2010. május 31., hétfő

TÖRVÉNY-ÖRVÉNY...

A KDNP takarékoskodik.
A kisebbségi önkormányzatok képviselőinek számát csökkentené a felére törvénytervezetük, nagy politikai érzékenységről és jó ütemérzékről téve tanúbizonyságot.
Akkor vált számukra roppant aktuálissá a változtatás, amikor a szomszéd országokban élő magyar nemzetiségű állampolgárokat látványosan keblünkre öleltük, és amikor halaszthatatlanul szükségessé vált Trianon sebeinek vehemens össznemzeti nyalogatása.
Rossz üzenete van ennek a dolognak, akárki akármit mond.
Az ok, melyre a törvényjavaslat hivatkozik - a takarékosság - álságos és hazug.
A kisebbségi képviselők ugyanis nem kapnak tiszteletdíjat csak költségtérítést, ezért aztán itt a megtakarítás leheetősége szinte nulla. Ennek tükrében igen furcsa az önkormányzati törvény tervezetében foglalt lehetőség, mely szerint a polgármester külsős - tehát nem testületi tag - alpolgármestereket is kinevezhet, akiknek tiszteletdíja és egyéb juttatásai viszont nem öt fillérbe kerülnének, - meglehet, az összes kisebbségi önkormányzat költségeit fedeznék.
Rajtuk nem látszik szükségesnek spórolnunk, úgy tünik , és ezzel is betöm a Fidesz egy-két éhes szájat a rajongói táborból...
Nincs szerencséje velünk a kisebbségeinknek, a magyar parlament úgy húsz éves késésben van országgyűlési képviseletük megoldása tekintetében.
Miközben mi folyamatosan siratjuk a határainkon túl élő elnyomott magyarokat, addig úgy a szlovák mint a román kormányban vettek már részt magyar politikai pártok koalíciós partnerként, - nálunk egyetlen képviselőt sem tudunk mutatni, aki mondjuk svábként vagy horvátként ülne a padsorokban.
Természetesen nem felejtem el, hogy más a Magyarországon élő nemzetiségek helyzete, mint a szomszéd országokban élő magyaroké.
Arányaikat tekintve kevesebben vannak, politikai érdekérvényesítő képességük nem olyan jó, mint egy tömbben, nemzetiségi létben élő magyarjainknak, de ez nem lehetne ok arra, hogy képviselet nélkül maradjanak.
Egy ország demokratikus berendezkedését az is minősíti, hogy megadja e az őt megillető jogokat akár egyetlen kisebbségi állampolgárának is, természetesen az ésszerűség keretei között.
Persze nem lesz ez így örökké, el fog jönni az a nap, amikor az ország lakosainak jelenleg 7-8%-át kitevő cigányság is kiköveteli jogait és számarányának megfelelő képviseletet kér a magyar Országgyűlésben, - ez a 200 fős testületben - mire megvalósul - 20 cigány képviselőt fog jelenteni, akikkel már sokkal jobban kell majd számolni a parlamenti erőknek, mint jelenleg Farkas Flóriánnal.
Szóval jobb, ha mindenki kezdi szokni a gondolatot.
Állami szinten legutóbb 2010. februárjában esett a nemzetiségek parlamenti képviseletéről szó, - a parlament határozatban kérte fel a kormányt arra, hogy dolgozza ki az erről szóló szóló törvényjavaslatot, és azt 2012. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé.

