2013. június 14., péntek

JUHÁSZ PÉTERRŐL - NEM ÉRZELMEK NÉLKÜL

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne törekednék tárgyilagosságra, sőt, amennyire csak tudom, igyekszem fékezni magam abbéli törekvésemben, hogy kibontsam Juhász Péterről a valóság minden részletét.
A korrektség megköveteli, hogy bevezetőben azért leírjam: én bizony nem szeretem Juhász Pétert, irgalmatlan rossz véleménnyel vagyok róla, horribile dictu Orbán ügynökének tartom, akinek az a feladata, hogy belülről verje szét a demokraták összefogását.
Őt már régen el kellett volna szigetelni és partvonalon kívülre kellett volna helyezni a demokratikus ellenzéknek.
Hogy ez nem így történt, annak nem az ő határtalan ügyessége, tehetsége az oka, hanem Bajnai egyetlen rossz döntése, mely szerint nem különféle demokratikus politikai erők összefogásának miniszterelnök-jelöltje kíván lenni, hanem saját politikai pártot vagy pártszövetséget alapítva a szocikkal szemben valamiféle ellensúly szerepére törekszik.
Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy - mint minden valamirevaló magyar demokrata politikus – ő is Gyurcsánnyal való összevetésben próbálta politikai helyét, szerepét és személyiségét meghatározni, begörcsölve azon, hogy bizonyítsa: ő nem Gyurcsány madzagon rángatott bábja, hanem önálló politikai entitás.
Nehezítette a helyzetét, hogy Gyurcsány minisztere, majd utóda volt a miniszterelnöki székben, és bár ezt akkor kevesen értették meg, de ő pontosan tudta, hogy egy olyan modell keretében lett volna miniszterelnök, melyhez a politikai hátteret Gyurcsány biztosította volna, ha szerelmetes párttársai meg nem puccsolják pártelnöki tisztségében, miniszterelnöki lemondása után.
Hogy Gyurcsány ebben mit hibázott, azt most tegyük félre, én hajlamos vagyok azt gondolni, hogy két év vesszőfutása után akár már hibázhatott is, de a baloldal és a szocialisták érdekeit tekintve a hibát persze nem ő követte el, hanem az a kispályás brigád, amelyik azt hitte, hogy majd most felvirrad az ő napjuk.
Bajnai tisztességes emberként viselkedett, egyetlen dolgot nem tud a mai napig sem megemészteni, azt, ha felhánytorgatják neki, hogy politikusi személyisége Gyurcsány kreálmánya, ő nem egy markáns, önálló politikai egyéniség.
Az ember lelke bonyolult, de a hiúság majd’ mindannyiunkban ott munkálkodik, belülről rágcsálva a lelkünket, mint Juhász füvész a demokraták összefogásának eszméjét.
Ezt a sajnálatos emberi gyengeséget persze felismerték a Fidesz egyébként ügyes és hatékony politikai manipulátorai, és amikor elhatározták, hogy becsatornázzák és keretek között tartják az ellenzék mozgolódását, akkor igen jól jött nekik a MILLA, meg az odatelepített Juhász.
Neki elég volt belengetni azt, hogy ha kiszolgálja a Fidesz érdekeit, akkor akár még valaki is lehet a magyar politikában, már amennyire Orbán mellett akárki is és akármilyen mértékben is valaki lehet.
Innentől kezdve a MILLA - mely egy szűk, alapból vezető nélküli csoport facebook- kezdeményezésként indult - megszervezte, hogy a demokrácia-deficitet és az önkényuralmi politizálást utáló tömegek évente kétszer kiordibálhassák magukat, majd békésen hazaballaghassanak, Bartus Laci nagy – mellesleg jogos – felháborodására.
Ebben már meghatározó szerepe volt Juhásznak, aki a formálisan nem is létező csoport élére küzdötte magát, a „vakok közt a félszemű a császár” ideológiai alapjára kapaszkodva.
