2017. december 14., csütörtök

KAPITÁNY A GÉPHÁZNAK

Mennyi? - kérdezi a  kapitány.
Kétmillió háromszázezer, hangzik a szócsőből.
Mi kétmillió háromszázezer? - kérdezi a kapitány.
Hát a visszküldött  nemzeti konzultációs kérdőív, feleli  a gépház.
Csak te nem kérdezel semmit, a fejedet is csak lakásod legkisebb helyiségében ingatod, ott nem látja senki, miközben elképedve nézegeted mobiltelefonod kijelzőjén a híreket.
Egyelőre még nem jutott eszedbe, hogy a mai technika mellett igazán csak döntés kérdése, hogy kigyüjtsék azok telefonszámait, akik a Birodalom és Irodalom,  vagy a Kávégép  (KVG) aktuális számait olvasgatják  a meditációs negyedóra keretében.
Ez ma persze még a fantázia birodalmába tartozik, de nem a technikai megvalósíthatatlanság okán, hiszen még az is megvalósítható, hogy a cikk olvasása közben analizálja okostelefonod gazdájának arckifejezését, hanem azért, mert a hatalom nem egy lázadó társadalom közepén érzi magát.

Bármerre is nyúljon, kezét finom, zsíros gyapjú simogatja, márpedig egy nagyüzemi zsebtolvajnak ez roppant fontos, hiszen így észrevétlenül dolgozhat, és mikorra beeelenyúlsz a zsebedbeee, már régen elfelejtetted, hogy a tömegben melletted állt egy pocakos kis majom, hóna alatt focilabdával, kezében nemzeti zászlóval és önelégült pofával dörgölőzött hozzád, miközben havarjai folyvást lökdöstek a nagy tumultusban.


Alapvető gondok vannak ezzel a Nemzeti Inzultációval, ez persze nem zavarja magyarembert, és úgy örül neki, mint az Erzsébet-utalványnak, melyet az  ő pénzéből osztogatnak, és az ő pénzéből postáznak is.
A jó hír hozóját mindenki szereti, márpedig a pénz a "jó üzenet" kategóriába tartozik, a Magyar Postát mégsem szereti mindenki, csak hát magyarember semmiféle összefüggést nem talál aközött,  hogy   a Posta minősíthetetlenül végzi munkáját, meg aközött, hogy feladata ellátása helyett a legnagyobb csúcsidőszakban, karácsony előtt idióta kérdőíveket kell ide-oda cipekednie, meg a te pénzedből lecsippentett utalványokat kell kézbesíteni.
Ez utóbbit  persze a megfelelő adminisztrációval - anyja neve hat példányban, három aláírással esőben-fagyban az utcán, ahogy illik.
Persze ez jó üzlet a  Postának, a nyomdáknak, meg az Erzsébet utalványokat elszámoló közhasznúnak nevezett bandának, de hogy ez az egész cirkusz mennyibe kerül neked, arról nem szokott szó esni.
Ebben az országban az áram a konnektorból jön, a pénz meg terem, ilyen még a Bartók-terem is, de abból már csak a zenerajongók profitálhatnak,  míg ezekből az attrakciókból a fehérvári huszárok is - vastagon.



Magyarember bamba, beszopja a  dumát, hogy mikor a postás pénzt hoz, akkor kap valamit, pedig ez csak azt jelzi, hogy éppen meglopják, éppen rátesznek még egy-két napot a várólistára, éppen növelik néhány fővel a mélyszegénységben élők milliós táborát 
Éppen kiveszik a kisgyerekek kezéből a kenyeret azok, akik karácsonykor majd istenkednek ájtatos pofával, holott ők felelnének azért, hogy legalább egy doboz gyufa legyen a kezükben, hogy a jéghideg lakásban kis meleget érezhessenek.
A magyar politika már régen nem a tényekről szól, hanem a néphülyítésről.
Most éppen nem sorosoznak, most Brüsszeleznek, meg adnak négyen úgy tizenegymilliárd forintnyi eurót  Líbiának, hogy meg tudják védeni tengeri határaikat, melyek hossza mellesleg kétezer kilométer
Ez az alamizsnálkodás egyetlen dologra jó, nevezetesen, hogy azt a  benyomást tudják kelteni, mintha segítőkészek lennének, lehet nyiltkozni, hogy bőven kivesszük a részünket a szolidaritásból...
Azért ez - gyakorlatilag - ablakon kihajigált pénz.
Amíg a közel-keleti térség és Afganisztán problémáit nem oldják meg a nagyhatalmak, addig a menekült menekülni fog, és ameddig a globalizált világ nem tud emberhez méltó életet teremteni a szegényebb országokban is, addig a  gazdasági menekült nem várja szájtátva a sült libát, hanem mindig ott toporog majd a határokon, és ha legálisan nem, hát illegálisan fog belépni a gazdag országok területére.
Ha ezt a pénzt - tizenegymilliárd forintot - odaadnák Líbiának, legalább lehetne belőle egy focistadiont építeni - no, nem egy Népstadon méretűt, hanem egy Videoton nagyságrendűt.
Lehetne vele csapatot is adni, a kapuban Mészáros Lőrinc, középpályán Lázár, gólvágónak meg ott van Nagyurunk,  a magyarországi   törpeelefánt, kinek lépte alatt döng a föld...
Ezt a jelentős összeget (Józsinak, a  kocsmában, felesre váltva...) négy visegrádi ország lökné oda az araboknak, ami csak akkor lenne elég a probléma akárcsak tüneti kezelésére is, ha géppuska-lőszerre költenék - jelzem ez a megoldás nem áll mesze az orbáni gondolkodásmódtól.



