2013. április 8., hétfő

TERMELÉSI KÖZPONT


Légvárnagyhatalom leszünk.
Erre utal Szijjártó Péter parttalan optimizmusa, meg a gazdaság aktuális állapota.
De semmi pánik, megtudhattuk, hogy a kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel.
Hát igen.
Az csak a baj, hogy a versenyt - úgy tűnik – olyan a sportágban írták ki, melyben a versenyzők abban vetélkednek, hogy melyikük bírja tovább levegő nélkül Magyarországon.
Mit mondjak, a mezőny népes, a sportági szövetség illetékesei pedig ötletdúsak, hetente képesek új és új trükköket bevetni a versenyzők zsebének kiürítése céljából, miközben a nemzetiszínű ruhába öltözött pom-pom lányok lelkesen rázzák nemzeti feneküket és a szövetség fúvószenekara győzelmi indulókat trombitál.
Hol él ez az ember?
Mert a főnökéről tudjuk, hogy a maga kis álomvilágát, a tolvajparadicsomot építgeti, de ez itten idáig csak egyszerű, parlagi ócska karrieristának tűnt, nem hülyének.
Vagy ezek leülnek hetente egy asztal köré, és mint Rejtőnél a tábortűz körül a világtól elzárt légionisták, és  mondanak egy szót, aztán utána a többiek elképzelik meg gondolkodnak rajta – tán a Csontbrigádban?
Termelési központ!
De szép kifejezés!
Aztán hosszú ideig csak a fogak csikorgatása hallik – a gyönyörűség szinte fáj!
Termelési központ, mondja a Vezér, a többiek meg átélik a „most finom, most ne hagyd abba” életérzést, és közben irigyen töprengenek, hogy ők miért nem tudnak ilyen gyönyörűségeseket kitalálni, - ha tudnának, akkor talán őket tartaná a nép a legalkalmasabb miniszterelnöknek a kínálatból.
Utoljára a versenyképes környezetért Gyurcsány tett valamit a nyolcszáz kilométer autópályával,a kétszáz ipari parkkal és a háromszáz iskolával, az új stadionokban meg már futópálya sem lesz, ahol versenyezni lehetne...
Termelési központ, hát...
Az ezzel a kifejezéssel a baj, hogy semmi köze nincs a valósághoz, mint ahogy a villanykörtefejű külügyi és külgazdasági államtitkár által felvázolt versenyképes befektetési környezet is illúzió, szép rózsaszín légvár, maga a Nagy Nemzeti Lufi.
Merthogy itt az utóbbi három évben minden csontig lerohadt, a vállalkozásokról – ipar, szolgáltatások, kereskedelem, - egyik szektor a másik után.
Lenyúzták a bőrt is róluk, különadókkal, zűrzavaros, unortodox szabályozókkal boldogították tulajdonosaikat, ha pedig útjában voltak a Vezér vagy valamelyik gazdája érdekeinek, akkor azt a vállalkozást egyszerűen meggyilkolták.
És a tulajdonosok még örülhettek is, mert könnyen járhattak volna úgy is, mint Mario Puzo regényében a szemétgyűjtő vállalkozó, akivel nem lehetett okosan beszélni, ezért egy napon a saját maga által összegyűjtött szemétbe fulladva találták meg.
Gondolom, az is rengeteget hozott a jó hírünknek, hogy ilyen-olyan ürügyekkel elhajtottak már innen gumigyárat, szórakoztató-központot, merthogy aki azt hiszi, hogy kizárólag Gyurcsány volt a célpont a sukorói beruházás tönkretételénél, az roppant nagyot téved.
Az csak a szélsőjobbnak tett kedves kis gesztus volt, hogy a megvásárolható miniszterelnökre meg a zsidó tőkére tettek apró célzásokat, a lényeg itt az volt, hogy a Vezér egyik gazdájának üzleti érdekeivel ütközött az elképzelés, márpedig annak ki kellett fizetni a tartozást.
Így aztán Sukorónak – egy Mercedes-nagyságrendű beruházásnak meg pártízezer munkahelynek annyi lett.
