2015. február 4., szerda

BEFÜRÖDVE

Zsóryfürdőn ülésezik a Fidesz-frakció, a Vezér személyesen szállt alá a mennyekből, hol balján az Öregisten, jobbján maga Jézus Krisztus üldögél csendben, de ez így is van rendjén, beszéljen az, akinek legnagyobb a hatalma - nem?
Muris ez a Fidesz-frakció.
Egészen olyan, mint amikor Bodri és társai összeterelik a nyájat, hogy a számadó megszemlélhesse őket, nem kergült-e meg valamelyik, esetleg nem lett rühes egyikük, mely állapotával veszélyeztetheti a többi egészséges állatot.
Ott állnak csendesen bégetve, kicsit lökdösődnek, de egyik se mer odébbkóborolni, mert tudják, ha ezt teszik, hát azonnal éles, hegyes fogakkal lesznek rendreutasítva, mint legutóbb is Kósa Lali, aki huszonnégy órán belül az országos médiából tudhatta meg, hogy mennyire tájékozatlan és ostoba, mikor beleszól olyan dolgokba, melyekhez nem ért, valamint azt is, hogy már megokosodott és nagyonis támogatja a hivatalos irányvonalat.
Pedig ez a Kósalali nem akárki, ő az a birka, akit a számadó szamárnak nevezett ki, ezzel a saját hivatalos helyettesévé léptetve elő.


Ha valaha kedvem lett volna képviselőnek lenni, elég lett volna megtekintenek a Fidesz-frakciót ahhoz, hogy ez a kedv viharos gyorsasággal el is menjen, de hát sokfélék vagyunk. Neveltetésemnél fogva felénk kötelező a tolerancia, és bár ez számomra kiütésekkel és viszketegséggel jár, én így szeretem ezeket a cselédeket, ahogy vannak.
Képviselőnek lenni más, a  mienknél szerencsésebb  országokban hihetetlen megtiszteltetés és bizalom.
Az emberek - a választópolgárok - hosszasan latolgatják, hogy kit válasszanak erre a feladatra, ki legyen az, aki odafigyel az érdekeikre, ki az, aki szemük és szájuk legyen az állam irányításában, ki alkalmas erre a feladatra emberileg, szakmailag egyaránt.


A Nemzeti Együttműködés Rendszerében ez is unortodox módon került szabályozásra, a Központi Erőtér legerősebbjei kiválasztják azokat a cselédeiket, kiknek nyelve legbársonyosabb, ehhez az úgynevezett nyuszitesztet alkalmazzák, melyet a világirodalomból vettek át.
A teszt első fázisában - mint a mesebeli mackó - kitörölik a feneküket egy nyuszival, majd jöhet a képviselő-jelölt nyelve, és győzzön a jobb!
A casting után a nyertest felvezetik a Vezérhez, aki jól ismeri a régi szabályt - vazallusom vazallusa már nem az én vazallusom - ezért a stallumot a jelölt csakis az ő kezéből fogadhatja el.
Ezzel az aktussal automatikusan az ő vazallusává válik a leendő képviselő.
Az ehhez kapcsolódó rituáléra - a Szent Kolbász felmutatására és a Közös Töpörtyűzésre most nem térnék ki, így nem taglalom az "Ugorj el gyufáért!" szimbolikáját sem.
A lényeg itt a jelölt személyes felkenése,  valamint a fal bemutatása, ahová a jelölt fel lesz kenve, ha nem elég szolgálatkész.

Egy képviselőnek más országokban nagyon összetett a feladata, és bár nem kell emberfeletti képességekkel rendelkeznie, vannak azért követelmények, melyeknek eleget illene tennie.
Milyen lenne hát az ideális kormánypárti képviselő Magyarországon?

Legyen férfi, ha lehetséges, akkor legyen alacsonyabb Miurunknál, ne legyen túlképzett, ellenben legyen korlátolt és szolgálatkész.
Ha a magasság nem stimmel. ezt gerincének gumiszilárdságával ellensúlyozza, státusz-szimbólumok használata (Rolex, Vuitton) megengedett.
Ne lotyogjon sokat, két önálló képviselői indítvány között kussoljon,mint a partravetett hal, azzal a differenciával, hogy a fickándozást is mellőzze, és a farkával se csapkodjon feltűnően.
Ellenben tudjon áhítatos pofákat vágni, ne röhögjön a hülye választópolgáron akkor sem, mikor az a éppen úgy szopik, mint borjú a kamionparkolóban, szóval legyen fegyelmezett.
Ellenzéki képviselőknek megengedett a magasabb termet és a narcisztikus viselkedés, a lélegeztetőgép használóinak viszont kötelező előadni Őfelsége Lojális Ellenzéke szerepét.