Hát így vagyunk mostanság, karácsony előtt és Karácsony után, majd meglátjuk, mire megyünk.
Szerintem ugyan tönkre,  de lehet, csak le akarom nyomni Lengyel Lászlót. mint helyiérdekű Kasszandra...


:O)))

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A magyar politika már régen nem a tényekről szól, hanem a néphülyítésről." - Így : (

hello írta...

Ma már nem teljesen mindegy, mekkorát hazudnak?
Ennyiből a dupláját is mondhatták volna.
Nyilván azért kellett december elsejéig meghosszabbítaniuk a határidőt, hogy gőzerővel akár 1 milliónál több "visszaküldött" levelet produkáljanak.
Hogy legyen mit a "hátizsákba" tenni...
Miközben tudjuk, saját szemünkkel láthattuk a Hír tévé műsorában, hogy pl. neten 1 szavazót akárhányszor elfogadott a gép, tök kamu neveket szintén!
A posta is állami cég már - nyilván azt nyilatkoznak, amit parancsba kapnak.

Az egészben nem ez az eljárás, hanem a magyar nép azon észlény része az ország tragédiája, amik mindezt nagykanállal megeszik. Sőt, még örvendeznek is hozzá.
Fogalmam sincs, mekkora belőlük az utánpótlás, de ha újratermelődnek, akkor ne is reménykedjünk benne, hogy ez a lakosság agyilag felnő végre!

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Már "Nincsen apám,se anyám, se istenem, se hazám,...." Vesztettem optimizmusomból. Nem hittem volna DK-ás létemre, hogy a sok "túlokos Orbánt váltani akaró" pártjainkból szinte senki sem támogatta a Jobbik tüntetését. Legalább bújtak volna meg pár százan az ezer tüntető közé. Mi az hogy egy ilyen Fideszes gazemberség ellen tiltakozókat, taktikai okokból, finnyáskodva nem támogatunk. Hát akkor kiket, és mikor ? Megkérdezem, akkor számotokra, Vona vagy Orbán a gyűlölt fő ellenség. Döntsétek már el, a sok helyosztó alkudozás helyett, mit is akartok, mert itt már sokunknak akik még kiállnak mellettetek nincs már többször négy éve hátra.!

mavtelep írta...

Cereus
Bocsánat, de tudsz arra példát, hogy a Jobbik egyetlen egy alkalmat kihagyott volna, ha a DK-nak keresztbe tehetett ? Tovább megyek : ez a jövőben sem változna, elég lenne naponta emlegetni Gyurcsányt, amit persze meg is tennének.
Ha a szavazók nincsenek észnél, úgysem megyünk semmire...
Szervusztok, jó estét !

mavtelep írta...

Elfelejtettem az előbb :
Miért van az, hogy a teljes média, a teljes véleményformáló értelmiség az MSzP-t és a DK-t rugdalja azért, hogy fogjon össze gyalázatos vagy nevetséges pártokkal, miközben azok tüntetően a süllyesztőbe küldenék a dem.baloldalt ???

hello írta...

Jó jett volna tudomásul vennie a DK-nak - meg persze az MSZP-nek is, bár rajtuk kevésbé csodálkozom a mindenféle, számomra unszimpatikus húzásuk láttán -, hogy ezúttal nem a Jobbik, hanem a Fidesz legújabb aljas lépése, az a diktatorikus szándéka van a történet célkeresztjében, amely által maga akarja meghatározni, kik indulhatnak vele szemben a következő választáson! Ha egy párt demokratának tartja magát, hát EZ nem hagyhatja hidegen! Mert könnyen megtörténhet, hogy ő lesz a következő áldozat!

hello írta...

