2010. június 27., vasárnap

MARAKODÁS A KONCON...

Közelednek az önkormányzati választások.
Szép időszak ez a Fidesznek, mely az országos politikán túl a helyi politikai mezőt is szépen betölti, köszönhetően népünk optimista csodavárásának, mellyel odaadományozta az ország önkormányzatait a legnagyobbat mondónak.
Azt gondolná a magyarember, hogy a jóban könnyű elüldögélni, de ebben is - mint annyi másban - téved.
A  helyben még az országos politikusaiknál is agresszívabb és viselkedési kihívásokkal küzdő kormánypárti önkorrmányzati tagok és hű szövetségeseik körében megkezdődött és egyre komolyabb méreteket ölt a hiénaetetések felvételeiből jól ismert marakodás a koncon.
Megy a cirkusz rendesen, hol ilyen, hol olyan köntösbe bujtatva ölik egymást a helyi képviselők. Nagykanizsán a polgármestert nyüstölik párttársaival összefogva a más pártok színeiben megválasztott képviselők, a városban plakátokon szocialisták emberének nyilvánítva az ettől vélhetőleg kiütéseket és lábrázást kapó polgármestert.
Az indulatokra jellemző, hogy a helyi rendőrség is meg lett invitálva a cirkusszá átminősített közgyűlésre, - szerencsére volt annyi eszük, hogy megtagadták az intézkedést.
Remélhetőleg mire előkerülnek a szamurájkardok és viperák, addigra azért felülvizsgálják álláspontjukat.
Újbudán is áll a bál, olyannyira, hogy a kerületi Fidesz -szervezetet a Fidesz Országos Választmányának elnöksége feloszlatta, arra való hivatkozással, hogy a belső viták akadályozzák a felkészülést az önkormányzati választásokra.
Simicskó István kapta a megbízást a szervezet újjászervezésére, ezzel nagyjából el is dőlt, ki lesz a polgármester-jelölt, habár itt azért még bejátszhat az országos politika is, - Simicskó jelenleg a honvédelmi tárca államtitkára...
Érden éppen feljelentést tettek a polgármester ellen gazdasági visszaélések gyanúja miatt, valószínűleg ott is megfájdulhatott valaki foga a székre, melyben oly biztosan üldögélt idáig a megyei közgyűlés elnöki székéből átülő polgármester.
Siklóson agyba-főbe vertek egy kizárt fideszes, - jelenleg független - önkormányzati képviselőt,  miközben a Fidesz siklósi csoportja is a feloszlatás sorsára jutott.
Pécsett is áll a balhé, várhatóan kizárják Majdik képviselőt, - majd kiderül.
És ez csak a felszín, - az önkormányzatokban még most jön majd a java, - kik lesznek azok, akik a lecsökkentett létszámú testületekbe beférnek?
Merthogy a konkurenciát nem a szocik és a többi párt jelenti, hanem a saját párttársak, akikkel vívni kell azon, hogy kik induljanak a nyertes párt színeiben és kik lesznek azok, akiknek politikai hulláját csendesen viszi majd a víz az enyészet felé.
Ezzel együtt, nem lesz könnyű a majdan megválasztandó testületeknek és tagjaiknak, - az örökség, mellyel Orbán Viktor megajándékozta őket rettenetes.
Az ország és a helyi közösségek iránt érzett felelősségtől áthatott "minél rosszabb, annál jobb" politikája jegyében az önkormányzatok - vélhetőleg központi utasításra - nyakig eladósodtak, a megyei önkormányzatoktól lefelé egészen a kisfalvakig, - nem vár valami komolyabb diadalmenet a jelenlegi testületek örököseire.
Orbán valószínűleg arra játszott, hogy a választások megnyerése után majd konszolidálni tudja vazallusai költségvetését, egyik oka ez is lehetett a nagy nekibuzdulásnak, mely a költségvetési hiánycél fellazítására irányult.
Pénz kell, mert a fuldoklóknak mentőővet kellene dobni.
Pénz meg nincs, és ha az önkormányzatok meg akarják majd oldani a helyzetet, vad takarékoskodásba kell fogni.
És ezen semmit sem segít a testületek létszámának csökkentése, - komolyabb intézkedések kellenek.
Hát még, ha mondjuk minden tíz tanulóra új iskolát kell nyitni, vagy hozzá kell esetleg járulni a gazdaságtalan vasúti szárnyvonalak üzemeltetéséhez,  - nem szólva a helyi  rendőr üzemeltetésének önkormányzatokra háruló költségeiről.
Meglehet, majd létszámot kell csökkenteni a polgármesteri hivatalokban, meg kell vonni a támogatást vagy annak egy részét a helyi orvosoktól, el kell hagyni feladatokat, melyekhez eddig a lakosság hozzászokott - szóval csupa-csupa népszerűtlen intézkedés, amelyik még a szocik töketlenkedései ellenére is életveszélyes lehet a jövő szempontjából és amelyet nem lehet dumával meg zászlólengetéssel kompenzálni.
Persze ez egyelőre még odébb van, - ma leginkább a konc az érdekes, - egyszer kell jóllakni, de nagyon - hogy a Lánglelkű Vezér bonmotját parafrazáljam...
Közben a LMP Budapesten a pavlovi feltételes reflex jeleit mutatja az önkormányzatokra lesve, a Jobbik egyelőre lapul és morog, a szocialisták meg fancsali, gyomorrontásos ábrázattal, a harcra való felkészülés legcsekélyebb jelét sem mutatva nyalogatják a sebeiket, - ami azt illeti, nem tünnek olyannak, mint akik bele tudnak vagy akarnak szólni az osztozkodásba.
Kár...

