2016. március 21., hétfő

TANÁCSTALAN KÖZTÁRSASÁG

Szépen elment a nap a dicsőséges 133 nap említése nélkül, már Tormay Cecile hívei sem háborognak, alábbhagyott a Kohnbélázás, már Szamuelyről sem esik szó.
Utoljára a Legfőbb Hadúrnak, vitéz kőbányai Orbán Viktornak jutott eszébe kiiktatni a forradalmak sorából Károlyistól-mindenestől a vesztett világháború utáni tömegmozgalmakat, az izgága osztályáruló gróf őszirózsás forradalmát, Népköztáraságát és a  négy hónapot éppencsak megéltTanácsköztársaságot.

Ahhoz képest, hogy milyen rövid ideig tartott, elég sokat varrtak a nyakába a nemzeti felelősségből.
Természetesen Orbán nem feledkezett meg a csőcselék tombolásának méltatásáról, 1956 magasztalásáról és a nemzet fejlődésének csúcspontjáról: a fülkeforradalomról sem.
Az értékelést egy ostoba, félművelt ember adta, nem is érdemelne több szót, ha nem mutatna rá az ország egyik legnagyobb bajára: a múlttal való szembenézés hiányára.

A szembenézés szükségszerű lenne, még akkor is, ha az a múlt sem nem dicsőséges, sem nem sikeres, sőt - esetenként igencsak szégyellnivaló,  de mégiscsak a mi multunk.

Hát akkor talán valamit a Tanácsköztársaságról.
Öt év Isonzó és Doberdó szenvedése után a Monarchia szétesett, de nem az eredeti államhatárok mentén, hanem a győztes hatalmak érdekeinek és a lázongó nemzetiségek igényeinek megfelelő módon.
A királyi Magyarország területére igényt tartottak az államalapító nemzetek, és létre is hozták államaikat, jórészt területi elhelyezjkedésüknek megfelelően.
Ez alól talán csak a Székelyföld jelentett kivételt.
A frontról visszetérő katonák, kiknek jelentős része maga is valamelyik nemzetiség tagja volt, magukkal hozták fegyvereiket, és valamiféle kilábalást kerestek a helyzetből.
A győztesek meg szorgalmasan húzogatták a határvonalakat a térképen, együtt az új nemzetállamok leendő vezetőivel.
A kormány egy idő után elveszítette ellenőrzését a helyzet felett, ezt Károlyi úgy képzelte túlélni, hogy átadta a hatalmat a szociáldemokratáknak, akik a helyzet elemzése során rájöttek, hogy a bebörtönzött kommunisták nélkül esélyük sincs a konszolidációra.
Ezért aztán a börtönt felkeresve koalícióra léptek velük, és feledve Károlyinak tett ígéreteiket átvették a hatalmat.


Ne feledjük, egy hosszú háború után voltunk és a tömegek elégedetlensége a dolgok folyásával bármelyik percben reálissá tette egy anarchisztikus állapot kialakítását, merthogy a fővárosban fel-alá száguldoztak a leszerelő katonák csoportjai, megölték Tisza Istvánt, kézigránátokkal a derékszíjukban riogatták a polgárt, aki persze összecsinálta tőlük a lába szárát és ezt a mai napig nem tudta elfelejteni nekik.
Ezek közül az emberek közül igencsak kevesen voltak kommunisták, inkább mondanám őket radikális anarchistáknak, de miután a kommunisták programja cselekvést hirdetett, így sokan és nagy reményekkel csatlakoztak hozzájuk.
A Tanácsköztársaság kikiáltásától megrettentek a hazai polgárok, de megrettentek a győztes hatalmak is, akik éppen akkortájt tanulgatták " a medve nem játék" ősi székely igazságát Oroszországban.
A példa ragadós volt, veszélyeztette a győztes és vesztes államok polgárainak biztonságát, hát összefogtak ellene.
Fegyverrel támadtak a Tanácsköztársaságra.
Amit nem mert megtenni Károlyi országa, azt meg merték lépni a Tanácsköztársaság vezetői, akik zömében szociáldemokraták voltak, csek erre ma már nem illik emlékezni.
A kormány - a Forradalmi Kormányzótanács - elnöke egészen a bukásig a szociáldemokrata Garbai Sándor volt,  a tagok többsége is szocdem volt.