Folytatom - amit nem mellesleg megírtam a DK-nak is. Na persze, 1 centi illúzióm se volt, hogy ettől bármi változna:

"Nem a pénteki tüntetésről beszélek - hogy oda ki megy el, ki nem, egy dolog. DE annak a deklarálása, hogy a DK is kőkeményen tiltakozik egy ilyen törvénytelen eljárás ellen, amit a Jobbikkal szemben a hatalom kieszelt, szerintem alapvetőnek kell lennie! Igazuk van mindazoknak, akik szerint a Jobbik lehet a kezdet, de akár folytathatják más pártokkal is!

NAGYON NEM ÉRTEK EGYET AZZAL, HOGY
"A DK-nak NINCS DOLGA a demokrata maszkot mázolgató, valójában rasszista, antiszemita, Európa-ellenes Jobbikkal. Nem adunk DK-s legitimációt semmilyen számító, ravasz politikai lépésükhöz."

Talán a DK vezetői előtt sem ismeretlen ez a neten régóta terjedő és hozzáférhető, időtlenül aktuális és nagyon tanulságos gondolatsor, amit ez úton is ajánlok a figyelmükbe:

"Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat, hallgattam, mert nem voltam szociáldemokrata. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam szakszervezetis. Amikor elvitték a zsidókat, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem volt, aki tiltakozhatott."
Martin Niemöller német teológus"


mavtelep írta...

Hmmm...nézzük meg az erőviszonyokat, a DK-nál 3x nagyobb Jobbik tett-e valaha tisztességes gesztust a DK-felé? Én nem emlékszem, de arra igen, hogy amikor a Fidesz gyalulta "elvitte' a két pártot, ezt a Jobbikkal karöltve tették.
Szervusztok, jó napot !

hello írta...

Ebben teljesen igazad van - a Jobbik a DK-t 1 kalap alá véve az MSZP-vel, csak leszólta és ekézi őket.
Ahogy a többi "újnak" is, a kedvenc mantrájuk, hogy miattuk lett 2010-ben 2/3-a a Fidesznek.
Arról nem szól a fáma "természetesen", hogy 2002-től, miszerint "a haza nem lehet ellenzékben" Orbánék mennyi és milyen aljas módon ásták alá, feküdtek keresztbe a Medgyessy, majd a Gyurcsány és a Bajnai kormányok működésének, céljaik megvalósításának stb., stb.!
Hogy 2014-ben mitől lett újra 2/3-uk, arról nem beszélnek.
Ott pedig már "elmúltnyócévezni" sovánka érv volt a "lenyűgözően részletes": "folytatjuk" programjukkal együtt... :-((

Nekem ezzel az ÁSZ-üggyel Juhász Péter és Sallai R. Benedek megnyilatkozása tetszett, miszerint rengeteg dologban alapvetően nem értenek egyet a Jobbikkal, de amikor a Fidesz a demokrácia felszámolására tesz egy újabb lépést, akkor az ellen hangosan és határozottan ki kell állni!

Valaki, aki írta...

Az a gond, hogy nem lehetett látni a Jobbikot sem - nem vonultattak fel tízezreket.
Valami nem stimmel.
A Jobbik szakad szerintem, s Orbánék tudják ezt - szerintem Gyurcsányék is.
A belső, Tcz.-féle mag azért vár, mert túl közel vannak a választások, de ha kiütik a tábláról Vonát, szerintem simán ellen fog lépni ő is.

Az igazság megköveteli, hogy támogassuk azt, akit földre rántottak - a pártokon számonkérjük, hogy az igazságérzetünket elégítsék ki. Nem bonyolultabb ez?

Az LMP, Momentum megtette - nyilván nem a puszta igazságérzete vitte oda - szavazókat keres a saját hatalmához.

Egyetértek mávteleppel - vajon miért nem habzik a szája senkinek, amikor Szél-Hadházy-Fekete-Győr felállás következetesen és több éve elzárkózik minden közös fellépéstől? Még a Jobbikkal is.
Nem kell nekik senki, legfeljebb szavazók.
Ők miért nem hazaárulók (olvastam ilyen súlyos szavakat is)?
Most megint a DK, MSZP a hibás, és az LMP, Moment., EGYÜTT kap piros pontot?

Ki oszt meg kit?
Ne dőljünk be ennek, szerintem. Nem kell nekünk a Jobbik mellett kardoskodni, ráadásul tovább gyengítené Vonát, Toroczkaiékkal szemben egy MSZP, DK támogatás.

A Jobbik keveredjen ki ebből - kénytelen lesz. A választásra kell koncentrálni, nem erre - mindezzel csak megy az idő.

Promenad írta...

"Lenyel lászló,mint helyiérdekü Kasszandra "
Talán fordított Kasszandrát akartál mondani,kedves Pupu ...

jarisz írta...

Őrült gondolat.
Mi tortenne, ha fidex hirtelen kiirna a valasztasokat???
(nem neztem jogilag utana, hogy lehetne!?)
Az ELLENZEKIEK FUTKAROZNANAK MINT A MEGBOLYGATOTT HANGYABOLY!!!🍾