2014. június 22., vasárnap

EGYÜTT? KÜLÖN? HOGYAN?

Hát bizony, nehéz egy olyan párt élete, amelyikben a változtatásokat azzal indokolják, hogy önálló karakter kialakítására törekszenek, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt.
Márpedig ezt mondta kedvencem, Juhász Péter a párt taggyűlésén, ahol megint tettek egy lépést a valódi párttá válás, vagy a politikai Taigetosz felé – ez ma még nem prognosztizálható pontosan.
Ebből egyértelműen következik, hogy
1. Nem volt önálló karakterük, ami persze nem igaz, - ők voltak a zavaros gondolatok kommunikálásának keszekusza pártja, csak az volt az érdekes, hogy zavaros gondolataik eredője végsősoron szinte mindig Orbán céljainak megvalósítására futott ki - mint most is.
Ami meg a karaktert illeti, nem gondolnám, hogy nekik jutott ebből kevés, inkább Bajnairól vélném, hogy politikailag nem eléggé karakteres.
Pontosabban egy reinkarnálódott, lant helyett focilabdát szorongató, szociopata Néróval szemben ő egy kedves, teszetosza fickó karakterét hozza, amerikai sikerfilmeken szokott ilyen lenni a főhős, aki aztán természetesen a film végére megtalálja a boldogságot, lásd Hugh Grantet Julia Roberts oldalán.
Mentségére szolgáljon, hogy őt szinte beletaszigálták a számára idegen szerepbe, melyben aztán becsülettel helyt is állt, de ebből a politika iszapbirkózásában csak ennyire futotta.
Hiába tupírozzuk fel a sörényét, pónilóból nem lehet oroszlánt frizírozni - ez esetben is csődöt mondott az erre irányuló kísérlet.
Bajnai nem politikus, ő egy kedves, rokonszenves technokrata, aki ez esetben elcseszte a projektet, jobban, mint a libákkal, mégpedig éppen azzal, hogy azt hitte, hogy neki népvezérnek kell lenni, holott ilyen szerepre ő alkalmatlan, még a kétségkívül napról-napra javuló verbális teljesítménye mellett is.
Kiváló közös miniszterelnök-jelöltje lehetett volna minden pártszövetségnek, de nem lett.
Nem lett, mert valamelyik okos tanácsadója bebeszélte neki, hogy párt kell mögé., erre azonnal jelentkezett a másik, aki valaki akart lenni azzal, hogy ő majd szállítja a tömegeket, hiszen neki rengeteg politikailag elkötelezett embere van, ő úgy egy millára taksálja a számukat, és ha kijön a tudatmódosult állapotból, akkor sem sokkal kevesebb az – fog ez menni!
Bajnai megette, de hogy ő is tegyen valamit a közösbe, hát az addig viszonylag jól működő politikai elemző műhelyét, a Haza és Haladás Egyesületet bevitte a közösbe.
Csatlakozott hozzájuk a szakszervezeti akciókból kinőtt Szolidaritás Mozgalom, melyet egy volt katona vezet, meg is látszott a szervezeten, mígcsak a sok szájkaratés el nem lopta tőle a showt.
Most ő sem kér szerepet az Együttben, remélhetőleg csak átmeneti megcsömörlésről van szó...
Ezeket az összetevőket aztán összezatyulták, és kívánatos koktélként kínálták a választóknak, aki megkóstolta, előbb utóbb fintorogni kezdett vagy erős hasgörcsei támadtak.
Hogy mitől volt ennyire is sikeres ez a párt?
Mert ez volt az illúziók pártja – no, nem a vezetőit gyanúsítanám ezzel.
A nép volt az, mely most azzal hagyta magát elbutítani, hogy ez egy olyan képződmény, melyet neki találtak ki, melyben milla a civil és senki nem pártpolitikus, mert azokból elegünk van, azok csak lopnak és rabolnak, de ha összefogunk mi, okosok egymással, akkor mi leszünk a gőzmozdony!
