2013. április 27., szombat

SOK HŰHÓ...


Érezte már mindegyikük a büdösséget, tenni kellett valamit, hát úgy csináltak, mintha tennének valamit.
Bajnai elment a szocialisták választmányi ülésére, aztán Mesterházy bejelentette, hogy most aztán majd jönnek az együttműködés napjai.
Derék, úgy legyen.
Persze ezt is elkúrták – nem kicsit, nagyon, - hiszen ugyan a két potentát ott pózolt, mint a tizenhat éves Julcsa a facebookon a macskájával, de a színpad mégis ásítóan üres volt.
Sajnos a tökölődésükkel már eljátszották bizalmi tőkéjük javát, az meg, hogy most ketten egymás mellé álltak és kéz a kézben gyakorlatilag nem mondtak semmit, az leginkább csak rontott az egyébként is gyászos képen.
Ha valós eredményt akartak volna felmutatni, ami a tömegek számára is értelmezhető, akkor ezen, de inkább egy másik, csak az összefogásról szóló rendezvényen ott kellett volna állni együtt, egy pódiumon az összes párt és szervezet képviselőjének, Bajnaitól Bokroson át Kónyáig, Mesterházytól Gyurcsányon keresztül Vajnai Attiláig, még Juhásznak is, Fodornak is, a baloldali szakszervezeti vezetőknek is, mindenkinek, akinek célja a diktatúra felszámolása.
És úgy kezdődött volna, hogy Magyarok! A demokraták közös miniszterelnök-jelöltje a mai naptól Kukutyi Matyi, gratuláljunk neki, verjük le az ő vezetésével a diktatúrát, vezessen győzelemre minket!
Mellesleg ez remek alkalom lett volna arra is, hogy végre nevén nevezzék a diktatúrát és befejezzék az ezzel kapcsolatos szarmaszatolást.
Ehelyett Bajnai – csakúgy, mint az összes többi ellenzéki vezető - ismét azzal van elfoglalva, hogy Gyurcsányhoz viszonyítva pozícionálja magát és közben butaságokat beszéljen, éppen csak a körmüket nem reszelgetik hozzá, mint Nyuszika a viccben.
Azt mondta Bajnai: „…az MSZP a megsemmisüléssel fenyegető 2010-es választási eredménye után „elismerésre méltó vezetői teljesítménnyel” rendezte sorait.
A szocialista párt az elmúlt három évben növelni tudta támogatóinak táborát, számuk az elmúlt néhány hónapban 1,2 millió szavazó körül tetőzött, mindez ismét az ellenzék megkerülhetetlen pártjává tette.”   Meg azt is, hogy „…tavaly októberi zászlóbontása után az Együtt 2014 a korábban pártot választani nem tudók, vagy nem akarók jelentős tömegeit tudta megszólítani: néhány hónap alatt 600-700 ezer szavazót, így ma a demokratikus ellenzék második legnagyobb ereje.”
Hogy a klasszikust idézzem: lószart Mama!
Az MSZP egy - másfélmillió szavazója akkor is megvan, ha Mesterházy letolt gatyával és nyelvét lógázva, mint a Vezér szokta, szaladgál a Parlament folyosóin - Bajnai meg örüljön, hogy politikailag még életben van, mert azokkal a nagyon furfangosnak szánt trükkjeivel, melyekkel a népet szórakoztatta, lassan teljesen sikerült magát leamortizálni.
Bár lenne meg az általa vizionált szavazótömeg, a fejünknek sem kellene fájnia.
De nincs meg, most meg aztán végképp béaszott nekünk a szentkuti búcsú - a rezsicsökkentésnek nevezett trükk hallatán a legbutábbak ájult örömmel dőltek a vezér seggébe, rossz nézni, hogy mennyire ostoba a magyar.
A realitás az, hogy az MSZP-nek van stabil szavazótábora, Bajnainak maradt még némi személyes reputációja, szavazója annyi van, ahányan bíznak benne, ezek száma meg az ellenzéki pávatánc lépéseinek számával egyenes arányban csökken.
És vannak a DK és a Szolidaritás szervezett szavazói, rajtuk kívül meg sehol senki, pontosabban sehol senki, aki kifejezésre juttatta volna a pártpreferenciáját.
Azért nem lehet egy ilyen világtörténelmi attrakciónak csak úgy, minden előzmény nélkül nekimenni, ezért aztán alapvetettek is a résztvevők.
A szocialisták új stratégiát fogadtak el, mely szerint a stratégia célja az is, hogy a bizonytalan szavazók előtt is világossá tegyék, az ország állapotáért Orbán Viktor miniszterelnök felelős.
A ma még párt nélküli, bizonytalan választók megnyerése, a meglévő szimpatizánsok elkötelezettségének erősítése és a szocialisták üzeneteinek hatékonyabb közvetítése a célja az MSZP stratégiájának, amelyet a párt választmánya szombaton fogadott el.
Tudnám, miért jut eszembe a régi vicc, mely szerint Csapajev megérkezik a haditanácsra, mögötte adjutánsa egy bazi nagy bőröndöt cipel.
Kérdezik tőle a résztvevők, mi van a bőröndben, elvtárs?
Hát a stratégiánk, válaszolja az adjutáns.
Csapajev kinyitja a bőröndöt, kivesz belőle két kiló krumplit, két kupacra osztja, majd rámutat az egyik kupacra: ezek vagyunk mi, elvtársak, a másik kupac meg a gaz ellenség, elvtársak!
Mondjuk Bajnai sem volt nagyobb stratéga, ő meg azt mondta: a győzelemhez „több dologra is szükség van: mindenekelőtt el kell jutni a bizonytalanokhoz.
További 22 ezer aktivistára van szükség, hogy ezzel is garantálni tudják a választás tisztaságát, ezen felül a választás finiséhez további aktivistákra lesz szükség, hogy a mozgósítás is hatékony legyen, és hogy a Kubatov-listák segítségével működő fideszes mozgósítást is ellensúlyozni lehessen".
Hurrá.
Kérdésem márt csak az, mit csináltak ezek a derék politikusok az elmúlt másfél évben, de persze optimista vagyok, az Együtt 2014 nyolcszázezer szavazójából csak futja erre a huszonkétezer bátor aktivistára, akik reggel hattól délután négyig az állásukat féltik, négytől hétig meg valóságos választási oroszlánok.
És lenne még egy – két kérdésem, csak olyan lényegtelenek, hogy például ki viszi a zászlót, meg, hogy ki akar itt egyáltalán nyerni?
Egy év sincs hátra, és a Fidesz tarsolyában – mit tarsolyában, zsákjában – még számtalan válogatott szemétség lapul, ma például hírül adták, hogy a választásokon induló képviselőjelöltek személyenként egymillió forintot kapnak az államtól.
A Fidesznek egy körzetben egy jelöltje lesz, a magát demokratikusnak nevező, de szerintem meg ostoba ellenzéknek kettő-három, meg lesz még ötven egyéni jelölt, akinek nagyon kellene a pénz, mert üres a családi kassza.
Így aztán kap mindegyik száz - kétszáz szavazatot, azt se az ellenzék kapja.
Hát mindegy, drukkoljunk, és ha kérnek, dolgozzunk, végtére is vak tyúk is talál szemet, továbbá az Úr akarja, a kapanyél is elsül – már csak az a kérdés, mit akar az Úr?
Majd Viktor megmondja, de nagy a gyanúm, hogy soha nem lesz ebből a kapanyélből mesterlövész-puska…