Ha ma megkérdezünk valakit, hogy ki volt a Tanácsköztársaság vezetője, azonnal rá fogja vágni, hogy Kun Béla, aki amúgy a külügyi tárcát és kis ideig a hadügyeket irányította.

A fegyveres támadás elleni védelemre sorra álltak fel a munkászászlóaljak, csatlakoztak a hazáért felelősséget érző tisztek, mint Stromfeld Aurél, és fegyverrel verték vissza a támadást, sőt az Északi Hadjárat komoly sikereket ért el.
A Tanácsköztársaság védelmi harcainak sikerét nagyban gátolta a forradalomtól és a kommunizmustól megriadt polgárok és dzsentrik ellenállása, melyre a Tanácsköztársaság forradalmi terrorral válaszolt.
A rendszer ellenségei nem egy esetben fegyverrel támadtak a hatalomra, például a Ludovika Akadémia növendékei, vagy a dunai hadihajósok az úgynevezett monitorlázadás alkalmával.
Aztán a hadseregen belül is elárulták az óriási nehézségekkel küzdő államot.

Az utolsó csapást a Székely Hadosztály mérte rá, mikor megnyitotta a románok előtt a frontot, akik így bevonulhattak Budapestre - erre sem szeretünk emlékezni - majd a román csapatok lószarát taposva, Horthy fővezér Stromfeld ellopott lován ülve bevonult Horthy Nemzeti Hadserege.
Hazafias tisztikara Szegeden pezsgőzött a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből, míg a Tanácsköztársaság katonái az életüket adták az országért...


A nagy félelmet nagy megtorlás követte, nőket akasztottak, papot gyilkoltak, embereket heréltek és nyúztak, majd a parlamentben felfegyverzett különítményesek álltak a padsorok között, mikor megválasztották kormányzónak Horthyt.
Aztán a szocdemek kiegyeztek a hatalommal, így kéz a kézben Horthyval a kommünért kinevezték felelősnek a kommunistákat, akikről ezt ugyanúgy nem lehet levakarni, mint Károlyi Mihályról a felelősséget Trianonért, melyet egyébként Horthy kormánya fogadott el és írt alá.

A Tanácsköztársaság fegyverrel védte az ország területi épségét, ellenfelei meg elárulták a hazát.
Namármost ezzel éppúgy nem vagyunk képesek szembenézni, mint 1848 elhibázott és elkapkodott politikájával, a rossz nemzetiségi politikával, az I. Világháborúba való belépésünk szörnyű tévedésével, a Holokausztban való felelősségünkel, a II. Világháborúban való részvételünkkel, partizánvadászaink emlékével, az egész, folyamatosan elhibázott politikánkkal, mind a mai napig.
Pedig csak a tiszta beszéd hozna nyugvópontot végre, megbékélést a világgal és elsősorban önmagunkkal.


Akkor talán könnyebben menne az összefogás a magyarság érdekeinek védelmét kizárólagosan maguknak vindikáló, nemzetrontó hazaárulókkal szemben is.
Hátha azért tanulunk, ha lassan is...

:O)))

32 megjegyzés:

Richelieu írta...

"Ha ma megkérdezünk valakit, hogy ki volt a Tanácsköztársaság vezetője, azonnal rá fogja vágni, hogy Kun Béla" és igaza is lenne. Hiába volt Garbai Sándor a Forradalmi Kormányzótanács elnöke, a politika fő irányát a külügyi népbiztos Kun Béla határozta meg. Garbai az atrocitásokat sem tudta megakadályozni, pedig ellenezte azokat. Egyébként a cikk többi mondatával teljesen egyetértek.

góbé írta...

Köszönöm. Ez fontos volt, kár hogy pár-százan olvassák csupán és sokak azt sem tudják hogy mi is megtehettük, elérhettük volna amit anno a törökök. Akkor sem müködött, ahogy sohasem az "összefogás".

