2010. június 4., péntek

A MAGUNK BAJA...

Már a bevezető rész is hamis képet sugall.
A Baja Ferenc által jegyzett tanulmány. melynek címe  "A hitelesség elvesztése és viszaszerzésének lehetséges útjai"  tulajdonképpen az MSZP Gyurcsány-ellenes vezetőinek kiáltványa a pártkongresszust megelőzően öt perccel.
Az írás megpróbálja elemezni az elmúlt éveket, habár meglehetősen sajátos személettel.
Alapfeltevése az, hogy " az MSZP 2010-es bukását – a konkrét okokat tekintve – nem 8, hanem

mindenekelőtt az utolsó 4 év politikája okozta. 2006 előtt az MSZP politikai értelemben sikeres volt, hiszen választást nyertünk."
Kicsit olyan ez a megállapítás, mint amikor a száztizenhat betegségben szenvedő és a vége felé már moccanni sem tudó elhunytról beírják a halotti anyakönyvi kivonatba: a halál oka tüdőgyulladás.
A 2006-os választási győzelem isteni kegy volt, kivívása majdhogynem teljesen Gyurcsány Ferenc érdeme, aki szó szerint hátára vette a pártot és hihetetlen energiával, magával ragadó hittel és llelkesedéssel győzelemre vitte a baloldalt.
De azért ne felejtsük el azt, amit Őszödön mondott, - merthogy ott a valósággal próbálta meg szembesíteni a dolgozat készítőit - a szarból hoztuk vissza a választást, és ha a győzelemnek akkor  tudunk örülni, akkor most, négy évvel később ne kezdjünk el csodálkozni és fintorogni, ha a kivívásához szükséges eszközök egyike-másikának alkalmazása mai szemmel talán nem volt a legszerencsésebb.
Népszerűségi görbékről beszélni meg egyenesen nevetséges, - a 2006-os választások után Gyurcsány volt népszerű, nem a párt, mert a párt a kormányzás első két évét tekintve tragikusan vizsgázott.
Bajának az a megállapítása, hogy "ha az MSZP kudarcának okait kutatjuk, nem az elmúlt nyolc vagy hat évet, hanem a 2006 utáni időszakot érdemes csupán vizsgálni." hazug és cinikus, elkendőzése a tényeknek és a felelősségnek, mely a helyzet kialakulásában a szerzőket is terheli.
Tudomásul kell venni, hogy az "ősbűn" Medgyessy nyakló nélküli - kétségtelenül jó szándékú,  de voluntarista - osztogató politikája volt, amelyhez akkor mindenki lelkesen tapsolt és még a Fidesz sem mert ellene szavazni, - e tekintetben egyedül Dávid Ibolyának volna erkölcsi alapja felemelíteni a múltat.
Ha ez nincs és Medgyessy a választások után azonnal leállítja a Fidesz által  időzített bombaként ráhagyott finanszírozhatatlan lakásépítési támogatási rendszert, akkor nincs tarthatatlan mértékű kölségvetési deficit, nincs konvergenciaprogram, nincs őszödi beszéd és Gyurcsány sincs a mai értelemben, hanem ma egy lenne a párt vezetői közül, aki imígyen be tudott volna ágyazódni az ősbölények (őstulkok?) közé, - igaz, valószínűleg akkor is kilógna közülük.
Felfelé.
"Az MSZP kevéssel a 2006-os választási győzelme után súlyos hitelességi válságba került. A szocialista párt népszerűségvesztése már az őszödi beszéd nyilvánosságra jutása előtt bekövetkezett", állapítja meg a tanulmány.
Ez így igaz, és ennek oka az, amit minden politika iránt érdeklődő ember tudott, - a választási ígéretverseny befejezte után elkerülhetetlenné vált a költségvetési szigorítás, ami természetesen a népszerűség gyors erodálódásával járt.
Emberi jelenség ez, a magyar választó meg még mintha butább is akarna lenni a nemzetközi átlagnál, hiszen el akarja hinni, hogy neki mindenképpen, csak és kizárólag jól lehet járni, hogy róla az állam köteles gondoskodni és hogy majd valaki elhozza neki végre azt a társadalmat, amelyikben kevés munkával juthat kimagasló jövedelemhez és adózás nélkül egy olajsejkség állami juttatásaihoz.
De a dolgozat írói tudták, hogy mi fog következni, és évtizedek óta politikusok lévén prognosztizálhatták is a bekövetkező romlást, - mégse tették, hallgattak és ők is beálltak a csodavárók közé.
Aztán egy táblázattal bizonygatja az igazát 2002 és 2006 végének népszerűségi mutatóit egymás mellé állítva, - csak éppen azt nem írja oda mellé, hogy 2002 az osztogatás éve volt, 2006 meg az az év, amikor elkezdtük megfizetni ennek az osztogatásnak az árát - kamatostul.