Mindenesetre a dolog működött, magam is ott csápoltam a MILLA tömegében, ott láttam számomra kedves és nagyrabecsült embereket, Bródyt, másokat, a színpadon tiszta tekintetű, lelkes fiatalokat, akik személyükkel hitelesítették a rendezvényt.
Idő kellett, hogy kiderüljön, annak a szekerét toljuk, akinek politikája ellen lángoló lélekkel és civilsége teljes tudatában tüntettek a megtévesztett fiatalok, idősebbek, zömében értelmiségi népség.
Bajnai pedig azt gondolhatta, hogy itt a nagy lehetőség, a MILLA tömege és az ő politikai hitelessége, bizonyított vezetői tehetsége elég lesz ahhoz, hogy saját párttal a háta mögött méresse meg magát, erős alkupozícióban teremtsen magának széles politikai mozgásteret.
Abban igaza is lett volna, hogy a demokratikus tökölődés egy diktátor rendszerének lebontása során gondot okozhat, de azt nem gondolta, hogy a Juhász-füvésszel való összebútorozása ennél sokkal húzósabb helyzetet teremt, hiszen ez a koma olyan Bajnai pártszövetségében, mint az időzített bomba.
De hát ez inkább egy Bajnairól szóló poszt témája lehetne, a téma pedig itt Juhász tevékenysége.
Jól látható, hogy a Fidesz propagandájának legfőbb célja Gyurcsány és Bajnai összekapcsolása, mozgósítva ezzel Bajnai ellen a Gyurcsány-ellenes választókat.
Ezt persze a két politikus érzi és látja, de – szerintem – Bajnai a lehető legrosszabb választ adja rá: sumákol, és egyrészt-másrészt dumákkal keni el az egyértelmű állásfoglalást.
Úgy csinál, mintha az „elmúltnyócév” miatt kicsit is szégyenkeznie kellene, jóllehet erre sem neki, sem az egyébként ugyancsak Gyurcsány-fóbiával küszködő szocialistáknak sincs semmi okuk.
Ebben a helyzetben úgy látták a Fidesz propagandistái, hogy valamivel el kell feledtetni a Vezér túlspilázott Gáti bohóc című előadásának negatív hatásait, meg aztán az ellenzéki összefogás ellen is kell tenni valamit, mert még a végén lesz belőle valami – jöjjön hát Juhász, essen neki Gyurcsánynak, élezze ki az esetleges belső feszültségeket, aztán majd meglátjuk.
Juhász a feladatra tökéletesen alkalmas, komoly rutinnal rendelkezik benne, már a liberálisok ellehetetlenítésénél, a Kendermag Egyesület elnökeként tett arról, hogy nevet szerezzen az ellehetetlenítési szakmában.
Így aztán írt egy áltárgyilagos posztot, melynek témája az ősgonosz, az Antikrisztus, maga Gyurcsány volt.
Nyálazgatással kezdi a posztot, aztán rátér a lényegre: „megpróbálom elmagyarázni, hogy szerintem miért lenne jobb minden, a kormányváltás mellett küzdő, vagy azt vágyó polgárnak, ha Gyurcsány Ferenc nem lenne jelen vezető politikusként a politikai palettán. Mindenekelőtt megjegyezném, hogy nem keresem Gyurcsány Ferencet, nem hozom szóba, ha nem muszáj, nem tartok Gyurcsány-képet az edzőterem falán, de erőltetett és folyamatos jelenléte arra kényszerít minden demokratát, hogy állást foglaljon vele kapcsolatban. Pedig jobb lenne neki, ha ezt nem kellene.”
Hát azt nem vonom kétségbe, hogy Juhásznak és a hozzá hasonló kalibereknek jó lenne, ha nem kellene minden nap szembesülni saját pitiánerségükkel, tehetségtelenségükkel, hanem mondjuk Juhász füvész Hende Csabával való viszonyításban mérhetné magát, mely esetben valóban gigász lehetne a saját szemében.
De sajnos, az élet kegyetlen, és adott az országnak egy európai léptékű politikust, természetesen sok hibával és tévedéssel, de ezzel együtt mégis egy más kategóriát képviselve, mint posztom búbánatos tárgya.