Nem kérdés hogy Horthy netto hazaáruló volt, a későbbi haza-gyarapitásai egyedül hitleren, meg kétszáz-ezer magyar katona vérén mulott.
Nagyon kellene már egy csapat aki feltárja '48-at, ( Petőfi miért is szidta "Kossuth Apánk" qrva anyját,- miért is kellett a főseregnek Komárom helyett a török határ közelében megvivni a döntő csatát az egyesülni hagyott osztrák-orosz sereggel? stb...) 1918.-19.-et, nem beszélve az Októberi Sajnálatos Eseményekről/56.

Amig g.orbánt el nem zavarjuk valószinüleg ezek maradnak a nemzeti ünnepeink.
Fontos lenne a tisztánlátás gyermekeinknek, unokáinknak...

anonymand írta...

Ebben az országban (jelenlegi becenevén Máriaországamutyisztán) soha nem volt divat tükörbe nézni.
Most sem.

nemóvatos írta...

Történelmünk e zanzásított részletét sokaknak érdemes lenne megismerni.
Talán elgondolkoznának Hazánk jelen helyzetén és kilátásain.
Gratulálok Te.. (bizottságilag tervezett ló)!

DarthVader írta...

A Mandineren (!) van egy cikk a Lenin-fiukról. Érdekes, eléggé árnyalt.
Ott olvasható Pekár Gyula horror-emléke elfogásáról:

„Engem az elfogatás után zöld tolvajautón a hajnali derengésben a Parlament miniszteri feljárata elé vittek. Nyílt az ajtó: tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak áll a lépcső sárosra taposott bíborszőnyegén − részint klasszikus fekete bőrkabátos és bőrnadrágos Lenin-fiúk (egy kézigránát elől a mellszíjba fűzve, két másik oldalt a csípő fölé, részint rongyos álig fegyveres civil csirkefogók.”

Ez valóbban terror volt.

Letartóztattak 1500 főt.

"Az országszerte szárba szökkenő ellenforradalmak több helyen már eleve fegyverrel a kézben várták az ilyen alakulatokat, sokuk pedig nem is a megtorláskor, hanem a tűzpárbaj során vesztette életét."


Végeredményben nem derült ki, mennyi ártatlant gyilkoltak meg, mennyi volt az áldozatok között a fegyveres ellenálló, milyenek voltak az elfogottak fogvatartási körülményei.

A konkluziójával egyetértek.

Kibic37 írta...

@góbé
"Nagyon kellene már egy csapat aki feltárja '48-at..."
Esetleg addig is lehetne ajánlani elolvasásra Csernok Attila "A komáromi pontonhíd" című könyvét. Igaz, ő kissé régebbről kezdi...

úgy megmasszírozta ötször, hogy nem kívánja többször írta...

Nem könnyű az a folyamat, amikor a szerelem szeretetté alakul...

Joszi írta...

Gratulalok, remek iras, sajnos kevesen olvassak, szemben a mandineres es hasonlo szornyusegekkel.

Klara Menesi írta...



Nagyszerű feltárása történelmi eseményeinknek,bár többen olvasnák,ismernék meg a múlt valódiságát,ami napjainkra csúfosan elferdített és mint ha sokaknál feledésbe merült volna. Ideje lenne felébredni végre a sötétségből!

Névtelen írta...

"...csak a tiszta beszéd hozna nyugvópontot végre, megbékélést a világgal és elsősorban önmagunkkal." - Így.

úgy megmasszírozta ötször, hogy nem kívánja többször írta...

Névtelen 7:48
A tiszta beszédhez
k
ö
l
cs
ö
n
ö
s
(hierarchiamentes) tisztelet is kéne, ha volna!

Ember írta...

Jó lenne érthetővé tenni,hogyha nincs TK nincs Mo sem.Kérdezném a főméltóságú Úr merre nyargalászott volna a paripáján.A szent Koronát miért tagadta meg 2 ízben is a Jogos Tulajdonosától.-MAGYAR ÉRDEMTELEN a NORMÁLIS életre.-Őrül és fűnek-fának meséli,hogy kezetfogott vele a geróf v mészáros ill.valamelyik O csatlós.Pedig a feltámadás közeleg.Mo marad a sötétség.Magyar szorgos,dolgos nép,de eszesnek nem mondanám örül ,hogy szolgálhat.

rookie írta...

