2013. szeptember 12., csütörtök

MIRŐL SZÓL A KÜZDELEM - BAJNAI SZERINT?

Végre kiderült, pedig már tövig rágtuk a körmünket az izgalomtól!
A volt miniszterelnök szerint nem a jobb és baloldal küzdelméről szól a jövő tavaszi országgyűlési választás, hanem arról, hogy "a korrupció, a lenyúlás, a maffiaállam bebetonozódik-e, vagy sem", és ez - szerinte - sorsfordító kérdés.
Nem mondanám, hogy nincs igaza, valószínűleg, többek között erről is szól majd, de az alapvető kérdés nem ez.
Az alapvető kérdés az, hogy Magyarország demokratikus jogállam lesz az elkövetkező évtizedekben, vagy egy félázsiai diktatúrácska Európa peremvidékén.
A többi – a korrupció, a lenyúlás, a maffiaállam mind-mind ebből következik, és ha a jelenlegi kurzus a jobboldallal azonosítja magát, akkor bizony ez a jobb és baloldal harca lesz, ha akarjuk, ha nem.
Már ma sem egyszerű dolog ezt a kérdést jogállami módon eldönteni, mert már most is minden kulcspozíciót a Vezér által személyesen kiválogatott, neki hűséggel és hálával tartozó, anyagilag lekötelezett vazallusai töltenek be, de ma még – egy tökös politikai vezetéssel – nem lehetetlen a feladat.
De melyik politikusunk nevezhető mai ismereteink szerint tökösnek?
Ha adunk még négy évet ennek a kurzusnak, akkor a diktatúra évtizedekre véget vethet a jogállamnak, a demokráciának, és élhetünk mindahányan Orbán falanszterében, beszélhetjük az újbeszélt, melyben a vereség=győzelem, a diktatúra=demokrácia – és így tovább.
Nem kell itt a korrupciót külön emlegetni, hiszen azt már régen állami szintre emelte Orbán, nem kell a lenyúlásról énekelni, hiszen az már régen a hűséges hívek jutalma, és nem kell bebetonozódásról sem beszélni, mert már éppen köt a beton…
A kérdés viszont az, ha ezt a helyzetet ilyen remekül felismerte Bajnai, akinek mellesleg menet közben munkatársa lett a kampánykérdésekben, a szocialisták, sőt DK köreiben is igencsak járatos Szigetvári Viktor, hogy miért engedte idáig fajulni a dolgokat és miért nincs a mai napig sem normális szövetség még szervezete és deklarált szövetségese között sem?
Miért taktikázgatott addig, amíg kiénekeltették vele a szájából a sajtot, miért nem maradt meg egy széleskörű összefogást kínáló ernyőszervezet vezetőjének, aki mögé szívesen besoroltak volna a demokraták, akik viszont egy rivális párt vezérét nem fogadhatják el?
De ma ez már mindegy, a választáson – ha csak valami csoda nem történik, akkor három-négy demokratikus szervezet listája fog egymás ellen is indulni, nem szólva az egyéni jelöltekről, akik többen lesznek, mint a kínaiak.
Orbán az egyszerű emberek számára igencsak jelentős pénzt osztogat azoknak, akik egyéni jelöltként indulnak, így aztán a három-öt demokrata jelölt mellé egy fideszes, egy jobbikos, és száz pénzsóvár fog ringbe szállni.
A Fidesz egyszerre lép, a baloldali szavazó meg majd válogat, mert ugye a szomszédék Jóskája is rendes ember, hát hadd legyen neki az asszony szavazatával együtt két szavazata, hadd örüljön!
