2011. december 22., csütörtök

NEMZETI ÉRZÜLETŰ EMBER.

Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz."
Telitalálat.
Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások.
Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk nem pénzre van szükségünk, nem akarunk felvenni hitelt. (...) Arra van szükségünk, hogy olyan megállapodást kössünk, hogy ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak, akkor hozzá tudjunk jutni egy hitelvonalhoz.”
Ez – az én értelmezésem szerint - akkor fog bekövetkezni, ha hitelt akarunk felvenni, de a világon már senki nem áll szóba velünk, hiába nyújtogatjuk zsíros szalagú kalapunkat, mely régi szép idők nagy zabálásaira emlékeztet bennünket kegyetlenül, vagy hiába próbáljuk meg eladni a „Fedél nélkül” című kiadványunkat, senki se ad érte egy megveszekedett buznyákot sem.
De pénzre lenne szükségünk.
Mert ha nem lesz pénz, nem fog fizetést kapni a tanítónő, az orvos meg a nyugdíjas, és akkor esetleg veszélybe kerülhet I. Viktor Miháj királysága.
Tehát nekünk azért kell a megállapodás, mert pénzre van szükségünk, és azt ma már a legostobább fideszes is látja (mecsoda tülekedés van a címért…), hogy nagy a baj, a gyorsnaszád alól elfogyott a víz, a motor már régen leállt, a gépész függetlenséget demonstráló szemei riadtan szaladnak szanaszéjjel, miközben a kapitány a hídon gépágyúval lövi a közeledő mentőhajót.
Közben a Mi Rettenthetetlenünk udvariasan levelezget Barrosoval, és a tőle telhető legválasztékosabb stílusban elküldi őt a bánatos, náthás és bús francba, kifejezve ezzel is, hogy a szeretetére áhítozik.
Szinte látom, amint a levél tanulmányozására összeül az Unió agytrösztje, hogy eldöntse, mi is a teendő olyankor, amikor egy liba griffnek képzelve magát nagy gágogások közepette életveszélyes légibalettet mutat be az égen.
Merthogy volt nekik dolguk már ostoba kormányfővel, agresszív miniszterelnökkel, ágaskodó önérzetű miniszterelnökkel, de komplett bolonddal ezidáig még nem találkoztak, ez az első ilyen esetük.
Úgyhogy meg is állapítják, hogy ez az ügy nem az ő kompetenciájuk, ide nem politikusok kellenek, hanem pszichiáterek, elektrosokk meg a modern gyógyszeripar készítményei.
Mindenesetre azt azért leszögezik, hogy aki bolond kezébe pénzt ad, az maga is bolond, és elspekulálnak azon, hogy talán már a jövő évi pénzek folyósítását is érdemes lenne befagyasztani.
Ezzel egyidejűleg a hitelminősítők is eltöprengenek azon, hogy a „zzz-mínusz” besorolás megfelelően tükrözi e véleményüket hazánk állapotáról, a hitelbiztosítási díjakat pedig elég lesz e a hitel összegével azonos összegben megállapítani, vagy esetleg már akkor is fizettetni kell a magyar kormánnyal, ha kiejti a hitel szót azon a csepp kis száján.
Meg aztán, ez a „ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak” duma is, ugye.
Mondja ezt az a szerencsétlen, akinek a pénzügyi mozgástere már a csárdás alaplépéséhez sem elegendő.
Most hozzávetőleg olyan a helyzete, mint a népi táncosé, akinek mindkét lábát kétszázas szegekkel hozzászögelték a színpadhoz, ott hajladozik előre hátra, a karjával hadonászik,időnként elrikkantja magát, hogy „helyretyutyutyúúúú”, aztán pofára esik  - majd az attrakciót a nagy sikerre való tekintettel még vagy ötvenszer megismétli.
Ez az ember sajnos bolond.
Ez a kisebbik baj mert ha csendes bolond lenne, akkor ülne otthon a kád előtt és horgászna benne, de sajnos nincs szerencsénk, mert ez az ember közveszélyes.
Valami hihetetlen agresszivitással veri szét a jogállamot, próbálja örökössé tenni a hatalmát – ehhez aztán kétségtelenül van esze.
Anakronisztikus módszereivel kivívja a világ csodálatát, hiszen Drezdában és Sevresben, ahol ahhoz szoktak, hogy a porcelánt kézzel formázzák és festik, nemigen értik azt az unortodox eljárást, mely baltával akarja faragni a porceláncsipkét.
Ha még elefánt lenne - de még a borneói törpeelefánt méretét sem üti meg, jókat lehetne röhögni is rajta, csak ne lenne olyan gusztustalanul büdös és kártékony.
Merthogy kártékony és felelőtlen, hiszen a mi életünkkel játszik, pedig talán lehetne azzal is játszania, amivel egykorú, ha már úgyis állandóan a zsebében van az a szent keze…
De kártékonyak azok is, akik kritikátlanul ünneplik még ma is, mikor kiejti azon a csücsöri szájacskáján a „nemzeti érzelmű” kifejezést.
Ennyi időnek elég kellett lennie ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy az albérleti dumáival mennyire átverte őket ez a gátlástalan bohóc.
Vannak közöttük szegények, nyugdíjasok, munkanélküliek.
Kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók, nincstelen parasztok, olyanok, akiknek a pénze jövőre kevesebb lesz, mint idén volt, meg olyanok, akiknek jövőre már nem lesz munkahelyük,
Vagy ők is bolondok lennének?