Ha véletlenül arra találna célozgatni, hogy nem ő, hanem fordítva, Gyurcsány üldözi őt szerelmével, azon csak röhögni lehet, ő még hulladéknak sem akkora kupac, hogy ellenség-számba vegyék, Gyurcsány – szerintem – annak tartja – ami: Orbán szorgalmas csicskásának.
Aki mellesleg kifejti azt is, hogy mivel érdemelné ki a demokratikus oldal részéről volt miniszterelnökük a megkülönböztetetten kedves bánásmódot: „azt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a harmadik köztársaság és a jogállam bukására nyolcévnyi baloldali kormányzás után került sor. Súlyos politikai felelősség terheli ezért a baloldali politikai szereplőket – nem mindenkit, és nem egyenlő mértékben.
De egy biztos: ennek a politikai kudarcnak az első számú szimbóluma Gyurcsány Ferenc.
Megújulást, korszakváltást egyszerűen nem tartok elképzelhetőnek azzal a szereplővel, akinek kormányzása majdnem csődbe vitte az országot”.
No, ezzel az állítással rengeteg baj van.
Odáig még csak hagyján, hogy a nyolcévi kormányzás szimbóluma az egyébként négy évet kormányzó Gyurcsány, de innen aztán vannak gondok.
Gyurcsány kormányzása idején a gazdasági fejlődés folyamatos és a világválságig töretlen volt, az életszínvonal is emelkedett, igaz, csak apró lépésekkel, minden gazdasági mutató különb volt, mint napjainkban, nemmellesleg ezt úgy produkálta a Gyurcsány-kormány, hogy az államháztartás hiányát levitte tíz százalék körüliről háromegész-nyolctized százalékra, a maradék nyolctized százalékkal öt éve tökölődik kért kormány, mégis bizonytalan az eredmény, mint a kutya vacsorája.
A propagandaszólamokban emlegetett rettenetes eladósodottság pedig pontosan az uniós átlagot jelenti, sem többet, sem kevesebbet.
Jó lenne, ha alacsonyabb lenne az eladósodottság?
Persze, de azért ne feledjük, ebben benne vannak a lakosság előrelátó devizahitelesei éppúgy, mint a Fidesz önkormányzatai, melyek – központi bíztatásra – nyakló nélkül vették fel a hiteleket a főterek viakolorozására, meg a faluszéli libaúsztatók világhírű fürdőhellyé fejlesztésére, az ismert eredménnyel.
Az ország pedig nem volt a csőd határán egy percig sem, mert amikor felmerült ennek lehetősége a nemzetközi válság kapcsán - mely egyébként nálunk lényegesen erősebb országokat tett padlóra – akkor Gyurcsány meglépte az egyetlen helyes és ésszerű megoldást – hitelért fordult ahhoz a szervezethez, melybe anno azért léptünk be és fizettünk nemkevés tagdíjat, hogy pénzügyi vészhelyzet esetén segítséget nyújtson.
Mellesleg olcsón, merthogy mióta délceg magyarok vagyunk, azóta százmilliókba kerül havonta a nagy emberkedésünk, de persze ezt nemigen tudja Julcsa néni, csak fizeti…
Amikor Bajnai átvette a kormányzást, minden rendelkezésére állt a tisztességes válságkezeléshez, ő ezt korrektül végre is hajtotta és a válság végén a növekedési potenciálunk három-négy százalék közötti volt, ma meg egy százalék körül van, de ez is bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Szóval, Juhász – akarva? akaratlanul? – mindegy, de hazudik.
Nemmellesleg Gyurcsány idejében épült nyolcszáz kilométer autópálya, háromszáz iskola, rendelőintézetek, ipari parkok, infrastruktúra a nemzetközi beruházóknak, akiket ma oly szívesen látogat Orbán, akinek pártja leginkább ezek világgá zavarásában jeleskedett volna, lásd a gyöngyösi gumiabroncs-beruházás vagy a Sukoró projekt, - csak ez a kettő vagy tízezer munkahelyet és rengeteg adóbevételt jelentett volna.
