatnak...



:O)))

44 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves Pupu!

Rendben van!
De könyörgöm: miért kellene a magyar köz- és felsőoktatást egy Magyar Bálinttal tovább pusztítani???

góbé írta...


Rögtön egy piros pont, valóban Bokros az egyedüli alkalmas me.-jelölt! Nem pózol. Elkötelezett és kérlelhetetlen. Nem a körmén fonja mondanivalóját, amit ráadásul még a falu legvégen is kristálytisztán érthető és főleg Igaz!

És azonnal egy másik ! - mármint piros pont, bár ezen sokak fognak hisztizni, bocs aggodalmaskodni... Vona, plusz a Jobbik.
Egy pártot, melyre az aktiv választók 1/5-e szavaz, kisujjfeltartva, gőgösen elutasitani súlyosan kontraproduktiv! Sokkal praktikusabb bevonni egy kormány-és rendszerváltó formációba, mint, - mert ha lesz egyáltalán mérleg, annak nyelve a Jobbik lesz, - a fidesz halálosan ölelő karjaiba zavarni, mellyel újabb 2/3-uk valósulhat meg.

Emeszpééket fel kéne világositani, hogy a 2006.-ban 2,34 millió, rájuk szavazók többsége a Jobbik felé fordult !
2010.-ben már egy milla sem szavazott rájuk, mig '14-ben a messterrházy 'la garrder által megpuccsolt összefogás sem tudott produkálni 1,3 millió szavazatot. Kevéssel, de alatta maradtak.

Ki meri azt mondani, hogy 6-8 év alatt EGYMILLIÓ SZOCIALISTA SZAVAZÓ és MAGYAR (!), fasiszta/náci/soviniszta/irredenta/ - kinek mi tetszik - lett ???

Az esetleges fenntartások, kételyek eloszlatására jegyzem, a fidesz 2006.-ban 2,27 millió szavazattal BUKOTT, mig 2010.-ben 2.70, majd 2014.-ben 2,14 millió szavazattal 2/3-ot szerzett !!!

A kormányod összetételéhez még jegyzem, a - szerintem - túlontúl emócionális és pózoló Vadai helyett a számomra sokkal racionálisabbnak tünő Lattmann Tamást biznám meg az ÁB Szolgálatok felügyeletével... már ha játszani is engedsz...


PuPu írta...

Sőt - ez lenne a cél - a megfelelő jelöltek keresése...
:O)))

PuPu írta...

Kedves 1970, azért, mert ért hozzá, mert van benne tapasztalata, mert van elképzelése arról, milyennek illene lenni a magyar oktatási rendszernek, mert kellene valaki, aki kivenné a közoktatást a katolikus egyház kezéből, mert tisztességes ember.

Ő az egyik bizonyíték arra,, hogy nem minden termetes ember marha...

:O)))

anonymand írta...

PuPu!

Te Bonsai Duce kottájából játszol.
"Merjünk nagyot álmodni!" - mondotta volt őfőméltósága.
Te meg itten álmodozol, nem is akármekkorát.

Névtelen írta...

és mindenkinél legyen kézben egy nejlonzacsiba a legszükségesebb../ papírok..gyógyszer..usw../

nomerho miután vona átvette a kinevezési papírját..: NAGY SZÜKSÉGÜK LESZ RÁ !!!

PuPu írta...

Névtelen, adjál magadnak nevet, például "Viktor álma", vagy valami hasonlót.
A honvédelmi miniszter közvetlenül nem adhat parancsokat, a honvédséget a Vezérkari Főnök irányítja.
Emellett miért ne lehetne elhinni Vonának, hogy ő egy demokrácián belül akarja érvényre juttatni pártja elképzeléseit?
A Jobbik szavazói se mind nácik, vannak közöttük sokan, akik demokratikus országot szeretnének, csak éppen a libalopások ellen ágálnak, de őket kézben lehet tartani.
:O)))

PuPu írta...

Kedves Anonymand, Orbán aznap kapna idegösszeomlást, amikor egy ilyen összefogás a tudomására jutna, mert ez számára egyenes út lenne a börtönbe...
:O)))

1970 írta...

Kedves Pupu!