Aztán Bajnai ejtett néhány szót arról is, hogy mennyire szeretnék, ha a DK is benne lenne az ellenzéki összefogásban.
Hozzátette: ezért kötöttek Mesterházy Attila MSZP-elnökkel olyan megállapodást, amibe "bekalkulálták" a DK bevonásának lehetőségét.
Azt hangoztatta, veszélyesnek és károsnak tartja, ha ellenzékiek egymás mellett indulnának a választáson.
Ezt – csak azért, hogy pontosan be lehessen árazni az értékét – ma este mondta egy óbudai lakossági fórumon, miközben Szigetvári Viktor a Republikon Intézet konferenciáján azt nyilatkozta, hogy a szocialisták korrektül tárgyaltak, Gyurcsány Ferenc azonban saját érdekeit a DK érdekei fölé helyezte.
Szigetvári Viktor szerint lehetett volna - az önkormányzati választásra is kiterjedő - választási megállapodást kötni a DK-val, ezt az Együtt-PM sem kifogásolta volna, de Gyurcsány Ferenc ennél fontosabbnak tartotta önmaga "rehabilitálását".
Ezt azért is fájlalta Szigetvári, mert szerinte a Gyurcsány-pártnak az ország számos pontján erős szervezete van. 
Egyszer azért már valaki leírhatná, hogy milyen bűnök vannak Gyurcsány rovásán, ha lehet konkrétan, hogy tudjunk már tiltakozni a rehabilitációja ellen, ha szóbakerülne véletlen!
Hát akkor ennyit a szavak és tettek egységéről, de már ez is mindegy, habár sajnálatos.
Persze megszólalt az ügyben Szanyi is – természetesen Gyurcsányt fikázta – aki éppen Brüsszelbe rohan farokfelcsapva, Attila legnagyobb örömére, merthogy az MSZP időnként elszabaduló hajóágyúja csak azokra nem veszélyes, akik nincsenek lőtávolságban.
Érthető, friss házasság komoly felelősség, meg aztán nem tesszük ki a friss asszonykát a napi politika borzalmainak, hiszen első gyereknek, második asszonynak aranyos a popsija, a népi bölcsesség szerint is…
Bár Szanyi igen ügyibevaló hajóágyúcska, de azért – lássuk be – nem egy Kövér Berta, és Brüsszel eléggé mesze van.
Mindenesetre ma vádat emeltek két volt szocialista parlamenti képviselő ellen is, és hol van még az attrakció, amelyre készülünk?
Minden jel arra mutat, hogy az ellenzék sorainak szétcincálására indított fideszes kísérlet parádés sikerrel járt, már készen van az a szélsőjobboldali párt is, melyet szükség esetén be lehet vetni Vona ellen, ha hepciáskodna, Orbán meg elégedetten üldögél, mint két krumpli egy zsákban, és jókat röhög a sok önsorsrontón.
Persze azért ne adjuk fel a reményt, hiszen az Úr arról nevezetes, hogy néha csodákat tesz, de persze azért ennek is vannak határai.
Arra nem számítanék, hogy a felcsúti máról-holnapra erkölcsös hazafi lesz, és óvakodnék Kossuthhoz is hasonlítani, hiszen akkor eszébe juthatna elsikkasztani az eddigieken túl még az árvák pénzét is, viszont - bár erre se sok az esély - talán megjön a nép esze és elmegy szavazni, hátha lesz kire…
Az Isten bottal is verhette volna a magyart, de ennél az Úr kegyetlenebb volt – politikusaival verte…


