2012. február 24., péntek

ÁLMOK ÁLMODÓJA

2010-ben - amikor Magyarország valójában rosszabb helyzetben volt, mint Görögország - a magyarok hozzáláttak ahhoz, hogy saját lábára állítsák Magyarországot, amelynek alapjai mára stabilak.
Ezt mondta Orbán Viktor Frankfurtban,  ahova koldulni ment - a német kereskedelmi és iparkamarában tartott előadásában.
Ezt szeretem benne, ezt az egyedi és utánozhatatlan képességet, hogy el is tudja hinni, amit mond.
A gyermek-pszichológiában foglalkoznak a jelenséggel, mikor a kisgyerek teremt magának egy álomvilágot és abban él boldogan, és ha kérdezik róla, akkor folyamatosan mesél fantáziája teremtette környezetéről, ahol a kutya valójában lovacska és ő is lovacska - még prüszköl is hozzá és kapál a lábával, és ha nem figyelünk rá, még nyerít is.
Konfabulál a kisgyerek, és amikor arról mesél, hogy a Magdika hozott neki is, meg a Siminek is, - aki nem Bukfenc, nem kutya, hanem ló - kockacukrot, akkor nem hazudik, csak éppen a magateremtette világban él, ahol minden megtörténhet, amit csak akar.
Aztán a gyerekek kinövik ezt a szép mesevilágot, és lépésről-lépésre beleilleszkednek a felnőttek fantáziátlan, szürke életébe, ahol a kutya Bukfenc és ahol nincsenek csodák, csak a rideg és csúf valóság van.
Aki meg nem növi ki, azt - szerencsés esetben - a helyi pszichiátria folyosóin lehet látni kóborolni, egy szerencsétlenebb verzióban pedig a Parlament Nándorfehérvári termében tanácskozik tanácstalan alattvalóival.
Idáig azt hittem, hogy amikor a két idióta csicskás az ország helyzetét Görögország helyzetéhez hasonlította, akkor csak pénzt akartak csinálni, bedöntve ezzel a magyar valutát és sikítófrászt hozva a nemzetközi pénzügyi körökre, akik akkor még abban a hitben voltak, hogy ők aztán márcsak tudják a tutit - egy percre se gondolták, hogy a két eszement csak főnökük válságos  pszichiátriai állapotára rezonáltatja a világot.
Amúgy persze részben igaza van Orbánnak, hiszen a 2010-es helyzet valóban vérfagyasztó volt – abban az évben ültette a megfontolt magyar nép saját nyakába Egyeskét.
A görögöknek a nehéz gazdasági helyzetük mellé legalább klinikai értelemben egészséges miniszterelnök jutott.
Ami meg a saját lábára állított Magyarország stabil alapjait illeti, ezt azért hadd tekintsük kislányos túlzásnak, miután saját bevallása szerint is a EU-IMF segítsége nélkül két-három hónapon belül padlóra, Görögországhoz hasonló helyzetbe kerül az ország - ismét szép példáját adva az önmagukat beteljesítő jóslatok igazságának.
És nekünk még tengerünk sincs, hajh, pedig valaha, ugye, de majd rá is küldjük a gyorsnaszádot Amerikára és akkor aztán lesz nekünk is Havaii!
Szóval állunk két lábon az alapjainkon és minden szép és matyómintás, mondta a Mi Boldogságunk a német üzletembereknek, akik erről természetesen más forrásokból is beszereznek információkat. 
Számomra azért nagy meglepetés lenne, ha a német befektetők hosszú tömött sorokban jönnének hozzánk, aktatáskájukban Nokiás és viszkisdobozokkal, megvesztegetni a polgármestereket, hogy hadd építsenek nanotechnológiára alapozott műhold-összeszerelő üzemet az Ormánságban.
Merthogy nehéz nyelv a magyar és könnyen összekeverhető az Ománság az Orbánsággal, ami egészen máshol fekszik és ahol már a járdákat is malachittal (vagy dolomittal?) köveztette ki az állam.
Azt is képzeli a Vezér – és erről is mesélt – hogy sikerült megőrizni a társadalmi-politikai stabilitást, az adósság csökken, a költségvetés pedig kontroll alatt van, és - erősítette meg - a kormány 2013-ban is tartani tudja a 3 százalék alatti hiányszintet. Tájékoztatása szerint a kormány által indított nagy programok, átalakítások készültségi szintje 83 százalékos.
Nekem ez az utóbbi tetszett legjobban, ez a nyolcvanhárom százalék.
Nem nyolcvankettő, nem nyolcvannégy, éppen nyolcvanhárom!
Egy biztos, aki ilyet kiejt a száján gazdasági szakemberek előtt, az maga sem száz százalékos, szerintem éppencsak huszonhárom lehet, vagy tán még annyi sem.
Hogy ki ad a szájába ilyen baromságokat, azt nemigen tudni, mart az ugyan igaz, ha kellő határozottsággal szövünk beszédünkbe nem kerek számokat, akkor azzal a tudományos pontosság látszatát keltjük, de könyörgöm!
Nem Mariska néninek beszélt a Nyírmadai Nemzeti Csápoláson, hanem német üzletembereknek – már persze, ha nem magyar rajongóival vattáztatta ki a bérelt termet…
Azt is mondta, hogy az adósság csökken, ami persze nettó hazugság, de ki a fene néz ennek utána?
És ha egy utánanéz, akkor mi van?
Kétszázan már beszopták a cumit, az az egy meg dugja fel magának az igazságát, gondolhatta – legfeljebb nem jön többet Frankfurtba, Berlint úgyis jobban kedvelné, kár, hogy oda a kutya se hívja…
Ami meg a társadalmi-politikai stabilitást illeti, azzal én a helyében még türelmeskednék kicsinyt, ha csak el nem dugják előle pártja népszerűségi mutatóit meg a gazdasági statisztikákat.
Érdekes, mostanában nincs a fél százalék növekedés szapulása, nincs a GDP növekedésének hasonlítgatása a környező országokhoz, kuss van és sunnyogás.
Abban viszont nem hazudott, hogy a költségvetés kontroll alatt van, csak az a feneség, hogy nem a magyar kormány, hanem az Unió kontrollálja, ebből meg csak bajok származnak neki.
A hiányszint tartásához még azt felejtette el hozzátenni, hogy ehhez a produkcióhoz ki kellett fosztani pármillió magyar munkavállalót, de ez sem hozott sikert, merthogy a hiánycélt a lopott lóvé nélkül kell számolni.
Aztán hazudozott még egy sort arról, hogy a kormány által bevezetett tehermegosztási rendszer is "hozzájárult ahhoz, hogy a magyar emberek ma nem tüntetnek a kormány ellen, vagy ha igen, akkor csak mértéktartó és kis méretekben, mert ők is tudják, hogy a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne rajtuk kezdje a válság orvoslását, hanem saját magán, a politikai eliten, utána pedig azokat a cégeket és erőközpontokat vonja be, amelyek jobban állnak, mint a magyar választópolgárok".
Ismételném, itt gazdasági szakemberek ültek, akik pontosan tudják, ha az állam különadót vet ki a libatenyésztőkre, akkor azon nyomban drágább lesz a liba, a tenyésztők még tesznek is az árra magánszorgalomból egy  kicsit, hogy megnyugodjon felzaklatott lelkük.
Aztán most, amikor az ország sorsa az európai bürokraták döntéseitől függ, még kedveskedett kicsit nekik.
Azt mondta, hogy 2010-ben minden nemzetközi támadást bekalkulált, ami Magyarországot érheti, csak egy dologgal nem számolt, azzal, hogy az európai válság súlyosbodni fog.
"Sohasem gondoltam volna, hogy az európai bürokraták ilyen ügyetlenek, kétbalkezesek" - fogalmazott.
Hát van ilyen, sajnos – én sem gondoltam volna soha, hogy egyszer az én hazámnak ilyen ostoba, konfliktuskereső, silány emberi minőségű miniszterelnöke lesz, oszt mégis.
Ha ezt az ország 2010-ben bekalkulálhatta volna!

