2010. augusztus 5., csütörtök

HIÁNYCÉL - MI A CÉL?...

Matolcsy jól odamondogatott "néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek".

Azt nyilatkozta a Hír Televízióban, hogy  Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát.
Nagyon vicces ez a Fidesz-kormány, végtére is el kellene dönteni itt több dolgot. 
Először például azt, hogy akkor most ki is nyilatkozik hitelesen, - a kormányfő, aki azt mondja, hogy az EU-val és az IMF- el kötött megállapodást a hiánycélok tekintetében be fogjuk tartani, vagy minisztere, aki szerint nem.
Érdekes az indoklás is: ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje, és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, "akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre" - mondta Matolcsy.
Tulajdonképpen Orbán szavait visszhangozza, aki valószínűleg valamiféle álomvilágban lebeghet, és senki sem meri a lábánál fogva visszarángatni a talajra, mert fél, hogy megharapja.
Pedighát  Orbán - mint akadémikus, az alcsúti futballakadémia levelező tagja - tudhatná. hogy a terhelés sosem lehet egyforma, ha a kitűzött célt el akarjuk érni, - márpedig itt az a cél, hogy az Unió minden államának meghatározott szint alatt maradjon az államháztartási deficitje.
A labdarugásban sem lehet egyformán terhelni a játékosokat, - az edzéseken az egyéni teljesítmények, az adottságok és a pillanatnyi kondíció figyelembevételével kell megállapítani a végrehajtandó feladatok mennyiségét és paramétereit.
Aki nem tudja megfutni a szintidőt, azzal a futásteljesítményt növelő feladatokat kell végeztetni, akinek ez már gond nélkül megy, azzal lehet esetleg a futás mellett a kapuralövést is gyakoroltatni a rendelkezésre álló időben, - de olyat csak a hülye edző csinál, hogy nem veszi figyelembe játékosa aktuális állapotát..
Márpedig az Unió nem lesz hülye és abból, aki erre képes, kegyetlenül ki fogja facsarni a teljesítményt. 
Görögország ráhozta a frászt az Unióra, megmutatta, hogy mi az eredménye az elnéző viselkedésnek és nyugaton nem hajlamosak arra, hogy ugyanazt a hibát többször is elkövessék.
Azt is nyilatkozta a miniszter, hogy a kabinet továbbra is kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett, és hogya magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni.
Ezzel csak egyet lehet érteni, mindössze annyit lehetne megjegyezni, hogy a pénzügyi függelenség nem abban áll, hogy pénzt kérek valakitől kölcsön vagy örökbe, aztán azt a pénzt elköltöm kedvem szerint, mert ez egy kisgyerek szép álma, nem egy felelős politikus gazdasági programja lehetne.
Ha hitelt veszel fel, akkor biz oda a pénzügyi függetlenséged egy része, meg oda a gazdasági önrendelkezésed egy szelete is, merthogy csak annyival gazdálkodhatsz, amennyi a hiteled törlesztésén felül megmaradt a zsebedben.
Márpedig, ha több a kiadásod mint a bevételed, akkor nem marad önállóan gazdálkodni valód, - sőt.
Ahhoz, hogy ne halj éhen, újabb hiteleket kell majd felvenned és tovább szűkül a pénzügyi mozgástered.
És itt jön képbe a magyar nemzeti érdek, amelyik - szerintem - nem azt kívánja, hogy Orbán és gazdái hányásig jóllakjanak és jusson szépen a cselédségnek is, hanem az, hogy egy konszolidált államháztartás mellett növekvő pályára állhasson az ország, hogy a vállalkozások nyereségét ne egy feneketlen bendőjű államapparátus zabálja fel, hogy a lakosság számára az adókból érzékelhető életminőség-javulás jöjjön létre, és még lehetne sorolni.
Ehhez pedig az államháztartás kiadásainak csökkentésén keresztül vezet az út, a nemzeti érdek tehát nem ellentétes az Unió elvárásaival, hanem egybevág azokkal.
Orbán és vazallusai úgy viselkednek, mint kupecek a lóvásárban, éppen csak nem köpnek a tenyerükbe mikor az Uniónak nyújtják, hogy na, itt a kezem, nem disznóláb, csapjon bele jóember.
Orbán Magyarországra van optimalizálva, itt elmegy ez az agresszívitással kevert sunyi nyomulás, - a Lajtától nyugatra ez visszatetszést kelt.
A Vezér valószínűleg éppen a Fidesz gründolásával lehetett éppen elfoglalva, mikor a jogi egyetemen a "pacta sunt servanda" - a megállapodásokat teljesíteni kell -  szép jogelvét oktatták.
Sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a kormány trükközget, próbálkozgat, de az azért megjósolható, hogy úgy fog járni, mint aki a villanyórát buherálja, oszt beleesik az okosság amivel piszkálta, - jön majd a büntetés csőstül... 
Mindegy persze, - nem neki - úgyis nekünk kell majd megfizetni...
:O)))

7 megjegyzés:

- írta...

