2013. december 5., csütörtök

EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ, EGY A HÁZ

Még mindig lebeg – hogy vallási eredetű hasonlattal illusztráljam – mint Mohamed koporsója, ég és föld között Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mert bár a törvényben előírtnál sokkal több, tizennyolcezer tagot igazolt, az állami procedúra még mindig tart.
Ha sikerrel jár az egyház, akkor úgynevezett bevett egyház lesz és akkor – esetleg – visszakaphatja azt a technikai számot, melyre hivatkozással hívei adójuk egy százalékát egyházuknak adhatják, ezzel segítve nemes és Istennek tetsző céljaik elérését.


Az egyházak körüli cirkuszt természetesen a felebaráti szeretet jegyében, egyházi körökből kiindulva rendezték.
Akik kitalálják, hogy melyik egyház volt a kezdeményező, azok között kisorsolok egy Semjén Zsoltot, a madarak védőszentjét ábrázoló szentképet, melyen a szentéletű férfiú éppen egy nyárilúd nyakát vágja el.


Akik azt is meg tudják mondani, hogy a prófétai küllemű Iványi Gábor mivel haragította magára az egyik  gyermekét nála kereszteltető Orbánt, azok között aranyozott keretben egy olyan képet sorsolok ki, melyen a mélyen hívő pártnélküli pártvezér éppen egy fecske fejét roppantja össze egészséges fogaival.


Szóval nincs rendben itt az egyházakkal semmi, az állam már megint belepofázik az állampolgárok hitéletébe, és nem adok sok időt, megint feláll az Állami Egyházügyi Hivatal, melynek feje vélhetőleg a konfliktuskezelésben igen járatos Balogh József lesz, íróasztala alatt a vak komondorral – neki mindegy, szoknya-szoknya.
Iványi lelkész és egyháza arról híres, hogy a szegényeket segíti, Semjén fővadász egyháza meg arról, hogy pont leszarja a szegényeket.
Viszont úgy hajtja a pénzt, hogy Rózsa Sándor pironkodva forog a sírjában, a rákötött generátor meg feleslegessé teszi a paksi bővítést, pedig Ormicska már számít rá…


Ha Ferenc pápa egyház-reformálási törekvései kudarcba fulladnak, hát nem lesz egyszerű helyzete a katolikus egyháznak, habár egy-két évszázadig akkor is képesek lesznek elműködgetni, ha híveik száma a klérus létszámával lesz egyenlő.
Talán még jobban is járnak, végtére is a boltost is legjobban vevői zavarják…
A katolikusok legalább csak pénzéhes harácsolók, akik leginkább egy bulimiás tyúkra hasonlítanak, aki már hányásig zabálta magát, de még mindig nem elég a jóból.
A reformátusok még náluk is rosszabbak, mert ők nettó kútmérgezők, akik ahelyett, hogy a társadalmi megbékélést és az ember tiszteletét vagy a krisztusi szeretetet hirdetnék, a neonáci eszmék hirdetői, vadul pártpolitizálnak, és a magyar antiszemitizmus legszebb hagyományait elevenítik fel.
Ők próbálják megteremteni a százezreket a doni vágóhídra küldő, a vidéki magyar zsidóságot teljes egészében a megsemmisülésbe küldő Horthy kultuszát, ők azok, akik immár évtizedek óta képtelenek európai módon viselkedni.


Ami azt illeti, a zsidó felekezet sem lehet túl büszke magára a maga kis megalkuvásaival, a hatalomhoz való törleszkedésével, pedig ők pontosan tudják, hogy miről van szó.
Egy zsidó nem lehet olyan ostoba, hogy bedőljön egy ilyen primitív kókler albérleti dumáinak, aki mellesleg csendes mosollyal nézi, hogy potenciális szövetségesei milyen vidáman ápolják a szép magyar antiszemita, rasszista hagyományokat.
Ezenközben persze mindent megtesz azért, hogy a Római Katolikus Egyház vezető szerepét ne veszélyeztesse semmi és senki, és miközben buzgón szidja az internacionalizmust és az Európai Uniót, elfeledkezik arról, hogy a katolikus egyháznál internacionalistább szervezet nincs a világon.


Még a Szovjetunió fennállásának idején is volt valamelyes függetlensége a magyar állampártnak, emellett magyarnak hívhatta magát – a katolikusok számára még ez sem engedélyezett.
Horn Gyula a vatikáni szerződésben lemondott a magyar állam ezer éven keresztül féltve őrzött főkegyúri jogáról is, és sem a jobboldaliak által irányított, enyhén szólva is nacionalista magyar állam, sem a magyar klérus nem nagyon hemzseg, hogy államának ezt a jogosítványát visszaszerezze.


