2015. május 18., hétfő

MINT A MÓKUS FENN A FÁN

Az úttörő oly vidám - volt, valaha.
Ma már nincsenek úttörők és valahogy a vidámság is ritkább lett, habár a mókusok örvendezhetnének a valódi szőrmék ellen folytatott harc eredményei láttán.
Sej-haj, úttörőnek lenni mindig jó, énekeltük nyári napban, téli szélben, hajnalban s ha hullt a hó, és úttörőnek lenni valóban jó volt.
Főként, ha akadt egy-két megszállott pedagógus, aki szervezte a programokat, vezette a szakköröket, foglalkoztatta a gyerekeket.
Nekem szerencsém volt, mert úttörőként két csapatban is tag lehettem, az egyik a 80. sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat volt, a másik a 24. számú Hámán Kató Úttörővasutas és Postáscsapat.
Lehet, hogy másnak más a véleménye, de emlékeim szerint még a menetelést is élveztük, a különféle megbízatásokról, úgymint őrsvezető-helyettes, krónikás, szakács, nótafa - nem is beszélve.
Amikor aztán őrsvezetői megbízatást kapott valaki, az nagy szó volt, a kicsiket próbáltuk fegyelemre nevelni, de azok általában állandóan huss - szétszaladtak, mint nyugdíjas bácsi kosarából a csigák.
A legjobbak a kirándulások voltak.
Kisfiam például a vándortáborból úgy jött haza, hogy az egyik zoknija egy félig elfogyasztott májkrémes dobozba volt belegyömöszölve, a hátizsákjában volt hat úttörőnyakkendő, de a pulóverét valaki más cipelte.

Az úttörővasutas-lét pedig maga volt a csoda.
Komoly tanfolyam előzte meg, majd a sikeres vizsga után kéthetente szolgálat Hűvösvölgyben.
Hihetetlen komolyan vettük a feladatot, egyben élveztük is nagyon.

A szolgálati beosztás mindig változott, hol jegyvizsgáló, hol váltókezelő, hol forgalmi szolgálattevő volt a - majdnem azt írtam, hogy ember, de hát csak gyerekek voltunk még, felső tagozatos általános iskolások.
Nyaranta táboroztunk, a tábor Hűvösvölgyben volt, aztán Csillebércen, ahol éjszakai őrség alatt az úttörővezetők ijesztgették a népet, mígcsak egyszer el nem fogtuk az egyiket, akit annak rendje és módja szerint ellenségnek kezeltünk és megkötöztük, keze-lába lila lett, mire a saját vezetőink ki tudták szabadítani.
A gyerekeim is úttörősködtek, főzték bográcsban a paprikáskrumplit, kirándultak madarak és fák napján a közeli parkerdőbe, voltak élményeik, volt közösség, melyhez tartozhattak.
Aztán jött a rendszerváltás és az úttörők mentek a levesbe, a rengeteg úttörőtábort meg hihetetlen ütemben szétlopták.
Helyükbe meg nem lépett semmi, habár nagy tervek eleinte voltak.
Merthogy egy-két hajdani cserkész szép emlékeket őrzött a cserkészmozgalomról, a veteránok - élükön Sinkovits Imrével, a neves színésszel - megpróbálták feltámasztani a mozgalmat, ami abból állt, hogy rövid nadrágból kilógó szőrös, pipaszár lábaikkal addig torzsalkodtak egymással, mígnem mára nincs se cserkészet, se úttörőmozgalom - nincs semmi.
Egy-két cserkészt ugyan néha beöltöztetnek a városi potentátok, de a biodíszlet-üzemmód nem lehet valami túl vonzó a gyerekeknek, amit meg is értek.

Ez azért elég nagy baj, mert a gyerekek tartozni szeretnek valahova, szeretnek feladatokat végrehajtani, tábortűz körül ülni, szalonnát sütni, énekelni, - hát istenem, ma legfeljebb a rap lenne műsoron - vazze mókus le ne essél, fejbeváglak, ne nevessél! - a lényeg csapat, a közösség, a "mi" érzése lenne.

Még zordabb a helyzet a tizennégy év feletti korosztályoknál.
Ahogy helyes az, hogy a kisgyerekekkel az általános emberi értékeket - hűség, barátság, becsület, segítőkészség, a szülők tisztelete - ismertetjük meg, kerülve a direkt politizálást, addig a fiataloknak másfajta közösséget kellene építenünk.
A fiúk és lányok kamaszkorban csodálkoznak rá a világra, keresik benne a helyüket, véleményt alkotnak róla - méghozzá meglehetősen kritikus véleményt.
Szükségük van a segítségre a tájékozódáshoz, ami messze nem azt jelenti, hogy diktálni kellene nekik a világképet, sokkal inkább abban kellene segíteni őket, hogy maguk ébredjenek rá dolgokra, önállóan ismerjék fel olyan értékek fontosságát, mint a demokrácia, a szolidaritás.
Itt lenne dolga a demokratikus pártoknak, melyek egyébként úgy nézegetnek tagságuk korösszetételére, mint liba a piroskukoricára, de megváltoztatása érdekében alig tesznek valamit.

