2015. július 28., kedd

A RÉGI JÓ ELLENSÉG - MEG AZ ÚJ

A világpolitikai tényező vetített képekre lövöldöz.
A baloldallal nyűglődik, melynek politikusai szerinte nem szereti a magyarokat, mégpedig azért nem szeretik őket, mert magyarok.
Ha ezt a logikai vonalat végigvisszük, akkor ki kell egészíteni, hadd pompázzon teljes szépségében: a magyar baloldal magyar politikusai nem szeretik a magyarokat, mégpedig azért, mert a magyarok - magyarok.
Azért ez a Graz is egyre gyengébb munkát ad ki a kezéből, de persze az is lehet, hogy a leépülés ütemének gyorsulása ellensúlyozza a kétségtelen eredményt: szeretett miniszterelnökünk Tusnádfürdőn legutóbb nem lépett rá a nyelvére.
Nem tudni, hogy ez az állapot mennyire lesz tartós, de drukkoljunk, vallásos népek esetleg imádkozhatnak is a nagybeteg állapotának stabilizálásáért.

Magyar baloldal momentán ugyan nincs, de ez őt nem zavarja, ugyanúgy szitokszóként használja a fogalmat, mint a liberálist, feledve párttitkári fogantatását, KISZ-titkári múltját, a Liberális Internacionáléban betöltött alelnöki tisztjét.
Útban a Fasiszta Nagytanács felé, így az út felén túl már gondot okozna új mumust keresni követői számára.
Így aztán ez a deal - szidjuk a komcsilibsiket, és biztos, ami biztos, szidjuk Gyurcsányt is,
Erre a feladatra Kövér Lászlót, a nagy ideológust delegálta, aki elmondta, hogy az elmúlt huszonöt év kormányainak fele negligálta a nemzeti szempontokat, vagy egyenesen nemzetellenes politikát folytatott.
Szerinte a folyamat mélypontja Gyurcsány volt, aki a nyílt nemzettagadás politikáját folytatta, amit aztán a mai magyar baloldal is töretlenül folytat.
Nemzeti szempont pedig az, amit ők annak nyilvánítanak.

Nomármost, hogy valaki ennyi idő alatt se legyen képes felfogni, hogy a magyar baloldalnak semmi baja sincs a határontúliakkal, mindössze azt szeretnék, hogy Magyarország dolgairól azok dönthessenek, akik viselik is a döntéseik következményeit - ez felettébb sajnálatos.
Ha a libaólban a görény szavazata dönthetné el, hogy mi legyen a menü - kukorica vagy libacomb, akkor a libák azon része, akiket nem bódított el a görényből kipárolgó sajátos parfüm, joggal gágoghatnának felháborodottan.

Ami meg Gyurcsányt illeti, véleményem kissé eltér a bajszos ideológus véleményétől: a baloldali politikus még mindig olyan benyomást kelt, mint hófehérre meszelt világítótorony az elmúlt huszonöt év politikai szartengerének partján, a számunkra egyelőre megmászhatatlannak tetsző demokrata bérceken.

Természetesen attól még nem lesz nemzetközi jelentőségű politikus senki, ha csak a saját udvarát szarja össze, ehhez az is kell, hogy távlatosabb legyen, messzebbre tekintsen.
Ne legyen kétségünk, Orbán tudja a dolgát, ezért - harcostársával kéz a kézben - nekiment az európai baloldalnak, ahelyett, hogy kéz a kézben visszamentek volna garanciális javításra Ausztriába.
De nem ez történt, hanem kiderült, hogy tulajdonképpen szeretjük az Uniót, csak az európai baloldalt nem szeretjük - mert a Nemzeti Sejt titkon gaulleista.
Pontosabban, mi magyarok vagyunk gaulleisták, akik utáljuk magunkat, de különösen Gyurcsányt.

Ami azt illeti, én nem vagyok gaulleista, de hát ki vagyok én a Nemzet Megtermékenyítőjéhez képest, porszem vagyok én az ő talpa alatt, amit csak az tesz némiképp kényelmetlenné, hogy nem véletlenül nevezik egyes hálátlan népek porbadurrantónak.
Termetét tekintve De Gaulle orra nagyobb volt, mint ő maga, politikusként pedig összemérni magát vele, maga a közröhej.
Normálisabb országokban egy ilyen enyveskezű maffiózó két hétig se lehetne miniszterelnök, de hát lassan érő nép vagyunk...

