Vezető szocialista politikusok írták, egyiküket megkérdőjelezhetetlen baloldalisága, évtizedekre visszanyúló színvonalas munkája, másikukatat a legutóbbi választásokon elért eredménye hitelesíti.Mondanom sem kell, a két ember két értékrend és két habitus, az ember elgondolkodik, - lehet, hogy jobban járnánk, ha két párt képviselői is lennének.
Lendvai Ildikó vitaindítót írt és a vita szabályait igyekezett lefekltetni a tőle megszokott színvonalas módon.
Kilenc pontban foglalta össze mondanivalóját, ebből az az első, hogy a megújulásról nem lehet általában beszélni, aki megújulásról beszél, annak pontosan meg kell mondania azt, hogy mit is ért a fogalmon, és mondja meg azt is mit kellett volna, mit kellene másképp tenni, mint ahogy tettük.
Ezzel teljesen egyet lehet érteni, - így kell cselekednünk.
Második pontban követelményként állítja fel azt, hogy ha valaki felelőst keres a választások elvesztése és társadalmi támogatottságunk mélyrepülése miatt, akkor válasszon az általa meghatározott lehetőségek közül, vagy jelöljön meg újat.
A felelősök és a hibák listájából a pártelnök-assszony szerint választani lehet a Medgyessy-kormány túlköltekezése, Gyurcsány túlzottan optimistára hangolt választási kampánya, a reformok rossz előkészítése és a Bajnai-kormány életrehívása között.
Ő maga Medgyessy jóléti rendszerváltásnak nevezett programjával szemben megengedő, azt mondja, abban, hogy ezzel hibázott a kormány - részigazság van, majd a következő bekezdésben a Gyurcsány-kormánnyal szemben már sokkal szigorúbb, mert azzal teljesen egyetért, hogy hibáztak, mikor nem számoltak a gyülekező felhőkkel és a kampányában ezekről nem ejtettek szót.
Na, ezzel már lehet tisztelettel nem egyetérteni, mivelhogy az "ősbűn" - a komoly költségvetési válságot okozó túlköltekezés kétségkívül Medgyessy felelőssége és hibája, - én inkább bűnnek nevezném egy ilyen rutinos pénzügyi szakember részéről...
Medgyessy úgy képzelhette, hogy megvannak a helyzet kezelésére az eszközei, de elképzelései és teoriái valószínűleg hibás előfeltevésekre alapozódtak, a való világban nem állták meg helyüket, az eszközök pedig, melyeket a helyzet kezelésére alkalmazni kívánt alkalmatlan eszközök voltak.
Lehet, hogy csak a körülmények szerencsétlen összjátéka folytán alakult így a helyzet, de akkor is, - a felelősség kizárólag Medgyessyé a szinte kezelhetetlen helyzet kialakulásáért.
Gyurcsány tette, amit tennie kellett, - a párt az ő vezetésével megnyerte a választásokat, és bár a kampányban nem a hibákra és a megszorításokra helyezte a hangsúlyokat - épeszű politikustól egyébként ez el sem várható - mindenki, akit csak kicsit is érdekelt a politika tudhatta, hogy az Unió nem nézi jó szemmel a kialakult helyzetet és kölétségvetési kiigazítást vár Magyarországtól.
Még én is tudtam róla, aki pedig olyan kis pont vagyok, mint pattanás a baloldal bolhájának fenekén, hogy nem ússzuk meg megszorítások nélkül, hiszen a választások előtt egy konvergencia-program tervezetünket az Unió már visszadobott, de adott időt is, - szerintem azért, hogy Gyurcsány megnyerhesse a választásokat, mert benne inkább bízott, mint a már akkor is populista lufikat eregető Orbánban.
És igen, - hibázott Gyurcsány is, mert a kialakult helyzetben többet szeretett volna elvégezni annál, mint amire a helyzet a pártját és az országot alkalmassá tette.Túl sok tányért pörgetett egyszerre, ezeket mozgásban tartani - úgy, hogy közben előlról-hátulról folyamatosan gáncsolták és rugdalták a bokáját - nem lehetett.
