2011. február 27., vasárnap

ÖRVENDEZÜNK...

Minek örül magyarember?


Nagyon tudunk örülni, merthogy akkora szívünk van, mint az ökörnek.
Most például nagyon örülünk, hogy az arab világ országai ledobták nyakukból a rabigát és elkergették diktátoraikat, melyek közül némelyik csakugyan rászolgált erre, de némelyiktől olyan dolgokat követel hálás népe, melyet teljesítni lehetetlenség.
Mi meg tapsolunk a fejleményekhez, jóllehet a legutóbbi események a történések olyan láncolatát indíthatják el, melybe könnyen belepusztulhat a magyar gazdaság.
Ez a történet csak részben szól a politikáról, ez – csakúgy, mint Irakban történt - inkább az arab olajról szól és az olajhoz való hozzáférésről, és ha valaki valami mást gondol, akkor annak nem csak a szíve akkora, mint az ökörnek, hanem az esze is.
A hatalom mindig is a pénzről szólt, és akik a szent szabadságról szónokolva, mellükön feltépett inggel rohantak a halálba, azok többnyire szerencsétlen agymosott ostobák voltak, akik éppen a más gesztenyéjét kapargatták ki a parázsból.
Az arab világ a diktátorok világa, ezekben az országokban az emberek megszokták, - el is várják szinte - hogy a hatalmon lévő vezető kegyetlen despota, akinek nem lehet ellentmondani, és aki nem engedelmeskedik neki, az szó szerint az életével játszik.
Természetesem diktátor és diktátor között vannak árnyalatbeli differenciák, de a lényeg azonos: kemény, ellentmondást nem tűrő egyszemélyi uralom, keményen kézben tartott gazdaság és pénzügyek, a külföldi tőke korlátozása.
Volt már ilyen földindulás máskor is egy-egy arab országban, de a vége mindig az volt, hogy az aktuális diktátor helyett jött egy másik, sehol nem jött helyettük angolszász parlamentáris demokrácia – a fejlődés lépcsőit nem lehet átugrani, mi vagyunk erre a legszebb példa.
Régebben viszont nem volt ennyire erős az iszlám fundamentalizmus és nem volt ennyire mély a szakadék szegény és gazdag között, vagy, ha volt is, a szegények erről mit sem tudtak, azt hitték, hogy miután a közvetlen környezetük is éppen azon a színvonalon él, mint ők, ezért ez a világ rendje, ezen nem is lehet változtatni.
Közben viszont a világ megváltozott, a tömegkommunikáció hihetetlen sebességgel fejlődött és a média naponta nyomja a fogyasztásra serkentő képeket, egy olyan álomvilágot, amelyik rettenetesen vonzó és csak ki kell nyújtani érte a kezünket. mi is élhetünk így.
A vallás boldogságot ígér a túlvilágon, a média viszont itt a földön ígéri ugyanezt, mindkettő a legprimitívebb rétegeket veszi célba és rájuk van a legnagyobb hatással.
Ugyancsak közrejátszik a folyamatban az emberek közötti közvetlen információáramlást lehetővé tevő eszközök megjelenése, melyek felett a hatalom nem tud korlátlan kontrollt gyakorolni – hogy hazai példát hozzak, a taxisblokád CB rádiói vagy a 2006-os zavargások sms-üzenetei.
Ha egy társadalom kilátástalannak érzi a sorsát, akkor könnyen lángot vet az elégedetlenség és sokszor szinte önsorsrontó módon reagál. Lásd Tunéziát, mely turisztikai nagyhatalom volt, sikeresen tönkretette gazdasága húzóágazatát, jóllehet szinte az egész társadalom erre volt berendezkedve, kezdve az oktatási rendszertől a Medina árusain át a hotelek személyzetéig.
Persze ez az ő bajuk, de az már bennünket is vastagon érint, hogy ezekben az országokban ki kerül majd hatalomra, milyen lesz a viszonya szomszédjaihoz, elsősorban Izraelhez.
Idáig Egyiptom szigorúan tartotta magát az Izraellel kötött szerződéshez, de mi lesz, ha a fundamentalisták komoly szerephez jutnak?