Így, ha éppen beledurrant a nulláslisztbe, annak rám - és lehet, rád nézve is negatív következményei vannak, hiszen a világ egy kalap alá veszi a magyarokat, és aki nem tart éppen indiai eredetű néptörzsnek bennünket, az mind-mind ostoba, rövidlátó, békétlen krakélernek gondol, és úgy kezel minket, mint mi a menekülteket.

Hogy a nácik immáron nyíltan grasszálnak az országban, fegyverrel a kezükben fotózkodnak, jelmezekben ijesztgetik a békés népeket, ez nem érdekes - a baloldal érdekes.
Ami nálunk - az ideológiai zűrzavar okán - egyenlő a demokratikus oldallal - azokkal, akik nem szeretnek diktatúrában élni.
Az csak a baj, hogy ők bátorítják a diktatúrát, örökös torzsalkodásukkal, ostoba békétlenségükkel.
Ők azok, akikre ha ránéz a választó, akkor csak legyint: ez a sok, egymással veszekedő, összefogásra képtelen kisorbán kell nekem?
Nem kétséges a válasz, mint ahogy Orbán jövője sem.

Akkor indulunk majd el a megoldás felé, ha lesz egy baloldali politikus, aki be meri ígérni Orbánnak és bandájának, hogy egy kormányváltás után - legyen annak időpontja bármilyen távoli is - azonnal bíróság elé lesz állítva az egész bagázs, és mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra lesznek ítélve a kedvezményezetteikkel meg a pereputtyukkal egyetemben.
Ebből ért a magyar, aki utálja a magyart, különösen, ha az kilopja a szemét, tönkreteszi gyermeke jövőjét és a fél országot koldusbotra juttatja.
Már él valahol az az ember, aki erre a feladatra alkalmas.


Hát igen - azt már tudjuk, mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz...

:O)))

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Már él valahol az az ember, aki erre a feladatra alkalmas."- írád PuPu, ennél többet meg ne adj, utca, házszám, stb., mert ráesik egy létra és kereshetünk mást..én régi motoros vagyok, és elhülve tapasztalom, hogy mi lett az én hazámból a Fidesz dúlása alatt, de mégjobban megrémít, hogy az emberek csöndben tűrik a családjaik kifosztását, gyermekeik éhezését, a fiatalok meg sarkonfordulva itthagyják az öreg szüléket, s mennek jobb vidékek felé, meg is értem őket...és ezek a felfuvalkodott "nemes"urak nem félnek? még nem, de kezdjenek....ha felébred a nép, végük.

Kapat írta...

Ami még szintén égető kérdés, hogy mikor lesz az az "addig"?
2018-ról nem is álmodom, ha csak nem történik valami rendkívüli, váratlan kegyelmi pillanat. Megmondom őszintén, ebben reménykedem egy kicsit.
Nem tudom elfogadni, hogy egy bomlott elme tobzódása, hatalmi mámora emberek sorsát, gyerekeink , unokáink jövőjét, életét teszi tönkre.
Bármennyire egyszerű lenne bűnbakot keresni, csakis saját magunknak köszönhetjük őkelmét és mi tudjuk elzavarni.
Várjuk hát a megvilágosodást! (de minél előbb!!) Talán valóban akad egy ember, aki hiteles, akinek mersze és elhivatottsága is lesz.
Megérdemelnénk egy élhető országot, szeretném megérni!

bubo írta...

Szerintem már van alkalmas ember.

https://www.youtube.com/watch?v=-3lxQXHylwA

https://www.youtube.com/watch?v=kIX4prH3Y8g

https://www.youtube.com/watch?v=aCXt2h94G1A

Kibic37 írta...


"Nomármost, hogy valaki ennyi idő alatt se legyen képes felfogni, hogy a magyar baloldalnak semmi baja sincs a határontúliakkal, mindössze azt szeretnék, hogy Magyarország dolgairól azok dönthessenek, akik viselik is a döntéseik következményeit - ez felettébb sajnálatos. - írod.