:O)))


Ps: A képet a Progresszív blog egyik régebbi posztjából csentem, remélem, az alkotó elnézi nekem...

8 megjegyzés:

todor48 írta...

Azért talán maradnak ebben az országban "nemzeti érzelmű" emberek. Olyan igazi nemzeti -és nem Orbán-érzelműek! Remélem!

MoonRiver írta...

Soha többé nem akarom hallani ezt a "nemzeti érzelműt", inkább legyek egy internacionalista kivert kutya, mint még egyszer megélni sokszoros nagyításban ezt a kétségbeejtő helyzetet. Már többször kérdeztem, de megteszem újra: a képviselők (bármelyik oldalon), kiket képviselnek momentán? Valamint: hányan vannak azok, akik az országot le akarják radirozni a térképről?
Végül: ahol József Attilának nincs helye, a "Haza" szó mit is fog jelenteni?

libamáj írta...

"Vagy ők is bolondok lennének?"
Remek! Itt blogíró a legnagyobb bolond. Ha az ember végigolvassa blogjait, akkor egy tébolyult ember - blogíró - portréja látható. Kábé olyan őrület van most rajta, mint Viktoron volt 2002-ben, mikor elvesztette a választásokat.

zombi írta...

libamáj!
Te biztosan nagyon boldog ember vagy és a felső 10 ezerhez számítasz. Boldog karácsonyt.
De, ha azt hiszed, hogy pupu a bolond, akkor ez már nálad kórisme. Menj agykurkászhoz, mert nagyobb bajod is lehet.
Ami Orbánt illeti, ő tényleg mentálisan beteg. Éppen tegnap este néztem a Mindentudás Egyetemét. Van olyan, mentális betegség, amit gyógyszeresen lehet kezelni. De van olyan is, ami súlyosbodhat, ha nem találják meg az okát.
Én csak "nyomatékosan" javaslom, kérj időpontot az agykurkászhoz.Aztán majd írd meg, hogy mi lett a diagmnózis.

libamáj írta...

Zombi! A betegek ti vagytok. Lelkibetegek és agybetegek az őrület szélén.

kogito írta...