:O)))

12 megjegyzés:

etele1 írta...

Azért az pikáns, hogy az __NFÜ volt vezetője__ ágál a korrupció ellen, nem találod pupu?

Tényleg, te miért nem veszed észre az ilyen ordas politikai csapdákat?

Ha Puch László kampányolna ugyanezzel, az feltűnne? :p

ps: "tök jó" választás a liberálisok élére egy volt pénzosztási végrehajtóember és a szocialisták élére Gy.F. "örököse", aki még az ÁFA csökkentést is tőle kollektivizálja a tipikus média kampányába.

Node mire fel várod a CSODÁT?

törölve írta...

Csepeli György: A hatalom anatómiája Kossuth Kiadó 2013
- részlet a könyv 163. oldaláról

Az udvar és a kabinat szerepeinek betöltése során az alapvető dilemma, hogy a politikai szerepekkel szemben támasztott elvileg kétféle elvárás közül melyiket részesítsük előnyben. Az egyik elvárás a megbízhatóság, a hűség, a feltétlen titoktartás és engedelmesség. A másik elvárás az éles ész, gyors reagálóképesség, ravaszság és talpraesettség. Akik az egyik elvárásnak megfelelnek, rendszerint nem felelnek meg a másik elvárásnak.
A politikus sikere vagy bukása azon múlik, hogy ezt a dilemmát hogyan képes kezelni. Ha környezetében túl sokan vannak kreatív, intelligens, jól kommunikáló személyek, akkor kiteszi magát annak a veszélynek, hogy saját konkurenciáját neveli ki, hiszen az udvar vagy a kabinet minden értelmes tagja felteszi magában legalább egyszer azt a kérdést, hogy "miért nem én?".
Másfelől ha környezetének tagjait úgy választja ki, hogy egyedülálló szempont a hűség és a megbízhatóság, akkor nem lesz képes jó döntéseket hozni, képtelen lesz szembenézni a káosz fenyegetésével nap mint nap, rossz helyeken mutatkozik, rosszakat mond, elveszti legfontosabb tőkéjét, az emberek hitét. A folyamat végén teljessé válik a kontraszelekció, mely azoknak biztosít egyedül hozzáférést a politikushoz, akik agresszívek, ostobák, de hízelgésre mindig készek.
A megoldás a versenykényszer és az állandó felügyelet.

Személyes kiegészítő:
Én azért is szeretem a Teremtőt, mert valaki(k)nek nem botot, hanem tudásrudazatot adott...

hello írta...

Egyre jobban elkeserít és egyben felháborít, sőt, undorít ez az egész.
A tehetetlenségem meg kiborít, mert nem tudok tenni ellene, viszont ahogy Te, kedves PuPu, sajnos én is azt látom, hogy ez a fajta dilettáns vagy nagyon is tudatos, kimódolt taktikázás és bénázás a magukat a 2 nagynak tartók részéről milyen végkifejlettel fog szinte biztosra vehetően járni.

Erzsébet írta...

Kedves hello,
részben egyet értek a hangulatoddal, de a játszma még nem fejeződött be. Szívesen ajánlok megnézésre egy profi tenisz meccset, ahol a nagyok , a legjobbak egy vesztesre álló játékot is képesek megfordítani és győzelemre vinni. Igaz nem könnyen, de küzdenek. Biztos vagyok benne van olyan politikus a baloldalon, aki képes erre. ... és természetesen a teníszezők a játék végén - akár győztek akár vesztettek - mindig kezet fognak.

Névtelen írta...

moose írta:

Kedves Pupu,... erről az egész Bajnai-Együtt2014, Mesterházy-MSZP formálódó történetről egy 1977-es a Kandó KMF faliújságján látott "hirdetmény" jut eszembe:

Parkinson 1. törvénye:
Előbb - utóbb minden vezető eléri az alkalmatlansági szintjét, ... de ha jó vezetőtársakat, jó munkatársakat választ maga mellé, akkor ez nem derül ki! :)
(Kicsit ellentmondásos,de az élet azóta igazolta.)

Szerintem BG és MA is elérte az alkalmatlansági szintjét.
Látva az alkalmatlanabbnál-alkalmatlanabb munkatárs-választásaikat,... talán szerencsénkre,... még időben ki is derült,...

Lásd:
- MSZP-s "öregbölényeket, nyeretlen kétéveseket"
- E14- alattomosan a vezetőt hátbatámadó "hullámlovasokat"!

Ha volna bennük egy kis vezetői véna és tartás,... már mind kirúgták volna az őket körülvevő álszent, hazug, nyalonc haszonlesőket!

Persze lehet, hogy nem ők tartják a gyeplőt,...
Sosem tudjuk meg,...

hello írta...

