2010. október 1., péntek

BUDAPEST, TE CSODÁS...

Elment Demszky, és nem mondhartnám, hogy peckesen lépdelt a nyugdíj felé.

Leginkább elsunnyogott, búcsúzóul még mutogatott egy sort politikustársaira, akik ugye galádul, és tudtán kívül és hű meg ha és boáf!
Búcsúzóul még rugott egyet a szocialistákba, mondván, hogy abban hibázott, hogy Hagyót hagyta, de ha ő nem hagyó, akkor a szocik felmondják az együttműködést a közgyűlésben, és akkor oda a főváros gondjainak megoldása.
Így is odalett, egyébként...
Kérdés csak az, hogy mit is hagyott Hagyónak Budapest eme erkölcsi bástyája, mert ha nem tudott arról, amivel Hagyót vádolják, akkor nem lett volna miért nem hagyni, ha meg tudott, akkor elfelejtett eleget tenni törvényben rögzített kötelességének, imígyen maga is bűnelkövetővé válva.
Egyébként is undorító, amit a politikusok ezekben az ügyekben előadnak, hiszen ebben az országban mindenki, akit csak kicsit is érdekel a pártpolitika tudja, hogy a pártfinaszírozás megoldatlansága miatt minden párt rákényszerül valamiféle pénzek megszerzésére, és ebbőkl a szempontból tökmindegy, hogy valaki 15 milliónként szedi össze a lóvét, vagy ígér egy nagyot arra az időre, amikor majd hatalmon lesz, két -három bankárnak meg nagybefektetőnek.
Aztán amikor eljön ez az örömteli perc, akkor persze fizet is, mint a katonatiszt - nekem meg felugrik jópárezerrel a kocsim törlesztőrészlete az euro árfolyamával együtt.
Aki a kettő között összefüggést keres, az persze mákonyos összeesküvés - elméletek híve, aki ha meglátja egyszer is Szíjjártót, aki ezt az egészet igyekszik megmagyarázni, tán még az ufókban is hinni fog...
Megjegyzem, ha Hagyó kapott volna meg anno egy világkiállításnyi területet Budapest legértékesebb Dunapartján, akkor lehet, ő is betolt volna annyit a pártkasszába, hogy a szociknak ne fájjon a feje a választásokig...
Demszky persze zsigerből utálja a komcsikat, még ma sem bocsájtotta meg nekik, hogy annak idején csak fogócskáztak vele, ahelyett, hogy bezárták volna Kufsteinbe vagy legalább a Köztársaság tér kazamatáiba, esetleg ezek híján a Terrorpláza pincéjébe a félelmetes és rettenetes orosz légszűrő mellé, mert így versenyhátrányba került a Viktorral szemben, aki ugye, puszta kézzel verte ki az oroszokat, fogai közé fogva Stumpf belügyminiszter apósát és két hóna alatt tartva egy-egy KB tagot, - gondolhatunk itt akár Szűrösre meg Pozsgayra is...
Kínos, kínos.
Persze azért demszky ilyen hősi múlttal a gengszterváltás után bele tudott ülni a fíncsibe, és húsz éven keresztül örvendeztetett bennünket, elfogyasztva közben néhány feleséget, összekuporgatva néhány lovat meg egy horvátországi nyaralót - ha már hajókra meg kikötőkre nem futotta, ugye, mint ügyesebb politikustársainak...
Közben rá került a sor a "Ki nem volt még elnök az SZDSZ tagjai közül?" játékban, így aztán másodállásban kis ideig az SZDSZ elnöke is lehetett.
Itt is tisztességesen helytállt a "legkutyaütőbb elnök" címéért kiírt versenyben - nem sokat tudták felülmúlni.
Ő a másik, akiért kár a rendszerváltás emblematikus figurái közül, - a történelmi esélyt megkapta.
Lehetett volna belőle egy második Bárczy - a végére még második Sarlós sem lett belőle.
Ami a budapesti "ügyeket" illeti, ott nem sok sikert jóslok az inkvizitoroknak, - még ha igazak lennének a vádak, akkor sem.
A korrupciós ügyekben általában minden szóban történik, pedig a bizonyításhoz jól jönne egy írás, azzal lehetne valamit kezdeni, de betojt ex-vállati vezérek süketelésével nemigen.
Nem mondom, ha Hagyó mondjuk versben vallja be, hogy vétett a kommunista erkölcs ellen, esetleg a végére odarajzolna egy szarkát is, - az igen, az lenne aztán a bizonyítékok királynője, de ez a Hagyó egy megátalkodott gonosztevő.
Egy istennek sem akarja önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni, ellenben aki magamagát bevádolta, és felmutatta a Nokiás-dobozt, az már tuti hunyó, a marhája...
Még az lesz majd a vidám nap, amikor Hagyó elmeséli, hogy a vezérigazgató, aki alatt ingott a szék felkereste, és egy nokiás dobozzal hadonászva az orra előtt ecsetelgette, hogy nem lenne hálátlan az ominózus széklábak bebetonozásáért, de ő persze kirugta őt is, meg a széklábakat is és lám, kisvártatva már nem is ő volt a vezérigazgató!
Hát van az országban Orbánon kívül bárki, aki miután hanyattvágta magát neki, kirugja a cselédet?
Hát ennyire gátlástalan ugye csak a Vezér, esetleg...
Másnak is mennie kellett a napokban.
Hogy ne legyen kétséges, hogy mit hoz a szebb jövő, megszüntették Ráday Mihály műsorát a köztelevízióban, a  hasára ragasztottak egy Magyar Televízióért plecsnit és közölték, hogy nem kellene újabb műsorokon törnie a fejét, pihengessen, sétálgasson, vegyen esetleg tengerimalacot és etetgesse.
Ráday Mihály többet tett ezért a városért, mint Medveczky tv-mogul, meg Tarlós valaha is tenni tud, még ha száz évig élnek is.
Ő nem elméleti város és környezetvédő, a szavának súlya volt és van ma is.
Nagy marhák voltak a szocik, hogy nem őt kérték fel főpolgármesternek, ezzel a múlttal és ezzel az erkölcsi tőkével gond nélkül leverte volna Tarlóst, mint görög a lénarancsot.
Száz év múlva, amikor Medveckyről már senki sem tudja, hogy élt-e egyáltalán - Rádaynak szobra lesz a Belvárosban.
Akar valaki fogadni?

:O)))

5 megjegyzés:

- írta...

de jót nevettem! ez állati pontos írás pupu és olyan humoros, hogy mindenki kifekszik rajta így vagy úgy...!!!
látod erre nem is gondoltam volna míg élek, hogy az a nokiás doboz esetleg támad, mint lefizet...
a ráday jó fej, ne akarj neki rosszat: főpolgármesterséget...EZEKNEK?!...
FOGADJUNK HOGY RÁDAYRÓL RUTTKA FERI CSINÁLJA A LEGJOBB PORTRÉT AMI UTÁN A SZOBOR KÉSZÜL!:)

Névtelen írta...

PUPU TE SZEXI VAGY... :)

PuPu írta...

Magdám, a Ráday megfváűltás lett volna nek a városnak, amelyik a tehetetlen kezéből most a telhetetlen kezébe kerül majd...
Ruttka?
Asserossz
:O))))

PuPu írta...

Nevtelennek:
Mt ér az egész, ha csak a Vezért cseszegethetem...
:O)))))))))))))))))))

Névtelen írta...

de azt kiválóan teszed!!!! :))