Ha Hiller Istvánt említjük ilyen célok érdekében, sokkal inkább egyetértenék.
Sajnos Magyar B. nem alkalmas az oktatás rendbetételére. Szerintem nem is igazán ismeri a közoktatás rendszerét:(

Névtelen írta...

neveletlen

Ajvé, és a blogon szakmányban fényezett Gyurcsány az smafu, ő nem kap semmilyen pozit?!
Pupu, léci intézkedjél! :)
Vagy úgy gondolod, hogy többet visz, mint amennyit hoz?

:O)))

PuPu írta...

Kedves 1970, nem zavar, hogy oktatási miniszter volt néhány évig?
1996 januárja és 1998 júliusa között Horn Gyula kormányában művelődési és közoktatási miniszter volt, 2002 és 2006 között ismét.
Hiller sem rossz, de egy ilyen összeállításban nem lehet egy pártot favorizálni.

:O)))

PuPu írta...

Kedves neveletlen, szerintem nincs szakmányban fényezve a mi Ferkónk, de azért ócsárolni se kellene.
Gyurcsány pártelnöki pozíciót kapott, egyelőre jól ellehet ott, négy év nem a világ, írjon qrvajó könyveket a magyar szociáldemokráciáról a XXI. században, aztán majd a következő ciklusban úgyis visszajöhetnek a pártok a saját programjaikkal - akkor már brillírozhat.
Ameddig Orbán hatalman van, addig a karaktergyilkosság sem áll le, és ha elzavarjuk, senki sem fogja ebben kissebbíteni Gyurcsány érdemeit...
A hibái egy része meg talán feledésbe merül...
Megmondta Lenin elvtárs: ami nem megy...

:O)))

PuPu írta...


http://www.pupublogja.hu/p/vendegoldal_4.html

Az egyik fejezet Gyurcsányról szól - hát, ha ez neked fényezés...

:O)))

Milán Endre írta...

Köll mán a vitézség!
Kedves PuPu!
Legyen meg a te kormányod!
Azoknak pedig, akik fantasztának, álmodozónak tartanak - a hivatásos jajveszékelőknek, jammerolóknak, kétkedőknek és okostóniknak - azt üzenem, hogy csak egy ilyen merész lépésnek van realitása. Vannak pillanatok, amikor a józanság nagyszerűséget követel és kevesebbel nem érheti be.
Az ötvenes évek egyik filmslágeréből idézném a labancoktól meggyötört, kisemmizett jobbágyok sóhaját:
"Köll mán a vitézség..."
Endre

Névtelen írta...

neveletlen

Van mááásik...

http://www.pupublogja.hu/2015/06/gyurcsany-friderikusznal.html

Szerintem ezt hagyjuk, inkább azt áruld el, hogy Null Komma (Pakkos) Lajos hogy kerül a mine posztra, amikor, nem is olyan régen, még így vélekedtél róla.

http://www.pupublogja.hu/2014/09/cicaharc-es-bokros-bajusz.html

talalom írta...

Naná, hogy én is a névsoron rugózok.
Bokros: nagyon tisztelem, főként azért, mert valaha képes volt elmagyarázni nekem is érthetően bizonyos pénzügyi folyamatokat. Ezért inkább az MNB elnöki posztján látnám szívesen.
Akkor ki a minelnök? Kövezzetek meg: valamelyik "új" mocorgásból választanék, - ott sem mindenki hülye: Fekete-Győr,vagy az az Andrea nevű hölgy.
Bálint, Hiller egyaránt jó választás: a magyar köz- és felsőoktatási rendszer megérett a "pusztításra".
Nem kell tájékoztatási ÉS információs minisztérium, és egyik élére sem választanék gyakorló újságírót. (Az indoklás túl hosszú lenne.) Egy olyan intézmény kellene, amely a vezetők tájékoztatási KÖTELEZETTSÉGÉNEK betartásán őrködik, és a rádiófrekvenciák szétosztása lenne a dolga. (Ez az egyetlen, a technológiája miatt korlátos médiafelület.)
Közpénzből EGYETLEN - analóg sugárzású, kábel nélkül fogható - tévécsatornát, EGYETLEN, országosan fogható rádióadást, EGYETLEN országos terjesztésű napilapot és egy hetilapot működtetnék. A többi éljen meg a piacon, ahol szigorúan korlátoznám az állami vállalatok hirdetési költségeit.
Vona nem lenne rossz belügyér, főként, ha áll mellette egy erős,lehetőleg a kriminalisztikában jártas államtitkár, aki lefogja a kezét, ha a "nemzetárulók" ellen akarná bevetni az állami erőszakot. Esetében az inkább a kérdés, hogy vállalna-e tisztet egy ilyen kormányban?

talalom írta...