Ez a kis malőr nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a zsidó tőke beruházzon nálunk, és ezen ne csak az izraeli tőkét tessék érteni, hanem az összes olyan tőkést, aki von Haus aus ért a pénzhez, hiszen ezer éve ezzel foglalkozott minden őse, és már a gyerek is tanul.
De az összes jelentős multi is tanulgat abból, ahogy ez a brancs a már évek-évtizedek óta nálunk megtelepedett bankokkal bánt, és persze a Nokia is tudna mesélni a telekommunikációs cégek helyzetéről ebben a területre és lakosságszámra kicsiny, ám mégis gigantikusan nagypofájú csóringer országban.
Aki az elmúlt három év történései után idejön, az vagy mazochista, vagy idióta, vagy beveszi a buliba a Vezér pereputtyát is.
A hivatalos álmok szerint 2013-ban gazdasági növekedési fordulat lesz, és ennek forrása a családok megerősítésével keletkező fogyasztás bővítése, a magyar cégek külpiaci tevékenységének elősegítése, továbbá a stratégiai partnerségi megállapodások rendszere.
Hát egy család már biztosan megerősödött, ez az Orbán-család, de valószínűleg Szijjártó-apukát sem kell sajnálnom az állami megrendelések elmaradása miatt, majd ők bővítetten fogyasztanak, legfeljebb Viktor nem áll be pocakos tábornoknak, egyből generalisszimusz lesz.
A magyar cégek külpiaci tevékenységének elősegítésére létrejönnek majd a baráti magáncégekkel együttesen működő kereskedőházak, miután húsz év ádáz munkájával azokat a magyar kereskedelmi kirendeltségeket, melyek már rendelkeztek több évtizedes tradicionális piaci kapcsolatokkal, helyi ismeretekkel meg szakértelemmel, előrelátó gondossággal szétvertük.
Majd most jönnek a rokonok, végtére is kereskedni mindenki tud, hiszen az unokaöcs vett már zöldséget és eladta a Vaterán a megunt kanapét is – egy ilyen blikkfangos felütéssel kezdődő tervvel csak nyerni lehet, főleg a diadalmas magyar ipar termékeivel.
Mondjuk, az azért érdekelne, hogy az államtitkári optimizmus mely exportképes vállalkozásokat tartja magyarnak, mert szerintem az utolsó magyar cég tulajdonosa most hal éppen éhen a garázsában üzemeltetett műköröm-kombinátban…
A stratégiai megállapodások rendszere meg úgy baromság, ahogy van.
A multi persze nem hülye, fog ő veszekedni egy idiótával, akit a sors különös kegyetlenséggel egy ország élére lökött?
Fog a fenét.
Stratégiai megállapodás?
Legyen, - lehet, majd legközelebb békén hagy és nem szórakozgat velünk, ha megint kilóg a segge a gatyából, legalább ha ugrál, lehet fenyegetőzni, hogy felmondjuk a megállapodást.
Megállapodni meg egyébként a semmiben állapodtunk meg, az aláírt jelszógyűjtemény meg nem kötelez semmire.
Aztán ugye, itt van az oktatás ügye is, mi képezzük majd az európai munkaerőpiac krémjét, csupa-csupa vidám kis betanított munkást, ennek következtében egyik sem lesz okosabb, mint az Iparkamara megvadult csempekereskedője, aki megvilágosodott állapotában megálmodta, hogy milyen munkaerőre is van szüksége a magyar iparnak, meg a hazánkba hosszú tömött sorokban betóduló multiknak a XXI. században.
Szóval fel a fejjel, a szakértelem úrrá lesz a csüggedésen, márpedig szakértelem az van.
Aki nem hiszi, olvassa el Király Júliának, az MNB ma lemondott elnökhelyettesének lemondólevelét.
Ja, és a Fitch Ratings mai jelentése szerint 2013-ban a térség országai közül csak Magyarországon nem lesz növekedés.
Sebaj, lesz helyette termelési központ…