PuPu! Ugye a másodperc egy töredékéig sem gondoltad, hogy itt tényleg a gyengeelméjűség esete forog fenn? Ezek nem gyengeelméjűek, hanem a legaljasabb gazemberek, megspékelve két Göbbels-reinkarnációval. Gondolok itt a Habony-Finkelstein duóra, mint miniszterelnöki tanácsadókra. Az utóbbiról valahol azt olvastam, hogy az Amerikai Egyesült Államok történelmének legmocskosabb kampánya fűződik nevéhez, azóta magára valamit is adó amerikai politikus szóba nem áll vele. Nálunk szabad bejárása van a miniszterelnökhöz.

Ami igazán elszomorító, hogy a magyar társadalom vevő erre a trágyalére :((((
Kevesen mérik fel, hogy az emberi értékeknek az az iszonyatos pusztulása, ami a gyűlöletkampánynak, az emberek legalantasabb ösztöneire ható politizálásnak következménye, milyen hatással lesz (illetve már van is) a mindennapi életünkre. Pedig a nem is olyan rég múlt történelemben akadna példa, amiből okulni lehetne ...

PuPu írta...

Kedves bubo, engedelmeddel elloptam..
:O)))

PuPu írta...

Magyarországon egyetlen ember van, aki a MeinKampf-ot és a Sto gyelaty-ot kézikönyvnek használja.
Na, erre jön rá Finkelstein.
Habony egy nulla.
:O))

Névtelen írta...

Azért tegyük hozzá, hogy Mesterházy bocsánatot kért a 2004-es kampányért...

http://mesterhazyattila.hu/hirek/bocsanat-hataron-tuli-magyaroktol

Névtelen írta...

Kibic37-nek

Ezt a mocskosan vérpofi stáb által támogatott sötét zsenit borzasztó nehéz lesz leverni. Minden egyes eltelt évvel egyre jobban beivódik az emberekbe az, hogy ami van, az végső soron normális. Ha minden úgy marad, ahogy ma, vagy Viktor nyer simán '18-ban, vagy együttműködésre kényszerül a Jobbikkal. Aki ezt valóban el akarja kerülni és képes is komolyan tenni a cél érdekében, az ne a néphülyítő elbaszott mondatait elemezgesse...

http://index.hu/index2/#bloghu/mentalisdeficit/2015/07/28/viktor_ujra_zsenialis_volt_lehet_kovetni

Névtelen írta...

Sajnos az ún baloldal megosztott, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Itt van pl. egy jó kezdeményezés, emögé kéne most minden demokratának beállni.

http://hvg.hu/itthon/20150728_Gyurcsany_levelet_irt_Brusszelbe_Orbanrol

Ha jól értem, magyar katonákat kéne küldeni Közel-Keletre és Afrikába tűzfészekfelszámolni, ez szólna csak nagyot igazán.

PuPu írta...

Nem érted jól.
A különböző helyeken lobogó tüzeket meg az oltogassa, aki szította, az pedig nem Európa.
De Hendét elküldhetjük, a harcimisivel együtt!
:O)))

Cereus írta...

PuPu!
Azért van jó hírem is a baloldalról.
Kovács László újra nősül!!!!!
Faj magyar Kövérünkről pedig:"továbbra is folyik a szar a szájából."
Cereus

bubo írta...

Kedves Pupu!
Rendben. ☺

hello írta...

A témához vág a tegnap már említett, érdekes és elgondolkoztató beszélgetés Olgánál Török Gáborral.
Érdekes az a gondolatsor is, hogy miközben OV a halovány teljesítményű demokratikus oldalt pocskondiázza, ezzel mit hoz a Jobbik konyhájára. A kérdés, hogy ezt csak nem veszi észre, vagy emögött is valamilyen tudatos szándék lapul.

Nem tudni, a tanácsadói vagy OV maga a felépített stratégia kieszelői, de egy biztos: bármilyen újabb agymenését példás fegyelemmel azonnal nyomatja a papagájkommandója is. Ilyen a Kádár rendszerben sem volt, utoljára nálunk a Rákosi-érában működhetett ez így.

kekec írta...

Pupu, ez újabb (és talán még jobb) Főleg, mert nem előkészített, papírról olvasott, hanem spontán.
https://www.youtube.com/watch?v=7JmBpPtKcm8

kekec írta...

és Pupu - a régi zsidó vicc szerint: magyarázni én is tudom, de nem éééértem?!
Ha az mszp-nek van ilyen kaliberű vezérszónoka, hogy a fenében tudtak egy vizesnyolcast pártelnöknek választani?