Így aztán - ahogy a dolgok mai állását nézem - ebből nemigen lesz mostanában semmi, hacsak a nagy alkotmányozásban Orbánnak eszébe nem jut a kétkamarás parlament, ahol is a történelminek nevezett egyházak, a Magyar Leányanyák Mária Kongregációja, a Hungarista Legényegylet és az Orbánifjak képviselői között elücsöröghet egy-két nemzetiségi is, - lehetőleg népviseletben, - az izgága tótok a hátukra kötözött tutajjal, természetesen...
Szó volt még ma az oktatási rendszer ellenreformációjáról is.
Ismét sikert sikerre fog halmozni  a kormány, - ismét lehet majd buktatni az alsótagozatban!
Ha egy forradalom beindul...
Le a szöveges értékeléssel, annyuknak csináljanak munkát a komcsilibsik, - egyest a büdös kölyöknek oszt kuss!
A magyar iskolarendszer rákfenéje, hogy porosz gyökereinél fogva arra rendezkedett be, hogy bebizonyítsa a gyerekről, hogy hülye, mígellenben a pedagógus maga Einstein.
Ha ezt az axiómát sikerül már iskolai pályafutása első négy évben a tanulóba verni, akkor a célt elértük, a gyerek rendszerkonform, a pedagógus meg sikeres.
A gyerek üljön az órán csendben, hátratett kézzel, ne iceregjen-ficeregjen, ne kérdezzen, ellenben sebesen böfögje vissza amit mondtam, mert ha nem, megnézheti magát!
Ha a gyerek bőgve megy az iskolába, akkor az a pedagógiai teljesítmény csúcsa.
Én meg azt gondolom, hogy egy elsős-másodikos kisgyerek számára az iskola önmagában is egy megrázó élmény, - a tetejébe nem is minden kisgyerek jön olyan példás környezetből, mint a pedagógus családja, - vannak akiknek hiányzik az alapvető szocializációja, hiányos vagy szegényes a szókincse, rossz viselkedés-mintákat lát a lakókörnyezetében, nehezen tud összpontosítani - míg a másik folyékonyan olvas, ír, fogalmaz és tudja, hogy mit jelent a pedagógusok kontraszelekciójának fogalma
Az elmúlt években érvényes szabályozás módot adott rá, hogy az erre fogékony pedagógus felzárkóztassa a hátrányos helyzetben levő, vagy csak lassabban fejlődő gyerekeket, és alkalmassá tegye őket a további tanulmányokra.
Ez persze nem jó, hiszen eltér attól, amit a pedagógus Magyarországon évszázadok óta csinált, nem kell mindent felforgatni, ha a dédanyámnak jó volt ha megbuktatták másodikban, akkor legyen ennek a büdös kölyöknek is jó!
A buktatás pedagógus hívei egy dologban tévednek, - nevezetesen abban, hogy az a beírt egyes a gyereket minősíti.
Nem, nem, - az a pedagógus osztályzata.
Négy év alatt egy közepesen tehetséges idomár egy csimpánzot is be tud tanítani arra, hogy bizonyos kérdésekre megfelelő jelekkel válaszoljon, akkor egy értelmes kisgyereket ne lehetne ebben a korban megtanítani bármire szinte?
Dehogynem, - de az munkával jár, - mennyivel egyszerűbb kibuktatni az ilyet, és azokkal villogni, akik egyébként otthonról hozzák magukkal az írás-olvasás és a négy számtani alapművelet biztos használatának tudományát!
A pedagógusra már csak a vállveregetések bekasszirozásának nehéz munkája vár.
Akit pedig megbuktatott, az a kisgyerek gyakorlatilag elveszett a társadalom számára, és nem sok reményt fűzök a személyiségfejlődéséhez annak, aki megbélyegzetten és megbántottan kezdi meg az életét...
Szóval léptünk egyet a vágyott 1945 előtti Magyarország felé, adtunk egy pofont a Gárda helyett az esélyegyenlőségnek.
Orbán édesanyja állítólag fejlesztőpedagógusként dolgozott, - most mit mondjak,  - lehetett volna sikeresebb is a háztájiban...
Van azért ebben az oktatásban még tartalék, - hátra van még ( de nincs már messze...) a kötelező vallásoktatás bevezetése, az első óra előtt pedig Papp-Váry Elemérné örökbecsűjének kollektív abszolválása, - hadd érjen az a gyerek igazi XXI. századi európaivá, - nem igaz?
Mellesleg megalkottuk ma a Nemzeti Összetartozás Napját. 
Nagyjelentőségű törvény ez, vetekszik Sztálin érdemeinek törvénybeiktatásával. 
Sokat beszéltünk mostanában Trianonról, - a szlovák államelnök is szólt egy-két szót ugyanerről - érdemes lenne elgondolkodnunk rajta...

:O)))

3 megjegyzés:

charly írta...

És lám, ahogyan megigérték, azonnal munkához látnak.
A cirkusz felpörgetve.A törvénykezés meg a legsürgetöbb dolgokat rendezi ugyi. A "karó" ( 1-es!) visszaállítása például máris kiküszöböli a csodavárás szülte várakozást. A sok kolbászt a kerításből.