Annak pedig, aki politikus létére azt kifogásolja, hogy Gyurcsány nem az elkerülhetetlen költségvetési megszorításokat helyezte a kampány centrumába, talán mégis inkább kultúrházigazgatónak kellene mennie, és azonnal felvenni egy hozzáértő közönségszervezőt...
És igen, - az adócsökkentés ígéretével kampányoltunk, de nem azonnali adócsökkentésével és ha ma Baja megnézi a statisztikákat, akkor érdekes dolgokkal szembesülhet, - az adócsökkentési ígéretek zömét betartottuk.
A kampányban pedig nem esett szó a vizitdíjról, - reeceptdíjról szóltak a történetek, az pedig nem is lett.
Nagyon jeellemző, hogy a Fideszes hülyeségek még a szocialista párt egyes vezetőit is megfertőzték, - talán ha akkor megértik az intézkedéseket, akkor ma nem tartunk itt, ahol tartunk.
A kampányban a Fidesz 300000 Ft.-os vakbélműtéttel riogatott, ez ellen próbált a szocialista stáb egy része küzdeni, - mint a jelek mutatják, nem valami messze hangzott a hangjuk, Bajáig biztosan nem...
A népszerűségvesztésnek egyébként fikarcnyi köze sincs a valósághoz, hiszen egyetlen év kivételével minden évben növekedett a lakosság reáljövedeelme, a nyugdíjak vásárlóértéke, de kit érdekelt ez?
Beérett a Fidesz sokéves vetése, - az emberek fülébe immár öt éve duruzsolt nyomor, szenvedés és döghalál elérte célját, - az első apró kényelmetlenségeket ennek igazolásaként fogták fel.
Abban sincs igaza a szerzőnek, hogy a megszorítások sokkszerűen érték a társadalmat, - egyrészt ezek mértéke sem volt sokkszerű, másrész meg már a választások előtt visszadobott az EU egy általunk beterjesztett konvergenciaprogramot, ez a tény mindenhol megjelent, a Fidesz is kéjelgett rajta egy sort, de akkor nem állt érdekében nekimenni, megvárta a választások végét.
A megszorítások bejelentésének időpontja pedig nem a kormány elhatározásától függött, hanem az Uniós követelményektől, - mikortól  a konvergenciaprogramot elfogadták, onnen kezdve nem volt szabad mozgástér, rigorózusan be kellett tartani a vállaltakat, - ez egyébként meg is hozta az eredményeket az orzág számára.
Az őszödi beszéd értékelése meg egyszerű szerecsenmosdatás.
Emellett - úgy látom - a szerző nem is igen bíbelődik azzal, hogy megértse annak tartalmát, - szorgalmasan böfögi vissza a Fidesz retorikáját.
A beszédet Gyurcsány a frakciónak szánta, - azt gondolhatta, hogy a harcostársainak, - no, ez hiba volt a javából, ezt támasztja alá ez a dolgozat is.
Amikor Gyurcsány azt mondta, hogy hazudtunk, akkor azt is mondta, hogy azt hazudtuk, hogy az ország elbírja azokat a szociális és jóléti kiadásokat, melyeket a választási kampányokban ígértünk és az ország népének biztosítottunk.
És itt talán igaza is lehetne a szerzőnek, mikor azt állítja, hogy nem a hazugság bevallása volt a bukást kiváltó ok, hanem a hazugság maga, csakhát sajnos az a helyzet, hogy ő a hazugság elkövetőjét felmenti, a nép pedig a juttatásokat jogos jussának tartja, de ezzel párhuzamosan kígyót-békát kiabál Gyurcsányra, pedig ha belegondolunk, ő volt az egyetlen, aki ezzel a problémával szembenézett, akart tenni ellene valamit.
Amit a szerző a beszéd kiszivárogtatójának személyéről ír, azzal egyébként mindenki egyetért, nincs értelme tovább takargatni az elkövető személyét, - gondolom, a titokgazda most már nem lesz fékje a jelentés nyilvánosságrahozatalának...
"Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy végső soron az őszödi beszéd vezetett a szélsőjobboldal hazai áttöréséhez. A Jobbik nem kis részben az utcai zavargásokat és azok esetenként jogszerűtlen rendőrségi kezelését meglovagolva növelte ismertségét" - írja Baja Ferenc.
Az őszödi beszéd nem vezetett semmihez.
Ha nincs őszödi beszéd, akkor van más, a beszéd nem oka volt semminek, csak ürügy.
A Fidesz már régebben elhatározhatta, hogy megpróbál az utcai nyomásgyakorlás eszközével élni, mint ahogy arról is gondoskodott, hogy megzavarja a kormányzást minden nap előadott cirkuszaival, melyhez bohócokat találni nem volt túl nehéz.