Merthogy más igénye van a fiatalnak, meg más a járókeretes forradalmároknak.
A fiatal aktivitásra vágyik, tenni akar valamit fizikailag is, nemigen érdeklik az elméleti fejtegetések, de ha azt mondod nekik, hogy feszítsenek ki egy lepedőt "Húzzál Mici!" felirattal  a Nemzeti Sörnyitó két karja közé a Gellérthegy tetején, abban látnak fantáziát.
Persze, ehhez szervezni kell őket, beszélgetni közülük azzal akivel lehet, elmondani nekik, hogy miért jobb demokráciában élni, mint diktatúrában, az ő nyelvükön az ő ismereteiket felhasználva.
A szervezést pedig nem lehet úgy végezni, mint ahogy ma divatos, hogy valamelyik pártvezér unokaöccse a haveri körével elkölti a kis pénzt, amit a párt odalök nekik.
Bármely párt ifjúsági szervezetét csak komoly politikus vezetheti, aki tárgyalóképes a párt bármelyik politikusával, akit nem lehet egy kézlegyintéssel lerázni.
A ma tizenöt évesek a következő választáson választópolgárok lesznek, és három év hamar elszalad.
Ez az a kor, amely az érzelmi azonosulásnak nagy szerepe van, és ez a titka a Jobbik sikerének ebben a korosztályban.
Merthogy ők kínálnak szívmelengető eszményeket a fiataloknak, hazáról beszélnek nekik és ellenségképet rajzolnak, ami szintén fontos, mert harcolni nem csak valamiért, hanem valami ellen is kell.
Ők még nem mosolyognak a hazafias lózungokon, hanem azonosulnak velük.
A demokratikus pártoknak sem lenne hátrányos, ha kitalálnák, hogy eszméik közül mivel tud a mai fiatal azonosulni, és hogyan kell azt feltálalni számukra úgy, hogy többletet adjanak a jobboldal által felkínáltakhoz képest....

Szóval, lenne itt mit tenni, mindenesetre el kellene gondolkodni azon, hogy lehet-e abból valami, ha ugyanaz az ötven ember körbeáll és okosakat mond, majd körbedicsérik egymást, vagy kívánatosabb lenne bővíteni ezt a kört.
Politikus-utánpótlásnak sem okvetlenül a politikus családjából kell érkezni, el tudom képzelni, hogy például az adott párt ifjúsági szervezetéből jöjjön az utánpótlás, tudatos kiválasztással, feladatok megoldása után, úgyszólván belenőjön a politikába.
De ehhez sokat kellene tenni, mert az idő rohan, és leamortizálódott politikus-arcokkal sokra nem fogunk menni.
Úgyhogy ifjúsági szervezeteket, tehetséges vezetőket és teret a tehetséges fiataloknak, akik tennének, ha lenne mit.
Ezen kellene dolgozni, pontosabban ezen is.
De hát, aki politikusnak áll, az téved, ha nyugodt életre számít - nem igaz?

:O)))





10 megjegyzés:

hello írta...

Egyetértek.
A homo politicussá válás gyerekkorban, a közösségi élet, a másik elfogadása, a más nemzetek ifjúsági találkozók által is segített megismerése révén kezdődik.
Én is szerettem úttörő lenni, nagyszerű programok, jópofa közös élmények részese lehettem, mint pl. a sikondai úttörőtáborban töltött, felejthetetlen 2 hét.

KISZ-kulturosként pedig már én szervezhettem sokszínű, érdekes, változatos programokat, találkozókat, kirándulásokat a társainknak. Meghívtunk itt tanuló külfödi diákokat is, szinte mini-VIT-eket szervezve ismerkedtünk a szokásaikkal, az elbeszéléseik alapján az országukkal. Barátságok szövődtek. És magától értetődően senkinek nem jutott volna eszébe hangulatot kelteni ellenük, csak ezért, mert ők nem itt születtek...
Igaz, akkortájt az se jutott volna senki eszébe, hogy olyan kérdőívet küldjön szét az ország lakosságának, amilyet nekem ma hozott meg a postás... :-((
***********

1 kritikai megjegyzésem: én nagyon szeretem a város, de az ország egyik jelképeként is a gellérthegyi Szabadságszobrot - ez a sörnyitós titulus nagyon nem tetszett.
****

Kapat írta...