Amit PuPu leírt, az egy olyan megállapítás "tisztelt" libamáj, amit már szakember is leírt. Nevezetesen Ranschburg Jenő. Ő hosszasan, szakértelemmel fejtette ki, hogy ez az ember -a te hibbant vezéred-mennyire abnormális. Ez egy idiokrata személy, paranoiás, skizofrén és még több hasonló megállapítás társítható kóros személyiségéhez.
Kár, hogy a Alkotmány nem tartalmaz utalást arra sehol, hogy ha egy ország vezetőjének láthatóan bomlott az elméje, miképpen lehet leváltani és gondnokság alá helyezni veled együtt "tisztelt" libamáj nevű troll és hasonlóan elmebeteg társaidat. Ilyen beszámíthatatlan személyek (nem írok embereket direkt!) miatt került Hazánk ilyen mérhetetlen súlyos helyzetbe. Szellemi szinted és lényeglátásod.... inkább befejezem.

bulgargyuri írta...

"Van olyan, mentális betegség, amit gyógyszeresen lehet kezelni. "

Ezt nyilván te tudhatod a legjobban... :)

Névtelen írta...

Én csak a nemzeti érzelműhöz szólnék hozzá, de lehet, hogy amit hozzáfűznék divatjamúlt lesz. Majd megítélitek. A nemzeteknek van létjogosultságuk, mivelhogy léteznek. - És a gyilkosságot minden nép törvénye alapból elítéli. A fasizálódás elméleti okai az evolúcióelméletben és a katolikus gondolkodásban rejlenek, a következőképpen: Ha alacsonyabb rendű élőlényből származunk, akkor az erősebbnek, joga van legyőzni a gyengébbet, mert ez a törzsfejlődés útja, és ez vezet a tökéletesedés felé. Minden rendben van tehát: gyengék, irány a pusztulás. Minél előbb, annál jobb, mert kevesebbet kell szenvedni. De mondhatom, hogy ez ellentétes a katolikus gondolkodással még akkor is, ha "Isten evolúció által teremtett" /theista evolúció/, amelyet a pápa őszentsége is elfogadott hivatalos tantételként, mert a Tízparancsban amelyet a katolikus egyház is elfogad /némi fenntartás és változtatás vélt jogával/ ott van a "Ne ölj!" parancs és Jézus ezt még szorosabban a Szeretet egyetemes törvényével kíván betölttetni. "Ha valaki a felebarátjára azt mondja "bolond" méltó az ítéletre." Akkor honnan van a katolikusok által annyira támogatott nacionalizmus? Meg miért is? Németh László írja egyik tanulmánykötetében, hogy a két Rómának, /Nyugat Rómáról és Bizáncról van szó, utóbbi áttette a török hódoltság miatt székhelyét Moszkvába, ő "a harmadik Róma"/ eltérő volt a nemzetiségpolitikája. Bizánc egyesíteni akarta a nemzetiségeket és uniformizálni, ami azért nem volt előnyös, mert minden nép erkölcsiségének jelentős részét a nemzeti szokásaiban hordozta. Ha ezt elvesszük tőlük, helyükön egy terrorista csapat marad vissza. Nyugat Róma azonban a sámotrákéi példán felbuzdulva alkalmazza az oszd meg és uralkodj elvet. Sámotráké egy sziget a földközi tengerben, ahol a három erős fejedelem mellett egyetlen főpap törekedett az elsőségre. Bevezette a gyónás misztériumát, / ez ugye nem politikai hanem vallási kategória?/. Meggyóntatta a fejedelmeket az egymás ellen elkövetett bűneikről, majd kijátszotta a gyónástitkot a két az erősebb ellen szövetkezni akaró fejedelemnek. Ezután a másik kettőt nyerte meg egymás szövetségeseinek hogy legyőzzék az erősödő harmadikat. Olyan eddig még nem igazán valósult meg, hogy két egymás mellett élő nép kölcsönösen megbecsülte volna a másik nép gondolkodásban szokásban és egyéb területeken mutatkozó másságát vagy értéknek fogta volna fel a felfogásbeli különbséget. Orbán egyébként valóban hatalommániás és ez egyéb tünetekkel együtt is kellemetlen, viszont ha azt mondjuk hogy bolond, akkor nem lehet felelőssé tenni a cselekedeteiért. És ha az, akkor igen bolondok azok, akik meghagyják felelős beosztásában és saját magukat okolhatják csak ostobaságukért.