Normális országokban egy képviselőnek rendelkeznie kell minimálisan is átlagos műveltséggel, némi szókinccsel, kifogástalan előélettel, önfegyelemmel, önuralommal, hogy ne kapkodjon folyvást oda az ország pénztárcájához, ép erkölcsi érzékkel, társadalmi színvaksággal, empátiával, érdeklődéssel választói életéről, higgadtsággal, illemtudással, jó ízléssel, rendezett életvitellel. 
És mély elkötelezettséggel országa iránt, mely azt jelenti, hogy képes arra, hogy az ország érdekét a saját érdeke elé helyezze.
Ezek a minimális követelmények, de lehet bővíteni a sort speciális szaktudással, szorgalommal, belátóképességgel, miegyébbel.
Namármost ha a fenti lista alapján vizsgáljuk képviselőinket, hát bizony érhetnek bennünket meglepetések.


Akkor meg aztán végképp, ha a képviselők véleményét látnánk saját helyükről és szerepükről, merthogy még a legjobbak is fordítva ülnek a bilin.
Azt képzelik, hogy őket vezérnek választották, a választó dolga meg, hogy farokfelcsapva kövesse őket - pedig elég lenne csak a névjegyükre pillantani, a képviselői cím azt jelenti, hogy a választó közli vele, hogy mit kell képviselnie, nem pedig fordítva.
Jelzem, ugyanez a helyzet a pártokkal is, de ez nem is csoda, ki a franc szeretne Nemecsek lenni, ha tábornok is lehet belőle?

Meg aztán nálunk nincs hagyománya a politikai alázatnak, itt a politikusok általában lenézik a népet, legfeljebb nyájaskodnak egy sort jövőbeni megválasztásuk reményében.

A Fidesz képviselői már nem is nagyon titkolják szerepzavaruk szép eredményét, de ők persze könnyű helyzetben vannak, hiszen megmondja a népi bölcsesség: akinek Isten a barátja, könnyen üdvözül.
Most éppen a melegvizes medencében bölcsek,  a frakció megtárgyalja a kilencosztályos iskola tervét.
Mint Mendrey László kifejtette, ennek vitathatatlan előnye, hogy legalább tizenöt éves korig kitolja az iskolalátogatási kötelezettséget, a többit meg normális országokban nem ez a cselédgyűlés tárgyalná, hanem a szakma - mint annyi mást is, amit nálunk uralkodói döntéssel intéznek el.

Mindenesetre nem kell aggódni, ha ezeknek minden ujját lecsapkodnák bárddal, akkor is megszavaznák az uralkodói javaslatot, legfeljebb az orrukkal nyomnák a gombot.
Ha egyszer majd új társadalmat szeretnénk építeni, talán itt kell majd kezdeni a munkát: emberi minőséget kell követelni a képviselőktől, legyenek akárhányan.
Jobb, ha többen vannak, mert több embert nehezebb egynek kézben tartani, bár nem lehetetlen...
Mégis, egy minőségi személyiségekkel feltöltött testület komolyabb biztosítéka a demokratikus parlamenti munkának, mint a jelenlegi zsellér-cseléd mentalitású parlament.
Ha a zsellérek és a cselédek jobb életre vágynak, nekik is ilyen embereket kellene megválasztani.
Talán majd száz év múlva...

:O)))



13 megjegyzés:

Kapat írta...