:O))))

8 megjegyzés:

Kaláris írta...

Szerintem sem lesz ebből a kapanyélből mesterlövész puska, de még csúzli sem. Elsősorban a magyar néplélektől olyannyira idegen "összefogás"erőltetése miatt...Az első perctől fogva elleneztem ezt az "összefogásnak" titulált helyezkedési manővert. Sajnálom, hogy Bajnai hagyta magát kizökkenteni az eredeti koncepciójából. Az egész nem szól másról, hogy 20-30 embernek újabb 4 évre ne legyenek kenyérgondjai .Meg a gyávaságról, hogy külön-külön megmérettessék magukat, a 'zemberek ítélőszéke előtt...

pleinair írta...

"Ha valós eredményt akartak volna felmutatni, ami a tömegek számára is értelmezhető, akkor ezen, de inkább egy másik, csak az összefogásról szóló rendezvényen ott kellett volna állni együtt, egy pódiumon az összes párt és szervezet képviselőjének, Bajnaitól Bokroson át Kónyáig, Mesterházytól Gyurcsányon keresztül Vajnai Attiláig, még Juhásznak is, Fodornak is, a baloldali szakszervezeti vezetőknek is, mindenkinek, akinek célja a diktatúra felszámolása"

Csak nem gondolja bárki is e széles hazában, hogy Bajnai közös pódiumra áll Gyurcsánnyal, vagy a többi lenézett baloldali, szedett-vedett pártocska vezetőivel?!
Az Mszp-hez is csak felsőbbrendűségi komplexusából eredő távolságtartása, és tétlenkedése miatti népszerűségvesztése taszította.
Persze a feltételeket most is Bajnai diktálta: ha már leereszkedett az Mszp-hez, ő mondja meg kivel nem tárgyalnak. Meglepő, de a Dk az a párt, aminek az utolsó szalmaszál, vagy inkább egy szarral szennyezett, korhadt deszka szerepét szánja arra az esetre, ha muszáj undorát legyőzve belekapaszkodnia.
Hogy ebbe a feltételbe Mesterházy belement, annak árulás-szaga van, dehát nem újdonság, hogy pártelnöki tevékenységét időnként ez a bűz lengi körül.
Ami a vélemény nyilvánítást illeti, a Bajnaival kapcsolatosakat törlik, ha nem eléggé elismerően, netán bírálóan szólnak a "nagy" tömegbázissal rendelkező ellenzéki vezérről.
Így jártam én is a napokban.

hello írta...