Aztán Juhász-füvész felrója az őszödi beszédet is, amit most nem tárgyalnék, legyen annyi elég, hogy az emberek zöme el sem olvasta, csak a Fidesz propagandabaromságait böfögi vissza, csakúgy, mint Juhász, aki ha nem ostoba, akkor tróger.
Mindenesetre süketnek hiába játszanak Chopin szonátákat, mindegy neki.
Aztán a 2006-os eseményekkel kapcsolatban rója fel Gyurcsánynak, hogy a törvények adta irányítási lehetőségeivel nem élt: amikor a televízió élőben adta az Astoria környéki tömegoszlatást, „kellett volna lennie felelős politikai vezetőnek, aki azonnal leállítja a vétlen, békés tüntetőket is érintő erőszakot”. 
Csak tájékoztatásul mondanám Juhász-füvésznek, hogy a Rendőrséget nem a miniszterelnök irányítja, az a törvények alapján teszi a dolgát.
És ha azt mondja, hogy egy adott területet el kell hagyni, akkor azt el kell hagyni, mert a rendőrségnek nem lehetősége, hanem kötelessége fizikai erőszakot alkalmazva személyi mérlegelés nélkül szétoszlatni a tömeget.
A világon mindenütt így van ez, és ezen rugózni azután, hogy a békés sétálók kockakövekkel meg véletlenül éppen náluk levő Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket, és az Astoriától úgy ötszáz méterre tankkal fordultak ellenük, igazán vicces, éppen, mint Juhász-füvész, mint nagy polgárjogi harcos.
De nem is kell talán ebbe belemenni, hiszen csak a hülye és Juhász füvész nem látja, hogy az események a választások elvesztése után egyenesen fejlődtek a puccskísérletig, mely éppen az 56-os forradalom jobboldal általi kollektív leszarásának ünnepén dőlt dugába, máig sajgó sebet ejtve a Vezér lelkén.
De annyit azért még hozzátennék: október 23.-a nem munkanap, tehát aki munkából ment haza annak volt némi ritkaságértéke, a barátnőnkkel sétálni meg nem a legalkalmasabb hely a könnygázzal borított csatatér.
Szóval Juhász, aki azt írta, hogy a felvételek alapján minden laikusnak egyértelmű volt, hogy a rendőrség olyat tett, amit addig soha” – nyilvánvaló, hogy mint laikus, úgy jogilag, mint rendőrszakmailag teljesen ostoba álláspontot képvisel.
Mellesleg említeném, hogy mindjárt ítélkezik is, mondván: egy demokrata a 2006-os zavargások felelőseit megkeresi és kirúgja.
De mi van, ha a zavargásokért Orbán felel?
Mondjuk az igaz, én is felvetem a puccskísérletért való felelősségrevonás lehetőségét, de Gyurcsányt a jótulajdonságai viszik sírba, annyira demokrata, hogy az azért már túlzás.
És ez nem  mindig egészséges, mert ha a gáti bohócot akkor, mikor szétbontotta a Parlament körül felállított kerítést, tettenérésre való hivatkozással őrizetbe veszik és rabosítják, akkor lehet, nem pofátlanodott volna el ilyen mértéktelenül.
Szóval lesz még baj ezzel a Juhásszal, nem kevés, de ideje lenne az általa okozható károknak elémenni – vigye a tizenöt tagú baráti társaságát és menjen velük békésen a francba, nem vele kellene foglalkozni, hanem az összefogással Orbán diktatúrája ellen.
És ebben az összefogásban mindenkinek helye kell, hogy legyen, aki a jövőt egy élhető, nyugodt, tisztességes demokráciában képzeli el, ahol nem akarja egy politikai nulla előírni komoly tömegbázissal rendelkező szereplőknek a teendőiket.
Nem akar összefogni?
Ám legyen, menjen békével, de ne hagyjuk, hogy belerondítson az egyetlen jelenleg hatékonynak tűnő politikai megoldásba.
Ma ő, holnap Schiffer - az ügynökök dolgoznak.
Tegnap cannabis, ma politikai kábítás, csak be ne tépjünk a süket dumájától!
Lássunk át a praktikáikon…


