2013. szeptember 5., csütörtök

MIBŐL? FÉLELEMBŐL!

Ülésezik a Fidesz-frakció, maga a Vezér is alászállt nyálcsorgatóan szervilis talpasai közé.
A foglalkozás tárgya a magyar választók derékhadának megvásárlása a lehető legkedvezőbb áron – első a költséghatékonyság.
A frakcióülés Lázár bonviván belépőjével kezdődik, aki elénekli a frakció tagjainak a frakció pocakos producere által bevezetett himnuszát: Drága Isten arra kérlek, aranyeső hulljon nékem, aranyeső a virágos reten. Aranyeső a szép kis házra, aranyeső a családomra, Jaj té méráv
Aztán majd neki kell lendülni a munkának, mert a soron következő választást meg kell nyerni, ha a fene fenét eszik is.
Ha nem sikerülne, akkor jön a nagybaj, akkor oda a virágos rét, oda a békés nyugalom, esetleg még a szépen összerakott, de nem elég gondosan elrejtett aranyeső-cseppek is odalesznek, különösen akkor, ha az elszámoltatást nem valamelyik baloldali üzlettárs vezényli, hanem valaki olyan, aki már látott távolról gazdálkodást és nem akarja nézegetni magát a számlatükörben…
Adni kell hát, lehetőleg minél kevesebbet, minél nagyobb csinnadrattával, vakulj paraszt!
Öcsémmel négyévente jókat derülünk, merthogy nemcsak országos szinten folyik a vásár, helyi szinten is ügyeskednek a versenyzők, például, ha aszfaltozzák az utakat, akkor tudni lehet, közeledik a választás napja!
Ugyancsak ilyenkorra időzítenek mindenféle átadásokat, ilyenkor kap új kalapot a templomtorony, ilyenkor adnak át iskolákat, sportpályákat,  élményfürdővé varázsolt libaúsztatót, ebben a jobboldal igen ügyes, míg a baloldal ebben is bamba, mint szinte mindenben, aminek a propagandához köze van.
De persze ebben is a Vezér a legügyesebb, már szépen összerakott csomag várja a választás finisét.
Stadionok csontvázai meredeznek a városszéli földeken szerte e hazában, mind-mind, ha használatra nem is, de avatásra és felszentelésre alkalmas állapotban lesznek még a választás előtt.
De most első a már bejáratott és jól bevált rezsicsökkentés, mely természetesen elsősorban a gazdagokat gazdagítja, meg a középosztálynak azt a részét, melynek jól felszerelt lakása van, csillárokkal, távfűtéssel vagy gázfűtéssel, háztartási gépekkel, szárítógéppel - némelyiküknek medencefűtéssel, ellenáramoltató vízforgatóval, szaunával, futópaddal, tengernyi szórakoztató elektronikával – nos, ha valaki, ők aztán valóban rászorulnak a támogatásra!
Julcsa néni a faluszélen meg majd kap karácsonyra talán egyszeri ötezer forintot, a mellette nyomorgó háromgyermekes munkanélküli meg számára az utópiák világába tartozó jövedelemadó levonási lehetőséget - merthogy a semmiből nem lehet levonni semmit sem.
A Vezér meg két féltéglával veri a mellét, hogy milyen diadalmasan megsarcolta a gaz multit, ami részben igaz is, de majd megfizetjük nekik az elmaradt hálózatfejlesztések, karbantartások, felújítások árát akkor, amikor pótolni kell ezeket, meg aztán az elmaradt nyereség elmaradt adóbevételekkel jár.
Egyrészt nem, vagy sokkal kevesebb adót fog fizetni a szolgáltató az államnak, másrészt a rezsicsökkentés miatt alacsonyabb lesz a fizetendő általános forgalmi adó, amit a fogyasztó fizet, elmarad a felújításokra fordítandó anyagok, vállalkozói teljesítmények minden adóvonzata, szóval a költségvetés adóbevételeit minden rezsicsökkentésre fordított fillér csökkenti.
És tönkremennek cégek, melyek a megrendelések híján életképtelenné váltak, csukhatják be a boltot, embereket kell elküldeniük, komoly, jó szakembereket is, akiknek nem marad más lehetőségük, mint körülnézni a Lajtán túl, hátha ott el lehet adni a szakértelmüket.
Nem lenne nagy a baj, ha a gazdaság fejlődne, de egyelőre – ha jóindulatúak vagyunk,- azt kell mondanunk, hogy a gazdaság stagnál, a beruházók sem tolonganak ebbe a felettébb vállalkozóbarát országba, ahol az országot egy manifeszt elmebeteg vezeti, akinek elbutított hívei azt gondolják, hogy ők a cigányok és a baloldali ármány miatt élnek ennyire rosszul.
Holott a többesszám tévedés, a „baloldali ármány” kifejezést meg gond nélkül be lehet helyettesíteni „jobboldali kormány” kifejezéssel.
Hogy szellemileg kihívásokkal küzdő Vezérünk hülye a gazdasághoz és ebből gondok adódnak, azt tulajdonképpen ki is lehetne bírni, ami az igazán bosszantó az a gátlástalan mohóság, mellyel ő és elpofátlanodott vazallusai fosztogatják az államkasszát.
A Vezér lakodalomba megy, merthogy férjhez adja a lányát.
Természetesen suba a subához, guba a gubához alapon, és hogy ezen a szép elven ne essék csorba, a vőlegényt lelkesen feltőkésítette.
( http://www.hir24.hu/belfold/2013/09/04/potyognak-a-milliardok-orban-rahel-volegenye-korul/)  - tudni kell házasodni, ugye…
Ilyen nyíltan és pofátlanul 1945 óta ebben az országban még nem mert lopni senki, és ha egy esetleges ellenzéki győzelem után nem tömik ki úgy a börtönöket velük, mint ő tömte ki a derék vejkót pénzzel, akkor a demokratikus ellenzék meg is érdemi a sorsát. 

