2017. augusztus 14., hétfő

HAMUBASÜLT POGÁCSA

Kedves ismerősöm fia kint él Angliában.
Nem Londonban, mert az egy drága város, hanem a vidéki Angliában.
Két barátjával indultak útnak, szakmunkások mindhárman.
Nem voltak könnyűek az első lépések, de egymást támogatva túljutottak a kezdeti megpróbáltatásokon, és ma már nem jönnének haza, de a következő tizenötéves tervükben sincs benne ez az opció.
A srác húga még itthon van, de csak azért, mert az udvarlója észnél van és ragaszkodik az iskola befejezéséhez - szakmája lesz, eladható a világ bármely részén.
Apjuk-anyjuk nyakig ül a bajban, devizahitelesek, akiknek elárverezték a házát nyolc és fél millióért, aki megvette, az már tovább is adta tizenháromért, valószínűleg el fogják még azt adni húszmillióért is nemsokára.
Nekik még így is maradt majd harmincmillió adósság, és reményük sincs arra, hogy még egyszer építkezzenek, vagy lakást vegyenek valahol.
Egyelőre még bérletet se találnak, tele vannak gonddal, hova menjenek?
És ha valahova mennek is, ott mihez fognak kezdeni, hiszen a munkahelyük itt van, és nem kell minden faluban minősített hegesztő, meg adminisztrátor sem.

Ha kimenne Németországba, remekül élhetne, sajnos az a típus, aki hozzánőtt az anyaföldhöz, és ha máshova kellene menni lakni, talán bele is halna - van ilyen...


Ez csak egy példa, de tudok olyat is, ahol nincs semmiféle kényszer, mégis ki akar menni a fiatal már egyetemre is külföldre, és előre lehet borítékolni, hogy onnan már nemigen fog hazajönni, hiszen a pályát tökéletes nyelvtudással és a hazaihoz képest kiemelkedő fizetéssel fogja kezdeni.
Egy másik jó ismerős gyereke egy svájci kutatóintézetben kapott állást, ő itthon végzett, de ő sem akar hazajönni, hiszen a munkakörülmények, a pénz mind-mind marasztalják.
Másik ismerősöm eljárt Dániába gyümölcsöt szedni, ő ugyan hazajött, de a gyereke kintfelejtette magát, tőle aztán a magyar alma úgy jön le a fáról, ahogy akar, mióta Newton fejére esett egy, azóta tudjuk, egy se marad fenn a fán...
Cipruson nyaraltam néhány éve, sétáltunk a városban és láttuk a cégtáblátt: Körtőskalács.
Bementünk, beszélgettünk, kiderült, tőlünk két utcával odébb lakó ismerőseink gyerekei árulják a nem túl bonyolult specialitást, megélnek belőle.
A szüleik is kint vannak, ők a szakmájukban kaptak munkát, és mindahányan megélnek.
Bár
 télikabátjuk és fülessapkájuk nincs, de nem is nagyon hiányzik nekik.
Exvejem a német-svájci határon dolgozik, feleségével és nevelt lányával, ők haza-hazalátogatnak, ki tudja meddig?


Tulajdonképpen nem az a baj, hogy nem itt vállalnak munkát, a baj az, hogy elveszítjük őket - döntő többségüket örökre.
Tulajdonképpen senki nem tudja pontosan, hogy hányan és kik mentek világgá, milyen képzettséggel, és senki nem akar szembenézni azzal, hogy milyen űrt hagytak maguk után.
Olyan, mintha az ország lemondott volna róluk, a hivatalos politika pedig napi érdekei mentén még el is idegeníti őket a mai Magyarországtól, hiszen jelentősen megnehezíti a közéletben való részvételük lehetőségét.
Közben lassan már nem lehet találni egy valamirevaló szakembert sem, a megbízható szerelő Alexandriában dolgozik minden hónapból két hetet, akit meg itthon hagyott tartani a frontot, az gyakorlatilag menekül a munka, vagy a felelősség elől.
Az Iparkamara elnöke a szakképzést favorizálja a gimnáziumok helyett, de már nincs orvos a kórházakban, szakrendelőkben, a családorvosok zöme öreg, utánpótlásuk nincs, ki fog a helyükre állni?
Orvos, pedagógus, jogász nem úgy lesz az emberből, hogy elvégzi a iskolát és kész szakember - évek kellenek, mire megszerzi a kellő gyakorlatot és rutint, hogy önállóan is képes legyen elvégezni a feladatát.
A jelenlegi rendszer mindenféle hókuszpókuszokkal - életpályamodellel meg kazalnyi adminisztrációval - próbálja elfedni a problémákat, természetesen sikertelenül.