Hibás volt a helyzetértékelése, gyenge volt a reformok társadalmi - politikai előkészítettsége hiányzott a valóságos belső támogatottsága vezetőtársai körében.
Persze azt is tegyük azért hozzá, hogy ez utóbbiak közül egy sem szállt ki az Audiból, mondván, hogy Feri, én neked nem tudok ebben a munkában partnered lenni, inkább kiszállok.
Azon, hogy Bajnai kormányát célszerű volt e világra hozni, el lehet vitatkozni.Szerintem abban a formájában, ahogy megszületett semmiképpen, mivelhogy - hadd használjak csúnya szavakat - születése pillanatában saját anyja szarta össze, értem ezen a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos méltatlan és a szocialista párt vezetőiről szörnyű bizonyítványt kiállító körülményeket.
Nagyon viccesnek tartom, hogy még az egyébként rendkívül okos és általam felettébb tisztelt és szeretett Lendvai Ildikónál is a nyolc év minden problémájának egyedüli okozója és büszke tulajdonosa Gyurcsány Ferenc, aki persze követett el hibákat, de ő ért el egyedül eredményeket, melyektől azért érdekes módon a párt vezetéséből senki nem határolódik el.
Verik a mellüket a konvergencia-program eredményeit emlegetve, - ennek elindítása és következetes végigvitele az utolsó év kivételével Gyurcsány nevéhez fűződik.Az eredményeket tokkal-vonóval Bajnaira testálják, aki valóban brilliáns válságkezelő volt, de a konvergenciaprogrammal már szinte semmi teendője nem volt, az már ment a maga pályáján, - neki a világgazdasági válság hatásainak kezelésben volt kiemelkedő szerepe.
De azért ezzel kapcsolatban sem árt megjegyezni, hogy annak biztos pénzügyi hátterét - felmérve a válság méretét, veszélyét és kockázatait hazánkra nézve - elsőként Európában Gyurcsány biztosította.
Mai utódai akkor nagy pofával szidták, ma pedig - sokkal jobb helyzetben - éppen az eredmények elherdálását tervezgetik, párttársai pedig elhallgatják érdemeit, pedighát a rendszerváltás óta kevés ember nevéhez fűződik olyan nagyságrendű és valamilyen előre megalkotott jövőképen alapuló fejlesztés, mint a magyar autópályahálózat megteremtése, ami talán csak Baross Gábor vasútfejlesztési munkásságához mérhető, - róla tér van egyébként elnevezve...
A dolgozat következő részében azt tanácsolja a szerző, hogy kerüljük a leegyszerűsített válaszokat arra, hogy ki vagy mi a hibás a helyzetért.
Ebben a részben ejt szót - messze nem jelentőségéhez mérten - a kommunikációnkról is, amelyik elsőként vesztett csatát a jobboldallal szemben.
A háború elvesztésében a példátlanul gyenge kommunikáció szerepe megkerülhetetlen.
Egyetértve azzal, hogy a helyzet kialakulásáért nem ez a terület hibás kizárólagosan, de szerintem a párton belül még ma is is lebecsülik vagy fel sem ismerik a jelentőségét.
A XXI. század a a kommunikációs forradalom százada lesz, a közeljövő háromdimenziós televíziója korában nem lehet rézkarcokkal folytatni a propagandát, a twitterező ifjúság körében nem célszerű örsi riadóláncot szervezni és két madzaggal összekötött cipőpasztás doboz segítségével komnmunikálni...Pártmodelleket is vázol Lendvai Ildikó, - az elsőben egy más pártokkal és mozgalmakkal szövetségben dolgozó baloldali középpárt szerepel némi utópisztikus felhanggal, hiszen a zöld liberális párttal kötött szövetségről vizionál, - ld: kutya és bolhája közötti szövetséget, a másik lehetőség egy demokratikus baloldali gyüjtőpárt, amelyben helyet találhat magának liberális és konzervatív demokrata is.
Ő az első változatra teszi voksát, szerintem meg a második verzió az életrevalóbb, - mostanában nem az ideológiai hanem a választási pártok idejét éljük, felesleges szűkíteni a bázisunkat.