Az pedig, hogy fény derüljön az egyházon belüli ügynökök személyére, maga az utópia.
Hogy akármelyik nagyegyház ott tegyen-vegyen a szegények környékén, olyan istenfia nincs, legalábbis Csenyétén egyet sem lehet látni képviselőik közül, a gazdátlan református parókiát földig rombolták, a templom berendezését feltüzelték, lelkész meg nincs, ez maga a senkiföldje, az afrikai dzsungel a bennszülöttekkel, akiknek még egy törzsfőnökük sincs.
De akkor hol vannak a misszionáriusok?


Nagy bajban van az a hívő, aki ma szervezett formában, közösségében szeretné dicsérni az Urat, mert ha nem vak, akkor igen szomorú dolgokat lát.
Papjai – tisztelet a kivételnek – ügyeskednek, saját szabályaikat sem tartják be, a bővérű református püspök az íróasztalán keféli a soros szépasszonyt, a katolikus papok pedig házvezetőnőnek hívják a feleségeiket, nem fizetnek adót a bevételeik után, bitangkasszát működtetnek, püspökeik stadionépítési terveken törik a fejüket, miközben híveik szó szerint megfagynak vagy éhenhalnak.


A zsidó felekezetek torzsalkodnak, és a pénzért kiszolgálják az ellenük fenekedőket, ha egy jó szót hallanak, akkor hajlonganak, mintha a Siratófal előtt dávenolnának, ahelyett, hogy tiltakoznának napjaink neonáci randalírozásai ellen.
Maradnak a kisközösségek, de amelyik kicsit is nagyobbra nő, az elkezd hasonulni a többiekhez, és a bevett egyház státuszáért eladja magát a hatalomnak.


Iványi lelkésznek sem lenne talán ekkora gondja, ha legalább egy rádiót gründolt volna, de Iványi lelkész élhetetlen, ő – ehelyett - inkább ételt osztott a szegényeknek, meg óvodát szervezett a hajléktalanok gyermekeinek.
Mindenesetre, akik a mai nagyegyházaktól azt várják, hogy majd segítik eligazodásukat az Ég és a Föld dolgaiban, hát ne nagyon számítsanak sikerre.
Nagyon úgy látszik, hogy az Úr megelégelte méltatlan szolgáinak viselt dolgait, és meg fogja büntetni őket.
Márpedig, akit az Úr meg akar büntetni, annak először elveszi az eszét.


Jelenleg – nagyon úgy tűnik – ebben a fázisban vagyunk…
:O)))

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pupu és mi a helyzet az evagélikus egyházzal. ? ISTEN félelme távol tart a rossztól. Ezt talán még nem olvasták a magukat kereszténynek nevező k ormányunk.

Anikó írta...

Előre bocsátom, hogy nem vagyok vallásos, de keresztény szellemben neveltek fel, nem ismerem közelről Iványi Gábort, csak a tv-ben hallottam olykor-olykor beszélni, ahogy mindig kiállt, szólt és tett a hajléktalanokért, szerintem egy végtelenül becsületes, tisztességes ember, amit vele és egyházával műveltek Orbánék az kritikán aluli, ezzel az emberrel aki a gyerekeit is keresztelte.
Milyen ember Orbán, no meg a felesége? és úgy amúgy milyen emberek ezek, egyáltalán emberek-e ?
Amikor anno ez hír lett, onnantól gondoltam, hogy itt bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, amíg ezek hatalmon lesznek....és meg is történt, lásd rokkantnyugdíjasok stb.stb.stb. hadd ne soroljam, mindannyian tudjuk.....

moose írta...

Kedves Pupu!

Nem foglalkozom az egyházakkal úgy általában, de Iványi Gábor lelkész szegények érdekében végzett áldozatos munkája megérintett,… tevékenysége tiszteletet, megbecsülést érdemel, világnézettől függetlenül, mindannyiónktól!

Híre van az országban, világban, amit évtizedek óta tesz a szegényekért… megkerülhetetlen a személye, egyháza, amikor a szegénységről, segítségről szó esik,…

Akkor mi a baj Vele?

Miért nem lehet bevett egyház ez a már dokumentumokkal is igazolt több mint 17-18 000 tagot számláló-igazoló egyház?

A napokban esett le nálam a TANTUSZ!

Amennyiben Iványi G. egyháza bevett egyház, akkor érvényes a két keresztlevél is, amit visszakértek OV és LA, szülők! (Gondolom egy átkeresztelkedés ezzel nem zajlik le! Nem lesz érvénytelen a keresztelés, az egy életre szól,… )

Amennyiben nem egyház IG egyháza,, akkor egyszerűen NEM is ÉRVÉNYES a keresztelés,… oszt' jónapot,… úgy lehet megkeresztelkedni, mintha eddig nem is lett volna megkeresztelve! Nem?…

Amennyiben ez a gondolatmenet helytálló, akkor OV kormányzása alatt 100%, hogy IG egyháza nem lesz bevett egyház!