Névtelen írta...

Kedves Pupu,
Amerika ellenességed kezd már beteges méreteket ölteni. :(
Igenis, a mostanság tapasztalt növekvő méretű migrációt 'helyben kell mgoldani', egy közösség tagja vagyunk, mindegy ki kúrta el. Feri ezt is jól látja.

Promenad írta...

Névtelen 10.15 !
Te melyik blogot olvastad ?!

Névtelen írta...

Hoppá, lehet, hogy a román külpolitika megint előttünk jár?
http://444.hu/2015/07/28/epulhet-a-bukaresti-oriasmecset/

Névtelen írta...

szevasz Teveember!

látod?
most már Te is kezded leírni bátran azokat a dolgokat, amikről én évek óta pofázok itt, és másutt!

fogjunk össze!

neked van tehetséged, hogy a félájult követőidet - mert lássuk be tehetségesen írsz, s ez által mára megkerülhetetlen véleményformálója lettél a diktatúra ellenfeleinek - összetereld egy olyan eseményre, ahol még akár a jövő, a demokratikus Magyarország is felderenghet!
ehhez nem kell más, mint érdemben beszélni a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK
.
által ajánlott programról, s végre nem csak pofázni, hanem elkezdeni tenni is!
újra ideteszem, mert a bunkó, tahó magyarjának nem lehet elégszer elolvasni, hogy végre megértse, felfogja a program értelmét!
( nem kell félni a szavak jelentésétől, nem kell megsértődni, hogy le mertem bunkózni a magyarokat "en bloc", hiszen minden értelmes ember számára nyilvánvaló dolgot mertem kimondani a maga valójában )
.
a folytatás a következőben!!

Névtelen írta...

tehát:
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK
.
a demokrata nem fél
.
a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.
.
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.
.
amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.
.
integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.
.
tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.
.
PROGRAMJA
.
jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
.
TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA
.
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik.
.
amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:
.
chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:
.
minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.
.
amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
.
ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.
.
a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.
.
ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltje, tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK keretén belül aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.
.
amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség kormány rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.
.
a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
.
a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
.
akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.
.
amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.
.
radikalisdemokratakkukacfreemailponthu
.
üdvözlettel,

abramovics

PuPu írta...

Kedves Abramovics, amit én javaslok, az nem radikális, hanem praktikus.
Emellett szervezet sem vagyok, csak egy magányos teve, nem vagyok alkalmas sátorozásra, civilkedésre, csak elmélkedésre.
Talán politikai pártoknál kellene próbálkoznod.
Én csak egy kissé homályos tükör vagyok, nem a kozmetikus!
De azért sok sikert!

:O)))

PuPu írta...

Kedves Amerikaimádó névtelen, nekem nincs bajom Amerikával, csak a politikájukkal meg a világbirodalmi törekvéseikkel.
Ha akarod írhatok erről egy posztot és ott vitatkozhatunk, de csak érvekkel, nem érzelmekkel!
:O)))

Névtelen írta...

'Nincs bajom Amerikával, csak ...' ami a lényegről szól, a demokráciáról, annak felvállalásáról, akár exportjáról! Te írtad magadról, hogy hatásvadász százados voltál a 'létezőben', le is ragadtál ezen a szinten.

Kibic37 írta...


Névtelen (6:23):

Teljesen egyetértünk. Hideglelést kapok attól, hogy ha a Kolbászmalac (© Föld S. Péter) egyet röfög, az egész média felkapja, és napokig ezt csócsálja. Pedig oknyomozó kutatást is folytathatna az eltűnt és folyamatosan eltűnőben levő tíz- és százmilliárdok után. Engem spec ez utóbbi jobban érdekelne ...

Másfelől pedig nagyon tudnám ajánlani Neked is - és mindenki másnak akit érdekel - Friderikusz és Szilágyi Ákos esztéta beszélgetését. Igen sok kérdésre kapunk választ.

http://www.atv.hu/videok/video-20150423-friderikusz-2015-04-22

PuPu írta...

Hát ez ütős volt, kedves névtelen, teljesen összeroskadtam érveid súlya alatt...
Biztos, hogy neked jó, ha engem olvasgatsz?
:O)))