Mi, Együtt!
Nagy kár, hogy az emberek képtelennek tűnnek felfogni, hogy a pártok érdekérvényesítési szövetségek, márpedig nem lehet egyszerre mindenféle érdekeket hitelesen képviselni, különösen akkor nem, ha az érdekek közé Orbán érdekeit is sikerül betuszkolni, márpedig sikerült.
Ez persze nehezen bizonyítható, hiszen csak az eredményből lehet visszakövetkeztetni, hogy ki az, akit ezért küldtek, ki meg az, akit megvettek a szent cél érdekében kilóra, de hát milyen összeesküvés-elmélet lenne az, amelyikben a paktumok nem titkosak, nemde?
2. Azt is szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt.
Hát, szerintem érdekes demokratizálódás az, melynél a tagfelvételekről egy
központi testület, a pártépítési bizottság dönt, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy „kiegyensúlyozott, területileg arányos” tagság jöjjön létre. 
Aztán majd jövőre, ha megalakultak a területi szervezetek, akkor majd azok döntenek, akiket ők hoztak helyzetbe – ezt hívják demokratikus eljárásnak – ebből következőleg éppen ennyire lesz demokratikus a párt.
Ami meg az irányítást illeti, szögezzük le, hogy ezt a pártot ezidáig nem irányította senki, az éppen aktuális erőviszonyok tükrében rángatta a párt négy-öt prominense ide-oda, az is csoda, hogy még egy teremben megfér a párt mind a 314 tagja, ami egy tömegpárttól szép teljesítmény.
Hogy javuljon a vezetés színvonala, most három társelnök vezeti majd a pártot, a két politikai babérokra törő erőszakos, meg a Szolidaritás társelnöke, aki még keveset dolgozhatott velük, így átmenetileg elviseli őket.
Ezzel kapcsolatban tessenek elképzelni egy olyan autóbuszt, melynek vezetőülésén három sofőr ül egymás ölében, felváltva kapkodnak a kormányhoz, nyomják a féket, adják a gázt, csodás lesz.
Persze, ahol hárman vállalnak felelősséget, ott gyakorlatilag egy felelős sincs, baj esetén körbeállnak és egymásra mutogatnak.
Persze tervek erre is vannak, a következő taggyűlésen majd egy elnök lesz és két alelnök, csak szerintem még le kell előbb játszani a Szigetvári-Juhász meccset, már csak az a kérdés, hogy melyikük rántja hónaljáig a gatyát, mikor odaszól a másiknak: gyere ki a hóra…
A Szolidaritást egyébként is meg kellett ajándékozni egy pozícióval, hiszen az utóbbi időben a szervezet úgy viselkedik, mint a szabványos középparaszt, ingadozik.
No, attól, hogy esetleg testületileg átvonulnak Gyurcsányhoz, bizony a lába szára is lebarnult az Együtt  agytrösztjének, merthogy a nélkülük megmaradó kétszáz szimpatizáns (papa, mama, gyerekek, szomszédnéni meg Orbán…) kevésnek tűnik, még egy parlamenti megszólaláshoz is.
Bajnai megkönnyebbülten hátradől a székében, megsimogatja a körülötte totyogó totemszárnyas fejét, neki mégiscsak jobb dolga van végszükségben, mint a Viktornak, aki eheti a turultojás-rántottát.
Figyeljük hát érdeklődéssel Szigetvári és Juhász vergődését, Szigetvári egyébként nálam lassan lenyomja Juhászt.
Nem kedvelem, mikor a sparring-partner jobbnak képzeli magát a versenyzőnél, ahhoz több kell, mint okosakat vagy kevésbé okosakat mondani.
No, mind1, majd meglátjuk, hogy mire jutnak, mi mindenesetre kívánjunk sok sikert hozzá, ha csak abból a megfontolásból is, hogy aki rájuk szavaz, az se Viktorra, hálistennek…