Azzal egyet lehet érteni, hogy a beszéd a szocialista pártból való választói kiábrándultság stabilizálódásában játszott szerepet, de hogy meghatározó lett volna ez a szerep, azt azért vitatnám.
Az kétségtelen, hogy jól jött a Fidesznek, és aki átadta nekik, az nagy szívességet tett vele a jobboldalnak, de hangsúlyoznám: ha nem ezt, akkor talál mást a Fidesz, és mindenképpen talál okot arra, hogy a jobboldal szélsőségeseit rászabadítsa a kormányra és a társadalomra.
A Fidesz ugyanis arra játszott, hogy forradalmi helyzetet teremt, és a nép majd kapára - kaszára kapva kergeti ezt az idegesítő nagyorrút.
Ma ennek az utózöngéit élvezhetjük Orbán retorikájában, - abban mindíg nagy volt Győzike, hogy beteg vízióit dumával váltsa valóra...
"Noha a ciklusból 2006 őszén még több mint három és fél év hátra volt, a pártnak nem volt megfelelő válasza arra, hogyan szerezhetnénk vissza elpártolt támogatóinkat, a kormányzás és a baloldal hitelességét" - írja a szerző.
Na, hát ha még ma is ezen törti a fejét, akkor elmondom neki: talán meg kellett volna fogadni Gyurcsány őszödi tanácsait és nem azonnal elkezdeni a helyezkedést a miniszterelnök bukása utáni időkre.
Ha az MSZP vezetésének tagjai egységesen és határozottan kiállnak már a beszéd nyilvánosságra kerülésének napján Gyurcsány mellett, ha nem kezdenek el nyavajogni, hümmögni, nyámmogni, hogy hátugye a stílusa, meghát ugye azért ezt sem kellett volna meg azt sem, akkor talán lehetett volna határozottabban is fellépni a szeptemberi-októberi lázadás ellen, de úgy harcolni rohadt nehéz, ha a mögötted álló kardjáról nem tudható hogy téged véd, vagy rád sujtanak vele.
Ha bátran kiálltak volna mellette, akkor nem bizonytalanodik el a szavazó sem, mert így némi hezitálás után azt mondta: hát, ha a sajátjai sem védik meg, akkor biztosan lehet a Fideszt által hirdetettekben valami.
Mert egébként nem hiteles ügyeket kell keresni, hanem hitelesen kell viselkedni és hitelesen viselkedni csak az tud, aki egyetért azzal, amit hirdet.
Márpedig ez a pártvezetés a primadonnák testülete, és ha valaki közülük veszi a bátorságot, hogy a reformok kudarcáról beszéljen, akkor az leginkább magát vádolja.
Fél szívvel és fél hittel nem lehet egy társadalmat átalakítani, ehhez az kell, hogy mindenki megértse a célokat, azonosuljon velük, képviselje azokat minden létező helyen a Parlamenttől a haveri körig, és harcoljon értük, de legalább is dolgozzon inaszakadtáig, ha már az ország megtisztelte azzal, hogy hatalmat adott a kezébe.
Ehelyett folytak a kibeszélések, a magánötletelgetések, a szerencsétlenkedések, a koalíciós partner csuklóztatása, és folyt a reménykedés, hogy mikor bukik már meg Gyurcsány, aztán majd az Imrével, a Péterrel vagy az akárkivel jobban kijövünk majd, mint ezzel a túlmozgásos robotemberrel...
Hát ez bizonyára igaz is lett volna, csakhát volt most a végén egy év, amikor lehetett volna legalább egyet villantani.
Sikerült?
Azt írja Baja, hogy noha Gyurcsány a kampányban egy „új Magyarország” felépítését hirdette meg, a kormányzás inkább az ad hoc megszülető, majd elvetett reformötletek, a sodródás, az összevisszaság, és nem a hosszú távú, előrelátó építkezés időszakaként maradt emlékezetes.
A vicc az, hogy az ország igen jlentős eredményeket ért el ezekben az években, de erről egy szava sincs a Szocialista Párt elnökségi tagjának.
Neki a felépített autópályák nem előreelátó, hosszútávú építkezés, az egészségügyi reform sem érdemli meg a tárgyilagos kritikát, ellenben az időszakot a Fidesz intézkedéseivel, mint sikertörténettel ellenpontozza: "...tény, hogy a Fidesz még az új kormány beiktatása előtt egysor olyan, a kampányban ismertté vált törvényjavaslatot nyújtott be, amelyek az ő értelmezésükben egy új korszak kezdetét jelzik – legyen szó akár a büntető törvénykönyv szigorításáról, a minisztériumok, valamint a parlamenti és önkormányzati képviselők számának csökkentéséről, a határon túli magyarok könnyített honosításáról,vagy a 2006 őszi rendőri fellépés áldozatainak kártalanításáról. Ezzel szemben négy éve úgy tűnhetett, hogy a baloldalt meglepte a választási