szóval megszopjuk pupu! ennyit még én is +értettem.
szerintem a szocikra fogja majd a viktor,hogy az arcán lévő végbélkapun az jött ki,ami kijött,bár az IMF 1985-86 óta ránk cuppant,és komolyan veszi,hogy az adósnak fizetnie kell.
a fidesz még mindig jobb helyzetben van,mert arra költ amire akar,és az IMF nem adott neki büntiből szociális kártyát,hogy szőlőt,bort,kávét,cigit,futballmeccsre szóló jegyet nem vehet a kölcsönből,és 6oo szolgát sem alkalmazhat...
"nekünk kell majd megfizetni"írod,de miből,hogyan és mennyi idő alatt?ez nem mindegy...gondolod az tisztelet társasága vagy a parlamenti énekkar ,majd elmegy haknizni és ebből a bevételből lehet majd törleszteni?
mert az emberektől már nincs mit megvonni,elvenni,ez biztos!
orbánnak sainte-beuve mondását komolyan kellene venni:a rendezetlen adósságok megrövidítik az életet...
matolcsy pedig ezen gondolkodhatna el:ha másokról ítéletet mondunk,legtöbbször saját adottságainkat ítéljük meg...
pupu én utálom az IMF ILYEN RÉGI JELENLÉTÉT,de tényleg nem lehet velük itt a piros hol a pirost játszani...pláne úgy,hogy a fidesz egy negatív uzsorás felénk...amarra meg egy szar adós...
gondolod gyurcsánynak valóban életbevágóan fontos volt felvenni még egy hitelt?nem lett volna jobb a fideszre hagyni azt az utolsó kölcsönt?egyébként mindegy is,úgy is a szocikra mutogatnak,ha elnyeli őket a szar,vagy a házi pálinka...
pupu neked vagy nekem mennyi jutott a kölcsönből? :)

- írta...

ui. pupu,neked is jár egy sainte-beuve idézet:mondd meg,ki csodál,s én megmondom,ki vagy:))

- írta...

pupu,a marhaságaim ellenére azért értelek ám...
csak nem fogom gyászosra,hiszen rajtam nem múlik semmi,és,ha földhöz verném magam sem változna semmi...
nem látlak az új blogomban...mi van,elveszett az iránytű?:)))
lehet,hogy nevet kellene változtatnom,ez már nem biztonságos még rám talál az IMF aztán szívhatom... a fidesz helyett...
téged sem hívtak meg viktor koronázására?szörnyű,hogy már ez is családi ünnep náluk,mint schmitt beavatása a tutiba:)

- írta...

jééé valaki utánad a kapcsolaton a nyugdíjazásról ír...MEKKORA ÖTLET!!!:)

PuPu írta...

Kedvenc Karmám, ne szopd be az IMF-el kapcsolatos süket dumákat!
A Valutaalap egy nagyon fontpos pénzügyi szervezet, azért csinálták, hogy ha a tagjai fizetési gondokkal küzdenének, akkor legyen egy forrás, amit igénybevehetnek akkor s, mikor m,ár máshonnan nincs pénz.
A mi pénzünk is benne van azokban a kölcsönökben, melyeket igénybe veszünk és - nagyon helyesen - senkinek sem engedik hogy zizire költse, vagy ne fizesse vissza.
Aki nem kér a valutaalap pénzéből, annak nem kell betartania a jártékszabályokat, aki meg kér, az kussoljon és teljesítsen.
Az csak egy áálom, hogyha az IMF innen elmegy, akkor jön a dínom-dánom, - akkor máshonnan kell a hiteleket felvenni, és ha nincsen változás a gazdálkodásban, akkort egyre többet és többet.
ha mondjuk béb@szna egy újabb pénzügyi világválság, akkor Orbán hova menne lóvét kunyerálni?
Putyinhoz vagy Kínához?
És ott nem lennének feltételek a hitelnyújtáshoz kapcsolva?
Ugyan...
És - legnagyobb ajnálatomra - nemigen vannak csodálóim, ellenben rengetegen csesztetnek, de lehet azért ebből is erényt kovácsolni, mindössze le kell írni ennek a sainte-beuve idézetnek a parafrázisát: mondd meg ki utál, s én megmondom, ki vagy
:O)))))

- írta...

pupu engem mindenki utál,tehát valaki vagyok:))))
azt gondolom,hogy a fidesz nagyon is tiszteli az IMF nevű nagybácsit,csak most jáccca az agyát a választói és a fasiszták előtt,de nagyon picike kis pöccsé válnak hamarosan...
kedvenc szocim,pupu!velem az a gond,hogy sajnos zsigerből utálom a gazdagokat,mert TI ILYENNÉ NEVELTETEK!!!!
AZ IMF-RŐL CSAK ENNYIT...

ÉN CSODÁLLAK PUPU,TEHÁT "NEMIGEN" VAGYOK... :))

- írta...

ÁLLATI HOGY A GYURCSÁNY KÉPES VOLT EKKORA ESŐT DÖRGÉST ÉS VILLÁMLÁST RÁNK KÜLDENI MA REGGEL ÉS ÁLLATI HOGY GYURCSÁNY MIATT KIDŐLT A TEÁM,ÉS ÖNTÖTT KI A TISZA...ÁÁÁÁÁÁ...SZÖRNYŰ MAGYARELLENES IMF IDOMÍTÓ SZOCI SÁMÁN EZ A GYURCSÁNY!!!:))))

/pupu kezdek félni ebben az országban,pedig nem vagyok egy félős típus.../