:O)))

20 megjegyzés:

morzsi írta...

Kedves Pupu!
Nem kevesebbet állítasz, mint hogy Juhász "tégla" mégpedig a min.elnöké.- Nem lehetetlen.
Mai politikusaink kedvenc gumi csontja uborka szezon idején, hogy ki volt III/III-as ügynök, akik persze tönkre tehették anno az országot.(Hogy a mérnök, a tanár, a mezőgazdász, vagy a külkereskedő hogyan végezte a dolgát, elhanyagolható. De a 3/3-as! Az tehet mindenről!)
Sajnos többen vannak, akiket zsebből megvett a szeretett Vezér. Én például nem hagynám ki a sorból az lmp frakció vezetőjét. Akitől elvártam volna,- hogy miután névvel lakcímmel feljelentette Gyurcsányt, majd évekkel később a bíróság alaptalannak minősítette a feljelentést - lemondjon címről, rangról. Hát ilyenekkel vagyunk körülvéve...
Jó hétvégét kívánok Neked és minden olvasódnak: - morzsi.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!

A mai írásod is kiváló, de mivel a zember már csak olyan, hogy „felrója az őszödi beszédet is, amit most nem tárgyalnék, legyen annyi elég, hogy az emberek zöme el sem olvasta, csak a Fidesz propagandabaromságait böfögi vissza,” és csak a rövid mondatokra képes figyelni, ezért én mégis kiragadnék egy másik rövid részt.

„nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni”

Nem is értem miért nincs ez is kiplakátolva mindenhová.

Mert magam is tapasztalom, hogy sokan nem ismerik miről is szól ez a beszéd.

Üdv.
Miklós

Avi írta...

Kedves Pupu!
Látod Bartust mindenki átkozza, hogy baromságokat ír, te viszont észrevetted, hogy nem bolondság azok az írások. A nagy magyar értelmiség körében nemigen látni rajtad kivűl tisztafejű embereket. Ezért is van, hogy a gáti Rambó nyugodtan rabolja az országot az állítólagos választások közeledtével is. A Klubrádió, ATV is igazából az őfelsége ellenzékét játssza. Az istenadta nép pedig Kertész Ákos által megírt tulajdonságai szerint tűri, hogy szolgaságba taszítsák.

vadvirág írta...

Maradjunk annyiban: ostoba IS és tróger IS.
Bajnainak meg kellene szabadulnia tőle.

hello írta...

Kedves PuPu, nem vagyok biztos benne, hogy Bajnaihoz alapjáratban eljut a blogod, pedig ráférne, hogy szembesüljön ezzel az értékeléssel, amit szerintem egyre többen osztunk.

Javaslom, küldd át neki itt:

http://bajnaigordon.hu/kapcsolat

Ha a poszt terjedelme miatt egyszerre nem megy át, részekre bontva.

Ami engem illet, elég hamar ráéreztem, hogy valami nagyon nem gömbölyű Juhász szerepét illetően.
Kaptam is hideget-meleget emiatt egynémely Milla-hívő ismerőseimtől. Talán azóta az ő szemük is nyiladozik már...

Unknown írta...

Kedves PuPu!
Ismét a szívemből szóltál, mint már oly sokszor. Most engedd meg, hogy a DK egyik prominens képviselőjéhez írt leveleimből idézzek néhány rövid részletet:

2013. márc. 13.
Kedves T!
Juhász Péter önhittsége és ostobasága az égbe kiált! Becsvágya rövidlátó és émelyítő! Ez nem esztétikai kérdés! Juhász Péter káros, amit csinál kártékony! Már korábban utaltam rá: Bajnai Gordon alkalmassága ebből az egy választásból ítélhető meg véglegesen: képes-e nyíltan szembefordulni Juhász Péterrel vagy sem? Ez a döntés önmagában elegendő ahhoz hogy felmutassa a stratéga erényeit: képes vagyok-e a lényegtelent a lényeges alá rendelni, vagy sem?
... és korábban:

2013. márc. 01
Kedves T.
„Realitásérzék és lényeglátás” – ezek Bibó követelményei az elittel, a vezetővel szemben. Ez a követelmény-kör teljes: semmi nem hiányzik belőle. A szellemi teljesítmény mércéje, hogy képesek vagyunk-e az első dolgot az első helyre tenni. Bajnai láthatóan elmarad ettől a magas mércétől, és – bár remek kvalitásait, egyenes jellemét, személyes bátorságát és magas intellektusát elismerem – nem lesz képes meghatározó energiát adni az orbánizmussal leszámoló összefogásnak.
…..
Aki taktikai megfontolásokat követ az a lényegtelent a lényeges rangjára emeli, és – sajnálatomra – nem mentség, ha ezt jóhiszeműen teszi, mert a pillanat nagyszerűséget, emelkedettséget követel! A taktika csábítása pedig a középszerűnek szól. Boldog az a nemzet, amelynek ügyeit a középszer sikerrel igazgatja.
Bajnai Gordon lehet ennek az országnak a miniszterelnöke, de semmiképpen sem lehet a nemzet politikai vezetője, a korszakváltás szellemi ihletője, mert ahhoz stratéga kell.
…..
Gordon támogatható és kvalitásait örömmel látnám kibontakozni a haza szolgálatában. Ezt megelőzően azonban ki kell bontakoznia a középszerűség és a talmi becsvágy (Juhász Péter) sorvasztó öleléséből. Erre képes lehet, de csakis a ti eltökélt, türelmes segítségetekkel.
Egyébként éppen ma találkozom Bajnai Gordonnal a Millenárison. A pillanat nagyszerűséget követel! Legyen!