"... Kun Béla, aki amúgy a külügyi tárcát és kis ideig a hadügyeket irányította."

1919 tavaszán a tönkrevert, mindenhonnan kigolyózott, elszigetelt éa lebénított Magyarországon mindössze két érdemi tárca volt: a külügy és a hadügy.

Úgyhogy a "rávágás" a tényleges vezetés szempontjából helyes.

PuPu írta...

Kétségtelen, hogy egy védelmi harcot folytató ország szempontjából súlypont eoltolódik a külügy és a hadügy felé, de azt azért ne feledjük, hogy a Tanácsköztársaság alatt születtek intézkedések más terülketeken is, pl. kisajáttások, beszolgáltatás, miegyebek, melyek igen húsbavágó kérdéseket érintettek.
Úgyhogy rátolni Kun Bélára és a kommunistákra a Tanácsköztársaság minden felelősségét - nekem túlzásnak tünik, mint ahogy a vezetés sem egyszemélyi volt...
:O)))

Névtelen írta...

Talán nem kellett volna a népbiztos elvtársnak belelövetnie a gyanús ellenforradalmároknak minősített Székely Hadosztályba és akkor Kratochwill sem tette volna le két front közé szorulva a fegyvert.

PuPu írta...

Ha a hazát támadják, akkor csak egy front van egy rendes embernek, az pedig a hazára támadó ellenséggel szembeni front, és ezt nem lehet semmiféle szócsavarással megváltoztatni.
Kratochwill lassan elkopik a mosásban, a székely hadosztályba meg nem lövetett bele senki, mindössze nem voltak hajlandóak parancsot elfogadni a Tanácsköztársaságtól, ezért aztán lepaktáltak az ellenséggel.
Katonaembernél ez megbocsáthatatlan bűn.
Hányni kell tőle.

:O(((

Névtelen írta...

Akkor vegyük sorra a történetet. Miután a két kiváló vörös ezred elszaladt a csucsai szorosból a románok első puskalövésére, a székely hadosztály maradékának kellett volna megfognia a támadó ellenséget, ami nem sikerülhetett. Ennek következtében fokozatos, nehéz harcokkal terhelt hátrálásba kezdett, ám utánpótlásra nem számíthatott, miután a csucsai szorosból Sir Robint megszégyenítő módon elinaló vörösök Debrecenben és Nyíregyházán sokkal nagyobb vitézséggel támadták meg a székelyek hátraküldött vonatait és azok kísérőszemélyzetét, kifosztva az egész vircsaftot. Utána Vaján lefegyverezték a székelyek egy géppuskás alakulatát, később Nyírturánál beléjük is lőttek, miközben azok épp a románok ellen harcoltak. Félreértés ne essék, a vörösök román fronton nyújtott teljesítménye alapján van esélye annak, hogy véletlenül tették, de a korábbi atrocitások fényében annak is jó esélye van, hogy nem. Érdemes elolvasni például a jó Pogány József menetrendszerű kirohanásait a hadosztály ellen és menten bepillantást nyerhetünk, hogy mi is volt a kommünárok álláspontja a székelyekről.

Névtelen írta...

De beszélhetünk tabuk nélkül a Tanácsköztársaságról, én benne vagyok. Pl. arra az izgalmas szeletére gondolok itt, amivel sem a jobb sem a baloldali birkacsürhe nem tud mit kezdeni, így mindkét kurzus történelemkönyvéből kimaradt, ahogyan a fenti összefoglalóból is. Menjünk is neki. Ki volt a Vörös Hadsereg 7. hadosztályának parancsnoka? Hát egy bizonyos Werth Henrik. Ki vezette a Vörös Hadsereg főparancsnokságának hírszerző és kémelhárító osztályán a délszláv nyilvántartást? Egy bizonyos Knausz (1934-től Szombathelyi) Ferenc. Ki vezette a a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága II. (hírszerző és kémelhárító) csoportját? Egy bizonyos Dimitrije Sztojakovich. A Vörös Hadsereg vezérkarában szolgált a gödöllői főparancsnokságon egy bizonyos Lakatos Géza. Századparancsnokként szolgált a Vörös Hadseregben egy bizonyos Berger (később Beregfy) Károly. Szintén a Vörös Hadseregben szolgált egy bizonyos Csatay Lajos. Stromfeld vezérkari tisztje volt egy bizonyos Andorka Rudolf. Vörös katonaként harcolt egy bizonyos Kassai-Schallmayer Ferenc és még sorolhatnám...