Akinek megsütötte édesanyja a hamubasült pogácsát és hozzácsomagolta a libacombhoz - már ha futotta rá, arra keserves évek várnak, de az alagút végén ott pislákol a fény.
Aki itthon marad, annak az út végén legfeljebb a következő alagút sejlik fel.
Ez a mai Magyarország nem mondható a szerencse gyermekének, azok pedig, akik az ajándékba adott euromilliókat ellopták, elherdálták, azok elárulták ezt az országot, ezt a társadalmat.
Akik viacolorba meg szökőkútba fektették azokat az összegeket, melyekből korszerű munkahelyeket, magas színvonalú oktatást, az egész országot lefedő internetes hálózatot kellett volna létrehozni, azok talán el sem hiszik, hogy ez bűn volt, és hogy ezért egyszer majd felelniük kell.
Aki pénzt adott az alföldi falu vicc-kategóriába eső kilátóira, az azonnal használhatatlanná váló kerékpárutakra, a dunaparti műugró-toronyra, mely milliárdokért épült és melynek milliárdokba került a lebontása, miközben a felhasznált - hulladékáron is százmilliókba kerülő - anyaga a kivitelező tulajdonában maradt, mind-mind felelni fog, és hálás lehet, ha ennek a nagy dínom-dánomnak nem népítélet lesz a vége.


Az ország lakóinak száma pedig folyamatosan csökken, a magukat országgyarapítónak képzelő szerencsétlenek éppen ellenkező irányba tartanak - megy össze az ország, mint gatya a mosásban.
Az ország ugyanis a földön, vízen, természeti adottságokon túl elsősorban a lakóit jelenti, akiket összefűz a közös nyelv, a közös múlt, az egymással és egymásért vállalt közösség.


Ugyan, mi maradt ezekből mára meg?




:O)))

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

neveletlen

http://www.origo.hu/nagyvilag/20170714-nepessegcsokkenes-kelet-kozep-europa-kozep-azsia-gazdasagi-visszaeses.html

Nem vígasztal, de a jelenség egyáltalán nem 'hungaricumi'.

Donáto írta...

A lányunk - most lesz tíz éve, - azt mondta, hogy ő ebben az országban nem tud élni, ő elmegy. A szívünk szakadt meg és csak három év múlva mertem megkérdezni, hogy mit értett azon, hogy "ebben az országban ő nem tud élni?" Akkor elmondta, - hogy a pesti munkaadója 4(!) havi fizetésével tartozott... s a tartozását a mai napig nem fizette meg...
Vagy két éve már Londonban dolgozott és egyik látogatásakor azt mondta nekem, hogy: - ne mond meg anyunak, de 19-szer annyit keresek mint ő.
Az "anyu", akiről szó volt, már 38 éve háziorvosként dolgozott egy pesti munkás kerületben és munkáját Semmelweisz díjjal jutalmazták...

Meggyőződésem, hogy a magyar embert nem tanítják meg helyesen számolni/gondolkodni. Több ismerősöm vett fel sok milliós kölcsönt és most nyakig ülnek az adósságban, se otthonuk, se pénzük már nincs.
Tessék szíves elmondani, hogy vehet fel kölcsönt egy állami alkalmazott, amikor nem biztos abban, hogy három hónap múlva is lesz munkahelye, mert egy rosszul elejtett mondat miatt a főnöke kirúghatja. Indokolás nélkül...
Hogy vehet a nyakába milliós adósságot egy kőműves vállalkozó, ha megtörténhet az, ami sok kollégájával már megtörtént, - hogy egy villa felépítése után, sem neki, sem az embereinek járó bért nem fizeti ki az építtető?