Ez olvasható a DK honlapján:

"Mesterházy: jövő héten kezdődjék tárgyalás az MSZP, az Együtt-PM és a DK között

Létrehozva 2013. április 19. (péntek) 19:48

Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfőre az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról."

Ehhez képest mitől maradtak csak ketten a szombati tárgyalásra?
Úgy gondolták, elegen lesznek így is? Vagy inkább nem kompromittálják magukat a Fidesz által folyvást kiátkozottnak sulykolt Gyurcsány pártjával?
Netán úgy gondolják, ha ők ketten megállapodnak valamiben, a többi vagy szalutálva igazodik, vagy megnézhetik magukat?

A nép X része sajnos változatlanul politikai analfabéta. Fideszék is erre bazíroznak.
De szerintem vannak, persze nem tudni, hányan, akiket nem elégít ki a protest-szavazat kényszerítő igénye és lehetősége, de az se mindegy a számukra, ki-mi mellé tehetik az X-et. És ha akár az előzmények ismeretében, akár az ízlésükkel ellenkező alternatíva láttán úgy gondolják, hogy "ez nem az az ágytál, amire vágytál", akkor inkább távol maradnak a voksolástól.

De továbbra sem zárom ki a néhány nappal ezelőtti egyik PuPu-bloghoz leírt véleményemet egy esetleges baloldali "pávatánc" fennforgásáról sem, az ott sorolt érveim alapján... :-((

Névtelen írta...

Bajnai nehezen korrigálhatót hibázott, ha Szigetvári egyetértett ezzel netán ő tanácsolta akkor jó lesz vele vigyázni. Kónya jobb ha résen lesz!

Névtelen írta...

Nem rajongok a mostani ellenzéki vezetőkért, de!
Ma olyan időket érünk, hogy egyszerűen nem lehet megnevezni a következő választás min.elnök jelöltjét, mert egy olyan megveszekedett kormánypárti kommunikációs csapattal kerülnek szembe, amelyik két perc alatt ki fogja deríteni, hogy a "jelölt" pelenkás korában maga alá csinált, hogy elsős korában piszkálta az orrát, s bár törvényesen elvált, nyilván azért tette, mert meleg... vagy biszexuális beállítottságú. Na meg "füvezik..."
Itt nem érvényesülnek a demokrácia és a lovagiasság szabályai.
Üdvözlettel: morzsi.

PuPu írta...

Kedves Morzsi,fel kell nőni a feladathoz - kommunikációs téren is.
És nem kell rettegni, mert a félelem bűzlik messziről, ember nem lesz, aki egy beszari csapat mellé álljon.
Ha valaki miniszterelnök akar lenni, akkor annak bírnia kell a gyűrődést.
Ha anno a szocik nem szarnak be, hogy oda a zsíros stallum, ha támogatják Gyurcsányt, akkor a vereség sem lett volna ilyen mértékű, ma meg nyugodtan mehetnénk neki a választásoknak.
Sajnálatos módon a defenzív viselkedést nem politikusoknak találták ki, de boszmeccset sem lehet úgy nyerni, ha végig arra az egyetlen ütésre készülünk, miközben cipóra verik a képünket.
Gyurcsánynak ezer a hibája, de ezek között nincs ott a lemondása utáni helyzet kialakítása, azt Puch és társai hozták össze, céltudatosan.
Büskék lehetnek magukra!
:O)))


éva írta...

Kaláris
Mi a francot értesz "eredeti koncepción"? Merthogy tudtommal a HaHa elemzése mutatta ki, hogy CSAKIS összefogással lehet győzni az ellenzéknek, tehát az eredeti koncepció az összefogás volt. Ehhez
képest tért el a pávatánccal ettől Bajnai - talán OLVASD el még egyszer a posztot.
"A magyar néplélektől idegen" összefogásra meg elég jó példa volt a március 15-i hóakadály: nem igazán pártalapon válogattak a mentendők között akik segítettek.
Orbán meg felér egy ilyen hókáosszal, csak a nép többségének hiányzik hozzá az értelme és az információja, hogy ezt felismerje.
De ami késik - nem múlik.
Mindig is az volt a véleményem, hogy az ellenzék győzelméért egyetlen ember dolgozik kitartóan hatékonyan és szorgalmasan: Orbán.

Kaláris írta...

Éva...
Tisztelem a más véleményét, mindaddig amíg más is tiszteli az enyémet...ELOLVASTAM a posztot, de mivel egyelőre Pupu nem írta elő, hogy feltétlenül egyet kell értenem az ő véleményével, sőt még a hozzászólók véleményével sem, engedelmeddel továbbra is fenntartom magamnak a jogot, hogy SAJÁT véleményem legyen...Az eredeti koncepció pediglen az volt, hogy mindenki magáért...