2015. február 10., kedd

EBOLA FAKÓ

Az MTI közleménye annyira szép, hogy teljes egészében bemásolom:Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány.
Tekintettel a nyugat-afrikai Ebola-járvány globális veszélyére, a nemzetközi összefogáshoz való magyar hozzájárulás erősítéséért a kormány felkéri a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon önkéntesként kiutazó orvosi és szakképzett ápolói kontingens felállításáról és helyszíni telepítéséről.
Arra is kérik a minisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió Ebola-koordinációs megbízottjaival annak érdekében, hogy az önkénteseket kijuttassák az érintett területekre.
A külgazdasági és külügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter feladata lesz, hogy gondoskodjon az önkéntesek kiutazásához, kint-tartózkodásához és az esetleges váltásukhoz szükséges források biztosításáról.
Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár tavaly novemberben számolt be arról, hogy Magyarország is részt vesz az ebola sújtotta országoknak segítséget nyújtó nemzetközi koalícióban, és öt-tíz orvost, egészségügyi dolgozót keresnek, akik vállalják, hogy abban a régióban szolgálnak.
MTI
Elolvastam, ízlelgettem kicsit a szöveget, igennagyon megtetszett.
Egyrészt a magyar egészségügy nyilván rengeteg tapasztalattal rendelkezik az ebolával kapcsolatban, másrészt ez olyan igazán magyaros ügy.
Az ebola, ez a rettegett betegség ezerszámra szedte áldozatait, a világ pedig összefogott a betegség elleni harcra.
Ki is fejlesztették a megfelelő vakcinát, túl van a klinikai teszteken is, közben a járvány ahogy jött, úgy el is múlt gyakorlatilag, no, most jött el az ideje, hogy kiutazzon öt - tíz magyar, mondjuk Libériába, majd együtt várjanak a már darabideje ott ténykedő orvosokkal, hogy teljességgel elmúljon a veszély és ne legyen egyetlen új fertőzés sem.
Hőseink menet közben megkapják majd a sárgalázat, megcsípi őket a cecelégy, mosnak majd, mint a murányi kutya, aztán hazajönnek, remélhetőleg nem hozzák magukkal az ebola vírusát, de ez még nem lefutott meccs.
Gondolom, Süsü meghallotta valahol, hogy mekkora gond az eb óla, gondolta, kutyaházban világhatalom vagyunk, küldjük hát legjobbjainkat, ha már így esett.
Merthogy ennek most mi értelme van, a fene se tudja, küldtünk volna inkább néhány konténer gyógyszert, kötszert vagy egyszerűen csak élelmiszert a túlélőknek, az valós segítség lett volna, de ez a mutatvány csak arra jó, hogy prezentáljuk a világnak rettentő humanizmusunkat, melyet oly szépen tanúsítanak a középhideg télben megfagyott honfitársaink.
A gyermekéhezést most nem említeném, állítólag dolgozik a hatalom a gyermekétkeztetés kiterjesztésén, még az is előfordulhat, hogy sem az iskolaszünetekben, sem a hétvégeken nem kell éhezniük a gyerekeknek.
Idén talán nyáron is kaphat majd ebédet százhuszonnégyezer gyerek, igazán hálásak lehetünk a rendszerváltó értelmiségnek, nem hagyták az út szélén az elesetteket.
Komolyra fordítva a szót, talán egyszer kikukucskálhatna a zacskóból Vezérünk és megtekinthetné a Rókus mellett kígyózó sort, hátha eszébe jutna a felnőttéhezés is, habár...
Mindenesetre, ha ételt nem is, ebolát még kaphatnak, ki a kicsit nem becsüli, az a Micit nem érdemli!
Simicska hazahúzza a szánkót, jön Putyin, jönnek a törökök, jön a tavasz...
Magyar Bálint volt Friderikusz vendége, mikor néztem, azon töprengtem, hogy miért kellenek nekünk Lázárok, Rogánok, mikor van nekünk néhány magas emberi és szakmai minőségű politikusunk, mint például ő is.
Persze magyarembert taszítja az értelem, mégha egy Magyar szájából hallja, akkor is.
Magyar Bálint elmagyarázta azt is, hogy miért nem profitál az ellenzék az Orbán-Simicska háborúból, de azértse írom ide, nézzétek meg a videót, érdemes!
http://www.atv.hu/videok/video-20150211-friderikusz-2-resz-2015-02-10

:O)))


12 megjegyzés:

hello írta...

Rendkívül boldog vagyok, hogy ilyen látszat-akciók forrásának az előteremtésére máris megvan az utasítás - és nyilván meglesz a fedezet is.

Tudjátok, ha már egészségügy, amiben mire van pénz, mire nincs, rögtön az én friss élményem, a barátnőm esete jut eszembe, és vérig háborít, ami itt megy. Ezen a téren IS!

A betegsége forrásának kiderítésére komplett vérvizsgálatra küldte a kezelőorvosa. Ám kiderült, ahol lakik, ott erre a labor nincs berendezkedve. Átirányították tehát egy szomszédos település rendelőintézetébe. Ott meg kijelentették, mivel nem ott lakik, kb. 180 ezer Ft-ot kell fizetnie az ottani labor szolgáltatásáért.