Bocs, folyt köv. A kultúra élére sem állítanék gyakorló művészt, esetleg inkább több műfajban járatos kritikust - van ilyen, akinek ráadásul halovány sejtelme is van a politika működéséről, nemcsak annyi, hogy "fúúúj, hogy jön ez a magas művészethez"? Sinkó Esztert nem ismerem, de az egészségügyben Pusztai Erzsébet is labdába rúghatna.
A többi ok.

talalom írta...

Bocs, még egy: az is lehet,hogy az oktatást és a kultúrát egy tárcába szervezném (akkor inkább Magyar Bálint, Hiller inkább "oktatástechnikus", bár persze kulturált ember). De az egyik feltételezi a másikat, így nem lenne idegen.

Promenad írta...

Ha ez a kormány létrejönne /amellyel egyébként túlnyomórészt azonosulni tudok-nem lenne gond annak az ujra induló Népszabadságban való megjelentetése. A főszerkesztő akár az éles elméjü Csintalan Sándor is lehetne,ha nem csinálna megannyi alkalommal bohócot magából.

Moon River írta...

Dobrev Klárát simán cserélném Tétényi Évára....Vonáért gratula. Nem nagy dolog kormányt összerakni azokkal, akiket kedvelünk. De próbálni érzésünk ellenére, az egészen más, abban akad némi szellemi-érzelmi bravúr. Az érvelés, hogy Hiller volt már oktatási miniszter, nem tökéletes, mert Magyar Bálint is. Hillert szakmailag jobbnak tartom, Magyar Bálint utólag volt jobb, nem a posztján.
Viszont Alföldi mindenkinél tisztességesebb, ezért belőle sosem lesz politikus, ami nekünk (mint közönség), mindenképpen jobb is.
Aztán egy Fodor Gábor sehol?????? :-) Pedig ő annyira egyedülisakár!!!

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Egyetértek Veled, mert ezt a kormányt LE KELL VÁL-TA-NI!
Vona jelölésével is teljes mértékben azonosulni tudok, mert én még az ördöggel is házasságra lépnék, hogy ezt a mostani szemét bandát eltakarítsam. Ennek lenne még egy jelentős mellékhatása, hogy a jobbikos szavazókat erőteljesen balra tolhatnák.
A jelöltjeid olyanok, amilyenek, nagy választási lehetőséged Neked sem volt.
Az elmúlt közel három évtizedben alig akadt magyar politikus, aki így, vagy úgy ne kompromittálta volna magát.
A fodor gáborokat - és hasonló társait, - meg egyszer és mindenkorra el kellene felejteni. Az ilyenek úgy is megtalálják a módját, hogy a büdös életben ne kelljen dolgozniuk, - mondjuk alakítanak egy új pártot. Az lenne a neve, hogy... hogy Hazafias Népfront! Jól hangzik nem?....:O)

Lopásgátló írta...

Endre te ide túl intellektuális vagy.Jó ez a kormánytervezet! A jelenleginél mindenképpen. De Gyurcsány nélkül nem megy. Ő viszi el a karaktergyilkossági támadásokat. Gyakorlata van túlélésben, és momentán ő az egyetlen, kurázsival és személyes varázzsal rendelkező politikus, akinek a Fidesz, a puszta nevének említésére is sikítófrászban tör ki. Talán nem véletlenül!

talalom írta...

Tétényit inkább Gémesi mellé, az önkormányzati lobbi erősítésére. A kabinet (Miniszterelnöki hivatal) inkább erős, vállalatvezetői, karaktert követel, tagjai nem választott,hanem kinevezett személyek, működése hierarchikus, ebben Dobrev jobb. Ráadásul a kommunikációs készsége is ütősebb.

talalom írta...

Gyurcsánynak tényleg az elméletben lenne a helye inkább, bár igaz: személyét valami erős közjogi tisztséggel is meg kéne erősíteni(NEM ház, udvar, vagy más elnökséggel), tán a felszámolandó(és elszámoltatandó)valamelyik magyarságkárpátiaturulhun izé helyébe, egy jövőkutató intézmény élére. Botka maradhat polgi, ha a szegedieknek megfelel.

1970 írta...

Kedves Pupu!