győzelem. Az elhúzódó koalíciós egyeztetés után a kormányzás – ahogyan már utaltunk rá – nem szimbolikus törvényhozással, vagy az egyébként valóban kisszámú választási ígéret betartásával, hanem azok felülírásával kezdődött. A kormány úgy tett, mintha váratlanul érte volna az államháztartás helyzete, ami merőben új politikár késztette. Csakhogy hivatalában maradó miniszterelnökként nem hivatkozhatott elődjének felelőtlenségére, arra, hogy – amint ilyenkor mondani szokás – üres kasszát örökölt. Azt ugyanis ő hagyta hátra."
Leszámítva azt, hogy a kasszát nem ő hagyta üresen, - ő üresen és kötelezettségekkel terhelten kapta meg, engem azért kicsit meglep, hogy valaki, aki évtizedek óta a politikából él, képtelen felfogni azt, hogy bizony, érhetik a politikust meglepetések, mikor ütközteti az elképzeléseit a valósággal.
Az nem igaz, hogy úgy tett, mintha váratlanul érte volna az államháztartás valós helyzete, hiszen túl volt már egy konvergencia-program tervezet elutasításán, - szerintem úgy járt, mint parasztbácsi műrepülés közben - ezt is gondolta volna, azt is gondolta volna, de ezt aztán igazán nem gondolta volna...
Aztán - amúgy kívülállóként - Baja ejt néhány jóindulatú mondatot a kormányzás cikk-cakkjairól, de erről majd legközelebb, - mára ennyi talán elég is.
Vasárnap kongresszus, ott elmondhatja mindenki a véleményét, mi meg - ahogy elnézem -  majd sopánkodhatunk és nézhetünk ki a fejünkből, hiszen semmi újat nem tudunk meg azon kívül, mint amit már eddig is tudtunk: a sok Hófehérke között egyedül Gyurcsány a hibás.
Ha nem lenne olyan nagyon szomorú, igen jókat lehetne röhögni rajta...
:O)))

