2013. február 12., kedd

CINTÁNYÉROS CUDAR VILÁG


Orbán mai divatbemutatóján Hoffmann Rózsikát láthattuk – mentében.
Persze azért nem lehet egy nekifutásból megszabadulni tőle, merthogy akkor még azt hihetné a nagyérdemű, hogy a kormányzat valamely tagja alkalmatlan feladatára, márpedig ilyen a mi Vezérünk által megbízottak között nincs, mindahányan szakterületük kiválóságai.
Ha Matolcsyból indulunk ki, és azt mondjuk, hogy ő ötcsillagos, mint a Napóleon brandy vagy a Vezér maga, akkor meg kell állapítanunk, hogy a maga három csillagával Rózsika se egy kommersz darab, a hároméves érlelés eredményeképpen komoly nevet szerzett magának.
A felsőoktatás átszervezését - Hoffmann Rózsa javaslatára -, Klinghammer István kinevezésével oldja meg az emberi erőforrások minisztere" – közölte a kormányzati szarsimogató, amiből egyértelműen kiderül, hogy ehhez aztán Rózsikánknak csak annyi köze volt, hogy sikeresen ellehetetlenítette magát, mint lehetséges tárgyalópartner.
Merthogy ezek a durva diákok még mindig nem bírnak magukkal, és ha ez így megy tovább, március 15.-ére – forradalmi ifjúságként - azeri fiatalokkal kell körülvenni a Vezért, a kezükben tartott balta jól jelképezi majd Kukatörpe demokráciáját.
Le kellene addigra csendesíteni a randalírozókat, és ehhez a kormány most végre határozottan kezd hozzá – az új felsőoktatásért felelős államtitkár nem cicózik, hangja – nevéhez méltóan – koppan, mint a kalapács, így első ránézésre maga a simulékony, kétlábon járó megegyezési készség.
Mindenesetre mostantól nem kell a mi Rózsánknak az egyetemi ifjúsággal vesződnie, Klinghammer államtitkár majd kézbe veszi a diákság mogyoróit és rendet tesz.
Vagy kisnyúl.
Mindenesetre első nyilatkozatai valószínűleg roppant rokonszenvessé teszik a diákság körében.
Klinghammer István azt mondta: a hallgatói szerződés feltételeiről lehet tárgyalni, azaz arról, hogy mennyi időn belül, hány évet kell Magyarországon dolgozni, illetve, hogy mi van azokban az esetekben, amikor valaki, bár szeretne, de nem tud elhelyezkedni.
Ezeket ki lehet alakítani, de nem "cintányéros, gyermekded felvonulásokkal, bentalvásokkal" - utalt a Hallgatói Hálózat (HaHa) hétfőn kezdődött tiltakozó akciójára.
Ez nem a leendő értelmiséghez méltó - nyilatkoztatta ki, -  árt az átalakításoknak, amelyeket a hallgatók is igényelnek, és a társadalmat elfordítja a felsőoktatástól, mert azt gondolják, minden hallgató ilyen.
Hozzátette: rengeteg szorgalmas, jó eszű hallgató tanul a felsőoktatásban, aki igyekszik, motivált, és nem az a célja, hogy ne legyen oktatás.
Magas tudományos képzettségéhez képest meglehetősen érdekes államtitkárunk gondolkodásmódja, ugyanis ha a süketelést kiirtjuk a mondandójából, akkor annyi marad belőle, hogy pofát befog, aláír és kussol!
Arról lehet tárgyalni, hogy milyen színű legyen a kötél, de az akasztás okáról, indokáról, jogszerűségéről és célszerűségéről soha.
A hangoztatott  tárgyalási szándék is tetszik, mivelhogy a kormányzat kiválasztotta, hogy kikkel kíván tárgyalni, kiknek kíván ígérni és kikkel szemben szeretné megszegni az ígéretét, de a kiválasztottak között nem volt jelen a Hallgatói Hálózat, mely ugyan eléggé szervezetlen, de legalább annyira népszerű is a hallgatók között.
Nemmellesleg vezetői nem húznak javadalmazást egyetemüktől, így aztán nem motiválja őket semmiféle egyéb érdek, mint a saját érdekük, mely szerintük – és sokak szerint – egybevág a társadalmi élettel.
Az új kormánybiztos cintányéros dumája nagyon rossz üzenet, mert szembemegy a demokratikus értékekkel, el kívánja vitatni a diákok jogát a saját életükbe való beleszólástól.
Természetesen egy diáktüntetés nem öröm egyetlen egyetemnek sem, de ha jól megfigyeljük, akkor ezek a tüntetések nem is az egyetemek ellen irányulnak – ellenkezőleg: az egyetemekért, a diákságért és az oktatókért.
Az új államtitkár kissé nehéz felfogású, ha azt gondolja, hogy a diákoknak az a célja, hogy ne legyen oktatás.
Tévedés, - a diákok magas szintű és mindenki számára elérhető oktatást szeretnének, ellentétben azokkal, akik éppen ez ellen tesznek és egy szűk elit számára kívánják biztosítani a felsőoktatás lehetőségét.
Lehet, hogy az államtitkár nagy tudós, de hogy pedagógusnak és oktatásszervezőnek csapnivaló, az már az első nap után biztos.
Hogy lehet olyan kijelentésekre ragadtatnia magát, hogy vannak a tüntetők, akik „ilyenek” és vannak diákok, akik meg „olyanok”, - az „ilyenek” elfordítják a társadalmat a felsőoktatástól, míg az „olyanok”  szorgalmas, jó eszű hallgatók, mind olyan, aki igyekszik, motivált és az oktatás mellett elkötelezett.
Mintha Morvay Krisztinát hallanám, vannak a magunkfajták és vannak a magukfajták.
Hogy, mint volt rektor miért asszisztál a magyar egyetemek ős főiskolák szétveréséhez, legyen az ő titka, de hogy ezzel a stílussal sokra nem fog menni a diákokkal, azt biztos.
Viszont az általa mondottak szépen visszatükrözik azt a tekintélyuralmi szemléletet, mely megbízóinak is oly kedves.
Kell a röghözkötés, de a rög legyen vonzó, a madzag mézes és a kötődés önkéntes.
Az egyetem meg legyen demokratikus és autonóm, a diákot lehetőleg ne nézzék libának, akit pálcával lehet terelgetni.
A diák persze legyen motivált, például a tanulmányi ösztöndíjjal, meg alapítsanak ösztöndíjat a cégek, intézmények és serkentsék jobb teljesítményekre az ifjúságot – mióta a föníciaiak feltalálták a pénzt, azóta a módszer is adott.
Törődjenek bele a hatalmon levő politikusok, hogy Európában élünk, ahol lehet mindenfelé tanulni, sokfelé tandíj nélkül is, de bezárni valakit erőszakkal az országba – nevetséges törekvés.
Ilyen alapon Karancslapujtő is köthetne szerződést az általános iskolással, hogy a nyolcéves oktatás fejében hány évet kell a tanulmányok végeztével ott dolgozni, hiszen – hála Hoffmann Rózsa áldásos tevékenységének – olyan alapokat adtak neki helyben, mely alkalmassá tette, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön.
Nem papírfecnikkel kell a fiatalokat az országhoz kötni, hanem európai életstílussal, mentalitással, jövedelemmel.
És vonzó jövőképpel, mely nem valószínű, hogy tartalmazna kényszermunka-jellegű szerződéseket.
Elmondta az államtitkár azt is, hogy az állam azért von el forrásokat, hogy aztán azokat „visszaadja” az egyetemeknek, meg, hogy a szakok fele „tücsökszak, melyre nincs szükség.
Azt is mondta, hogy ott áll tornagatyában meg tornacipőben, versenyre készen.
Kinevezése kormányzati oldalról mégis nagy előrelátásról tanúskodik.
Az államtitkár térképész, ami nagy segítség lesz a Vezérnek és bűntársainak, mikor majd elküldi őket a nép a francba, - legalább lesz valaki, aki segít majd megmondani, merre fussanak…