Névtelen írta...

A közoktatással, a pedagógusok minősítésével kapcsolatban igen sommásan ítélkeztél, melyet nem hagyhatok szó nélkül.
Bizton állíthatom a magam és a kollégáim nevében, hogy nincs az a megátalkodottan gonosz tanerő, aki örömét lelné a buktatásban, hiszen - mint te is írtad - az a pedagógusnak is kudarc, hogy nem volt képes megtanítani (beidomítani?) azt a fránya gyereket még egy kicsinyke kettes érdemjegy erejéig sem.
Legtöbbünk nem is igen folyamodik ehhez a drasztikus megoldáshoz, mindenáron igyekszünk valami módon átsegíteni a következő évfolyamra a tanulót.
Ám azt igen sérelmezzük, hogy bizonyos szakmánkkal járó jogosítványokat, úgy mint az osztályzás, minősítés, adott esetben a buktatás, mintegy elvettek tőlünk, és ezeket a szülővel való egyeztetéshez kötötték.
Ezzel a szakma mint szakma van megkérdőjelezve! Nem tudok semmilyen más foglalkozásról, amelyben a szakmai kérdéseket laikusokkal kellene egyeztetni. Ez olyan, mintha a statikai problémákról a mérnöknek a közgazdásszal kellene eszmét cserélnie, illetve az orvos a vízvezetékszerelőt hívná konzíliumra.
Nálunk mindenki ért a pedagógiához, mindenkinek van egy rossz szava a tanerőkről, és olyasfajta társadalmi problémákkal terhelik meg az iskolákat, melyeket az nem tud kezelni.
(Ezt majd egy más alkalommal részletesebben.)
Meg fogsz lepődni, de a mai magyar iskolarendszerben a gyakorlóiskolákban, az ambíciózus értelmiségi elit által preferált intézményekben van jelen leginkább az ezerszer elátkozott porosz módszer.
Aztán vannak az átlagiskolák - jó esetben -, és sok peremkerületi, illetve egyszerűen a helyzetüknél fogva leszakadó rétegek gyerekeinek zilált, napi túlélésért küzdő tanügyi terepei.
Itt ugyan nyomát sem láthatnád a poroszos rendnek, fegyelemnek, csendnek! Azonban nem is kellene különösebben éles megfigyelőképesség ahhoz, hogy a látogató észre vegyen néhány megfélemlítetten osonó tanerőt.
Csöpp adalékkal szolgálok ahhoz, miként néz ki az általad "poroszos" iskolában a félévi osztályzó értekezlet:
Az igazgató az értekezlet nyitásaképpen megkérdezi, mennyi bukás várható. A kollégák mondanak az igazgató számára elfogadhatatlan magas számot, mire a vezető kijelenti, hogy addig innét nem lehet elmenni, amíg ezt a bukási arányt a töredékére le nem tornázzák a tantestület tagjai. Kínos!
Hosszú, hosszú gyötrődés után olyan tanulókat engedtek át a kollágák muszájból, akik a töméntelen egyes mellé véletlenül szereztek egy kettest is.
Másnap az adott gyerekek megelégedéssel konstatálták, hogy így is lehet, és szembe röhögték a szerencsétlen tanárt.
(Nem rólam van szó, én még nem buktattam, csupán szánalommal néztem a kollégáim vívódását.)

Nem hiszem, hogy Hoffmann Rózsa fogja megoldani a régóta sínylődő magyar közoktatás problémáját, de az említett dologban egyetértek vele.

ejropalepke

PuPu írta...