Névtelen írta...

Remek hozzászólások után, most pedig itt következik... özv. Kussné...:)

Macskafogó írta...

Elképesztő ez a kirohanás Juhász ellen. Nyilván a gyurcsányistáknak bassza a csőrét, hogy nem tapsikolnak lánglelkű vezérüknek, akinek köszönhetjük nagyrészt az orbáni féldiktatúrát. Ez az összeesküvési elmélet, amit alkottál, becsületére válik még a kurucinfónak is, gratulálok. Nos, sokan vagyunk, akik nem kívánják vissza a 2010 előtti rendszert sem, ennek pedig Gyurcsány a legfőbb jelképe. Sokkal jobban tette volna, ha hidegre tette volna magát jó pár évre, de feltűnési viszketegséges ezt nem bírta elviselni. Ennek viszont az ország látja a kárát, mert ő az egyik akadálya a teljes összefogásnak.

Macskafogó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Noel írta...

Már régóta mondogatom, hogy Bajnai a kendermagos és a szakadár LMP-sek foglya, akik bár látszólag maguk elé engedik, hiszen személye, eddigi tevékenysége vonzerő sokak szemében, viszont villámgyorsan lépnek, ha valamilyen (nekik nem tetsző) politikai erő hallótávolságra kerül személyéhez, ne adj isten párbeszéd alakulhat ki. Ilyenkor aktivizálódik villámgyorsan Juhász, vagy a szakadárok közül valaki, és a felvonóhidat felhúzza, kivülrekesztve minden nekik nem tetsző politikai csoportot, személyt.
Az Együtt még kb. 8-10 %-on tanyázott, amikor jól láthatóvá vált, ha Bajnai nem szorítja ki ezt a társaságot, előbb-utóbb belterjessé válik az egész. Nem tette, taktikázott tovább, igy sikerült lekűzdeni magát a mai 5-6 %-ra. Ha valaki(k) képtelenek felfogni, hogy nem lehet egy ország politikai elitjének kb. 50 %-át zárójelbe tenni az elmúlt 20 év negativ történései miatt, a választási összefogás nem egy tehetségkutató show castingja szerint jön létre, az jobb, ha nem is vágja a fejszéjét egy olyan embert, országot próbáló vállalkozásba, mint az orbándúlás utáni újjápités.

Névtelen írta...

Alapvetően egyetértek. MILLA nem létezik, a fészbuk és a fantázia szülte.
Ami Gyurcsányt illeti, hallgatag volt lényegében 2011 tavaszáig, amíg nem idézte meg Sukoró ügyében az ügyészség.

KOBOLD

Geza írta...

Ez egy nagyon lenyeges iras, koszonjuk!
Termeszetesen a "macskafogo"-khoz hasonlokat a tenyek es a demokratikus elvek (i.e., hogy barki - aki a demokratikus jatekszabalyokat betartja az resztvehet a politikaban - ideertve termeszetesen Gyurcsany Ferencet is) meg jo sok ideig nem fogjak meggyozni. Ez persze a demokracia visszaallitasa miatt nagy tragedia, de en mar annak is orulok, hogy azert sok olyan ember maradt meg, aki nem veszitette el a tisztanlatasat.

Neked5 írta...

Nézve a Bajnai beszédet, azt gondolom, talán az "egyedül-2014" lehetne a párt neve.
Nem kell a zembereknek,ami 2010 után volt,de az sem ami előtte, nem kell őszödi beszéd, a zemberek n em szeretik a narancsot,de a szegfűt sem... tehát a DK nem, az Mszp sem, illetve ők már voltak kompromisszumképesek amikor ő min.elnök volt (Gyurcsány nélkül nem lett volna) és hát most is bizzunk benne hogy kompromisszumkészek lesznek (ez az összefogás feltétele?) hogy kell érteni? Mesterházy, az Mszp lépjen hátra kettőt? Akkor is ha ma ők a legnagyobb ellenzéki párt? A DK meg teljesen vonuljon vissza? "Juhászfüvész" elégedetten vigyoroghat...
Szóval nem tetszik... egyre inkább nem tetszik...

özv. Kussné írta...