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Édes Istenem,
ezek katasztrófálisak!
És még Te tettél szemrehányást, hogy GyF nem húzhatja ki magát...vagy 3 posttal ezelőtt.
Már akkor is írtam, hogy ezeknek? No, itt a válasz.
Ezeknek?
Én sem tenném. Már több mint egy éve semmit nem tudtak felmutatni, csak rontanak a saját helyzetükön.
Kósánét vissza!!!!!
Törzsolvasód

charly írta...

Rohadtul mérges vagyok ezért most érdemben nem szólok hozzá mert nem akarok idekáromkodni egy fertelmeset!
A jó örömlány szüléjük nem tanította meg nekik, hogy magukba is nézzenek, ha szálka ügyben kutakodnak! Fene azt a ....
Borzadály az a platform vélemény már csak attól is, ahogy végig kíséri az egyes és többes szám harmadik személy.
No abbahagyom mert gutaütést kapok menten!

Cigany Roxana írta...

szia pupu.na megint jól pofán basztál mindenkit,lesz nagy "népszerűséged"....

nagyon nem,sőt,egyáltalán nem szociként igazolhatom,mert a vak is hallotta:)))hogy "a 2oo6-os választások után gyurcsány volt népszerű,nem a párt..."
ez tökéletesen így volt.aki ezzel vitatkozik,az hülye.

amivel én vitatkoznék az az,hogy nem a lakásépítési támogatási rendszert kellett volna leállítani,hanem a program mögül kiemelt,nem mondom,hogy ellopott,de kiemelt pénzeket kellett volna nyugton hagyni,vagy pótolni...
mert állítólag volt ott pénz erre és nem is kevés.

miért nem írtad le,hogy ki volt az,aki kiadta az öszödi beszédet?

szili kati figyelmeztetéseit nem tartod fontosnak?szerintem mondott a szili nagyon jó és igaz dolgokat 2 évvel ezelőtt!!!,csak a szocik fújjogtak.nem értem miért.
miért fújjogtak?

ha gyurcsány öszödön azt mondja ki,amit te itt magyarázol az öszödi beszédről,,akkor nem lett volna akkora balhé...

mert te nem érzékelted a megszorítások hatását,attól mások még nagyon is sokkot kaphattak tőle...és kaptak is.ez olyan biztos,mint a halál!

az öszödi beszédet egyszer mondatról,mondatra megmagyarázhatnád.nem lehet mindenki pupu...

ha válaszolsz,lehetőleg ne nagyképűen tedd,hanem szépen.én se nagyképűen írtam neked...
/a nagybetűim nyugdíjba mentek,pedig még nincsenek 7o évesek.../

PuPu írta...

Édes Istenem,...
Az igaz baloldali akkor is hű marad a zászlóhoz, ha a rúdjával fejbevágják!
:O))))

PuPu írta...

...lesz nagy "népszerűséged...
Szia Roxi!
Nemigen érdekel, ami azt illeti ez a luxusom és a szórakozásom, - írok és azt, amit gondolok...
A lakásépítési támogatásban ha volt pénz, akkor az a bankoké lett, merthogy ők folyósítottak hitelt, majd a kamattámogatásokat az állam adta hozzá, - onnan nehéz lett volna lóvét kihúzni, merthogy a költségvetésből utólag kapták meg.
Szilit nem kedvelem, nem szeretem a pozícióvágyát, és kimondottan zavar az időnkénti elbóklászása a nyájtól, - így működtetni pártot - hatékonyan - nem lehet.
Kicsit álszentnek is tartom, és a pártra nézvést roppant kártékonynak.
Gyurcsány őszödön pontosan azt írta ki, amit írtam, - olvasd el a beszédet és meg fogsz lepődni.
A megszorítások pedig a legszegényebbeket és a nyugdíjasokat igen mérsékelten érintették, a gáz meg a villanyárak emlegetése meg azért butaság, mert azok piaci árak, - ha tartósan elszakadnak a valóságos áraktól, akkor az nagyobb bajt csinál, mintha nem tettek volna semmit.
De egyébként is, - minden elemzés azt mutatja, hogy az életszínvonal a mérsékelten növekvő gazdasági teljesítmény mellett is nőtt, tulajdonképpen aki itt hazudott, az a Fidesz volt.
És egyátalán nem vagyok nagyképű, csak amilyen az adjonisten, ugye...
:O))))

PuPu írta...

"Rohadtul mérges vagyok..."
Ne legyél, ez egy időzített írás, vasárnapra szól, hogy ne nagyon legyen idő ellenvéleményre, - gondolom egy hétig írta a bölcsek tanácsa.
No, most képzeld el ezekkel a hátad mögött harcolni...
Min repültél?
:O)))

charly írta...

"Min repültél"
A sor hosszú. Jak-Delfin- mig15.19-stb a mig21 ig.A 29 már csak álom maradt. Aztán onnan repültem :) pindurka eü.okból.

Elképzeltem ezekkel... Azóta dupla adag a whisky és a vérnyomás csökkentő :)

Zsuzsa28 írta...

Mit gondoltok, miért hozta létre a Kapcsolatot ?