2012. január 4., szerda

VÉRBUNKÓK

Ült a Vezér abban a kis helyiségben, ahová még egy Vezér is gyalog jár, és spekulált.
Ideje volt rá, szorulása volt, ami nem is csoda, ha arra a szorult helyzetre gondolunk, melybe belemanőverezte magát és magával együtt az országot is, sajnos.
Ilyen esetekben egyetlen dolog fontos, mozogni kell ahhoz, hogy elkerülje a totális kudarcot, meg hogy ne kínáljon fix célpontot.
Valami olyasmit kell kitalálni, ami nem kerül pénzbe, de mégis olyan hatást kelt, mintha történne valami – hirtelen a fejéhez kapott, ez az!
Fel kell számolni az ombudsmanok intézményét és helyükre ki kell nevezni a nagypapa Wartburgjának hátsó ablakában bólogató dekorációt, ezek úgyis csak izgágáskodnak itten, megzavarják azt a szép harmóniát, melyről cselédeim oly szívmelengetően tájékoztatnak reggelente - mondá s az ige tetté lőn.
Tulajdonképpen megértem őt, minek is nehezítené az életét, mikor ezzel a Parlamenttel visszaállíttathatná akár a pallosjogot is, oszt lefejeztethetné Gyurcsányt a budai várban, a Szentháromság téren – mecsoda mértéktartás, mecsoda önuralom!
Így aztán megszűntek az ombudsmanok, szakapparátusuk meg naiv módon talán, de abban reménykedett, hogy szakértelmükre szüksége lesz az új hivatalnak is, de tévedtek.
A Vezér rendszerében senkire sincs szükség, aki nem a Vezér akaratából, saját szent jobbjából nyerte el a megbízatást – minisztertől a portásig.
A régi gárdának menni kell, és akkor hess, de ízibe, meg pucolás, örüljenek, hogy az irhájukat menthetik az elmúlt átkos húsz év haszonélvezői!
Egyet azért nem értek.
Természetesen meg kell adni minden vezetőnek a szabadságot, hogy olyan beosztottakkal dolgozzon, akikben szakmailag-emberileg bízik, és megváljon azoktól, akik ennek a kritériumnak nem felelnek meg.
De hogy miért kell ezeket az embereket - akik mellesleg szakterületük kiválóságai – megalázni és méltatlan körülmények között szinte szó szerint kirúgni, ez érthetetlen.
Miért kell ezeknek az értékes embereknek kivert kutyaként elkullogni onnan, ahol egyébként minden erejükkel iparkodtak a legnehezebb körülmények között is helytállni?
Hasonlóképpen – talán még durvábban kergette világgá a budapesti tiszti főorvos öt kerületi kollégáját, akik egy értekezlet résztvevőiként kapták meg szóban a felmondásukat, majd azonnal fel is szólították őket a rendezvény elhagyására.
Ezek az emberek sem nyeretlen kétévesek voltak, volt szakmai múltjuk, tekintélyük – és ami a probléma volt, volt emberi tartásuk is, márpedig az ilyen ember Orbanisztánban felesleges, még akkor is, ha netán-tán jobboldali beállítottságú.
A bunkóság az, ami ebben a helyzetben meglepő, hiszen felesleges és nem hoz semmiféle politikai hasznot.
Emellett a tiszti főorvos asszonytól – ha másért nem, talán azért, merthogy nőből van – elvárna az ember némi humánumot és empátiát, hiszen ezek az emberek most nehéz helyzetbe kerültek – nem kellett volna ezt még nehezebbé tenni.
Vagy ott vannak a kórházigazgatók.
Őket egy törvény kihirdetésével tették lapátra, melynek értelmében január elsejével vezetői megbízásukat visszavonták, a kapcsolódó kormányzati kommunikáció szerint azért, mert az eladósodott, csőd szélére került kórházak átalakításához, hatékony működtetéséhez szükségesek a személyi változások is.
Lehet.
De közöttük vannak jónéhányan, kinek intézménye soha, egyetlen fillér tartozást sem halmozott fel, akik évtizedes sikereikkel és munkájukkal hitelesítették magukat, akik a hátukon hurcolták ezt az egész elcseszett magyar egészségügyet, melyhez minden kormány hozzápiszkált, de alapvető anomáliáinak felszámolására egy sem volt képes.
Ahogy elnézegetem, ez a kormány sem fog sikert sikerre halmozni.
Mindössze az történik, hogy Szócska államtitkár időnként kiáll az ablakba és kényszeredetten optimista mosollyal elenged néhány szép, színes lufit, miközben látja, hogy az orvosok húznak el az országból, mint a vadludak.
A társminisztérium meg közben kétszer annyi kezdőfizetést helyeznek kilátásba a nálunk letelepedő bangladesi orvosnak, mint hazai kollegáiknak.
De lehet, ő hisz a saját munkájában, jóllehet nehéz gúzsba kötve táncolni.
Azt viszont ebben az esetben sem értem, hogy egy ilyen kollektív kirúgással miért kellett közös nevezőre hozni a tehetséges és siketes intézményvezetőket azokkal, akik valóban nem értenek a gazdálkodáshoz, és már az ötödik kórházat teszik tönkre.
Miért nem lehet differenciálni, miért kell embereket megalázni, miért uralkodhat el ez a büdös, kelkáposztaszagú ócska stílus az országon?
Nem kellene mindenkink neveletlennek lenni.
Még ha a hatalmon levő társaság neveletlen és agresszív bunkó is, a középmezőny azért megőrizhetné a jó modorát, az empátiáját, az emberségét.
Más:
Ma nyilatkozott Kámán Olgánál Kaufer Virág, az LMP egyik emblematikus arca.
Azt mondta, lehet együttműködés az MSZP-vel és Gyurcsánnyal, ha bocsánatot kérnek 2006-ért.
Na, ez az egyik oka annak, hogy ez az ország itt tart.
Még egy ilyen értelmes ember sem képes tárgyilagosan értékelni a történéseket, akkor mit várjunk a terepszínű gatyában rohangászó vérbunkótól?
A képviselőnő állítólag védte a bálnákat. 
Tekintsük a bálnát a jogállamnak.
Nem tudom, mit szólna, ha azt hallaná, hogy neki kellene elnézést kérni a japán bálnavadászoktól, mert megakadályozta őket a bálna legyilkolásában?
De erről talán majd holnap, hacsak közben egy gyengébb pillanatában a Vezér nem üzen hadat Amerikának, vagy nem lépünk ki az Unióból, ha esetleg bal lábbal kelt fel…