:O)))

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vajon a felcsúti fociakadémián kiképzett focistákkal is aláíratnak-e röghözkötő nyilatkozatot, vagy azok, ha kapnak egy nyugateurópai csapattól egy vastag ajánlatot, akkor ők vihetik a rájuk költött milliárdokat?

Zsuzsanna írta...

Kicsi fiam is 5 méterre szunyókált az előadói termük bejáratától, de nem hagyják. Hát ne is!

éva írta...

Nagy kár Pupu, hogy Te nem szoktál MÉM-et gyártani. Ez a pohos úr "tornacipőben és tornagatyóban" megért volna egy GIF-et.
És többen panaszkodtak, hogy a nevéből nem lehet jó szöveget csinálni. Pedig: Fing, ha mer!

Varga Éva írta...

Klinghammer nagy csalódás.
Valaha normális oktató volt.Nem tudom, miért és mennyiért adta el magát a döglődő orbáni maffiának ...?
Ki fog derülni majd.
Én, mindenesetre leírtam ezt az embert - és azt hiszem, rajtam kívül sokan mások is.

Tricera bácsi írta...

Megnyerte az utolsó jegyet a Titanicra.

Kaláris írta...

Valóban jól jöhet egy térképész ha futni kell...Ő is ott masírozhat az üdvözlésükre felsorakozott baltás díszszázad előtt...

éva írta...

Az úr (az időközben előkerült infók szerint) egyrészt 71 és fél éves, és ELTE rektorként Csányi Vilmost 70 éves korában kizárta az egyetemről, majd engedte volna ingyen dolgozni. Ha következetes: ő is ingyen vállalja el a pozíciót.
Mindenesetre úgy tűnik, Orbánnak megint sikerült emberileg alulmúlni az előzőt a választásával. Na ja: jobboldalon elég nagy a választék ebből a "minőségből".

Varga Éva írta...

Éva,
Klinghammertől tegnap két idézetet is keringettek a neten: az egyik (korábbi) szerint, harcosan kiállt a tandíj eltörlése mellett - 2010 előtt, a szociális népszavazás idején -, a másik szerint teljesen elfogadhatónak tartja, sőt, a minőség garanciájaként beszél róla.
Ezek után min lehet itt még csodálkozni?
Mint írtam feljebb: emberileg tökéletesen lenullázta magát. De biztosan megéri neki - különben ez az embertípus nem csinálná.
Csányi miatt pedig remélem, lesül a pofájáról a bőr (tudom, nem fog, de hátha valaki szembesíti ezzel a tettével!)...