:O)))

19 megjegyzés:

magyarmagyar írta...

Nem tudom, ki ez a pofa a képen, de nem is ez a lényeg hanem a mellette álló zöldsálas! Az a tekintet! Itt állok a zisten mellett, fogom a lábát erősen, ezért én is erős vagyok. Ha még zistenebb lesz, akkor lehetek akár én is a zisten. Minden "valaki" mellett feltűnik egy sereg ilyen "senki" aki "valaki" akar lenni oszt jónapot, mindenki más le van szarva. Az aktuális zisten meg a saját fontosságát látja visszatükröződni ebben az imádó, vigyázó tekintetben. Nem ittam egy hete semmi mást csak vizet, de ettől rámjött a hányás...

"a hivatalos indoklás szerint azért, hogy „kiegyensúlyozott, területileg arányos” tagság jöjjön létre."

Na ettől meg rámjött a röhögés. Nem egy Ázsia méretű ez a kis lángoktól ölelt, de ha területarányosan szétszórnánk rajta a tagságot, nincs az a Zeiss mikroszkóp amivel ki lehetne válogatni őket a légypiszok közül.

"aki rájuk szavaz, az se Viktorra, hálistennek…"

Nem tudom, miért vagy ebben olyan biztos, kedves Pupu. Megfeledkeztél volna az LMP-ről?

hello írta...

"Hát, szerintem érdekes demokratizálódás az, melynél a tagfelvételekről egy központi testület, a pártépítési bizottság dönt"
Ami azt illeti, a DK-ban is 2011-12-ben ez így történt.
Hogy azóta hol tart a módszerük e téren, gőzöm sincs.
Mindenesetre az elején épp e miatt emlékezetes konfliktusokra került sor.
Vagyis nem egyedi jelenség ez az Együtt esetében, van elődje a követni kívánt szisztémának, méghozzá a megutált nagy rivális nevében is hangsúlyozottan demokratikus pártjában.

hello írta...

Magyarmagyar, a zöldsálas Szigetvári Viktor.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A tagfelvétel valóban egy olyan eljáráson ment keresztül a DK-ban is, ahol addig nem lehetett tag valaki, ameddig el nem fogadták a tagsági kérelmét felülről.

Egy alakuló pártnak igen meg kell fontolni, hogy kit, kiket vesz fel a sorai közé, ha nem akarja, hogy szépen "beépüljön" egy másik párt is a soraiba.
Arra ébredne fel, hogy kitúrták a saját lakásából.

Jó példa erre a Csintalan esete, aki az MSZP alelnöki posztjáig vitte, majd kénytelen volt visszatérni az eredeti pártjához.

Tudnék mondani még egy két ilyen esetet, de ne borzoljuk a kedélyeket.

Egy biztos, hogy nem könnyű egy pártalapítás, még jó szándék és közös gondolatok esetén se.

A DK felvállalta, hogy a más nézeteknek is teret biztosít a pártban és húzza is ennek a terhét.
Eddig még aránylag zökkenő mentesen, bár Bauer már nem így gondolja.
Elfog jönni az az idő is azonban, amikor majd elválnak az útjaik és nem lesz arra szükség, hogy a DK-t válasszák, ha a saját nézeteiket szeretnék képviselni, mert lesz olyan párt, amely meg fog felelni nekik.
Remélhetőleg zökkenőmentesen fog lezajlani ez a folyamat is és a válás se okoz végleges törést majd.

Ez ugyan nem ugyan az, mint amikor valakik "beépítenek" hátsó szándékkal valahová valakit.
Mert , ugye az az igazi veszély és ezt még felülről is nehéz észrevenni.
Egy biztos.
A pártépítés során oda kell figyelni, hogy ki az aki a soraik közé szeretne bekerülni, mert könnyen nem kívánt események közé kerülhet egy párt.
Aztán kiderül, hogy egy szkinhed a kampányfőnök.
Ha már kialakul a párt szerkezete, azt is mondhatnám, hogy az immunrendszere, akkor lehet ezeket a jogosítványokat demokratikusabbá tenni.
Valamiféle szűrőnek ekkor is működnie kell, mert nem minden párt tudja a Fradi B közepet úgy a pártja mögött tudni, hogy közben nem lépteti be őket a pártba, de ha törni zúzni kell, akkor ott vannak.

Szóval nem ezen múlik egy párt demokratikus működése, szerintem.

Üdv sphagin.

csakafidesz?! írta...

T.PuPu!

Tegnap éjszaka 22:04-kor téged megszólítva bátorkodtam néhány gondolatomat "papírra vetni."
A késői időpontra való tekintettel valószínüleg nem olvasta el senki, ezért a mai témához kapcsolódva - némi módosítással - újra idehozom.
Remélem, hogy gondolataimmal kismértékben hozzájárulhatok a tisztánlátáshoz.

- Olvasom és hallgatom a híreket, rendszeres olvasója vagyok ennek a szinvonalát tekintve jól szerkesztett blognak. A történések tükrében inkább az-az érzésem támad, hogy a baloldal sejtosztódási folyamatának még közel sincs vége.