PuPu írta...

Nem a székelyekről, a székely hadosztályról, amely addigra már egy zászlóaljnyi erőre apadt, a többiek hazamentek káposztát fújni...
Ami a többit illeti, gondolom, hogy abban azért egyetérthetünk, hogy egy harcoló hadseregnek egy parancsnoksága lehet, és nem döntheti el minden alegység vagy egység, hogy melyik parancsot hajtja végre, melyiket nem.
A székely hadosztály megtagadta beintegrálódását a hadseregbe, ezt pedig sehol nem díjazták akkor sem, meg most sem - tudod, egy a tábor, egy a zászló.
Ettől még nem kellett volna hazaárulóvá válni.
Ha pedig egy harcban álló hadsereg parancsnojksága azt az utasítást adja egy géppuskás szakasznak, hogy adja át a fegyvereit, akkor az engedelmeskedjen, vagy haljon meg,
A világon olyan nincs, hogy az alárendelt parancsnok megtagadja a parancsot, erre egyszerűen nincs mentség, a katonaság nem demokratikus intézmény, mint tudjuk.
Kratochwill azért a végén megszívta, a románok kifejezték hálájukat neki...
Ami a beléjük lövetést illeti, arra adhatnál forrást, merthogy nem emlékszem, hogy ilyennel találkoztam volna - ha lehet, valami komoly forrás legyen, ne valamelyik jobbsámán fantáziájának gyümölcse...
:O)))

PuPu írta...

Ami meg a névsorod illeti, ez nem volt sohasem titok, mint ahogy Stronmfeld szerepe sem, akit azért szerettek volna meghurcolni, de éppen amiatt, hogy az ép erkölcsi érzékű tisztek zöme ott harcolt vele együtt, kivéve a Szegeden mulatozó hősöket, a fegyvertelenek ellen hősködő, akasztgató darutollas különítményeseket, Prónayt, Héjjast, az Ostenburg különítmény hőseit,
A posztban nem soroltam neveket, csak ezt írtam: "A fegyveres támadás elleni védelemre sorra álltak fel a munkászászlóaljak, csatlakoztak a hazáért felelősséget érző tisztek, mint Stromfeld Aurél, és fegyverrel verték vissza a támadást, sőt az Északi Hadjárat komoly sikereket ért el."
Nyilvánvaló, hogy a háború felülírja a politikai szempontokat, csak említem, hogy Sztálin a Gulagról hozatta ki későbbi sikeres hadvezérét, a majdani lengyel hadügyminisztert, Rokoszovszkíjt.
Az élet produkál furcsa dolgokat, a történelem és a történelmi személyiségek pedig a változásoktól érdekesek.
A jelentéktelen ukrán bohóc számolt le a sztálinizmussal, a lengyel tábornok saját diktatórikus viselkedésével mentette meg hazáját egy szovjet inváziótól, Kádár az OSE leverése után 1956 valamennyi reális követelését megvalósította, szóval érdekes a viilág.
De a Székely Hadosztály vezérkara ettől még hazaáruló.
:O)))

góbé írta...


T. névtelen, 23.23

Mint az általad baloldali birkacsürhének titulált csürhe egy tagja, felhivom szives figyelmedet, hogy a felsorolásodból kimarad egy név, amely hiszed vagy nem, legalább oly, ha nem nagyobb fontossággal bir, mint az általad jelzettek.
Az is szembeszökő, hogy a kérdéses személy tudása, tehetsége ellenére sem tudott oly fontos szerepe betölteni, akkora karriert befutni őfőméltósága országlása alatt mint az általad jelzett hadurak.

Kis segitségként, egy jegyzet rövid kivonata vele kapcsolatban:

"...A határon ellenség állott, ő tehát Napóleon szavaival azt mondotta, hogy akármilyen rendszer van, minden hazafinak a hadseregben van a helye. A vörös hadsereg csak papíron volt osztályhadsereg, kívül az az integritásért küzdő magyar hadsereg volt. Védekezése ellenére felségárulás miatt 1920. július 19-én három évi börtönre, katonai rangjának és rendjeleinek elvesztésére ítélte a hadbíróság és nyugdíjától is megfosztották. 1921-ben szabadult. Kiszabadulása után raktárosként, majd magántisztviselőként tevékenykedett..."

első kérdés: Ki ő, és milyen szinü lova volt egy darabig ?
második kérdés : Mi különbözteti meg, az általad felsorolt pályatársaitól?

Rookie írta...

"... kisajátítások, beszolgáltatás, miegyebek, melyek igen húsbavágó kérdéseket érintettek."
Úgy van. De ezek nem szocdem gazdaságpolitikai elemek.
Megjegyzem, az nem megy, hogy évtizedekig a kommunista mozgalom ragyogó tetteként tarjuk számon a Tanácsköztársaság 130 dicsőséges napját, aztán amikor totálra nyit a szellemi optika, akkor rámutatunk, hogy a szocdemek többségben voltak a döntéshozatal szerveiben.
A Tanácsköztársaság ugyan munkásdiktatúra,és a "szovjet" eredendően nem kommunista szerveződés, de irányításuk átvétele - nálunk különösen, a történelmünk egyik legnagyobb vereségét követő vezetési felelősség elől való menekülés jegyében - gyakorlatilag azonnal, 'in statu nascendi' lezajlott.
A szociáldemokrácia mindenkori politikai lényegét helyesen mutattad be „…a szocdemek kiegyeztek a hatalommal, így kéz a kézben Horthyval a kommünért kinevezték felelősnek a kommunistákat…”.
De ez már egy másik történet.

Névtelen írta...

Részletesen ír a zászlóalj történetéről Gottfried Barna, hogy jobbsámán-e vagy sem, azt nem tudom, de ez számomra indifferens is addig, amig a történelemhez picit konyítva úgy ítélem meg, hogy nem ideológiai alapon firkál hagymázas hülyeségeket, mert azt mindkét oldalon utálom.

A székely hadosztály az én véleményem szerint annyira volt áruló, mint pl. Görgei Artúr, körülbelül a mozgástere is annyi volt, mint Görgeinek 1849 augusztus 13-án.

Illetve most láttam csak a cikk végén ezt: "1848 elhibázott és elkapkodott politikájával, a rossz nemzetiségi politikával." Érdekelne, hogy ez vajon az az álláspont, amit a rákosista Spira-Heckenast tankönyvben is olvashatunk a kormány fellépéséről a forradalom továbbfejlesztése ellen, vagy annál valamivel cizelláltabb megközelítés?

T. góbé

Nyilván azért maradt ki Stromfeld, mert a Tanácsköztársaság után belőle nem lett a Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke, se miniszterelnök, se vezérőrnagy, se nyilas miniszter. Továbbá azért sem szerepelt Stromfeld, mert az eredeti cikkben őt megemlítették, ellenben sok mindenki mással.

Amúgy a sorsa nem szembeszökő egyáltalán, Stromfeld lett kikiáltva bűnbaknak a hadseregben és vele vitették el a balhét a Tanácsköztársaságért, jelzem méltatlanul. Ahogy a Tanácskormánynak, úgy a Horthy-féle csapatnak sem vagyok barátja.

PuPu írta...


http://erdely.ma/dokumentum.php?id=105804&cim=a_szekely_hadosztaly_kalvariaja
:O)))

Névtelen írta...

Ez egy másik álláspont. Abban van igazság, hogy a székely hadosztály történetét, sőt úgy általában a Tanácsköztársaság történetét jó volna lassan ideológiáktól mentesen, szakmai szempontok alapján megírni és értékelni. Ez egyelőre nem történt meg. Ellenben 48-al, ahol viszont igen, ezért is nem értettem, hogy milyen szembenézésnek a hiányára utaltál?

PuPu írta...

http://erdely.ma/dokumentum.php?id=105688&cim=a_szekely_hadosztaly_kalvariaja_1

:O)))

Névtelen írta...