Az már csak bónusz, hogy egyben elesik az egyháza az állami támogatástól is, az 1%-tól is, amellyel a szegények életbentartását, támogatását megkönnyítené,…emberhez méltó létezését támogathatná.

Aki járatos a vallási kérdésekben, az biztosan jobban tudja,… nekem ez "csörömpölt", mint nagy felismerés!

Szerintetek?...


James Bond írta...

Gyerekkoromban, ha eszemre akart téríteni a szomszédban lakó bölcs öreg bácsi, csak annyit mondott: "Fiam, vedd észre a különbséget egy kedves egyházi atya és egy nedves fegyházi gatya között!".

Mostanság nem hatna az intelem: nincs nagy különbség a kettő között, vagy ha van is, az a gatya javára van...

hello írta...

Megkereszteltek, és édesapám vallásossága hatással volt rám, de felnőttként ateistává váltam, mert egyrészt nem tudom és nem is akarom elhinni és elfogadni, hogy tényleg létezik egy olyan - feltétel nélkül imádandó! - felsőbbrendű, de bosszúálló, sőt, szadista lény/szellem, aki ezt a rengeteg bajt, békétlenséget, betegséget, háborúságot, gonoszságot, nyomorúságot zúdítja az emberiségre az idők kezdete óta.

Másrészt mélységesen kiábrándítónak tartom, amit az egyház szolgáinak sokasága szemérmetlenül művel. És nem csak a pedofilokra gondolok, az bármely foglalkozású esetében súlyos és megtorlandó aberráció. De ott vannak az úgymond világi hívságok szolgálatába szegődöttek, a buzgó politikai szekértolók, no meg a szentségeket csak drága pénzért kiszolgáltatni hajlandók: hogy évekkel ezelőtt már 30 ezer Ft volt egy egyházi temetés, egy templomi esküvő meg hol mennyit kóstál.
Ugyanakkor nem vonom kétségbe, hogy nyilván vannak nem kevesen pozitív példák is, a hivatásuk magaslatán működők, tiszteletre méltó, példás életet élő egyházi emberek.

Ami még taszít, az a különböző vallások nevében nem csak az évezredek során, de napjainkban is elkövetett rengeteg öldöklés, vérengzés, gyilkosság.

Miközben szeretetet, békét, megbocsátást hirdet a legtöbbjük.

És akkor csodálkozunk, hogy a gyarló emberek esetében is de hányan vannak, akiknél a fennen hirdetett elvek és a gyakorlatuk köszönőviszonyban sincsenek egymással?

moly írta...

Az biztos, hogy az Isten nem akar senkit megbüntetni, de megpróbálni azt igen, az érettebb hívő azt is tudja, hogy miért...
Az ember ezeken a megpróbálásokon mindig a legnagyobb döntési szabadságot kapja és még a hozzá rendelt felelősséget is maximális emberi szabadsággal saját maga választhatja. Választhat nagy szabadságot és totál felelőtlenséget, és választhat bármilyen arányú konstellációkat.
Isten rettentő tapintatos és soha nem hozza nyilvánosságra személyes döntéseinket. Azt például - mennyien választják az omnipotencia küldetését?
Így csak tippelhetünk, hogy kikre is jellemző leginkább ez a mindenhatóság érzés?!
Hívőkre vagy ateistákra?
Egyházi személyekre vagy politikusokra?
Pontosan nem tudhatjuk de lehet, hogy nem is a mennyiségek a lényegesek!
Inkább az a szabadság-felelősség, ami kegyelem nélkül is működőképes lehet :-)))

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20131127/pal-ferenc-interju/

kekec/éva írta...

Pupu
"ormicska" - nagyon találó, mint egyébként az egész poszt.
De azért nem kellene ennyire sommás lenni, mert jó néhány református pap tiltakozott a Horthy-szentelés ellen!

sphagin írta...

regimentalKedves PuPu !

"...-nagyon úgy tűnik-... !

Údv sphagin.innaga

Kaláris írta...

Pupu, azt is sorsold ki, amit Semjén fehér lova hagyott maga után....))

Névtelen írta...