Tegnap az Együtt tisztújító kongreszusa a Juhász-Székely-Szigetvári triót választotta vezetőjének. Kónyát kihagyták - vagy ő nem akart tagja lenni a klubnak. Ö - valószínüleg külön pártot fog alapítani vagy betagozódik(?) a Gyurcsány pártjába. Ez még talán jó is lehetne, ha ezzel nem a tűz meg a víz készülne házasságot kötni.
Nem tudom mi lesz itt még! A jobbító szándékú gondolatok nem jutnak el a címzettekhez vagy ha mégis, akkor ők valószínüleg erről nem is vesznek róla tudomást.

Szerintem ez az ellenzéki bohóckodás senkinek sem tetszik, ebből jelentős mennyiségű szavazat soha nem lesz.
Ha figyelembe vesszük az ország harmadokra osztott tagoltságát, akkor nem kell matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy magállapítható legyen a fenti tényállás igazolhatósága.
Aki azt hiszi, hogy az a harmadik harmad bármi módon is megszólítható az álomvilágban él.

Pedig az ellenzéki pártok ezen munkálkodnak. Harcolnak a semmi megszerzéséért.
Ez a "harc" kizárólag néhány ember önmegvalósító érdekét szolgálja.

Azt hiszem bele kell abba nyugodni, hogy itt már egy kialakult egypártrendszer áll szemben egy atomokra hullott ellenzékkel. Ez ellen mi nem vagyunk képesek, a bennünket képviselő politikusok meg nem akarnak tenni.

Valószínüleg már meg vannak arról győzve, hogy biodíszletnél többre úgysem vihetik - itt békés úton kormányzóképes erő soha nem lesz már. A jelenlegi helyzet a Fidesznek kedvez, mert a látszat fenntartása miatt vívott kamucsaták a köznép egy részének a figyelmét tartósan képes elterelni.

Az "ál"baloldali erők szinte mindegyike valamilyen szinten az orbáni-mutyi részét képezi..

Éppen ezért azt mondom, hogy feleslegesnek látszik itt minden erőlködés, kritika, jobbító szándék stb. itt nincs más hátra, mint kaméleon módjára bele kell simulni a meglévő környezetbe.
Ismét a túlélésre kell berendezkedni!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
- és mivel sajnos már nincs más - CSAK A FIDESZ!

csakafidesz?! írta...

T.PuPu!

Tegnap éjszaka 22:04-kor téged megszólítva bátorkodtam néhány gondolatomat "papírra vetni."
A késői időpontra való tekintettel valószínüleg nem olvasta el senki, ezért a mai témához kapcsolódva - némi módosítással - újra idehozom.
Remélem, hogy gondolataimmal kismértékben hozzájárulhatok a tisztánlátáshoz.

- Olvasom és hallgatom a híreket, rendszeres olvasója vagyok ennek a szinvonalát tekintve jól szerkesztett blognak. A történések tükrében inkább az-az érzésem támad, hogy a baloldal sejtosztódási folyamatának még közel sincs vége.

Tegnap az Együtt tisztújító kongreszusa a Juhász-Székely-Szigetvári triót választotta vezetőjének. Kónyát kihagyták - vagy ő nem akart tagja lenni a klubnak. Ö - valószínüleg külön pártot fog alapítani vagy betagozódik(?) a Gyurcsány pártjába. Ez még talán jó is lehetne, ha ezzel nem a tűz meg a víz készülne házasságot kötni.
Nem tudom mi lesz itt még! A jobbító szándékú gondolatok nem jutnak el a címzettekhez vagy ha mégis, akkor ők valószínüleg erről nem is vesznek róla tudomást.

Szerintem ez az ellenzéki bohóckodás senkinek sem tetszik, ebből jelentős mennyiségű szavazat soha nem lesz.
Ha figyelembe vesszük az ország harmadokra osztott tagoltságát, akkor nem kell matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy magállapítható legyen a fenti tényállás igazolhatósága.
Aki azt hiszi, hogy az a harmadik harmad bármi módon is megszólítható az álomvilágban él.

Pedig az ellenzéki pártok ezen munkálkodnak. Harcolnak a semmi megszerzéséért.
Ez a "harc" kizárólag néhány ember önmegvalósító érdekét szolgálja.

Azt hiszem bele kell abba nyugodni, hogy itt már egy kialakult egypártrendszer áll szemben egy atomokra hullott ellenzékkel. Ez ellen mi nem vagyunk képesek, a bennünket képviselő politikusok meg nem akarnak tenni.