Kedves Névtelen :O)))!
Bizonyára félreértettél valamit, - nem gondolom, hogy a pedagógus-társadalmat szadista gonosztevők gülekezetének írtam volna le.
Ellenkezőleg, - ők is áldozatai és szenvedői ennek a mai helyzetnek, amelyben az egész ország leledzik, - a hektikus változtatásoknak, a stabilitás hiányának az egzisztenciális bizonytalanságnak, az elharapózott durva közbeszédnek és az alapvető viselkedési normák negligálásának.
A buktatás maga én sem hiszem, hogy örömet okozna a pedagógusoknak, de ezer éves beidegződéseik okán többségük ezt az intézményt arra használja fel, hogy megszabaduljon munkája "selejtjétől" és átadja a delikvenst hulladékhasznosításra kollegájának, aki aztán így is kezeli a szerencsétlent a továbbiakan.
A dolog megy a maga útján, a gyerek megutálja az iskolát, a tanárokat, majd úgy tizenöt évse korára pokoloba kívánva az egész cirkuszt végre megszabadítja egy gondtól a gyermekcentrikus intézményt.
Az nem igaz, hogy a tanár azzal, hogy az első négy osztályban csak bizonyos szabályok szerint utasíthatott évismétlésre kisdiákot, meg lett volna fosztva az értékelés lehetőségértől, - nem hinném, hogy neked kell elmagyaráznom, hogy hányféle módon tudja egy tanár a gyereket értékelni, motíválni, - merthogy itt ez a lényeg, nem pedig az, hogy a gyereket brutális kudarcélmények sorozatának tegyük ki, kiszakítva közösségéből és megszégyenítve.
Amikor a tanár egyest ad, akkor képletesen végigvág egyet a gyereken, ami sok esetben hasznos is lehet, de az első néhány évben talán nem kellene ezzel kezdeni a kisgyerekek hozzászoktatását az élet viszontagságaihoz.
Maradandó nyomokat hagyhat bennük, főleg, ha még különféle igazságtalanságokkal is párosul, - mondjuk a kis koszos nem kaphat ugyanolyan teljesítményre ugyanolyan értékelést, mint a középosztálybeli úrifiúcska, - és ez bizony nagyon gyakran megesik.
A szegény gyerek érdekérvényesítő képességénél már csak szülei érdekérvényesítő képessége a gyengébb, ezt szokták amikor besokallnak - merthogy a gyerekére mindenki érzékeny - egy-két hirtelen felindulásból lekevert pofonnal kompenzálni, - természetesen roppant helytelenül.
A fegyelem pedig nem kültelek vagy beltelek függvénye.
Jómagam egy igencsak kültelik iskolába jártam a IX. kerületben, de nemigen mertem volna meegengedni magamnak a töredékét sem, mint amiket manapság hallani, pedig nem ütöttek-vertek bennünket és az elsős tanítónénink még szeretgetett is bennünket mikor elkettyentünk.
Joli néninek hívták és na , vén teve koromban is szeretettel emlékszem vissza rá, és nem tudok róla, hogy akár egyikünk is diszlexiásnak vagy hiperaktívnak lett volna nyilvánítva, - viszont valamennyien megtanultunk negyedik végére számolni, írni, olvasni.
Pedig a Kisházak, a nyolcház, a vasutasházak és a Mária Valéria telep gyerekei nem a polgári jólétről, vagy a biztos családi háttérről voltak nevezetesek...
A pedagógus viselkedése meghatározza a tanulók viselkedését, és a gyerek roppant érzékeny műszer, - azonnak jelzi és reagál is a felkészületlenségre, a gyenge emberi minőségre, a lustaságra.
Szóval, szvsz ez a buktatás elleni harcotok nem más, mint a lustaság ellentámadása a haladással vívott harcban.
Nézd meg a szöveges értékelésből mit műveltetek?
Lett a személyreszóló értékelés helyett egy előrenyomtatott sablon kitöltése, aki elolvassa sehol nem találja benne az embert, - sem a pedagógust, sem a gyereket.
Amit pedig az osztályozó értekezletről írtál az pedig csak megerősít abban, hogy az első négy évben nem kellenek ilyen típusú értékelések, főleg, ha ebből aztán nem túl jó bizonyítvány sül ki,főként nektek, - a megalkuvásaitok bizonyítványa.
Eennyi erővel akár el is lehetne kerülni, hogy a gyerek a folyosón rendszeridegen módon rátok mosolyogjon, jóllehet ő csak örül neki, hogy átengedtétek, és roppant módon szeret ezért titeket, merthogy a gyerek nem presztizskérdésekben gondolkodik, ha ti nem csináltok ezt belőle...
talán jó lenne, ha nem a könnyebb, hanem a jobb megoldás mellett állnátok ki...
:O)))