És nem lenne baj, ha nem üvegszemű amatőrök vizsgálnák a dolgot, hanem jéghideg tekintetű profik, akiket nem vezet félre az, hogy a törvény betűje szerint látszólag nem bűncselekmény az Orbán - Simicska-birodalom felvirágoztatása.
Nem olyan ügyészek képviselnék a vádat, akik a jelenlegi főügyész beosztottai, mert annak is a vádlottak padján van a helye, a bíróval együtt, aki szerint a tagok gyűlésén előadott „ne mi nyerjük a legtöbbet” utasítás nem alapozza meg a hivatali hatalommal való visszaélés vádját.
De tudják ezt jól ők, ezért is a nagy osztogatás, és ezért a nagy fosztogatás az utolsó pillanatig: nagy a tét.
Persze a felelősségrevonáshoz az ellenzéknek sem szabadna a régi struktúrákban és gyanúba keveredett személyekben gondolkodni, mert akkor az eredmény olyan lesz, mint amikor a lufi kidurran: Pukk!
Csak tisztességesen, - nem a bosszúállás a cél, hanem az igazságszolgáltatás.
Bár már ott tartanánk.


:O)))

9 megjegyzés:

Avi írta...

"és ha egy esetleges ellenzéki győzelem után nem tömik ki úgy a börtönöket velük, mint ő tömte ki a derék vejkót pénzzel, akkor a demokratikus ellenzék meg is érdemi a sorsát. "
Bocsi, de te hol látsz demokratikus ellenzéket? Én csak a koncért egymást maró hülyék gyülekezetét látom. Az idáíg elmúlt 3,5 év alatt naponta dobtak nekik magaslabdát és képtelenek voltak lecsapni. Nem igaz, hogy ennyire amatörök lennének. Nekem inkább más a meggyőződésem.

Névtelen írta...

"és ha egy esetleges ellenzéki győzelem után nem tömik ki úgy a börtönöket velük, mint ő tömte ki a derék vejkót pénzzel, akkor a demokratikus ellenzék meg is érdemi a sorsát."
Jelenleg nincs és eddig nem volt egyetlen ellenzéki politikus sem, aki ezt az igényt nyilvánosan ki merte volna mondani.Bajnai 1-2 napja a 444-en egyenesen azt mondta, hogy nem híve ennek.
Tehát a "legoptimálisabb" esetben is "csak" veszít a Fidesz a választásokon és a ellopott kazalnyi pénzből kényelmesen éldegélnek.
Írtad még azt is, hogy nem bosszúállás kell, hanem igazságszolgáltatás.Nem értek egyet.Ezt a mocskot eltakarítani bosszúvágy nélkül nem lehet.Ehhez már elhivatottságra lesz szükség, olyanra,ami egy technokrata embernél nincs és nem is lehet meg.Erre rámenne egy ember egész élete és sokat kellene feláldoznia.Ilyen jelenleg nincs.Ha lenne,azt hívhatnánk államférfinek..

Promenad írta...

Inkább osztogassanak,mint fosztogassanak !
Vagy a kettő nem zárja ki egymást ?nyLL

wellness írta...

http://vizpartifejlesztesek.blog.hu/2013/08/24/ilyen_a_holland_diszno-wellness?utm_medium=link&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=tematikus&utm_content=videk

Kaláris írta...

A kulcsmondat ebben a cikkben: "...különösen akkor, ha az elszámoltatást nem valamelyik baloldali üzlettárs vezényli..."
Hát afelől erős averzióim vannak, ha netán a baloldal nyerne, lenne-e bármiféle elszámoltatás...Nem is olyan régen jelentette be ugyanis Attika, hogy nem lesz boszorkányüldözés, nem lesz elszámoltatás...Ebben az esetben kormányváltásnak sem kell lennie, mert minek...

pleinair írta...

Szerencséje lenne orbánnak, ha elvesztené 2014-es választást. Így talán csak törvényes elszámoltatásban lenne része. Ha hatalmon maradna, nem úszná meg a népharagot, aminek példáját Ceauescu sorsában, a nép által felállított rögtönítélő bíróság ítéletében és annak végrehajtásában láttunk.

Jutka írta...

44Nagyon jó cikk megint.
Az ellenzék miért nem áll ki azzal hogy a devizahitelesek megsegitése, a becsületesen fizető embereket alázza meg. Hülye az aki fizet, hiszen az állam megsegiti azokat akik lehet, hogy önhibájukon kivül nem fizetnek. Mi akik rendesen fizetünk, segitjük ki illetve fizetünk helyettük is . Ha segiteni akarnának munkahelyet és tisztességes béreket kellene adni.

Névtelen írta...

Orbán megint előbbre gondolkozik másoknál.Előre menekül.Olyan hosszú bűnlajstromot produkál hogy 30 évig vizsgálgatják a szervek.O.

hello írta...

Ha eltekintünk a dal eredeti címzettjének eltérő nemétől, Neked is énekelhetné a dal előadója, hogy "Álmodj, királylány..." :-((