2012. december 30., vasárnap

HANGFELVÉTEL NÉLKÜL


Az Együtt 2014 óhaja ellenére nem készül hangfelvétel az Ellenzéki Kerekasztal 2013. január 02. - án kezdődő tárgyalásain.
Hurrá! Mintha csak az Orbán-kormány ülése lenne!
Igazuk is van, a libák is összevissza gágognak, aztán ha költözni kell, csak egyfelé repülnek, nem kell nekik ehhez hangfelvétel, nem?
Azt szokták mondani, hogy minden úgy végződik, ahogy elkezdődött, márpedig ez nem egy jó jel a jövőre nézvést.
A sok duma után az ember azt várná, hogy a résztvevők kísérletet tesznek egy új politikai kultúra kialakítására, a háttér-mutyik redukálására, márpedig az, hogy nem lesz ellenőrizhető ezeknek a tárgyalásoknak a valóságos tartalma, az módot ad arra, hogy a későbbiekben vad egymásra mutogatás kezdődjék, remek bűnbakképzési lehetőségekkel egybekötve.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha a partnerek túljutottak az első nehézségeken (például köszönni kell egymásnak, horribile dictu kezetfogni…) és eljutottak odáig, hogy rádöbbenjenek, hogy nem egymás, hanem a fennforgó állapotok ellenségei, akkor a továbbiakban a választásokat előkészítő tárgyalásoknak is széles nyilvánosságot kell biztosítani, dolgozzon meg a pénzéért Kubatov.
De az azért nem lenne hátrányos, ha azokról a megbeszélésekről is készülne rögzített hanganyag, a történészek okulására és a kurzustörténészek majdani törekvései ellen.
Ennek megőrzését esetleg rá lehetne bízni az MSZP apparátusára, nekik már rutinjuk van a kényes és szigorúan bizalmas hanganyagok megőrzésében.
Nem érdemes tovább taktikázni, trükközni, helyezkedni, ugyanis nem a kerekasztalnál kell győzni, hanem a szavazófülkékben, ehhez pedig dolgozni kell, sokat és inunk szakadásáig, mert nem kicsi a feladat.
Természetesen az a szervezet, amelyik jellegét tekintve leginkább hírbe hozható Orbánnal, mint annak szellemi édesgyermeke és támogatója, nem vett részt az előkészítő tárgyalásokon, és valószínűleg másodikán sem fog előfordulni, ami nem is túl nagy baj.
Velük kapcsolatban tiszta a kép, mert mára már Magyarország legostobább politikusai előtt is nyilvánvaló, hogy az egy táborba terelt jobboldal ellen közösen kell fellépni, ennek leghangosabb ellenzői éppen ők, pontosabban a párton belül éppen hatalmon levő csoport.
A feltűnési viszketegségben szenvedő legkisebb pszeudopárt követelése, miszerint zavarjuk el Orbánt, majd azonnal írjuk ki az új választásokat, elméleti síkon jól hangzik.
De ehhez azt is követelnie kellene, hogy a választási győzelem éjszakáján vegyék őrizetbe a köztársasági elnöktől kezdve a Legfőbb Ügyészen és a TEK igazgatóján keresztül a Fidesz összes vezető politikusát, valamint az őket támogató oligarchákat a hatalom erőszakos megragadására irányuló összeesküvés vádjával.
Végtére is Nürnbergben is ott ültek a vádlottak padján a kor gazdasági potentátjai, mint például Albert Speer vagy Hjalmar Schacht, mert az azért nyilvánvaló, hogy a nagytőkések támogatása nélkül Orbán egy mitugrász kis focibuzi bohóc maradt volna.
Ehhez lehetne társadalmi támogatottságot szerezni, mégis, kevés esélyét látom e forgatókönyv realizálásának, ezerféle okból.
Egy maihoz hasonló helyzetben irreális célokat kitűzni ostobaság lenne, ma reális célként Orbán leváltását és a jogállam haladéktalan helyreállítását lehet kitűzni, de ez sem ötperces feladat, hiszen a kialakult helyzetet nem lehet egy tollvonással megszűntnek tekinteni, vagy ha igen, akkor az rettenetesen drága lenne és újabb igazságtalanságok melegágya lenne.
Népiesen ezt úgy mondják, hogy igen körülményes a lószart visszalapátolni a lóba, lehet, olcsóbb megoldás az új alkotmányozás, majd ennek és néhány egyéb – például választási - törvénynek az elfogadása után lehet új választásokat kiírni.
De addig még rengeteg a dolog, arról nem is szólva, hogy előbb ezeket a választásokat kell megnyerni, meg kell állapodni a listákban, egyéni képviselőjelöltekben, választási teherviselésben, módszerekben, a kampány dolgában, szóval csupa kényes ügyben.
Ez sem fog könnyen menni, mert igen könnyen előfordulhat a tárgyalások során, hogy a Fidesz trójai falova elkezd makrancoskodni, elkezdi más irányba húzni a szekeret, mint amerre a többiek húzni akarják.
Emellett az sem kétséges, hogy a Fidesz a tárgyalások minden szaváról tudni fog és meg fogja tenni ellenlépéseit.
A legbrutálisabb személyes támadásokra is fel kell készülni, mert illúzió abban bízni, hogy ez a demokrácia felszámolásán ügyködő párt demokratikus eszközökkel fog élni.
Ezért lenne fontos mielőbb megállapodni az alapelvekben és alapvető feladatokban, aztán nekiállni dolgozni, harcolni, egyben kijelölni azt az időpontot, ameddig még lehet csatlakozni a választási szövetséghez, melyet meg is kellene jeleníteni valahogy…
Most éppen ott tartunk, hogy az arculatok a résztvevők szintjén talán rendben vannak, de maga a választási szövetség egyelőre arctalan.
Jelenleg olyan, mit egy kórus, amelyik előtt nem áll karvezető, nincsenek kiosztva a kották, nincsenek kiszórva a hamis hangok tulajdonosai, de azért már talán kezd a helyzet javulni.
Amikor a libák költöznek, akkor a csapat élére áll valaki, ettől kezdve mindegy, hogy melyik liba melyik libaúsztatóbók kerekedett fel, a csapat egységesen cselekszik.
Hol vagyunk még ettől?
Pedig az idő szorít…
Erre várunk, ennek drukkolunk, mikor világossá tesszük, hogy a demokrata választó egységet, egységes fellépést és konkrét célokat követel politikusaitól.
Reménykedjünk, megértik az üzeneteket…

:O)))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

hagfelvétel nélkül még kicsit el lehet játszani, kábítani a közvéleményt azzal, hogy ez ezt mondta, azt mondta.... de nem sokáig. az ilyen próbálkozások szánalmasak. az elhallgatás és elhallgattatás csak tovább feszíti a helyzetet

Névtelen írta...

Az öszödi beszéd óta nincs semmi meglepő
abban, hogy nem lesz hangfelvétel!

éva írta...

Pupu
Most őszintén: kinek hiányzik, hogy a több órás tárgyalás hanganyagából kivágott pár mondatos klippet hallgathassa egészen a választásokig?
A pártvezetőségek üléseiről sem készül (remélem) handfelvétel, a nyilvánosságra a meghozott döntés tartozik. (pl a libákra az tartozik, hogy a Boszporusz vagy Gibraaltár felé indulnak) Az nem, hogy hányan, és milyen indokkal gágogtak a másik döntés mellett.
Bár nem is tudom: nem értek libául. Lehet, hogy az az eszméletlen gágogás menet közben a kisebbségi anyós-vélemény hajtogatása: Megmondtam, hogy a másik irányba kellett volna menni! De ettől még minden liba tartja a formációt, és egy irányba húz.
Nagyon remélem, hogy az ellenzéki pártoknak lesz annyi esze, mint a libáknak.
Boldog Új Évet Kivánok!

Avi írta...

Ne legyen senkinek sem kétsége, hogy titokban készülnek hangfelvételek és majd alkalmas időben a vezér kívánságának megfelelően összevágva nyilvánosságra fognak kerülni hazugságok. FideSS mentes Boldog Újévet Mindenkinek.