2010. július 7., szerda

RUSSZOFOBIA...

A magyar kormány nyolc éven át "kiszolgálta" az orosz érdekeket.

Ezt találta mondani Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője frissen felfedezett külpolitikai képességei felett érzett örömében.
Nagy dolog is az, ha noname politikusok, akik eddigi életükben külpolitikát a térképeken legfeljebb közepes betükkel feltüntetett  településük polgármestereként  legfeljebb a környező tanyavilág relációjában gyakoroltak, hirtelen országos beosztáshoz jutnak.
Ilyenkor aztán megcsillogtathatják ezidáig titkolt képességeiket, és séróból megmondják a frankót fűnek-fának, erre aztán a kocsim törlesztőrészlete hirtelen növekedésnek indul, - határ a csillagos ég, ahogy a nemzeti együttműködés rendszerének nagy példaképe, Rákosi elvtárs szokta mondogatni volt.
Ha a magyar gazdaság növekedésében érnének el hasonló eredményeket mai hőseink, akkor néhány éven belül lenyomnánk Kínát és a világ vezető gazdasági  hatalma lennénk, - sajnos egyelőre következő  lépésként talán a gáz árának emelkedésére számíthatunk a Fidesz új csillagának áldásos tevékenysége következményeképpen - de hát kit érdekel ma már, hogy lesz e gázáremelés?
Magyarember el van foglalva a nemzeti együműködés rendszere alapjainak lerakásával és epedve várja, hogy a későbbiekben felépíthesse a fejlett nemzeti együttműködés rendszerét.
Ilyen daliás időkben gáz lenne holmi gázzal tökölődni, - történelmet írunk!
Azt is mondta Lázár, hogy az orosz külpolitikai és gazdasági érdekek diktálták a magyarországi történéseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt, és az elmúlt években az volt a cél, hogy Magyarország Oroszország közép-európai "hídfőállása" legyen.
Hát nem kétséges, igazodni Vezére agymenéseihez nagyon tud a vazallus, habár hogy a világtérképen megkereste már valaha is Oroszországot és hazánkat, az erősen kétséges, és ez a feltételezés a Fényességes tekintetében is merész lenne.
Történelmileg úgy alakult, hogy az  ország politikusainak tekintélyes része még az Árpádházra visszamenőleg gyanakodva tekint kelet felé, - szerintük a muszka egyetlen célja és genetikailag kódolt vágya, hogy gyötörje a magyart,
Ezen a meggyőződésükön változtatni nem lehet, olyan fogalmakat meg, hogy kölcsönösen előnyös gazdasági, vagy egyenrangúságon alapuló korrekt politikai kapcsolatok - nem ismernek.
Ez nem lenne baj, - viszont amikor az országot irányító politikai elit az  ország érdekeit sem ismeri fel, az már probléma, - márpedig itt úgy tünik, ez az eset forog fenn.
Azt persze látják, hogy az ország energia tekintetében az egyik legkiszolgáltatrottabb éppen az oroszoknak Európában, de ebből azt a téves következtetést vonják le, hogy akkor most nekünk kell lenni az oroszok elleni kereszteshadjárat élcsapatának és fel kell emelnünk intő szavunk a putyini demokráciagyakorlás visszásságai ellen, párhuzamosan annak magyarországi bevezetésével.
Aztán persze lehet időnként Canossát járni, mert tanulni abból a tanfolyamból sem lehetett, amit az USA tartott Orbánnak első országlása idején.
Meg kellett próbálkozni azzal is, hogy kiderítsük, hátha nagyobb hatalom vagyunk Oroszországnál, aztán amikor kiderült, hogy nem, akkor el kellett szenvedni Putyin leckéjét is, amikor kicsit dörgölőzni lett késztetésünk...
Szóval szerintem jó lenne, ha a Fidesz új nagyágyúi átmenetileg befognák a szájukat és ráhagynák a külpolitikát Martonyira, - habár mostanában ez sem tünik elég garanciának arra, hogy szakszerű és gőzös ötletektől mentes külpolitikai lépések szülessenek.
Az Uralkodó dönt és mi játékszerek vagyunk az ő erős kezében, ugye...
A Putyin-Medvegyev páros meg ül a Kreml pincéjében és rettegve várja sorsát.
Nem irigylem őket...
:O))))

4 megjegyzés:

Cigany Roxana írta...

de jót nevettem pupu!
amikor a fidesz a témád,akkor nevetek igazán nagyokat,és te is elemedben vagy.
na,jó azért a Jobbiknak is kurvára bemosol,de azon nem tudok nevetni.
látod a stadler tudta,hogy meg kell becsülni az orosz kapcsolatokat:)))
ha az a marha nem hamis képekkel üzletel,akkor is jól járt volna!
az orosz piac hiányát jól megéreztük.nem kellett volna mindent lerombolni...az embernek fel kell tudni mérnie az erőit.mondják ez a bölcsesség:)hát ez nem megy a fideszes lázárnak...
gondolod egy ilyen szöveg miatt még drágábban fogjuk kapni a gázt az oroszoktól?ha igen,akkor nagyon drága ez a kormány...kósa miatt is rábasztunk...bár ő csak a viktor szócsöve volt!
lázár sem több.de akkor viktor kiknek a szócsöve?az öngyűlölő oroszoké:)))))

nnna,ma is remekeltél,nekem jól esett pupu!!!

PuPu írta...

"azért a Jobbiknak is kurvára bemosol,de azon nem tudok nevetni."
Pedig az lenne a kunszt,- meg kellene tanulnod!
Nekem nagyon jól megy röhögés a sajéátjaimon is, csak hát itt ez nem látszik, - dolgozzon meg az ellenfél is a sikerért, - nem igaz?

Cigany Roxana írta...

:)))))) jauuu vagy pupu:)))))

greenbrain/talán jól írtam a nevét,de én úgy is mindent elbaszok,biztosan nem így írja!/ hozzászólása tetszett a kapcsolaton,nem rég voltam ott.valahogy úgy kezdi,hogy el kellene magyarázni hogy mekkora is ez az ország...
na,ez a hsz. tök jó!!! mert igaz...

Névtelen írta...

Megint egy remek blog.:)Ami azt illeti, én a belpolitikájuktól is tartok, de a külpolitikájuktól meg .... félek.

Mint minden új üstökös a Vezír környezetében, Lázár is nagyon bizonyítani akar. :))))
MC