Ez volt az a híres kapitalizmus, amiért a Kádár rendszerben annyira áhítozott a magyar ember?
Vagy csak mi értelmezzük rosszul a kapitalizmust?

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Én elhiszem, hogy mindent meg lehet magyarázni, főleg az origoból, a magyar időkből, a pesti srácokból, és egyéb "gyönyörűséges", pénzzel kitömött helyekről vett okosabbnál-okosabb idézetekkel. Meg olyasmikkel, hogy az "ovi szomszéd csoportjában a Pistike is ezt csinálta".
Az azonban már mélységes "hungarikum", hogy egy mégiscsak működő, a társadalmi kohéziót őrző, az emberi boldogulásra odafigyelő országból, amely a térségben éllovasnak számított csináltak egy nagy rakás sz.rkupacot, amiben az emberek egymás ellen fordulnak, és ahonnan emberek tömegei menekülnek(erről szól talán Pupu írása).

Kapat írta...

Ez az írás szervesen kapcsolódik PuPu posztjához, pedig 3 évvel ezelőtt íródott. Akkor is döbbentem olvastam, a helyzet azóta csak romlott.
Hogy mi lett ebből az országból, "1970" véleményével szomorúan bár, de tökéletesen egyetértek.
http://www.debreceni-hirhatar.hu/hirek/szethordott-orszag

Névtelen írta...

neveletlen

kedves 1970

Tudnék adni linket az IMF, EU és más nem 'gyönyörűséges hely' által publikált tanulmányokhoz is, csak azok angolul vannak. A jelenség akkor sem egyedülálló a régióban, de mint mondtam, ez nem vígasz és nem menti fel a kormányokat a hibás döntések és bűnök terhe alól.
Egy modern, nyugatias, európai, demokratikus, stb. párt szimpatizánsa nem dughatja fejét a magyar sivatag homokjába! :)

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Rendben, persze...
Az igazi gond az, hogy a "modern, nyugatias, európai, demokratikus" (vagy annak mondott?!) pártok juttatták ide az országot:( A jelenlegi kormányzó rablóhad nem ezekkel a jelzőkkel operált mindig és operál most is?! És csodálkozunk, ha az emberek számára ezek a lózungok semmit nem jelentenek???

Névtelen írta...

"Ez a mai Magyarország nem mondható a szerencse gyermekének, azok pedig, akik az ajándékba adott euromilliókat ellopták, elherdálták, azok elárulták ezt az országot, ezt a társadalmat." - Így : (

talalom írta...

A falu határa 5 km-re van a Budapest táblától. HÉV hozza-viszi az ott lakókat a szelíd dombok közül. Az utcában vagy 16-18 ház áll - nyolc-nyolc egyik-egyik oldalon. Tán kettő közülük hagyományos kockaház - bár az is bővítve - a többi többszintes, az ezredforduló környékén épített impozáns épület. Víz, gáz, áram, telefon, internet (a csatornát jövőre ígérik). Szóval, nem az a lepusztult faluszéle. Most négy ház áll lehúzott rolókkal Eladó táblával. Fiatal családok az eladók - ők már másutt élnek az 1-2-3 gyerekükkel.

Névtelen írta...

Kedves Donátó!
Írod:"Ez volt az a híres kapitalizmus, amiért a Kádár rendszerben annyira áhítozott a magyar ember? "Mintha,bizony a magyarországi elcseszett helyzetért A Kapitalizmus lenne hibás, nem az azt működtető silány emberek...Ja.London!Ott is kapitalizmus van?
Mano

NewTiborc írta...

Nem szép, de nem tudtam megállni, hogy ne hozzam ide:

http://nepszava.us/bartus-laszlo-megjott-az-uj-orban-viktor/