Valószínüleg már meg vannak arról győzve, hogy biodíszletnél többre úgysem vihetik - itt békés úton kormányzóképes erő soha nem lesz már. A jelenlegi helyzet a Fidesznek kedvez, mert a látszat fenntartása miatt vívott kamucsaták a köznép egy részének a figyelmét tartósan képes elterelni.

Az "ál"baloldali erők szinte mindegyike valamilyen szinten az orbáni-mutyi részét képezi..

Éppen ezért azt mondom, hogy feleslegesnek látszik itt minden erőlködés, kritika, jobbító szándék stb. itt nincs más hátra, mint kaméleon módjára bele kell simulni a meglévő környezetbe.
Ismét a túlélésre kell berendezkedni!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
- és mivel sajnos már nincs más - CSAK A FIDESZ!

hello írta...

Hoppá!

Ha Kónya átmenne a DK-ba, miután a közös listán került be a parlamentbe, simán beülhet a DK-hoz, és ekkor máris meglesznek öten, azaz lehetne saját frakciójuk!

Vajon ez a forgatókönyv szerepel-e a terveik között?

hello írta...

Tudod, Sphagin, odáig teljesen jogos, hogy egy pártnak - és nem csupán a frissen alakulónak! - praktikus alaposan megnézni, kiket vesz fel a soraiba.

Csakhogy:
egy központi testület, nevezzék bárhogy, ugyan bizony honnan tudja eldönteni pl. egy Bivalybürgözd-alsóról jelentkezőről, hogy közibük való-e vagy sem!
Persze, tudom, minden párt törekszik minél jobban és gyorsabban növekedni.
Mégis, szerintem, a vízbe dobott kő keltette hullámok mintájára kéne a kört fokozatosan szélesíteniük, azaz a helyben egymást valamelyest ismerők véleményére alapozni, és nem központi testületi tagok szubjektív megítélésére bízni a döntést az illető jelentkezőről.

Még így is becsúszhatnak magukat jól álcázó, ám előbb-utóbb lelepleződő, nem odavaló figurák.
Az meg egy közösségen múlik, hogy mit és meddig tolerál, mit nem.

miért beteg a magyar társadalom írta...

Az okos bárányok most nincsenek frontvonalon mert ők bölcsen felmérték a legfontosabbat: a kifinomult immunrendszerük miatt nem alkalmasak arra, hogy ganédombokon hemperegjenek.
Egyébként a legfontosabb emberek amúgy is háttéremberek, mert vannak helyzetek, amikor messzebbről jobban lehet látni, hogy ki mire alkalmas és mire nem és itt a ganédombok is biztonsággal kikerülhetők - most ez a legjobb természetes immunvédelem!
Bloggazda! Ráadásul régebben gyakorta emlegetted, hogy nem kell szerelmesnek lenni egyetlen politikusba sem! Hát ez a felhozatal nem csábítja szerelemre a szebbik nem választópolgárait, az már biztos!
Aztán majd egyszer megtudjuk, hogy mi volt a cél, bár már most is sejthető :-)
Lehet, hogy az országos szerelemtelenítés :-)))

civilhuszár írta...

Elválik a májtól aminek el kell válni, és megindul az egészséges folyamat.:-)

miért beteg a magyar társadalom írta...

Civilhuszár 10:19
Akkor ezt minden nap egy-egy felessel megünnepelheted!
:-)))

csakafidesz! írta...

Civilhuszárnak 10:19

"Elválik a májtól aminek el kell válni, és megindul az egészséges folyamat.:-)"

Kérlek szépen a kedvemért részletesen vezesd le ezt a folyamatot. A remény hal meg utoljára - mondják -, de én ezt a mai baloldali struktúrában teljesen elképzelhetetlennek tartom.
Ki gondolta volna hónapokkal ezelőtt, hogy Bajnai irányt vált és ki fogja majd meggyőzni a zöldeket( LMP-Karácsony G.), hogy teljesen rosszfelé vezet az az út, amit választottak.

Várom kifejtő válaszod.

sphagin írta...

Kedves hello !

Egyetértek !

Ha jól tudom, akkor a DK vezetősége is az előzetes információ gyűjtést és a helyi véleményezést favorizálta.
Az az igazság, ahogy írod, hogy ennek ellenére semmire nincs biztosíték.
Talán az adott személy tevékenysége az, ami adhat támpontot és a múltja az amiből lehet következtetni, már, ha nem titkolják el.