Kettő kérdésem van alapból:

- Az egészségügy jelen tervezett átszervezése, miszerint különböző helyeken különböző részlegeket megszüntetnek, ennek a bájos esetnek az analógiájára ez azzal fog járni, hogy aki nem ott lakik, felejtse el az OEP alapú ellátását? Vagy fizet, vagy dögöljön meg?

- Aki pl. közmunkás- vagy minimálbérből él, miből fizethetne ki ilyen brutális összeget? Ha valami ilyen betegsége találna lenni, és az orvos tisztában van vele, hogy nem tudná megfizetni, eleve el se küldi ilyen vizsgálatra? Így nem fog kiderülni sem ez a disznóság, de a baja sem. Ha az illető nyd-as, ez tiszta haszon: ha felfordul, 1 nyd.-at máris megspórolt az állam.

Hol élünk?


vers mindenkinek írta...

Tratatata, tretetete - éljen a haza szeretete.

Majtényi Erik verse

hello írta...

Ami a haza szeretetét illeti: ez a föld, ez a 93 ezer négyzetkilométer nagyon őszintén szerethető, szép hely - arról nem tehet, hogy mikor milyen és mennyi címeres gazember él a területén.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Azt hiszem a dolog nyitja ott van, hogy az egészségügy, a felkészülés jegyében, még az ebola kitörésének kezdetén, létrehozott szeparált egységeket a lehetséges betegek kezelésére.
Várhatóan ugyanis, a sok afrikai diák miatt, könnyen előfordulhatott volna, hogy behurcolják hozzánk az ebolát.

Hát, ez nem jött össze.
Vártuk, vártuk az ebolát, ami nem akart jönni és ezért kitalálták, hogy , ha már nem jön a hegy mohamedhez, hát mohamed megy a hegyhez.
Azaz menjünk a dolgok elébe és küldjünk ki a helyszínre valakiket, akik talán esélyesebben megkaphatják ezt a nyavalyát !

Nehogy már potyára legyen létrehozva a beharangozott elkülönítők sokasága.
Betegek meg sehol !

A kiküldöttek közül majd csak megkapja valaki ezt a kórt és hetekig a címlapokon lehet lenni világban és dicsőíteni a magyar egészségügyet.

Az már mellékes, hogy az eredmény ebből kifolyólag mi lesz !
Fő a téma, amely elterelheti a dolgokat másról.
Mondjuk Putyinról !

Azt hiszem, hogy erre mondják azt, hogy ügyes !

Meg, hogy, ha még PuPu is ezzel foglalkozik, akkor az már teljes siker !

Üdv sphagin.

PuPu írta...

Kedves hello, ez bizony azzal fog járni, hogy a betegútak szabályozottak lesznek és megszűnik a szép világ - oda kell menni, ahova tartozol és az lát el, aki éppen ott rendel, olyan kezelést kapsz, amilyet az OEP finanszíroz.
ha vannak más kívánságaid akár a személyre, akár a terápiára vonatkozóan, akkor azért fizetned kell.
Ellenben a laborvizsgálatnál tévedtek a szakrendelő dolgozói, mert a kért laborvizsgálatot a kijelölt rendelőintézet OEP-finanszírozottan köteles elvégezni, namármost ismerősöd vagy nem jó helyre küldték, vagy a személyzet tévedett.
De jófelé kapisgálsz, mert hamarosan megtudod majd, hogy mi jár az OEP ellátás keretében számodra és érni fog egy-két meglepetés., megjósolhatom!
:O(

hello írta...

Ja.
És ha a kijelölt kötelező helyen az orvos elvéti kór felismerését vagy félrekezeli az illetőt, akkor pusztuljon bele nyugodtan, így járt, oszt' jónapot.

Csak ezzel nem az a férgese fog hullani, akiknek üdvös lenne, mert ők simán, mellényzsebből meg tudják fizetni a hazai és a külföldi klinikák legjobb specialistáit is.

Ha egy kiskeresetű ember ebbe belegondol, csak kalandvágyból marad itthon, és csinál gyereket.

93 ezer négyzetkilométer írta...

Hello 10:36
Igen, szerethető csak erről még nem tudunk közérthetően beszélni, ezért a gondolatiságot egyelőre zenében élvezzük:
https://www.youtube.com/watch?v=1VQeoBsbzT8

Unknown írta...

Na jó, ez nem a Fridi műsor videoja, de Magyar Bálint ezt mondja már egy ideje. Mindig ugyan azt, ez egyfajta bizonyíték arra is, hogy nem hazudik, nem össze-vissza beszél
A magyar egészségügy hazavágása az egyik legnagyobb tragédia az országban...akkor is, ha ez a mondat már közhelynek számit

nagy dolgok történnek nagy csendben a háttérben írta...

Pupu 11:55
Engem a nyitottságom okán folyamatos meglepetések érnek nem csupán az OEP ellátás keretein belül, hanem a egy-két magánrendelésen is.
Ez sem tegnap kezdődőtt...