Az egyszerű honpolgár bemegy a közeli Főzelékfalóba - ebédelni.
Eszegetés közben arra lesz figyelmes, hogy a szomszéd asztalnál hatan ebédelnek. Közülük az egyik folyton csak számon kér, a másik diktál, a harmadik kioktat, a negyedik uralkodik, az ötödik többször megjósolja, hogy kár a gőzért, mert semmi nem fog sikerülni.
A hatodik csendesen megkérdezi; akkor mikor, kivel, hogyan és mi célból is fogjunk össze?

A honpolgár közben megebédel és elhatározza, hogy legközelebb töltött tök helyett, rakott tököt eszik, abban talán a sütés végére jobban összeérnek, összekeverednek, összebarátkoznak az ízek...még a végén ketten-hárman egymás tányérjából is eszegetnek.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Sajnos nagyon egyetértek veled.
Ma felhivott telefonon egy MSZP -hang ........
Nem is akartam meghallgatni. Pont ezt kellett átvenniük a Fidesztől.
Aztán láttam a Horváth Csaba magánszámát a Tarlóssal.
Nem látják hogy ez nem vezet sehová.
A Havas müsorában szerepelt a Tétényi Éva. Végre egy normális hang.
jutka

kistigris írta...

http://www.11keruleti-hirhatar.hu/hirek/juhasz-peterrol-nem-erzelmek-nelkul

éva írta...

Pupu,
Bartus képes már az első nyomelemekből messzemenő következtetéseket levonni. Amikor Bajnai tanácsadójának választotta a jezsuita múltú Szigetvárit, és elkezdtek a "közjó"-ról beszélni, megírta, hogy ez hova vezet. Akkor még vitatkoztunk vele, pedig egy Kasszandrosz - MINDIG igaza van, legtöbbször azonban ez már a faló bevonszolása után derül ki másoknak is.
Macskafogó:
Juhász füvész már ledolgozta a felére Bajnai támogatottságát. Ez tény - és a tények makacs dolgok!
Már MEGINT Gyurcsánynak lett igaza: előre megmondta, hogy borzasztó nagy hiba Bajnaitól felállni a Milla szinpadára!
Kekec/Éva

Névtelen írta...

Kedves Pupu

Az írásod meglehetősen jó, bár tele van kisebb nagyobb csúsztatásokkal.
A rendes nevedet amúgy nem rakod ki (lehet csak én nem láttam)? Mert így névtelenűl elég erőtlen az összeesküvés elméleted.

Illetve nem értek egyet azzal, amit a bejegyzésed szereplőinek szélsőséges karakterisztikáiról írtál.
Senki sem annyirra jó, vagy senkisem annyira gonosz (se nem buta) mint ammennyire írod (bár enyhítő körülmény, hogy az írásod elején előre vetítetted, hogy elfogúlt vagy, és a cikk nemfogja tükrözni a valóságot).

Remélem nem sértődik meg senki az építő kritikán, és nem cenzúrázzák ki a megálapításaim.

Mindenkinek további kellemes napot!

Névtelen írta...

hello
Miért nem küldöd te, vagy valaki más át a posztot Bajnai címére?

Megadtad a címet, akár huszan is átküldhetik, nehogy elkerülje Bajnai figyelmét.

Pupu megírta, a terjesztés másnak a feladata.

PuPu írta...

Kedves névtelen!
A csúsztatás a hazugság leánykori neve, ha ezzel vádolsz, akkor jelöld meg, hogy mely állításomnál tapasztaltál ilyet.
Ami a nicket illeti, ha körülézel a neten, akkor a hivatásos újságírók kivételével általában nicken ír a nép, megkímélve magát a legnagyobb barmok személyeskedéseitől - még így sem sikerül mindig.
Jelzem, a személyem érdektelen, a véleményemmel lehet vitatkozni esetleg, ha van kedved hozzá.
A poszt egyébként szerintem a valóságot tükrözi, viszont nem kötelező egyetérteni vele, de vajon mivel nem értesz egyet?
Ugye így elég nehéz vitatkozni, mert a személyek karakterisztikája igen nyúlós fogalom, én szépnek látom Juhászt azzal a markáns állával, te meg egy erőszakos fráternek ugyanezért, - de ez lényegtelen is, hiszen nem kötelező nekünk mindenben egyetérteni, nemde?
Nekem elég, ha elgondolkodsz azon, amit írtam és összeveted a saját tapasztalataiddal, a többi már a te dolgod.
Nem arra vállalkoztam, hogy gondolkodni szeretnék helyetted...
Baráti üdvözlettel: PuPu blogger