PuPu, ez egy nagyon szomorú írás. Szomorú, de sajnos tökéletes helyzetkép.
Amikor a vezér Felcsúton kiválogatta és megszemlélte jövendő seregét, már akkor tudni lehetett, hogy saját személyiségéhez méltóan fog válogatni. Mint egy állatvásáron, úgy járultak elébe zsoldosai. Talán még a fogaikat is megszemlélte, hogy biztosra menjen, elég kopottak -e, nehogy megharapják busás koncot kínáló gazdájuk kezét.
Csak olyan ember jöhetett szóba, akinek sem gerice, sem önálló gondolata, önérzete, önbecsülése nincs. Aki saját magát is képes szembeköpni, ha gazdája úgy kívánja.
Csak ismételni tudnálak, mindent leírtál, ami jellemző rájuk.
Aki elvállalta ennek a beteg elmének a feltételeit, kiállította saját bizonyítványát.
Ez jutott nekünk! Pedig milyen sok értékes ember, kiváló elme, nemes jellem él ebben az országban.
Miért nem okosabb ez a szerencsétlen nép? Miért engedünk ellopni sok-sok évet az életünkből, nap mint nap, megalázva? Miért természetes, hogy rólunk döntenek nélkülünk?
Miért...miért...miért?!
A gondolkodó emberek értetlenül állnak a kérdések előtt, miközben mindenkinek megvan a maga válasza. Mi lenne, ha összehangolnánk? Mi lenne, ha a saját kis önző érdekek nem írnák felül közös vágyainkat egy emberibb életre? Ahol odafigyelnénk egymásra, a nyomorultakra, a kiszolgáltatottakra. Ahol nem kellene félni, hogy a családunk szenvedi meg "bátorságunkat".
Talán akkor érezhetnénk, hogy itthon vagyunk, és nem egy olyan országban, ahol annyi, a szabadságunk, hogy lehet az utcán aludni, lehet éhezni több ezer gyereknek, ahol kiszolgáltatottai vagyunk egy lelketlen őrült rendszernek.

Unknown írta...

Kapatnak : NEM lehet az utcán aludni ! Egy " szabadságjoggal " kevesebb !

politika szőrménytani alapismeretek írta...

Interjú Guba András piarista szerzetes pappal: Vadászkutya habitusban
Új Ember 2015. január 25. 11. oldal

Részlet Tolnay Krisztina idézett írásából, egy korábbi Új Ember számból 2013.június 30.:
"...Az elrabolt magyar leány egyedül nem képes megszabadulni. Amikor azonban megjeleneik a hős, bíztató, erőt adó jelenlététől ő is megtalálja saját belső erejét. Igazából a leány választ: amikor a két férfi küzd, ő dönti el, kinek a lábára vág, vagyis kit segít győzelemhez. S a leány azt választja, aki szabaddá teszi, nem pedig azt, aki maga alá rendelve elrabolja. Olyan férfi mellett tud valóban önmaga lenni, aki együttműködik, egyenrangú és aki számít rá."

góbé írta...

PuPu!

Olyan világos és egzakt törvényszerüségeket fogalmazol meg, mellyel mi, földi halandók, érdeklődők a maximális egyetértésünkün kivül, hozzátenni semmit nem tudunk.
Akinek dóga lenne, - ellenzéki demokrata pártjaink, - vagy nem ismerik föl, vagy nem érdekük hogy állást foglaljanak, akár kikeljenek e gagyi és gügye rendszer ellen.
Az a kis szikra, ami néhány komolyabb tüntetést csiholt kialudt, viktátorunk nyugodtan hátradőlhet...

Kibic37 írta...

Igazából a tegnapi poszthoz illene, már csak a szerzőjénél fogva is. Bruck Andrást ugyanis én nem sorolnám abba a halmazba, akikről ott szó esett. Szerintem ő egy üdítő kivétel. Mindig is érdemes volt odafigyelni rá, és ezzel az írásával sincs másként. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek:
http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20150205_Az_ellenzek_nem_lehet_hazatlan

politika szőrménytani alapismeretek írta...

Nem kell túlságosan izgulni. A valódi forgatókönyvet és a szereplőket - zárt körben egyeztetik és ez nem tegnap kezdődött el...

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nincs mit hozzáfűzni, csak egyet tudok érteni veled.

Talán majd száz év múlva, ahogy írod, addigra benő a fejünk lágya !

Üdv sphagin

bubu írta...

politika szőrménytani alapismeretek írta
" Nem kell túlságosan izgulni. A valódi forgatókönyvet és a szereplőket - zárt körben egyeztetik és ez nem tegnap kezdődött el..." Az elmúlt évek során tudod hányszor hittem én is magamban azt hogy okosan a háttérben jószándékú, értelmes emberek csendben összedolgoznak, és mi majd meglepődve és boldogan konstatálhatjuk a dolgok jobbra fordulását. Mindannyiszor csalódtam. Megérdemelnénk már végre hogy teljesüljön az álmunk!

politika szőrménytani alapismeretek írta...