Kedves Erzsébet, egy kedves ismerősöm nagy Rafael Nadal-rajongó, a lelkendezése párszor már rábírt profi teniszmeccs végignézésére, bár a szabályai, főleg a számolás nem világos, de ezen túltettem magam. :-))

Viszont azt látom, hogy ők okosan taktikázva, nagyon profi módon és ésszel játszanak!

Amit viszont azok a magukat politikusnak tartó szereplők produkálnak, akik naponta újabb agyrém húzásokkal és nyilatkozatokkal tudnak meglepni (pl. a minap Tóbiás József Olgánál) ahelyett, hogy felfognák a hallatlan történelmi felelősségüket, és végre a még meg sem szerzett hatalmon való marakodás helyett a józan ész által vezérelve tennék a dolgukat, azok felett nem vagyok képes és hajlandó napirendre térni!

erzsébeet írta...

Kedves hello,
lehet, hogy nem Kálmán O. beszélgető partnerére gondoltam!

hello írta...

Bajnai ma a Klubrádióban:
"Amennyiben a Demokratikus Koalíció részévé válna vagy vált volna ennek a szövetségnek, akkor az ő egyéni jelöltjeiket a sajátunkként támogatnánk minden egyes választókörzetben. Mert azt gondoljuk, hogy a Demokratikus Koalíció mögött álló választói közössség nagyon fontos és értékes része a kormányváltók táborának. Szükség lenne rájuk ebben a szövetségben. Ennek az együttműködésnek a keretei kialakultak, az ellenzék 2 legerősebb pártja megállapodott ezekről a keretekről, és ezen keretek között kínált helyet másoknak. Továbbra is azt gondolom, hogy kívánatos lenne, ha ezek között a keretek között csatlakozna valamilyen módon a Demokratikus Koalíció ehhez az együttműködéshez, hiszen minden fajta szervezeti, személyi, egyéb érdeknél fontosabb a kormányváltás."

Aha! Nos, kár, hogy ANNNYIRA átlátszó ez a szöveg: Bajnai nyilván nem csak pontosan tudja, de tuti, hogy M.A.-val előre lecsekkolták, hogy a DK-nak felkínált feltételek ne legyenek elfogadhatók, ám a választóikra persze nagy szükségük lenne!

A korábbi hsz-aimban foglalt nézeteim megerősítéséül csak húzom melléjük virtuálisan az újabb strigulákat. :-((

irkomirko írta...

Bajnai most kezdene együttműködést, amikor látja, hogy a DK iránt növekszik a szimpátia? Magyarázkodik, hogy a 31 egyéni hely némelyikére is kerülhetett volna DK-s jelölt? Az eszem megáll micsoda káosz.
"törölve" kedvet csinált Csepeli György hivatkozott könyvéhez, amiről egyébként a Népszabadságban megjelent riportban olvastam. Kösz.

Névtelen írta...

Ennyi:
http://gepnarancs.hu/2013/09/a-mumia-es-a-lotetu/

Névtelen írta...

Vajon Kálmán Olga egy 8 fős Bokros párt és egy 8 ezer fős DK között tud különbséget tenni?
Költői volt a kérdés, nem tud:
http://www.atv.hu/videok/video-20130912-kerek-barczy-szabolcs

Névtelen írta...

Bajnai: „Továbbra is azt gondolom, hogy kívánatos lenne, ha ezek között a keretek között csatlakozna valamilyen módon a Demokratikus Koalíció ehhez az együttműködéshez, hiszen minden fajta szervezeti, személyi, egyéb érdeknél fontosabb a kormányváltás.”

Ez magyarul azt jelenti, hogy – mivel Gyurcsány nem fogadja el ezeket a kereteket – nélküle kell a DK szavazótábora. A baj az, hogy Bajnai, egy volt kormányfő nem lát odáig, hogy Gyurcsány nélkül nincsenek DK szavazók sem. Egy ilyen rövidlátó ember nem alkalmas vezetőnek, csakis Orbán kiszolgálójának, ahogy a jelen szituáció ezt bizonyítja.