Igen, egy közösségen múlik, hogy mit és meddig tolerál.
A DK ebben igen "jól" áll, mert elég toleráns, viszont oda is kell figyelni egymásra.
Ez tud segíteni a legtöbbet, ha mindenki figyel egymásra.

Üdv sphagin.

hello írta...

Nem a vita kedvéért, Sphagin, de talán Te is emlékszel a konkrét esetekre, a boldogult DK-fórumon volt is visszhangja rendesen, amikor ez bizony nem így történt. Mert én igen.
Egyes, döntési helyzetben levő személyek erős szubjektivizmusa meszelt el vagy emelt fel, favorizált embereket. Ők tudják, milyen alapon. Ezt én nagyon elítéltem.
Azóta már - remélem - a kialakult helyi közösségeknek ebbe beleszólásuk lehet.

magyarmagyar írta...

Értem már az egészet. Pártcsaták, ki kivel van, kivel nincs, ki kinek fia-borja, kinek kivel-mivel kéne lennie... De ki az a ZÖLDSÁLAS?

Köszi "hello", a nagyembert már tudom hogy szigetváriviktor-nak hívják. Csak a pontosság kedvéért: nem rajta van a zöld sál! Mégegyszer: a tökömet se érdekli a nagyember, engem a mellette álló rajongó(??)vagy akármilyen tekintetű stróman érdekel. Meg a hozzá kapcsolódó jelenség! Ha megkérhetlek, elolvasnád még egyszer figyelmesen,amit leírtam? Köszi...

civilhuszár írta...

Kedves csakafidesz!

Én sem tudok klasszikus receptet bemutatni mert, Orbán elvtárs gyakorlatilag lenyúlta a baloldali szlogeneket, amivel beszipkázta a sajátos győztesekhez húzókat. Pár millió embert pedig megtömörített a politikától.
Sajnos az a megérzésem, hogy Orbán gazdasági buktája hozza el a baloldali pártok megerősödését,
majd koalícióra lépésüket akár egy Orbán ellenes jobbközép párt bevonásával is.
Van megint négy év a kifejlődésekhez. Persze rásegíthet az ügyre az EU egyéb Orbánra kiszabott szankciója is.
Tehát nem marad más hátra, mint hogy az ember küzdjön és bízva bízzon.:-))

civilhuszár írta...

Jav megcsömörített

kekec írta...

http://nepszava.com/2013/08/velemeny/bartus-laszlo-ut-a-bukashoz.html
"Bajnai Gordon esetében nem vonatkoztathatunk el attól, hogy Szigetvári Viktor személyében kiválasztotta a rendszerváltás utáni magyar közélet egyik legkártékonyabb figuráját, aki egy típust is megtestesít. A “politológusoknak” azt a típusát, amely a maga szakmai bikkfanyelvével elhiteti, hogy valami titkos tudás birtokában van, amelyhez halandó nem érthet."
"Bajnai Gordon első és legrosszabb döntése az volt, amikor Szigetvári Viktorra és stratégiai tanácsaira bízta magát. Ebben a döntésében már kódolva volt a bukás. Ezután már nem lehetett jó döntése. Szigetvári ideológusi szerepe nyilvánvaló. Minden politikai lépés esetében ő magyarázta meg a döntés mögött álló ideológiát. Megszólalásaiból egyértelműnek látszott, hogy a stratégiai elképzelések mögött ő áll."
Nos: most már nem éri be a háttérrel. Sacc/kb: Juhász-füvész kevésbé látszik kártékonynak!

miért beteg a magyar társadalom írta...

Hello 13:56
Én is bízom abban, hogy már egyre több embernek leeshetett a tantusz, főleg "az egyes, döntési helyzetben lévő személyek erős szubjektivizmusa" vonatkozásaiban.
Ugyanis a kiközösítés alapelvén soha nem lehet egészséges közösséget építeni.
A kiközösítő eleve nem lehet valódi közösségépítő, maximum közösség manipulátor! És ezt az idő mindig bebizonyítja.
Szerintem van egy másik ismertetőjegye is a jó szakmai munkának. Mennyi benne az érdek és mennyi benne az érték? Az érdek felülírhat egyetemes emberi értékeket? Vagy az érték írhat felül érdeket?
Izgalmas kérdések...