Jöjjön közénk tagnak vagy szimpatizánsnak minden baloldali demokrata, de húzzuk meg világosan a határokat, hogy mely értékeket kell tiszteletben tartania annak, aki közénk akar tartozni és alakítsunk ki a mai gittegylet helyett egy erős belső kohéziót tükröző, gyakorlatban is működtethető, befelé a vitákat bátorító, de a döntések után kifelé mindíg egységet mutató pártot.
És nyissuk ki ezt a pártot szimpatizánsaink felé, foglalkozzunk velük, tájékoztassuk őket a döntések hátteréről, szervezzünk számukra közösségeket, programokat, - teremtsük meg az együvétartozás érzését.
A legfontosabb dolog az, hogy foglalkozzunk ugyanilyen szellemben de életkori sajátosságaiknak megfelelően a fiatalokkal is.
Foglalkozik a dolgozat a párt vezetőjének szerepével, mondván, hogy önmagában se Gyurcsány, se Szili, se Mesterházy se az Ismeretlen Tisztaarcú Fiatal nem fogja megmenteni a pártot.Persze, hogy nem.
A pártoskodás kollektív műfaj, de a vezető szerepe ennek dacára meghatározó és pótolhatatlan.
Olyan ez, mint az autóvezetés, - a célbaéréshez kell a legapróbb csavar is, de azért csak arra megy az a kocsi, amerre a vezető tekeri a volánt.
Nem hinném, hogy a bevált módszer helyett az egész családnak kellene tekergetni a kormányt, emellett az anyósnak a féket taposnia a kamaszfiúnak meg a gázt, a feleségnek a kézifék rúdját rángatni a kislánynak meg a dudát nyomni...
Vezetőnek nem mindenki alkalmas, vannak, akik kiváló második emberek, vannak kiváló szervezők akik után a kutya se menne, vannak kiváló végrehajtók saját elképzelések nélkül és isten óvjon minket attól, hogy ilyenek támadjanak nekik, és vannak, akik olyanok is, akik be vannak oltva vezetés ellen de mégis nagyon szeretnék magukat abban a kényelmetlen székben látni..
Lendvai Ildikó munkája szerintem kiválóan alkalmas arra, amire szánta, - lehet róla beszélgetni, vtázni, - olyan ez a vitairat, mint ő maga: okos, közérthető, nyílt és szerethető, de sok esetben vitára ingerlő.
Megköszönheti neki a pártja.
Szanyi Tibor is idejét látta, hogy nyílt levélben forduljon pártja "főnökségéhez", - mint fogalmazott.
Levele bevezetőjében boldogan smirglizi magát, merthogy ő annakidején szót emelt az egészségügyi törvény, az új tulajdonosi program, a vagyonadó és a magánnyugdíjpénztárak ügyében, de nem hallgatott rá senki.Hát ez bizony nagy kár, habár az se biztos, hogy a konkrét ügyekben igaza volt, mert még egy törvény vagy törvényjavaslat bukása sem minősíti azt társadalmi hasznossága vagy célszerűsége szempontjából, - millió nagyon hasznos törvényjavaslat bukik el a világban naponta különböző érdekek vagy csak egyszerű szűklátókörűség okán.
Egy párt meg úgy működik, hogy aki maga mellé tudja állítani a döntéshozók többségét, annak az elképzelése érvényesül, emellett nem biztos, hogy minden esetben annak a bácsinak van igaza, akivel mindenki szembeautózik a sztrádán, ugye...
Aztán az se mindegy, hogy ki, milyen körben és milyen stílusban kritizál, - az elvörösödött nyak és a kidagadt erek sok esetben még a jogos bírálatokat is annullálni tudják.
Az ideológiai alapvetésnek azért nem nagyon nevezhető dolgozatban következik egy fejtegetés az elmúlt nyolc év eseményeiről.
Szerzőnk megdícséri Medgyessyt, hosszabban fikázza Gyurcsányt, - szóval ahogy tőle megszoktuk.