Magyar B. valóban volt miniszter, én akkor éppen a közoktatásban dolgoztam, így ismerem "áldásos" tevékenységét.
Hiller legalább ismeri valamennyire azt a társadalmi alrendszert, amelynek irányítására vállalkozott, ami sajnos a liberális kollégáiról nem mondható el.
Persze volt Magyar Bálintnál is gyalázatosabb oktatási tárcavezető: Fodor Gábor. Remélem, az ő neve nem kerül terítékre:))

PuPu írta...

Kedves talalom, az, hogy valakinek még nem volt módja hibázni, még nem teszi alkalmassá az ország vezetésére, a tetejébe a Momentumos kis akarnokok már hibáztak is.
Hajdan Orbánék is ezzel aratták első sikereiket, a nagymamák meghódítását, ezeknek még kedves modoruk sincs, kis bunkók.
A tapasztalat ne legyen már hátrány!
Kedves Moon River, attól, hogy valaki tud küzdeni, még nem biztos, hogy a legjobb megoldás az adott helyzetben.
Egy ilyen esetben pedig a személy alkalmasságán túl a megszólítandó társadalmi csoportokhoz való viszonyát is mérlegelni kell, mondjuk egy Magyar-Hiller viszonylatban.
Gyurcsány remek elméleti szakember és kreatív a végtelenségig, de ha egységkormányt akarsz létrehozni, akkor nem lehet összezárni azokkal, akik gyűlölik, mert hatásfokromboló.
De lehetne belőle például házelnök, bár nem hiszem, hogy neki ilyen ambíciója lenne.
:O)))

PuPu írta...

Kedves 1970, közlekedési miniszternek sem okvetlen villamoskalauzt kell kijelölni, a pedagógusokról meg meglehetősen rossz a véleményem - tisztelet a kivételnek egy kontraszelektált társaság, nagy pofával, még nagyobb öntudattal és kevés ambícióval az ország jobbátételére.
Minden úgy jó, ahogy van, csak nekik legyen hatszoros a fizetésük és három havi nyári szünet, nem?
Magyar - és Hiller is - közelebb akarta vinni a magyar oktatási rendszert Európához, ehelyett Esztergomhoz sikerült közelebb vinni, sajnos.
:O)))

talalom írta...

Kedves Pupu!
Kínomban hoztam ez az "újak" körül-t - de egyre jobbnak tűnik az elképzelés. Ahogy Vona neve is csak az első látásra megdöbbentő. Fekete-Győrt még nem hallottam hibázni, bár az alelnöke (aki összegyurcsányozta magát), meg a másik hülye, az a Mécs-fiú, aki azt hiszi, az az irodalom, hogy valaki írásjel nélkül ótvaros bunkó bír lenni.(Egymondatos kisregénye Eszterházynak is van - Függő a címe - mégis más.) De biztos vagyok abban, hogy tisztul még arrafelé a kép, hullik még a korpa kifelé, és előbb utóbb megismerjük azt a normális valakit is, aki érti,tudja, mi a politika, és érdekesnek is találja. Ezt a generációt már mi neveltük (a hatvanasokat még nem, de ezek hetven, inkább nyolcvan-kilencvenben születettek), hát nem igaz, hogy így elcsesztük valamennyit.

PuPu írta...

Kedves talalom, a kor nem érdem, hanem állapot, emellett nem véletlen, hogy a világban sok helyen van Vének Tanácsa, de Nyeretlen Kétévesek Tanácsával nemigen találkozol.
Az ember is olyasmi, mint a bor - meg kell érnie, hogy igazán jó legyen, vagy menet közben megtörik, megpimpósodik, megecetesedik - de ez csak idővel derül ki.
A magyar semmiből sem tanul, e tekintetben sem, jóllehet itt az orra előtt a példa: felnőttek a hajdani tiszták és lám, mocskosabbak, mint bármelyik elődjük.
A tapasztalatszerzést nem lehet megspórolni, és nem örülnék, ha a gyerekeim lennének a kísérleti fehéregerek, akiken az életükben még egyetlen órát nem dolgozó huszonévesek tesztelnék a mérgek hatását.
Az ember nem hibátlan, de ha tud tanulni a hibáiból, az csak javít a minőségén.
Nem vagyok oda a gerontokráciáért sem, de a politizálás is szakma, az emberi jellem sem a homokozóban mutatja meg magát teljes szépségében, mindennek megvan a maga ideje.
Nem véletlen vannak a sikeres pártoknak ifjúsági szervezeteik, melyek a politika gyakorlóterei...
Szerintem gondold ezt végig, érdemes...
:O)))

PuZsu írta...