"Hello" nicknek!
Mélységesen egyetértek Veled. Engem az egyházak mérhetetlen harácsolása, politizálása döbbent meg mindig. Arról nem beszélve, hogy nem szólalnak meg, amikor kell, tűrik hogy az állam emberei az ünnepeken ott pöffeszkedjenek, talán még örülnek is neki, hogy lám, lám, kik jöttek el ide. A karitatív tevékenységüket nem ismerem, viszont a krisnások nem röstellenek a hidegben is ételt osztogatni. Ha tudok, adok is neki egy kis támogatást. A többit is támogatnám ilyen szempontból, ha tudnám hogy nem milliós autóra kell a püspöknek. Üdv. Eisa
/pupunak: ki találja ki ezeket az olvashatatlan izéket itt alul?/

magyarmagyar írta...

kekec/éva írta...
De azért nem kellene ennyire sommás lenni, mert jó néhány református pap tiltakozott a Horthy-szentelés ellen!

Pár szál konkoly is elront egy tábla búzát. De egy tábla konkolyt nem lehet pár szál búzával helyrehozni...

Névtelen írta...

Biztos , hogy jól jár Iványi ha elismerik egyházkėnt ės onnatól Jézabel asztaláról eszik?

hello írta...

Kedves Eisa, én ugyancsak a kézzelfogható segítségnyújtás híveként pl. a Mentőknek szoktam a tőlük kapott csekken gyakorta egy kis pénzt küldeni, mert végtelenül tisztelem, nagyon nagyra becsülöm a munkájukat.
Van továbbá egy nyomorszinten, a munkanélküli fiával élő, távoli barátom, őket támogatom a magam szerény lehetőségével, hogy a hidegben tudjanak fűteni, a rezsijüket ki tudják fizetni.

Jó érzés, hogy biztosan tudom, valóban jó helyre mennek ezek a segítségek.

Kaláris írta...

Hello...
Mentő fiam nevében is köszönöm a nagylelkűségedet, de ezzel is az a baj, hogy nem tudhatod mire és kire költik az általad befizetett pénzt. Soha nem fogok többé olyan pénzt adományozni, aminek nem ismerem a "végfelhasználóját", a vörösiszap-károsultaknak küldött pénz volt az utolsó. Az Orbán-kormány "rendezte" az egészségügyben dolgozók fizetését, ennek köszönhetően a mentő fiam 11 000 forinttal kap kevesebbet...Tehát van kivel "jótékonykodnom"...

Cereus írta...

Még nem éhezünk! Még a legszükségesebb élelmiszereket (főleg akciósakat) megtudjuk vásárolni. Az áruházak bejáratánál, gyűjt a vöröskereszt, és adományokat kér az éhezők megsegítésére egy másik szervezet, amikor pedig szent Orbánunk szerint "DÜBÖRÖG" a magyar gazdaság!!!Itt valaki nem normális, vagy szemfényvesztő módon hazudik!!! Vagy talán én lennék elmeháborodott? Lehet. Amilyen a szerencsénk, dobott nekünk a gép még egy Mesterházy Attilát is! Szerencse ne hagyj el! Lehet hogy ez már Turáni átok? Kedves Attila, jóképű, tanult, elszánt, pontosabban fogalmazva kissé erőszakos ember vagy, egy jó párttag. Tapasztalanságodat látva (megrögzött, sokat tapasztalt levitézlett baloldaliként írom) kérlek lásd be, alkalmatlan vagy a MSZP és a baloldal vezetésére.

hello írta...

Kedves Kaláris, ezeket a csekkeket nem állambácsitól, hanem az Országos Mentőszolgálat Alapítvány céges papírján érkezett kísérőlevéllel együtt kapom, ahol feltüntetik, mikor milyen eszközöket vásárolnak az így kapott összegekből. Elhiszem nekik.
dr.Czakler Éva, a kuratórium elnöke, az OMSZ központi mentőállomásának vezető főorvosa aláírásával.

Jó munkát kívánok a fiadnak is!

Névtelen írta...

Kár ezen ennyit rugózni. Minden kizárólag a pénzről szól. Ez esetben is ez a lényeg. Ha rajtam múlna az alapítana egyházat aki csak akarna, de közpénzből egy forintot nem szánnék a támogatásukra.Egyik valláséra sem.Ha kell valami akkor dobják össze a hívek a pénzt, mondjuk a pásztoruk szolgálatiszamarára. Ha a keresztény vallást nézem, Jézus tanításait, akkor igazából minek a pénz, a támogatás? A nem hívők adó és egyéb járulék forintjai miért kell, hogy TÖBBEK KÖZÖTT!!! az egyházak támogatására menjenek el( pluszstadionokraveszteségesállamivállalatokvezetőinekprémiumárablablabla)?!?!?! Amúgy meg nem értem Iványinak miért jó, ha felveszik az egyházak sorába? biztos, hogy jó társaságba kerül? Vagy majd belülről bomlaszt? :D