:O)))

8 megjegyzés:

éva írta...

Pupu
Termelési központ: röviden TEK. A TEK-es legények is milyen jól megélnek belőle!?
Egyébként adjunk hálát a Jó Istennek, amiért ennyire debilek a gazdasághoz. Most képzeld el ugyanezt a viktatúrát gazdasági konszolidációval együtt: tényleg képesek lettek volna ciklusokon keresztül megmaradni.
Így meg van esély arra, hogy a nemzetiszínű szósz alatt a zemberek észreveszik a szart is. Minél nagyobb lesz a távolság a valóság és a kormánypropaganda között.
Mindig is az volt a véleményem, hogy egyedül Orbán dolgozik intenzíven az ellenzék győzelméért!

Névtelen írta...

Kedves PuPu!
Csak gratulálni tudok a naprakészségedhez, főleg ami Király Júliával kapcsolatos. Mondtad is te, hogy tán Ő az egyetlen férfi jellem és potentát. Hát igazad van.
Kíváncsi vagyok a dem. ellenzék hogyan kovácsolja a meleg vasat.

Varga Éva írta...

Csak egyetlen dolgot "javítanék":
Szíjjártó nem villanykörte fejű - abban azért van némi fény - hanem üvegmosókefe fejű. Az pont olyan, mit nevezett: érdes, bökős és kiválóan használható szűk bejáratú, nedves helyek tisztítására. És ebben ki is merül minden érdeme, tudása, képessége.

Névtelen írta...

OFF
Tegnap volt Nemzetközi Férfinap - erről mindenki megfeledkezett...
:-(((

Legalább tíz éve férjezett asszonyok egy csoportja tréningen vett részt, amelynek ez volt a témája:"Mennyi még a szerelem az Ön házasságában?"

Először mindegyikük azt a kérdést kapta, hogy szereti-e a férjét? Minden megkérdezett azt felelte, hogy "igen"!
A következő kérdés az volt, hogy ezt mikor mondta a férjének legutoljára? Egyesek azt válaszolták, hogy "ma", mások azt, hogy "tegnapelőtt", a "múlt héten", "már nem is emlékszem" ...stb.

Ekkor azt a feladatot kapták, hogy küldjenek a férjeiknek egy sms-t ezzel a szöveggel: "szeretlek, drágám!"
Itt olvashatók a férjek válaszai:
1. Ki vagy?
2. Az istenért mi történt?
3. Én is Téged (ez csak egyetlen eset volt).
4. Ez meg mi akar lenni? Megint összetörted az autót?
5. Mi van? Nem értem, mi akar ez megint lenni...
6. Nem tudom, mit vittél véghez, de ezt már nem bocsátom meg neked!
7. ?????
8. Ne háríts rám semmit, nyíltan írd meg, mennyit akarsz már megint ...!
9. Álmodom?
10. Már többször szépen kértelek, hogy ne igyál ennyit. Ha nem hagyod abba, végleg elhagylak!
11. Ha megtudom, hogy valójában kinek szól ez az üzenet, garantálom, hogy agyoncsapom!

Boldog Férfinapot - utólagosan is!!!

özv. Kussné
ON

Névtelen írta...

Kedves Kussné a férfinap november 19.

Sicc írta...

Drága Éva! " van esély arra, hogy a nemzetiszínű szósz alatt a zemberek észreveszik a szart"
Dehogy veszik észre!
A rezsicsökkentés teljesen lázba hozta őket. Megmagyarázzák:Emelkedett előtte? De O V legalább elintézte hogy kicsit könnyebb legyen.
Megkérdeztem egy fiatalasszonyt, mért nem szereti Gyurcsányt.Azt válaszolta: Nem tudom, de mindig is utáltam! Fél óra beszélgetés után sem valtozott a véleménye, pedig nem tudta okát adni. Már most eltökélte, hogy hova fog szavazni. Na hova?!
Nem lehet ezt a fanatatikus tömeget meggyőzni semmivel.

éva írta...

sicc
Találkoztál a másfélmilliós kemény mag egy tagjával. Ezek minden vélemény szerint meggyőzhetetlenek, nem is velük kell törődni, hanem a "nem tudja, nem válaszol" 4 milliós tömeggel. 2002-ben is azokkal nyert az ellenzék.

Névtelen írta...

Kedves Névtelen!
A terhek egyenletes elosztása végett minden hónapban van férfinap - csak az év első hónapja a január leltározás miatt ZÁRVA :-)))
Február 23.
Március 9.
Április 1. (januári pótnap)
Április 8.

A következő férfinap május 18-án lesz!

özv. Kussné