PuPu, képzeld, én is volam Úttörővasutas, 1953-1956-ig. A Luther utcába jártunk 3 hónapos tanfolyamra. A morse abc-t mai napig tudom, unokáim nagy csodálkozására.
Nyaranta két hétig voltunk sátortáborban, Hűvösvölgyben az Otthon mellett. Ez idő alatt kétnaponta jártunk szolgálatba.
Csuda jó volt! Mág mindig megvan az Úttörővasutas igazolványom! :-)
De jó, hogy ezt most eszembe juttattad!! :-)

Névtelen írta...

Köszönöm Pupu, ez igen szép, szívhez szóló.Egy mondatban az legyen az új jelszó:"Jónak lenni jó!"
Ki van próbálva,több mint 70 éve nekem bejött.Volt amikor nem, de hiba nélkül nem lehet egy életet sem leélni.Az újrakezdés mindenkinek adott, még a reggelt sem kell megvárni, per pillanat elkezdhető.
Tenni, venni, mindenkiben a jót feltételezni.Ha sokan sokszor erre
gondolunk és eszerint cselekszünk, még az is előfordulhat, hogy jobb lesz az életünk.Csodákra fel, amíg élünk, remélünk.Szép napokat!Emami

promenad írta...

Válasz Hello 12.38 nak :

Nekem sem !!

Kapat írta...

Drága Emami! De jó, hogy az illúzióinkat még nem sikerült kiölni belőlünk! Bár a maiak inkább naivitásnak nevezik. Pedig nem így van!
Én meglehetősen racionálisan látom a dolgokat, de mindig reménykedem, hogy valóban a jónak kell felülkerekednie.
Akkor hát várjuk együtt a csodákat?!

Névtelen írta...


Kapatnak:Várjuk együtt, jó kis csapat vagyunk, Mi, akik nem veszünk rész az ármány , vagy elárullak című kapitalista társasjátékban.Az öreg úttörők a legjobb úttörők, mert mesélni is tudnak az unokáiknak és a barátaiknak a régi szép időkről, táborozásokról és az éjszakai tábor őrzéséről.Nézd meg a PuPu oldalára feltettem a Herend szemétszedő csapatát, az én kisleány unokám bal oldalán a képnek nagyon okos,a csapat többi tagja is,ragyogó tájfutók és jó sportolók.Ha rájuk néz az ember, tudja, hogy jobb lesz a világ Velük.Üdv.Emami

Kapat írta...

Köszönöm kedves Emami, szívesen vállalom Veled a "véd- és dacszövetséget"! :-) Védekezünk a butaság ellen és dacolunk az ármánnyal! :-))) Láttam kisunokád videóját, nagyon okos, tartalmas kezdeményezés! Üdvözöllek szeretettel: K.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Én is voltam úttörő a '80-as években.Akkoriban már nem a fényes szelek fújtak, nem volt akkora a lelkesedés, felejthető volt a dolog.'86- ban a gimnázium kezdetekor a kiszbe már be se léptünk ,hál istennek 89-re az is elhalt:-).
Aztán később jöttek a küldetéstudatos ál keresztény fél idióták a cserkészek:-))
Nyilván kell valamilyen közösség a gyerekeknek, mi ezt úgy oldjuk meg, hogy mindhárom gyerekem 6 éves koruk óta versenyszerűen sportol.Ott is szövődnek komoly barátságok , főleg a közös sikerek- kudarcok során.
Ez szülői részről rengeteg idő és nem kevés anyagi ráfordítást igényel.Sajnos az a tapasztalatom, hogy sok gyerek nem az anyagiak miatt nem jut el sportolni, hanem a szülői lustaság miatt, mert amíg kicsik a gyerekek, bizony edzésről-edzésre hordani kell.Sokkal egyszerűbb leültetni a gyereket a gép elé...

Unknown írta...

PuPu A fiam is, lányom is azt mondta, örülnek, hogy akkor születtek, amikor. ('74-ben és ' 76-ban.) Mindegyik volt kisdobos és úttörő is. Már pici koruktól vittem őket úttörőtáborokba.( Az anyukájuk a megszállottak közé tartozott. :)) ) A fiam 12 évesen, mint kiváló úttörö utazhatott a SZU-ba. Nagyon büszke volt rá. Rendszeresen jelentkeztem csereüdültetésekre is, s vittem őket magammal.
Szép idők voltak,--- mondják ma is. S én örülök.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nekem nagyon tetszik az elképzelésed a mai fiatalok bevonásával kapcsolatban.

Nem mi vagyunk már az érdekesek.
Nekik kellene utat mutatnunk és megismertetni azokat az érzéseket, amiket mi is átéltünk, de legalább az együvé tartozás érzését kialakítani.

Az se lenne ínyemre, ha a JOBBIK ügyeskedéseit is meg tudnánk überelni és más alternatívát is látnának a gyerekeink, unokáink.

Kellenek a baloldali ifjúsági tagozatok.

Üdv sphagin.