:O)))

6 megjegyzés:

Cigany Roxana írta...

szia,pupu.
ez az önkormányzati rendszer egy fos.valami újat kellene kitalálni,vagy legalább egy olyan törvényt hozni,hogy a nyertes párt,azaz a kormányzó párt egyáltalán nem indulhat az önkormányzati választásokon és polgármestere sem lehet:))) milyen kurva jó játék lenne ez most:))))
szétosztható pénzek nélkül mindenkinek nehéz lesz az elkövetkezendő időszak.kimagaslóan kreatív,önálló gondolkodású képviselőkre lenne szükség,akik ott helyben a semmiből,össze tudnák fogni az embereket és mindenféle anyagi szolgáltatás nélkül,önerőből,saját izomzattal és agyvelővel megoldanák a dolgokat.önfenntartó faluk,városok kellenének.óriási szeretet és szoros kapcsolat a testvér városokkal...
egy zsíros kenyérrel a gyomorban úgyan úgy meglehet mászni egy hegyet,mint rántott hússal... és az élmény úgyan az.
ezt mindig elfelejtik...

a versenyről nem lekéstél,hanem le akarsz késni./?/
augusztus 23-ig lehetne szavazókat gyűjtened.
hol itt a lemaradás???miért nem bízol magadban?vagy az olvasóidban nem bízol?:)))
ne félj a megmérettetéstől.

a barackban is sokan ma már az éretlent szeretik...nem divatos dolog '58-as születésűnek lenni:))
egyébként nem is érdekel a korom,annyira nem akarok már semmit az élettől.
na,mindegy.

újbudán a szoci önkormányzat nagyon nem volt jó.itt lakom.tudom.a fidesz sem lesz jó.még jó hogy hamarosan költözöm innen:)
ott sem lesz jó:)))))

kj írta...

Elkerülte az országos médijákok figyelmét, de Baján is megy a harc.

http://bajastory.info/baja-story-mozaik/aki-kapja-marja-revfy-zoltan-vagy-zsigo-robert.story

PuPu írta...

"ott sem lesz jó:)))))"

Ezt a töretlen optimizmusod, ezt kedvelem!
:O)))))

PuPu írta...

"Baján is megy a harc..."
Köszönöm!
De azt hiiszem, nem ez az utolsó hely, ahol ölni fogják egymást, - sajnos nem fogják tudni kihasználni a szocialisták ezt a helyzetet, attól tartok!
:O)))

Névtelen írta...

PuPu,
az én városomban nem is örülnék, ha a szocik nyernének (nem fognak). 5-6 md Ft CHF kötvény jár le 2013-ban, kb. Az éves ktsvetés kb.30%-a, de lehet hogy tévedek, s talán több is.
Csatornázás lenne eu projektből, azonban kb. 3 éve húzódik, nincs eu-s finanszírozói szerződés még mindig. Ellenben a lakosságtól szedik az önerős részt. No, mi leend akkor, ha nem is lesz jóváhagyás és finanszírozói szerződés? Ennek esélye igen megnőtt.(A csat.társulat veszteséges, eldorbézolták a müködési kts-re a befizetéseket.)
Ezt az önerőt vissza kék akkor fizetni, kamatostúl. Ha meg lesz fin. szerződés a 3 éve beszedett önerő nem játszik, mert 1 vagy max. 2 évvel a projekt indulása előtti részt fogadják el. (Régebben legalább is így volt.)
Szal' abban igazad van, hogy valószínű konszolidálásra játszottak, s arra, hogy mögötte ott az állam, ezért nemigen mehet csődbe at önkormi.
Csak jöttek a görögök - a kockázatok súlyozása radikálisan megváltozott: az eddigi bombabiztos államigarancia bombakockázattá vált.
Ekként jártak a fijjuggok és az én kisvárosom.
S megy a gyilok kebelen beül, ahogyan írtad.
Ezt a bulit már csak nem kéne a szociknak nyakukba venni.
Törzsolvasód

Cigany Roxana írta...

írod "kár"-
pupu,mit várnál a szociktól,hogy mit csináljanak?
hazudjanak hitelesebben,mint a fidesz?
mit lehet ígérni,ami hihető még???
semmit de semmit!!!!
senki nem hisz itt már senkinek semmit!!!
az erőszakosabb fog nyerni és kész.mindig is így volt.
egyébként nem jó ez így ,hogy valaki gondol egyet és polgármester akar lenni, pedig hülye mint a valag.
kellene valami mérce,és akkor pl.a cigány képviselői helyekre sem kerülnének sittet járt alvilági figurák,meg bikicsunájos fazonok egy falu élére.manapság minél hülyébb valaki annál népszerűbb...
nem értem ezt és nem is fogadom el.