:O)))

4 megjegyzés:

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
A miniszterelnök "Sohasem gondoltam volna, hogy az európai bürokraták ilyen ügyetlenek, kétbalkezesek"-mondata arról tanúskodik, hogy O.V. nincs tisztában a politikai kultúra, a diplomáciai retorika, az államvezetés, az emberi viselkedés alapvető illemszabályaival.

pumukli írta...

Azt lehet tudni, hogy kik hívták meg és mennyien voltak? Mármint a hallgatóság. És nem kérdeztek semmit? Vagy a tolmácsot Orbán vitte magával, hogy a hülye válaszokat okosan fordítsa?

Rebeka írta...

Sajnos, szemünkfénye még mindig a homokozóban ücsörög és szórja a homokot mások szemébe! Azt hiszi, ha nem tüntet a nép, akkor minden oké! A nagy butája! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy képtelen a valóságot érzékelni. Nagyon jó lenne, ha valaki át tudná billenteni a való világba, mert a végén örök kómába szenderül

Ninetynine percent írta...

Sajnos nemcsak Orbán az aki nem tudja a valóságot érzékelni. Ismerőseim nagy része (tanult, müvelt emberek) támogatja ezt az ámokfutót. Orbán egy olyan alternativát nyújt nekik, amivel elkerülhetik hogy saját életükért felelősséget vállaljanak. Információikat a kormány által irányitott médiából szerzik. Ha szembesülnek is más véleménnyel, ezt "ballibkomcsiusazsidó" uszitásnak veszik. Nem, nincsenek az emberek megtévesztve. Orbán pontosan azt mantrázza nekik, amit ők hallani akarnak.