:O)))

5 megjegyzés:

pleinair írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Olvastam, köszönöm.
Üdvözlettel: placebo

irkomirko írta...

Az LMP számára is közeledik az igazság pillanata.
Az írásodban bemutatott leváltási-kirugási eljárások még a kemény szocializmusban sem voltak, sőt. Emlékszem, milyen korültekintően jártak el az átszervezéseknél, a szakemberekre úgy látszik nagyobb szükség volt.
Mi a véleményed Magyarország legnagyobb vérbunkójáról, D.Tamásról? Kálmán Olga miért ad ekkora megjelenési lehetőséget D.Tamás számára? Lepereg róla minden kultúrált észrevétel. Szégyen, hogy ilyen személy ülhet az EU képviselők között.

Lusti írta...

Irkomirko,
szerintem nem baj, hogy nyilvánosságot kapott a Nemzet Farka az Egyenes beszédben... Így legalább élő-egyenesben láthatta mindenki, miben nyilvánul meg az a "konzervatív" értékrend, szellemi ökörség izééé örökség, amire annyira büszke a mostani fidesz-vezetés...
Kérdezte Olga többször is, hogy nem érzi...
Nem.
Nem érzi.
Nem érzik... mert belül romlottak, hitványak...

A barátnőm elment Nagy Navaroékkal a galériába megnézni a híres/hírhedt festményeket... ott volt megterítve az alaptörvény asztala is.... bársonnyal leterítve a pulpitus, rajta az alaptörvény impozáns kiadása...
Kíváncsiak voltak, mégis milyen asztal az alaptörvény asztala, így hát felhajtották a bársonyt...
Bár ne tették volna!
Csikkek égett nyomai, pohártalpak által okozott szennyeződések az asztalon - Persze gondosan le/eltakarva bársonnyal, megágyazva a már majdnem szent alaptörvénynek...
Annyira jelelmző ez az egész működésükre... kívül pucc, belül meg rohad(nak)...

Szóval kénytelen vagyok egyre gyakrabban emlegetni barátnőm mondását, hogy amire ők büszkék, azt én szégyellem...
:(

éva írta...

Pupu, mert ilyen a természetük. És ezen már nem is fog javítani semmi!
Kaufer Virág meg legalább levonta a következtetést, hogy alkalmatlan - és visszaadta a mandátumát. Reméljük, hogy egy nála értelmesebbet fog tudni az LMP kiállítani!