2010. augusztus 4., szerda

EGY ZSÁK KRUMPLI...

Azért ezen kissé csodálkoztam.

Merthogy az egy percig nem volt kétséges, hogy a vérbunkó Fidesz-fiúk modora leginkább a hiénáéval összevetve értelmezhető, de ezidáig Schmitt Pál az úriembert alakította.
Most viszont mint a Köztársaság egységét jelképező tisztség betöltője elfelejtette meghívni beiktatási ünnepségére az ellenzéki politikusokat.
Ha jól figyelünk, hallani is a halálhörgést meg némi sikoltozást, - most halt meg Schmittben a polgár, az úriember és a diplomata.
Ez az az aktus, amikor levetve tartásának utolsó maradványait is belesímult az új, forradalmi rendszerbe, mely stílusosan a fülkékről kapta a nevét, melyek közelebbről nem lettek definiálva.
Én a végtermékről visszakövetkeztetve azért a lakások legkisebb helyiségére tippelnék, ahol is magasztos elmélkedések eredményeképpen elégedett nyögéssel született meg a forradalmi döntés: a Fidesznek adom a szavazatom...
Holnaptól hát ő az ország első embere, - márhogy természetesen Isten után az első hazánk hajóján, az ő mérték, érték és emberi tartásában kell bíznunk.
Percig sem lehet kétségünk afelől, hogy legjobb tudása szerint, csak és kizárólag Magyarország érdekei határozhatják meg a tevékenységét, nyilatkozatait, de még gesztusait is.
Magyarország pedig tízmillió állampolgár hazája, akik közül úgy hét-nyolcmilliónyi nem arra a pártra szavazott, aki őt a Sándor-palotába juttatta, hogy annak nevezetes erkélyéről magáénak tudhassa a csodálatos panorámát, és lenézhessen az Országházra.
Lenézhessen, kissé képletes értelemben is, merthogy ő ugye, felette kell hogy álljon az ott folyó politikai csatározásoknak.
Persze megértem én, elég sok kellemetlen igazságot kellett lenyelnie megválasztásával kapcsolatban.
Az ellenzéki poltikusok elmondták mindennek, csak Grál-lovagnak nem, kétségbe vonták képességeit, alkalmasságát, - a baloldali médiában bábnak, pojácának festették le, és ezt az viseli legnehezebben. aki érzi a durva megnyilatkozások mögött felsejlő rideg valóságot.

De hát oka a csodálkozásra nem volt, ő pontosan tudta mire vállalkozott és most, amikor elérte a karrieristák non plus ultráját, akkor azért lehetne nagyvonalúbb is.
Már persze, csak ha nem akarná beigazolni a megválasztását ellenzők állításait, hogy az ő jogköre leginkább abban merül ki, hogy a Sándor-palota erkélyéről integet majd a Vitézi Szék  avatóünnepségén felsorakozottaknak és hű kutya-tekintettel nézi, ahogy Őmagasztossága ősei kardjával vitézzé üti az arra érdemeseket.
Merthogy aki úgy indít, hogy még a saját meghívottjai névsorának összeállításába sincs beleszólása,  az ugyan még hová süllyedhet?
Azt azért nem hinném, hogy egy volt diplomata ne tudná, hogy mit kíván az illem és a protokoll, de ha kétségei lennének, még mindíg ott van Görög Ibolya, ha már a protokollfőnököt is elhajtották az Elnöki Hivatalból, hogy megfelelő személyzet őrizze majd álmát -  nanehogymáá önálló életre keljen egy elvarázsolt percében.
Szóval úgy vagyok én ezzel, mint parasztbácsi a műrepülésen, - nem csodálozott azon, hogy bepisilt, nem csodálkozott azon, hogy bekakilt, de azért mikor mindez  a nyakába zúdult - no ezt azért nem gondolta volna.
Fáj is nekem kicsit ez a dolog, mert egyébként én kedveltem ezt a jósvádájú, mosolygós karrieristát, és nagyon nem szeretem látni, amikor egy ember mosogatóronggyá lényegül.
De sebaj, hadd fájjon sebzett lelkem, majd csöpögtetek rá svédcseppet belsőleg - ez állítólag általános gyógyír mindenre.
De lehet, hogy viszkit, arról már vannak hatástanulmányaim, - nem úgy mint a Fidesznek a nők nyugdíjazásának új rendszeréről...
Hát akkor hadd kívánjak az új főméltóságnak sikeres éveket - legalább kettőt - oroszlánkörmös székében.
Jól fog ő ott mutatni nagyon, és ötszáz év múlva kit érdekel majd, hogy helyette akár egy zsák krumplit is odateehettek volna abba a székbe...

:O)))

3 megjegyzés:

- írta...

szia,pupu szerintem 5oo év múlva egy zsák krumpli többet fog érni,mint az egész fideszes kormány és a kétharmad...
a zsák krumpli kikéri magának:)
egy régi-régi emlék nem bukkant fel benned,amikor még schmitt lelkesen elvtársozta pozsgay imrét valami tévé műsorban?
változnak az idők változnak a krumplik:)
én senki változásán nem csodálkozom,mert szeretem a krumplipürét és a sült krumplit is,amikre még te sem mondhatod,hogy rizs:)))
max hogy rizsa:)))
miért idegeskedsz,ettől változik valami?
ne idegeskedj!bárhogy lesz már mindenképp szar lesz,fidesszel is és fidesz nélkül is...
túl puhult a hús a nyereg alatt,ba....tjuk!

Névtelen írta...

Ahhoz képest, hogy sportember volt, elég rozogán nézett ki a nagy beiktatási ceremónián.Csak be-be néztem, de nem kellett volna.Úúúúúútálom a köpönyegforgatókat!Az is jellemző, hogy kik voltak a meghívottak, és kik mentek el.A klérus nem hiányzott. Miért kellett ez a fene-nagy ceremónia, én nem emlékszem, hogy az eddigieknél volt. Vagy szedjek Cavintont?:) Az tetszett az egészben, hogy a vihar bekavart nekik.:DDD
MC

Névtelen írta...

"Az tetszett az egészben, hogy a vihar bekavart nekik.:DDD"

Örültél neki?? Egyszerű dolgok szerezhetnek neked örömet... :D