Megismételném előző hozzászólásomat, mert látom, nem jött át a veleje :)

"Ez egy másik álláspont. Abban van igazság, hogy a székely hadosztály történetét, sőt úgy általában a Tanácsköztársaság történetét jó volna lassan ideológiáktól mentesen, szakmai szempontok alapján megírni és értékelni. Ez egyelőre nem történt meg. Ellenben 48-al, ahol viszont igen, ezért is nem értettem, hogy milyen szembenézésnek a hiányára utaltál?"

góbé írta...


T. névtelen ! 09.06

Stromfelddel kapcsolatosan azért szebb lett volna ha valamiféle állás foglalsz, de legalább véleményt formálsz, mi az oka hogy a Tanácsköztársaság egyik-másik katonai vezetője a Horthy érában a miniszterelnökségig, vezérkari főnökségig vitte, a valóban tehetséges, az ország iránt elkötelezettet pedig lefokozták, börtönbe zárták és még a lovát is ellopták.

A '48.-49.-es politikával kapcsolatos felvetésedre, aggályodra vonatkozóan, - látva hogy ebben azonos a megitélésünk, - ajánlom Görgei: Életem és müködésem könyvét. Csak tiszta forrásból ugye...

Névtelen írta...

T. góbé!

Állást foglaltam Stromfelddel kapcsolatosan, idézném magamat: "Stromfeld lett kikiáltva bűnbaknak a hadseregben és vele vitették el a balhét a Tanácsköztársaságért, jelzem méltatlanul."

Görgeit köszönöm, olvastam. Engem nem az ő politikai meglátásai érdekelnek (mert azokat ismerem), hanem elsősorban a Pupu által a posztban elejtett megjegyzés, idézem: Namármost ezzel éppúgy nem vagyunk képesek szembenézni, mint 1848 elhibázott és elkapkodott politikájával, a rossz nemzetiségi politikával,..." és ezzel kapcsolatosan annak kifejtése, hogy mivel is kellene pontosan szembenézni 48 esetében. Mit takar a rossz nemzetiségi politika? Mi volt elhibázva és elkapkodva benne, amivel szerinte nem néztünk még szembe?

PuPu írta...

Kedves Névtelen, 1848 - 49 története ismert, aki akarja, még az olyan részleteken is elcsemegézhet, mint Kossuth női ruhában történő szökése, de azt ma sem meri senki kimondani, hogy a trónfosztás az ő egyéni ambícióit szolgálta volna, de rosszul mérte fel a helyzetet.
Aztán a hadvezéri képességeivel is volt némi baj, hogy a "káderpolitikájáról" ne is beszéljünk.
De a legnagyobb hbája a nemzetioségi politika volt, melynek tanulságait csak a bukás után volt képes levonni.
Mötötte Széchenyi, Deák csak statiszták, jóllehet öt Kossuthnak sem volt annnyi esze, mint külön-külön bármelyiküknek.
De mindegy - kellenek a hősök, a idolok, ez a nép a szívével gondolkodik, és ismeretek nélkül hőbörög, továbbá csak akkor tanul, de az se biztos, ha valaki végigment már rajta páncélosokkal...
Mint ahogy arról se sok szó esik, hogy Petőfiék március 15.-én döglött lovat vertek, az volt a Felesleges Forradalom, de nekik hajlandó vagyok elnézni, fiatalok voltak, mint hajdan Orbán is.
Vajon mi lett volna belőlük?...
:)


Névtelen írta...

Kedves Pupu!

A döglött lóval igazad van, ezt én is így látom. A trónfosztás fölöslegességében sem különbözik a véleményünk. Azonban a nemzetiségi politika nem volt rossz, egyszerűen nem lehetett másként csinálni. A horvátokkal és a szerbekkel elkerülhetetlen volt az összecsapás, a szlovákok mellettünk harcoltak, csakúgy mint a ruszinok és a bánáti románok. Az erdélyi románokkal meg balszerencsénk volt. Velük meg lehetett volna egyezni, de mire kihirdették Erdélyben a jobbágyfelszabadítást, már késő volt.

Névtelen írta...

Amíg megfogalmazzátok válaszaitok, addig is hallgassatok jó zenét:

https://www.youtube.com/watch?v=zWwJzpHdX1M