Álmodozni jó dolog és a gondolatoknak teremtŐ ereje van! A jelenlegi hatalom viszont tökÉLETesen felszalámizta az ellenzéket az "Oszd meg és uralkodj!" szellemében. Tény, hogy társadalmi szempontból és valódi többségi érdekek tekintetében MINDEN pÁRToskodás, megosztás, bűnbakgyártás bűn! A legtöbb/pláne a sztárolt!/ „szakértő” pedig ALAPból igazodik a hatalmi elvárásokhoz és a „szakértelmét” az úri elvárásokhoz igazítva szerezte meg. TermÉSZetesen a 10 parancsolat meg úri huncutság, hiszen a szolgaságot preferálja! Az embereknek valójában nincs szükségük határokra, kormányOKra, csak egységes világra, egységes pénzre és józan ÉSZre a TÖBBszintű önkormányzatisághoz! Ha mindenki rendet TEREMTene a saját portáján, akkor ugye MINDENKI egyetlen erkölcsi parancsra építi az ÉLetét, arra a szerETETre, amelynek gyakorlati megÉLése annyit tesz, hogy "Sohase tégy olyasmit embertársaiddal, amit magadnak nem kívánnál, amit nem szeretnél, hogy vele történjen meg!" /Szvsz PuZsu!/

kekec írta...

Pupu,
szerinted Vona a szavazatok majd 20 %-ával beérné egyetlen miniszteri poszttal?
És éppen a hadügy kontrolláltsága miatt szerintem ragaszkodna a belügyhöz is (a Rendőrségen belük egyébként is vannak már Tettrekészek) és az oktatáshoz is. Ami el is döntené a Magyar-Hiller vitát. Te szertnél egy ilyen kormányt?
Ezzel együtt máris többet csináltál, mint az egész ellenzék: felállítottad az Árnyékkormányt.

Továbbra is Tétényit javaslom ME-nek, a jelképisége miatt (garantáltan ellenzéki, nem baloldali, és a jobbikot is tartalmazó választási összefogással került Esztergom élére)
Nem kötődik egyik párthoz sem, tehát a döntéseket továbbra is a pártoik hoznák a kialakult erősorrend alapján (ez egyszuerű parlamenti tény)

Bokros gazdasági és/vagy pénzügyminiszternek inkább alkalmas.

Gyurcsány mi a faxt vakarózik, hogy még nem állt elő hasonlóval?

PuPu írta...

Kedves kekec, miniszterelnöknek nem áldozat kell.
És most férfi, mert olyan feladatok vannak, melyeket egy nőtől zokon venne a mai magyar társadalom.
Vona pedig nem kapna egyetlen miniszteri posztot sem, ahogy a többi párt sem, a miniszterek a miniszterelnök miniszterei lennének, csak neki tartoznának felelősséggel...
Tétényi csak apolitika iránt érdeklődők körében ismert, a választók Bokrost jobban ismerik, arra pedig, hogy mit mond róla a fidesz, nem kell adni - nem kell állandóan a fidesz lépéseire reagálni...
:O)))

talalom írta...

Pupukám! Igazad van az állapot-kérdésben, de. Mivel úgy tudom, éppen a diktatúrát szeretnénk elutasítani, vagyis azt a helyzetet, amikor egyetlen személy és szűk köre diktálja a törvényeket - ezért jó lenne visszaállítani a jogállami kereteket. Vagyis a törvényHOZÓ a parlament, a VÉGREHAJTÓ meg a kormány. Ha a kormányfő valamelyik új politikai formáció alakja lenne, ez megmozgathatná az apatikus fiatalokat a választásra. Egyébként, néha jobb, ha nincs tapasztalata valakinek a korábbi gyakorlatokban...
És: egy ember szerintem 14 éves korától már nem gyerek, függetlenül attól, hogy el tudja-e tartani magát, tisztában kell lennie azzal, hogy a jogai mellett kötelességei,és felelőssége is van. (Gyakran van lelkiismeret furdalásom, hogy a fiamat így neveltem, "elvettem a gyerekkorát. Igaz, szerzett két diplomát, anyagilag önállóan teremtette meg a házat, a családot - de nagyon sérülékennyé vált, ha "gyerekes"dolgokkal szembesül.) Egy 27 éves embert nem neveznék nyeretlen kétévesnek.
Vona: először úgy olvastam (tévesen), hogy a belügyi tárcát szánod neki, amivel maradéktalanul egyet értek. A honvédelmitől távol tartanám: még "kizavarná" a szövetségeseinket. Mindenképpen egy nemzetközi és európai ügyekben járatos valaki kéne:például Navracsics???

pleinair írta...