Kapat írta...

Kedves hello, megértem a döbbenetet, mely az első ilyen tapasztalatot követi.
Én már koromnál fogva lassan kénytelen leszek hozzászokni ilyen, vagy ehhez hasonló élményekhez.
Szomorú, de itt csak a pénz számít. Valószínűleg lehetne korszerűsíteni egészségügyünket, de nem az emberiességet mellőzve, a pénzkivonás szempontjainak alárendelve.
A beteg ember kiszolgáltatott. Az idős beteg pedig méginkább. Többnyire már megbékél az öregedés által folytonosan romló állapotával, de élni szeretne, ha lehet még egy kicsit. Igaz, hogy csak "viszünk a pénzt", hasznot nem hozunk már. Egy élet munkája nem érv, ennek a lelketlen bandának pedig nem is érték.
A kontrollt igénylő állapotok vizsgálatának gyakoriságát duplájára emelték. A hatékony és több éve szedett gyógyszereket nem finanszírozza az OEP. Ennek igazolásaként megváltoztatták a vizsgálati eredmények értékelésének határértékeit.
Mivel vigasztaljalak még??
Van egy életminőséget nem befolyásoló, de rendszeres felügyeletet igénylő egészségügyi gondom. Minden évben egyszer UH vizsgálatra megyek, ellenőrzés végett, immár 17 éve.
Ami döbbenetes volt, most januárban a szokásos vizsgálat elvégzése előtt a diagnosztikát végző orvos(nő) megkérdezte, nem éppen kultúrált módon, mi a fenének ellenőriztetem problémámat évente, amikor egyszer már megállapították a diagnózist. Mit mondhattam? Csupán azt tudtam elrebegni, hogy én nem vagyok orvos és beutalóval jöttem, nem saját elhatározásból.
Persze az emberi vonatkozása nem mindig ilyen szomorú,az orvosok embersége többnyire megkérdőjelezhetetlen.
Ez a példa is jelzi, hogy a pénztelenség, az eszköztelenség, a leterhelt orvosok anyagi megbecsülésének hiánya hova vezet.
Jóllehet a jómodor hiányára mindez nem mentség, legfeljebb számomra érthető magyarázat.
Am itt folyik, az az ember, az emberi élet megbecsülésének teljes hiánya, pártunk és kormányunk részéről.
Sajnos ezen a területen nem várhatunk változást, csak rosszabbodás formájában.
Szörnyű ez a minden emberséget hiányoló részvétlenség. De mi az, amivel törődnek, saját és csókasaik zsebének tömésén kívül?

hello írta...

Kedves Kapat, sajnos tudom, hogy nagyon sok embernek lehetnek manapság ilyen "élményei", ha megrendül az egészsége bármilyen tekintetben.

A tehetetlenség érzése szerintem az egyik legpusztítóbb lelkiállapot - és ezt naponta hányan kénytelenek megélni?!

Igen, vannak szakmailag kiváló és nagyon lelkiismeretes orvosok - hitem és reményeim szerint döntő többségben -, de ha ilyen szabályokkal béklyókat tesznek a mozgásterükre, mit tehetnek?

Személyeket nem szoktam gyűlölni - aki rászolgál, megvetem, undorodom tőle -, de helyzeteket annál inkább! Akik a nép egészségével packáznak, akiknek csak a pénz számít, az emberélet smafu, azokról simán kimodható, hogy adott esetben az életünkre törnek!

csakafidesz? írta...


Tisztelt Barátaim!
A közeljövő romantikus (vagy horrorisztikus?) története:
A rendelőben a háziorvos egy aktív közmunkavállalót diagnosztizál, majd közvetlenül utána meghatározza a gyógyuláshoz szükséges terápiát is.
A beteg félénken Megkérdezi:
- Mondja doktor Úr hozzávetőlegesen mennyibe fog ez nekem kerülni?
Az orvos végigpásztázza a felírt gyógyszereket és megadja a választ: - hozzávetőlegesen 20.000 Ft-ba.
- De kedves Doktor Úr! Nekem erre nincs pénzem. Tudja az asszony, meg a család...
- Akkor menjen el a templomba, mondjon el 20 Miatyánkot és 15 Ügyvözlégyet. Ha szerencséje van az Isten majd megsegíti.

A fentebb megemlített "szerencsétlent" szabadon be lehet helyettesíteni hajléktalannal, munkanélkülivel, kisnyugdíjassal és még sorolhatnám tovább.

Ez is egy "hungarise" abszurd!
Ezenközben felelős vezetőink sorozatban stadionokat építenek, Olimpia megrendezését tervezik, egymás zsebét tömködik tele pénzzel miközben egymással folyamatosan acsarkodnak.

Igazi munkalehetőség nem lévén igazi fejlődés sem a gazdaság egészében, sem pedig az egyén gyarapodásában nincs.
Ebbe az átlagpolgás előbb vagy utóbb, de mindenképpen beledöglik.
Nyugati árak, keleti szél!
Osz't jónapot!