SZEREPOSZTÓ DÍVÁNY

A  színigazgatók tulajdonában volt hajdan ez a nevezetes bútordarab, ezen dőlt el sokszor, hogy a színház nagyreményű üdvöskéje Szilvia szerepét fogja majdan játszni a Csárdáskirálynőben, vagy meg kell elégednie a hölgyvendég hálás, ám kétmondatos szerepével.

Ha a pályázó jól debütált ezen a magasztos színpadon, ha bejátszotta a teljes teret, mozgása kifinomult és attraktív volt, akkor zenghetett a hajhó, ha vonakodott bemutatni tehetségének széles repertoárját, akkor még a te rongyos élet elszomorkodásában sem lehetett biztos…

A döntő elem az volt, hogy kié volt a szereposztó dívány, mert bár a rendezőé is ígéretes lehetőségeket hordozott magában, de azon próbálkozni meglehetősen kockázatos volt, hiszen őt bármikor felülbírálhatta a nagyhatalmú színidirektor, és akkor hiába volt a befektetett energia, ambíció, lelkesedés meg a fergeteges finálé, mégis másé lett a szerep.

Ez a nagy dilemma a Szocialista Pártban is, melynek kongresszusa egyébként ma sikeresen lezajlott a küldöttek és a pártvezetés legnagyobb örömére, jóllehet azért nem volt ez annyira sima ügy, mint amennyire kívülről nézvést tűnik, meg aztán kérdés még, hogy a mezei párttagok mit szólnak a dologhoz.

A helyzet a rátóti legények helyzetének leképezése, akik éppen hazafelé tartanak a zsákba rejtett libával, és egyelőre együtt örvendeznek a sikeren, meg ejtenek egy-két szót a liba méltatlan viselkedéséről, miszerint elgágintotta magát.

Magában mindegyikük megfogalmazza igényét a liba combjaira, de senki nem kezd a szerencsétlen szárnyas elméleti feltrancsírozásához, mindenki hallgatva ballag, legfeljebb a legerősebb legények egyike tesz említést a pecsenyéstálról, melyből majd ő is szeretne villázgatni.

A kongresszus szervezői ügyesen végezték a dolgukat, látszik rajtuk, hogy nem tegnap kezdték a politizálást.

Új alapszabályt fogadtattak el a küldöttekkel, melyben a kivált Gyurcsány-tábor minden javaslata benne volt, ezzel vélhetőleg elérték, hogy akinek a tagságból csak félig volt tele a hócipője szeretett vezetőinek töketlenkedéseivel, és akik nem léptek ki első felháborodásukban a pártból, hanem a klubhűség meg a megszokás miatt még maradtak, azok most megnyugodhattak.

Tulajdonképpen minek is elmenni máshova, ha itt is teljesítik mindazokat a követeléseket, melyekért az elmenők harcoltak, megaztán hát mi szocialisták vagyunk, jelentsen ez bármit is a mi pártunk relációjában…

Egyetlen dolog volt, amit nem fogadtak el a küldöttek, az, hogy a párt elnökét és a megyei vezetőket közvetlenül válassza a tagság, ez túl magas kockázatot jelentett volna a megyei potentátoknak, akik a saját tagságukat kézben tartani vélik, és akik a királycsinálásba már amúgy is nagyon belejöttek.

Emellett egy megyei elnöki tisztség még ellenzéki pozícióban is lehetőségeket jelent az élet minden területén szinte…

Ami meglepetést jelentett, az Mesterházy bátorsága, mellyel felszólította a párt veterántagozatának tagjait, hogy ha nem esik nehezükre, akkor húzódjanak már egy lépéssel hátrébb és engedjenek fiatalokat, új arcokat a reflektorfénybe.

Azt mondta, hogy erről a kéréséről nem egyeztetett előzetesen senkivel, de kezdeményezése viharos tetszést aratott a küldöttek között.

Hogy az érintettek mit szóltak ehhez, azt ma még nem lehet tudni, vélhetőleg ha a ciklus végéig nem piszkálják őket képviselői mandátumukban, akkor akár egyetértően bólogathatnak is, más kérdés, hogy mit tesznek majd, amikor a liba tényleges széttrancsírozására kerül sor.

Az ember – magamról is tudom – fura jószág, nem érzékeli a saját korát.

Az eszével pontosan tudja, hogy ő már bizony nem ifjú, mégis, érez magában még ambíciót, alkotókészséget, bátorságot, holott már vagy tíz éve más nyelven beszél, mint unokái, meg sem érti, mifene az MP4 vagy IPhone, utálja a facebookot, az IPadba meg bele akar ülni.

Ha valaki azt meri neki mondani, hogy választási pártot kell csinálni, akkor azonnal a Népszava-kalapács után kap, egy PowerPoint prezentáción úgy örvendezget, mint hajdan a nu, pagagyin, de az ambíció a régi…

Szóval egyelőre nem kell ezt a dolgot olyan véresen komolyan venni, hiszen nincs olyan diszkó Magyarországon, ahol a párt tagsága ne keltene feltűnést, márpedig a hasonló a hasonlónak örül, a tagsághoz meg legjobban még mindig Szekeres Imre hasonlít.

Aztán mi van, ha menetközben kiderül, hogy a szereposztó díványt tulajdonosa csak kölcsönadta átmenetileg, míg el nem sikerült hessegetni a régi primadonnát?

Mi van, ha az új már ott toporog az ajtó előtt és alig várja, hogy hídba mehessen?

Szóval a pártválasztásokig tartó időszak meghatározó lesz, nem mindegy, hogy mi lesz a helyi tisztújítások eredménye, az sem, hogy a pártelnöki tisztségért hányan szállnak ringbe, - ketten már biztosan vannak.

Botka - aki most bak-Afroditeként felmerült a habokból, - már bejelentette, hogy sem a jelenlegi pártelnök mögé, sem elé, hanem mellé akar állni.

Hát a fene tudja - aki tíz évig képes volt hallgatni, attól sok minden kitelik, és azt is tudjuk Kósa Lali óta, hogy egy országos pártvezetőnek más képességekkel kellene rendelkezni, mint egy polgármesternek, de lehet, hogy Botka lába nyomán - miként Afroditének - csodás növények és virágok nőnek ki a földből, melyek fokozzák a szerelmi vágyat a szocialisták iránt.

Az új alapszabály létrehozott egy testületet a megyei pártelnökökből is, hát azt hiszem, ez melléfogás, mert nem kell sok idő és elindul majd a harc a párton belüli hatalomért a többi testület rovására – ne legyen igazam.

Mindenesetre Gyurcsány szerepe ebben a történetben sem elhanyagolható, ha ő nem izgágáskodik, hanem, mint a liba elül a tojásain, akkor a szocik most éppen kezdhetnék megszervezni a földalatti mozgalmat, így meg azért csak elindult valami, amiből akár pozitív eredmény is következhet – drukkoljon minden baloldali annak, hogy így legyen.

Mesterházy megköszönte mindenkinek, akik a párt tagjai voltak az utóbbi tíz évben a munkáját, azt mondta, hogy a kilépők sokat köszönhetnek a pártnak, és a párt is sokat köszönhet nekik. 

Szép, korrekt gesztus volt, tulajdonképpen ez a stílus lenne kívánatos a baloldal pártjai között, mindkét részről.

Hát most várjunk, folyik a hegyek vajúdása, kérdés milyen lesz a kisded, - sajnálnám, ha egér lenne…

:O))))