Ha Irán álláspontjára gondolunk, akkor a helyzet nem sok jóval kecsegtet, márpedig afelől ne legyen kétség, hogy ha a végletekig élezik Izrael fenyegetettségét, akkor a zsidó állam élni fog katonai és technológiai fölényével, és nem várja meg, míg valóban a tengerbe szorítják, mint egyes nagyhangú arab vezetők vágyálmaiban szerepel.
Izraelnek egyébként bevethető atom-ütőereje van.
Aztán itt van Líbia helyzete is, - Blair megfenyegette Kadhafit, hogy amennyiben nem mond le, akkor a NATO beavatkozhat Líbiában.
Érdekes gondolat ez, különösen, ha belegondolunk, hogy ez a NATO az a katonai szervezet, amelyiknek Magyarország is tagja.
Bevallom,  nem szívesen látnám az unokámat Tripoli utcáin járőrözni, még kevésbé szívesen zászlóval letakart koporsóban.
Ha valamelyik őrült felrobbant egy-két olajvezetéket, az égő olaj füstje a mi szemünket is csípni fogja.
Ha pedig valaki azt hinné, hogy az arab világ jobban gyűlöli Kadhafit, mint az Egyesült Államokat, akkor nagyon téved.
Ha a NATO beszáll Líbiában és mondjuk, Irán úgy dönt, hogy ez barátságtalan és helytelen dolog, akkor elég érdekes dolgok várhatók, világégéssel egybekötve…
El kellene kezdeni tanulnunk a kínai nyelvet…
Persze most példátlan egységben zárolták Kadhafi érdekeltségeit és betétjeit a nyugati államok, ezzel viszont azt érik majd el, hogy az arab tőke el fogja kerülni az Egyesült Államokat és Európát is, és ha mondjuk, mégsem jön össze Kadhafi eltávolítása, akkor cudar világ jön, mert ez az ember nem ismer félelmet és nem ismer gátlásokat sem.
Viszont az olajárak így is-úgy is emelkedni fognak, ezzel együtt pedig emelkedni fognak az árak is.
Nálunk is.
Magyarember örült annak is, mikor Orbán nagy mellénnyel tárgyalt Putyinnal, és most úgy néz ki, hogy
Európa egyetlen megbízható olajszállítója Oroszország lesz, nekünk pedig lassan lejár az olajszállítási szerződésünk, az új árakról még nincs egyezség.
Magyarember örült annak is, mikor a Nemzet Tornacipője összeveszett Európával.
A nyugatiak úgy pöccintették le Orbán legutóbbi ajánlkozását valamiféle líbiai közvetítő szerepre, mint a zakóra hullott morzsát, - Orbán nyugaton politikai hulla.
Itthon viszont folyik a ködfejlesztés – a negyven Líbiában rekedt magyar kijuttatását az országból a Terrorelhárító Központ szervezi.
Hát, nagy szervezés kellett hozzá, odaküldtünk értük repülőgépet, aztán az nem kapott leszállási engedélyt, de mi derék terror-kommandósaink szigorúan néztek, így aztán végül az utolsók között a magyarok is hazatérhettek.
Ha mindezt a külügy szervezi, akkor lehet, hogy valamelyik uniós ország gépén már egy hete itthon vannak, talán Martonyinak még nem ment el az esze.
Szóval örülgetünk, mint liba a négylevelű lóherének - azt persze a libának sem lehet garantálni, hogy ebből kifolyólag elkerüli a tepsit.
Az arab világban majd jönnek az új diktátorok, az olajkutakhoz pedig vagy hozzáférnek az amerikaiak, vagy nem.
Ha annyi pénzt fordítottak volna alternatív energiaforrások kifejlesztésére, mint amennyit az olajkutak kiaknázási jogának megszerzésére, a világ már nem úszna bűzben és nem fogyna a drága és véges alapanyag.
Szóval, csak csínján az örömködéssel…

:O)))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ismét kiváló, PuPu!

zombi írta...

Ó PuPu.Nem jól látod Te ezt.Orbán nagyurunkat nem érdekli sem Európa, sem az unió. De még az olaj sem. Fel sem fogja, mik lehetnek a következmények.Boldogan lubickol a saját kis 2/3-os pocsolyájában. Azonkívül számára nem létezik más.Még az sem ér fel hozzá, hogy ez a pocsolya egyre kisebb és egyre bűzösebb.

Névtelen írta...

"könnyen belepusztulhat a magyar gazdaság." Dögöljön meg a más macskája, csak az enyém ne.Jellemző.Humánus felfogás.

Névtelen írta...

legyünk optimisták, sokkal rosszabbat is elviseltünk már.Az arab népnek is joga van elzavarni a diktátorait.