Levele szerint ámultan csodálkozott rá Őszödön a valós helyzetre, - tudnám, hol élt az előző négy évben - majd álszenteskedik egy kicsit a beszéd stílusán, - ez olyan tipikusan magyar módszer...
Majd levonja a konzekvenciát: ennek utána kénytelenek voltunk kiszolgálni a koalíciós partnert a kormányzóképesség megmaradása érdekében.
Valaki végre felvilágosíthatná őt, hogy a koalíciós kormányzás alkukról és megvalósítandó programokról szól, - ez az együttműködés ára mindkét részről és itt most tegyük félre liberális barátaink stílusával kapcsolatos problémáinkat, - ami azt illeti, Szanyi stílusa sem egy matyóhímzés...
A szerző idejét látja annak is, hogy durván sértegesse a melletünk álló liberális médiaértelmiséget, - csak tudnám, kikkel akarja pótolni őket,
Meg kell mondjam, nem vagunk a magyar sajtómunkások szíve csücske, - a mai állapotokat tekintve már azt is meg kell becsülnünk ha egy újságíró nem rug belénk, ha elmegy mellettünk.
Magamfajta munkáslevelezőkre meg nem lehet tömegkommunikációt építeni, - írhatok én bármilyen okosakat, a nép nem engem, hanem a Blikket, a Borsot meg jobb esetben a Népszabadságot olvassa, ha poltikával akar foglalkozni két hányinger között.
Szerzőnk elmélkedik egy sort a világgazdasági válságról is, megállapítja, hogy Bajnai nem éppen szépségdíjas intézkedésekkel oldotta meg a feladatot, - még szerencse, hogy nem ő a zsűri, amelyik egyébként a magyar kormány válságkezeléséről kimondottan szuperlatívuszokban beszél.
Bajnairól egyébként elismerőleg nyilatkozik, - Medgyessyhez hasonlítja őt, - hát nem vagyok egészen biztos abban, hogy ettől Bajnai eufóriába esne...
A teendők fölvázolásánál tesz néhány javaslatot, - szervezzünk öntudatos közösségeket, vezessünk be pályázati rendszert a tisztségek betöltésénél, erősítsük a közvetlen pártdemokráciát, követeljük meg és mérjük a teljesítményeket, - ezek értelmes javaslatok, ezeken érdemes elbeszélgetni.
Meg legyünk becsületesek.
Legyünk.
Szanyi megpróbálja ugyanazt előadni, amit Szili Katalin, - kint is vagyok-bent is vagyok, - de neki nem áll olyan jól a pillarebegtetés, mint a nagy példaképnek.
Nekem mindíg ellenszenvesek azok a figurák, akik népes társaságban ülnek egy pöcegödörben, majd körülnézve fintorognak: Jujjjj, de büdösek vagytok!
Büdösek hát, de ő is az.
Ha pl. ismeri a kampányfinanszírozás mai módszereit és elfogadott egy fillért is a pártjától, no, abban a pillanatban vesztette el az erkölcsi alapot arra, hogy másra mutogasson.
És - ha javasolhatom - ne azt kritizálja, aki ebben is igazat mondott.
Szanyi pártelnök akar lenni, de ez nemigen fog menni, - vagy ha igen, akkor olyan pártnak lesz az elnöke, mint amilyené Retkes Attila.
Szanyi Tibor tehetséges ember, de véleményem szerint rossz úton jár, - egy hajótörés után nem illik a mentőcsónakban verekedni és szanaszéjjel sz... sz... szóval a szükséget is a csónakból kifelé illik végezni.
Beszélgetni, tisztességesen elemezni a múltat, terveket kovácsolni lehet, de a legfontosabb: húzni kell az evezőt.
Disznó vagyok, mert ugyanebben a mellékletben megjelent még egy értékes írás ugyanebben a témakörben Lázár András tollából, - sajnos úgy érzem, már így is visszaaéltem olvasóim türelmével, erről az írásról talán majd máskor...
Szóval kellenek az ilyen vitairatok, de lassan cselekedni is kell, ehhez pedig vezető kell.
Csak támogatni tudom a döntést, hogy mihamarább essünk túl a vezetőválasztás neuralgikus kérdésén...:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése