2010. június 1., kedd

VOLTAM, AHOL LENNEM KELLETT...

...tettem amit tennem kellett.
Mondta ezt Kádár János, 56-os szerepével kapcsolatban.
Úgy látszik a mondat ritmusa és hangulata fészket vert Hende Csaba fejében, ezért hát ma emígyen nyilatkozott: "úgy döntöttem, ahogy döntenem kellett."
Ha már forradalom, legyen forradalom, - ehhez szépen passzol egy hadsereg tábornoki karának lefejezése, igaz, nem ebben a fázisban szokott ez bekövetkezni, de mit tegyünk, - nincs idejük a győzteseknek a tökölődésre, vannak itt kérem sürgős feladatok.
Meglehetősen guusztustalan ez a nagy kapkodás a hatalom rekvizitumai után, és rettenetesen rossz üzenete van a társadalom és a honvédség fel.
Egyrészt a társadalomnak új uraink azt üzenik ezzel, hogy a Honvédség nem a Magyar Köztársaság fegyveres ereje, hanem egy pártbefolyás alatt álló, a napi politikai széljáráshoz igazodó gittegylet, - a tábornokoknak és tiszteknek pedig azt üzeni, hogy négyévente megeshet, hogy szakértelmét és felkészültségét lenullázva utcára teszi a győztes párt.
Megrázó dolog tud lenni az ilyesmi, mivelhogy katonatisztnek lenni hivatás, méghozzá speciális hivatás: egyetlen helyen gyakorolható az országban és akit onnan kihajigálnak, az mehet a Tescoba biztonsági őrnek.
Ezenkívül nem is olyan könnyű egy katonát eljuttatni a tábornoki rendfokozatig, rengeteg idő és költség rámegy, mire alkalmassá válik a feladatára, - mely egyébként szakmailag és emberileg is kiemelkedő képességeket kíván.
A katonatiszti ethosz a hazához és csak a hazához való hűség, és biztosíthatom Hende Csabát, hogy a hazát még ma is Magyar Köztársaságnak hívják, - sem nem Fidesznek, sem nem Hende Csabának, de még Orbán Viktornak sem.
Persze rendben van, - kirugják a Vezérkari Főnököt - legyen. végül is ő a Honvédség közvetlen elöljárója, elképzelhető, hogy az új kormány nem akar vele dolgozni, - na de Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját akkor sem elegáns ilyen sebesen felmenteni ha azt feltételezzük is, hogy egy cionista orvoscsoport élén meg akarja merényelni a Vezért, mikor a pszichiátriát látogatja...
Igen, Szilvásy, -  annak a Szilvásynak a testvére, - és talán éppen ezért.
Mint ahogy nem volt elegáns vasárnap kinevezni Borókai feleségét a Közlönykiadó élére, - meg lehetett volna tán várni ezzel a hétfő reggelt...
Tulajdonképpen jól beleillik a Fidesz vezetőinek kórképébe a titkosszolgálatokhoz való viszonyuk.
Merthogy a kirugott vezetők között ott van Madarász Károly altábornagy, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója és Kovácsics Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal  főigazgatója.
Normális országokban ezek a beosztások nem tartoznak a politikai zsákmány kategóriájába, betöltőik köztiszteletben álló kormányhivatalnokok, akikre bizton számíthat a mindenkori kormány, mert szakmájukat magas szinten művelik és távol tartják magukat és szervezetüket is a napi politikától.
Nálunk ez nem elégséges, - sőt hiba; nálunk úgy illik, hogy a szolgálatok tagjai bizalmasan informálják a szolgálati titkokról azokat, akiket ezen titkok ismerete nem illet meg, - nálunk újabban - úgy tünik - a vezetővel szemben az első számú követelmény a Párthoz - mármint a Fideszhez - való hűség, a többi már részletkérdés...
Nagyon tetszik nekik a titkosszolgálatok misztikuma, - nem kétséges, hogy használni fogják, véleményem szerint politikai ellenfeleik ellen is, tudni akarnak mindenről, hiszen az információ is hatalom.
Csak azt tudnám, hogy akkor ezentúl hogy lesz?
Lesz szocialista meg LMP-s tábornok?
Mert rendben, Jobbikos csendőrtábornok már valószínűleg van, de ez náluk a kórkép része, a többi párt prominensei általában úgy tíz éves koruk körül már abbahagyták a katonásdit...
Tulajdonképpen a Honvédség akár lehetett volna a szocialisták sikerágazata is, - igazán nem vagyok eg Szekeres-fan, de el kell ismerni, hogy nagyszerű munkát végzett, minden különösebb felhajtás nélkül.
Az már csak a szocialisták menetrendszerű pechjének tudható be, hogy a választások előtt bukott ki egy korrupciós ügy, és a mai légkörben senkit sem érdekelt, hogy azok leplezték le a bűncselekményt, akiknek ez volt a dolguk.
Mint ahogy az se nagyon zavart senkit, hogy egy ekkora és ennyi pénzzel gazdálkodó szervezetben akkor is létezhet korrupció, ha Hende a kirugottak helyére három bakót vesz fel a megfelelő létszámú hóhérsegééddel, - a pénz igen komoly kísértés, mint tudjuk...
Nagyon vicces belegondolni, hogy szét kellett verni az országot, le kellett rombolni a gazdaságot és nyomorba taszítani néhány millió embert azért, hogy a késői kádár-korból húsz év küszködéssel megérkezzünk a parlamenti vastaps - Rákosi korába.
Vajon ha megkérdeznénk ma a rendszerváltás korának kisembereit - ezt akartátok? - mit válaszolnának?
Vagy az úgynevezett rendszerváltó értelmiséget - ezt álmodtátok meg a kisfröccsök mellett?
Hát mindegy, - végtére is csak azt kapjuk, amire számíthattunk, és ez még csak a kezdet.
Hende meg holnap  kiadja első miniszteri utasítását: Aki nem lép egyszerre, - felmondást kap estére...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: