Talán, mint egy libának, madzagot kellene kötni a lábukra, és
nem túl hosszúra engedve hozzákötözni őket egy Turul-szoborhoz, akkor talán
maradnának.
Egyébként még ez sem biztos, mert a fiatal polgár mozgékony,
emellett nagyrészt hiányzik belőlük az a drága jó birkatermészet is, mely apáik
generációját oly markánsan jellemzi - ők aztán nemigen törődnek a süket
dumával, árpádsávok lengetésével, idióta formaruhákkal, ők egyszerűen csak élni
akarják ezt az egyetlen életüket, ha lehet, akkor jól.
Bizonyos szempontból megvásárolhatatlanok is, merthogy
számukra nem a jelenlegi fizetésük vagy segélyük az összehasonlítási alap,
hanem az a jövedelem, melyre korosztályuk tagjai a mienknél szerencsésebb
országokban szert tehetnek, méghozzá általában a hazainál jobb munkakörülmények
között.
Őket aztán nem riasztja vissza a nyelvtudás hiánya, ha van
pénzük, akkor nekilátnak tanulni, ha nincs, akkor megtanulnak száz szót és elindulnak
felfedezni a világot.
Mire másfél év múlva látogatóba hazajönnek, már remekül
elboldogulnak választott lakóhelyük nyelvén. Mondjuk az angolt nem oxfordi
dialektusban beszélik, de a pidgin-englisht gond nélkül, aztán a többi már csak
a delikvens szorgalmán és nyelvérzékén múlik.
Persze hiányos nyelvtudással még a jó szakmai
felkészültséget sem lehet értékén eladni, de a fiatal türelmetlensége mögött
azért ott van a határtalan meggyőződés is – biztos benne, hogy ha a haverja meg
tudta tanulni, akkor neki is sikerülni fog, és ha sikerült, akkor kinyílik
előtte a világ.
A helyzet az, hogy az illúziók hajszolói kivételével igazuk
is lesz, egy idő után pedig már úgy mozognak Európában – de akár más
földrészeken is, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy
targoncaszerelő a Csepel - szigetről egy osztrák, német vagy svájci cégnél
buherálja a targonyát, a fogtechnikus Németországban a svájci határon gyártja a
hidakat, a szakács meg Angliában készíti a crumble* nevű rettenetet.
És akkor még nem beszéltünk a magasan kvalifikált egyetemi
oktatóról, a kutatóról, aki a nyelvet olyan természetesen használja, mint
Julcsa néni a kukoricamorzsolót, libuskái legnagyobb megelégedettségére.
Nem a legostobábbak, a legképzetlenebbek kerekednek fel,
inkább az élet más területein is életrevaló népek, a rugalmas, vállalkozó
szellemű fiatalok és középkorúak, akik a következő húsz-harminc évben fel
kellene, hogy virágoztassák ezt az országot.
Aki marad, annak egy része irigykedve pislog a bátrakra, más
része pedig vicces jelmezekben menetel fel-alá poros alföldi falvak koszos
utcáin, és azokat riogatja, akiket még saját magánál is szerencsétlenebbnek
vél.
Aztán néha elcsodálkozik, mikor üldözöttje felkerekedik és
itthagyja őt üldöznivaló nélkül.
Olyankor rémtörténeteket mesél akkordban arról, hogy miket művelnek külföldön „a cigányok”, de azokról nem mesél, akik közülük remekül beilleszkednek a kinti életbe, merthogy kapnak munkát és meg tudják etetni a gyerekeiket a fizetésükből is.
Olyankor rémtörténeteket mesél akkordban arról, hogy miket művelnek külföldön „a cigányok”, de azokról nem mesél, akik közülük remekül beilleszkednek a kinti életbe, merthogy kapnak munkát és meg tudják etetni a gyerekeiket a fizetésükből is.
És még véletlenül sem beszélnek azokról a magyarokról, akik
nem cigányok, habár a fogadó ország polgárai annak tartják őket, és akik
mindent meg is tesznek azért, hogy elmélyítsék köreikben is a cigányokkal
szembeni előítéleteket – lásd: Magyar! Ne lopj!
Természetesen azért egy komplett ország hétfőről-keddre nem
kerekedhet fel, de a beteg sem mindig úgy vérzik el, hogy a combartériából dől
a vér, remekül bele lehet halni egy csendes kis gyomorvérzésbe is, ha eléggé
hosszú ideig tart és sem a beteg, sem az orvosa nem figyel oda a tünetekre,
vagy elbagatellizálja azokat.
1956 telén majd kétszázezer ember ment világgá az országból.
Aki azt gondolja, hogy ezek az emberek azért rohantak
világgá, mert fegyverrel harcoltak a pesti utcákon, az mélységesen téved, erre
csak később került sor, a különféle disszidens-szervezetekben, ahol a hőstettek
és a hőstettekről beszámoló hősök által kilőtt ruszki harckocsik száma úgy
növekedett, hogy Rákosi bátran beállíthatta volna az adatokat bármelyik
csillogó statisztikájába.
Amúgy a kétszázezer emberből száznyolcvanezer gazdasági
menekült volt, tízezer körül lehetett a dicsőséges szabadságharcosoktól rettegő
és /vagy Rákosi által üldözött zsidó, ötezer körüli arisztokrata, dzsentri, kulák,
horthysta katonatiszt és más deklasszált elem, néhányezer börtönből szabadult
bűnöző meg gyilkos.
Kétszázezer magyar, aki jobb lett volna tán az országnak, ha
itthon marad.
Korunk gazdasági menekültjei is sokan vannak.
A Statisztikai Hivatal kutatása szerint a 18-49 évesek
közötti korosztályból jelenleg 335 ezren élnek tartósan külföldön, ez majdnem duplája
az 56-os gazdasági menekültek számának.
Pedig a politikai menekülés korunk Rákosija és bandája (inkluzíve
a Jobbik nyilasait is)elől istenigazából még meg sem kezdődött - kivéve talán a
zsidókat, akikben az évszázadok történelmi tapasztalata magas szintre
fejlesztette a veszélyérzetet, meg a cigányokat, akik egyszerűen csak
rettegnek, amit ha a magyar bíróságok munkájára gondolunk, nem is nagyon lehet
csodálni.
Na igen, - de hova meneküljenek innen a magyarok?
És felmerülhet a kérdés úgy is – miért éppen a zsidóknak,
cigányoknak és magyaroknak kellene menekülniük korunk hunjai elől, akik
egyébként nélkülük három éven belül éhendöglenének, hacsak menet közben ki nem
irtanák egymást is?
Közben a Hibbant győzelmi jelentéseket harsog, meg még ma is
az egymillió új munkahellyel hülyíti csorgó nyálú híveit.
Ők meg csodálkozva tapasztalják, hogy már megint nem
kerültek be a trafikbárók előkelő csapatába, már megint a fax előnytelenebbik
végén vesznek részt a szopatásban, igaz, közben, amit szopnak, azt gyönyörű
árpádsávosra festi csak nekik és csak most a hatalom, nem is szólva a turulról,
mely az ő fejükre kétszer akkorákat szarik, mint egy baloldali fejére, hiszen utóbbi
legalább tisztában volt vele, hogy mire számíthat.
Az unokám egyetemista, a másik főiskolára jár, ha kérdeznek,
csak a külföldi munkavállalást tudom javasolni nekik.
Ettől ők még remek magyarok maradhatnak, legfeljebb nem
fognak éhendögleni, és nem kell egy utolsó szögig átpolitizált, múltbaforduló,
önmagát állandóan becsapó országban élniük.
Kádárt szokták kárhoztatni, hogy depolitizálta az országot.
Marhaság.
Ő csak felismerte, hogy mi a jó a magyarnak és iparkodott az
átlag magyar igényeit kielégíteni.
Az ember ugyanis – ritka kivételektől eltekintve -
hétköznapjaiban nem politizálni akar, hanem élni.
Békésen, nyugodtan élni, munka után abban a biztos tudatban hazamenni, hogy a családnak van mit enni, a gyereknek van hova iskolába járni, neki ott az üveg sör az asztalon a focimeccshez, a televízió előtt.
Békésen, nyugodtan élni, munka után abban a biztos tudatban hazamenni, hogy a családnak van mit enni, a gyereknek van hova iskolába járni, neki ott az üveg sör az asztalon a focimeccshez, a televízió előtt.
Az asszony el tud járni fodrászhoz és a reális tervek között
ott szerepelhet a nyári pecázgatás után a bogrács beüzemelése a „birtokon”,
ahol a haverokkal, szomszédokkal körbeülve az asztalt jókat lehet röhögni, mert
ha eszébe jut, hogy hol él, akkor sem keseredik meg a nyál a szájában.
Itthon.
Magyarországon.
A hazánkban.
:O)))
Ps:
Hozzávalók:
15 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg vaj,
vagy Rama
8 dkg darált dió vagy mogyoró
2 db közepes méretű alma
Mazsola, fahéj, vaníliapuding, vaníliás cukor – és nem csak
almából finom, bármilyen gyümölccsel elkészíthető!
Elkészítés:
Összemorzsoljuk a lisztet, a cukrot, a vajat és a darált
diót vagy mogyorót. Kivajazott tortaformába vagy kisebb tepsibe felkockázzuk az
almát, megszórjuk mazsolával, majd rámorzsoljuk a tésztát. 30 percig előmelegített
sütőben alufóliával lefedve sütjük, majd fólia nélkül pirítjuk tovább 5 percig.
Megjegyzés:
Alma helyett bármilyen gyümölccsel elkészíthető, vaníliapudinggal nyakon lehet önteni, tetejére jöhet a tejszínhab - cukor
helyett lehet juharszirupot vagy más cukros szirupot alkalmazni, szárnyaljon a
fantázia, mint a liba!
8 megjegyzés:
Azért történtek itt intézkedések a fiatalok itthon tartására.. szorgalmazták pld. hogy ne az angol legyen a tanulandó idegen nyelv... Sajnos nem voltak elég adekvátak, mert a latint kellett volna kötelező idegennyelvként bevezetni, és a rovásírást kötelezővé tenni... a magyar mellé ez lett volna a legmegfelelőbb a "túléléshez"... hosszútávon... a halál ui.örök :)
Szerintem is az emberek többsége nyugodtan, biztonságban, egy testi-lelki egészséget lehetővé tevő országban szeretne élni, és ha ez így működne, azokon kívül, akiknek ez a hivatásuk, boldogan elnélkülöznék, hogy folyton a politika körül kelljen keringeniük a gondolataiknak.
De ettől egyelőre olyan messzi vagyunk, mint egy háziliba egy szirtisastól.
Egyetlen unokám most ballagott nyolcadikból. Két tannyelvű gimnáziumban fog tovább tanulni, ahol (első) nulladik évben csak a két nyelvet (angol, német)fogják intenzíven tanulni (már most angol nyelvű regény olvas a nyári szünetben). 5 év múlva fog végezni, és "természetesen ha ez a rablóbanda jelenléte, vagy a "tevékenységük következménye" még akkor is sújtja ezt a szegény országot, akkor megy külföldre egyetemre. Igaz, már most beleszakad a szívem, de nem engedhetjük hogy egy ilyen mocsok szemét maffia tönkre tegye az életét.
Igazat írsz kedves Pupu. A fiatalok jó részének - közte az én kicsi fiamnak, aki egy romkocsmás bölcsész (volt), és aki ha gyorsan letette a vizsgáit hátizsákkal, stoppal, fapadossal indult a világnak - nem túl nagy probléma irányt venni a nagyvilág felé. Nekik Európa (de talán az egész világ) bármely pontjának elérése kb. annyi nehézséget jelent, mint sokaknak eljutni Budapestről Ceglédre. Apuka gyakran felteszi a kérdést: kisfiam, annyi helyen voltál, de pl. Ceglédet ismered-e? Zárójel: ismeri. Igen, nem tudom mikor fog besokalni és úgy gondolja, kénytelen máshol keresni a boldogulást. Pedig kár, nagy kár.
Az itthon maradóknak éppen az a legfontosabb felelőssége és társadalmi (köz)munkája is, hogy az elmenők nagy részét hazavárják, visszavárják - nem csak látogatóba...
Nagyanyáink a háború után az országot építették fel, nekünk pedig a rendszert kell elkezdeni felépítenünk, amit majd a következő generáció tökéletesít.
Ki fogom próbálni a süti receptet :-)
Lehet, hogy jobb, mint az a rémes TESCO krémes :-)))
Ezzel az írásoddal szíven ütöttél Pupu! Az imádott lányom hat évvel ezelőtt főiskolai oklevéllel a zsebében elutazott azzal, hogy ő nem tud itt élni. Nem, nem kevesellte a fizetését, nem érdekelte a politika, egyszerűen nem akart tovább ebben az országban élni. Ahol ha valaki vesz egy használt autót, akkor a szomszédok azt kérdezik egymástól, hogy ennek a Józsinak miből tellik autóra. Ahol a munkaadója nem jelentette be, mert azt mondta, hogy haverja neki a kerületi polgármester és hozzá nem jönnek ki az apeh-esek ellenőrizni.
Nagy nehézségek között dolgozott eleinte, de két éve úgy tűnik szépen építi az egzisztenciáját, szép karrier előtt áll. Minden nap besszélünk vele telefonon és mindig azt mondja jól van, csak mi a szülei hiányzunk neki.
Mit mondjak neki? Hogy gyere haza, mert itt új világrend épül? Hogy gyere haza, mert nem fogsz ráismerni Budapestre a megújulás akkora? Vagy gyere, mert ha rögtön nem is találsz munkát, közmunka mindig lesz? Sírhatnékom van olyankor. Tisztelettel: morzsi
Egyszerű boldogság!
Például jó lenne egy olyan virtuális tér, ahol mindenki hozzáférhetne egy valódi alkotmány-készülethez. Amiben bárki kérdezhetne, véleményezhetne, javasolhatna.
Amiben mindenkinek igénye és részvételi szándéka szerint lenne helye. Amit nem politikai szervezetek és politikusok irányítanának.
Amiben egy egyszerű civil állampolgár is megtapasztalhatná, hogy fontos az érdeklődése, a figyelme, a kérdései és persze a nyilvános válaszok.
Amiben elindulhatna egy izgalmas, de nem mesterséges párbeszéd.
Amiben a végén maguk a kultúrált honpolgárok rendelnének "krémest" a politikusoktól.
És erre a krémes helyzetre talán hazaszállingóznának a négy égtáj felé szétszéledő magyarok.
Majd egyszer, amikor szív alakú lesz - Az a Krémes"!!!
morzsi
Nekem is van az ismeretségemben család, ahol mind a három gyerek külföldön van. Az anyjuk egyik szeme sír (mert nincsenek itthon) de a másik nevet: mert amíg itthon voltak, nem beszélgettek vele órákig, mint most a szkájpon.
Megjegyzés küldése