Bubu 19:44
Azt, hogy mikor és mennyire leszünk boldogok a dolgok jobbra fordulásától azt én sem tudom, hiszen eddig sem tudtuk ezt előre sose, folyamatosan megtanulni se tudtunk sose.
Beszélni se tudtunk róla - sose.

Spaghin száz éves jóslatában is van valami. Mindenesetre régóta van már egy slágerünk, amit 2115-ig dúdolhatunk:
https://www.youtube.com/watch?v=y2QfPcFQXqc

pleinair írta...

Bruck András: "...ha sikerülne megbuktatni a kormányt, akkor ismert és ma még ismeretlen szereplőkkel el lehetne kezdeni tárgyalni az újrakezdésről, és mindarról, ami ma már nincs vagy csak nyomokban, de egy EU-tagország nem létezhet nélkülük. Kétszázezer felháborodott és kitartó ember két nap alatt véget vethetne ennek a lidércnyomásnak, és akkor megnyílna az út egy egészen másféle Magyarország előtt."

És ebbe az egészen másféle Magyarország parlamentjébe egészen más minőségű miniszterelnököt, és képviselőket választanánk. Vagy ha nem is egészen, de a maiaknál sokkal jobbakat, akiknek vezetésével Magyarország "egy olyan ország lehetne, ahol a törvény az úr, nem a miniszterelnök; ahol az állam éppolyan megfontoltan költi a pénzünket, mint egy gyáros a vállalatáét; ahol egy fajankó gázszerelő nem hiheti magáról, hogy ér annyit, mint Bill Gates; ahol a hatalom nem gyötri, bünteti a rászorulókat, hanem legalább a víz felett tartja őket; ahol egy ebéd ára a Parlament éttermében nem a fele, mint az egyetemi menzákon; ahol az országgyűlési képviselők csak az átlagfizetést kapják, így hihető lesz, hogy nem a jó kereset meg a benzinpénz vitte őket politikusi pályára; ahol akadémikusok nem kapnak havi félmilliót a semmiért, és ahol nincs Nemzet Művésze, Nemzet Színésze, Nemzet Sportolója cím sem, mert érdemek ide, érdemek oda, az ő nyugodt öregkoruk sem előbbre való a mienknél. És mert ezek az úgymond filléres dolgok úgy szennyeznek, akár a tiszta vízbe öntött tinta."

Ha sikerülne megbuktatni a kormányt. Ha sikerülne a legalább ötmillió elkeseredett, elégedetlen ember közül kétszázezer részvételét megszervezni a kormánydöntő tüntetéshez.

bubu írta...

politika szőrménytani alapismeretek írta...

Szalóki Ági - Száz panasz ég a dalomban

Beküldő
zöldike.

zöldike.

Pontszám: 58
Hallgass bele
00:00
00:00

play
stop

Dalszöveg:
Száz panasz ég a dalomban, bennem a vágy muzsikál,
nincs kinek elpanaszoljam azt ami fáj.
Könny szitál itt a szememben, neked köszönhetem én,
nincs egyebem csak a könnyem, ezt adom én.
Valaha régen valaki járt szerelmes szívemben.
Ez régen történt, azóta elmúlt már, nincs nyoma sem.

Száz panasz ég a dalomban, tehozzád messzire száll,
nincs kinek elpanaszoljam azt ami fáj.
Nincs kinek elpanaszoljam azt ami fáj.
Ezt a szerelem helyett nyugodtan érthetjük átvitt értelemben a hazánk és a magunk viszonyára :(

politika szőrménytani alapismeretek írta...

Bubu 22:56

Beküldő
tűlevél.

tűlevél.

Pontszám: 85

Már többször meghallgattam.

play
stop

A szerelem helyett nyugodtan ételmezhetjük úgy, ahogy tudjuk, ki ahogy tudja...
Te így tudtad.
:-)

Névtelen írta...

ezek nem jobbágyok, hűbéresek. Igazi feudalizmus! Vazallusok.
Ideje lenne egy polgári átalakulásnak.