Vonával úgy vagyok, mint a mesebeli farkassal. Taktikai szövetséget kötnék vele az oroszlán ellen, de bizalmam jeléül nem tenném szájába fejem.

pleinair írta...


Szanyit hagynám az EU-ban tevékenykedni, jobb helyen van ő ott.
Alföldit se terhelném közügyek kötelező intézésével, színészként többet ér nekünk, mint hivatalnokként. Így is tudja egész népét tani-tani.

Magyar Bálint jelölésével egyetértek. Laikusként tetszett a poroszostól nagyon eltérő, személyiségfejlesztő, felelősségvállalásra nevelő pedagógiai módszere, és tetszett a lexikális tudástömeg helyett az önálló gondolkozás centrumba állítása.
Emlékszem, hogy a minden változással szemben ágáló pedagógusok körében nem volt népszerű Magyar Bálint megszokottól eltérő, felkavaró reformja.

talalom írta...

Plenair! Vonát belügyminiszterként kötnék a törvények: viszont a vidéki lakosság számára találhat törvényes és hatékony megoldást. Úgy vélem, van hajlama a törvények betartására. Muszáj valami minimális bizalom: nem építhetünk arra, hogy mindenki hazudik. A gárdisták nyilván végképp megutálnák - már ma sem a kedvencük. Viszont a tagságát lehetne pacifikálni.

talalom írta...

Ja! Miniszterelnök:Karácsony Gergely.
Gazdasági miniszter: Bauer Tamás (Meg lennétek lepődve! Bauer egyetért az alapjövedelemmel.)

pleinair írta...


Lopásgátló,
szerintem orbán szegedi látogatásakor a nagy egyetértéssel és széles mosollyal kísért meleg kézfogás egy megállapodást pecsételt meg. Ez a megállapodás arról szólt,
hogy a leendő miniszterelnöki székről álmodó polgármestert orbán valamilyen fű alatti együttműködés ígéretével támogatja, ha Gyurcsányt leszorítja a politikai palettáról. Ezen igyekszik azóta is következetesen a nagy lakli botka.

Névtelen írta...

csaszy hagyo hunvald tasnadi meg jól johetnek

http://mandiner.hu/cikk/20151027_csaszy_az_orban_rezsim_bortonenek_koszonhetoen_ismerte_meg_hagyot_hunvaldot_es_tasnadit

Névtelen írta...

lemaradt

http://index.hu/galeria/index/belfold/2017/09/19/gyurcsany_bekiserte_a_bortonbe_csaszy_zsoltot/

PuPu írta...

Névtelen, adjál magadnak nevet!
Lehetsz akár lusta, akár értelmetlen névtelen - te adod a nevet!
:O)))

talalom írta...

Feltettem a face oldalamra az én kormányomat hasonló, mint ez, de minelnök Karácsony, honvédelem Navracsics, Bokros MNB elnök, Vona belügyér. A politikai barátaim elevenen nyúznak éppen...

hello írta...

Tudom, hogy játék, Téged csak most, a kommenteket még nem is olvastam, de kérdezem: szerinted ebből a listából hányan nem fogadnák el a miniszteri kinevezést?

Szerintem pl. Kálmán Olga és Alföldi Róbert kreatívabb személyiségek annál, hogy egy minisztériumi struktúra működtetésére pocsékolják a tehetségüket.

Plusz lehet, hogy Bokrosnak Veresnél jobb ötlete lenne a pénzügyminiszteri posztra.

hello írta...

Lehet, hogy már senki nem néz ide vissza, de azért leírom, hátha:
kedves Talalom, nagyon tanulságos a Hír TV-n Péterfi Judit "Magánszféra" sorozata és persze Olga riportjai a minelnök-önjelöltekkel - ami már lezajlott, a neten mind visszanézhető.

Nagyon látványosan bújik ki a szög a zsákból 1-1 ügyes kérdés vagy szituációteremtés kapcsán, hogy valójában ki mit és miként gondol vagy tenne, ha lehetősége nyílna rá!
Nagyon díjazom a 2 riporter műsorvezetőt, okosan, célirányosan irányítják a beszélgetéseket!