2010. augusztus 24., kedd

HORTOBÁGY

Áttekinti a kormány a hatvan évvel ezelőtt, Rákosi által kitelepítettek juttatásait.



Erre - mint halaszthatatlanul fontos feladatra - még idén ősszel sor kerül, mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
1950-ben az akkori rezsim elrendelte az új társadalmi rendre osztályhelyzetük, származásuk miatt veszélyt jelentő személyek eltávolítását Budapestről és a nagyvárosokból, egyben kényszerlakhelyet és kényszer - munkahelyet jelölve ki nekik, ahol szigorú rendőri felügyelet alatt élhettek.
A kitelepítésbe csak nagyon kevés dolgot vihettek magukkal, a többnyire értelmiségi családoknak, ha fenn akarták tartani magukat, akkor fizikai munkát kellett végezniük, ami nem igazán lehetett az ehhez nem szokott családok számára maga a boldogság...
Általában a falvakban megbüntetni kívánt kulákcsaládokhoz szállásolták be őket, megkeserítve ezzel a háziak életét is, akik vagy empátiával, vagy közönnyel fogadták a rájuk mért csapást.
1951-52-ben a gyerekeket hazaengedték a rokonaikhoz, de a felnőtteknek 1953-ig kellett ezt a sorsot elszenvedniük, aztán hazamehettek, - általában már nemigen volt hová - de sokuk még akár 1956-ig is ki volt tiltva Budapestről.
Nem volt az élet egy kéjhömpöly Rákosi regnálása alatt, ez kétségtelen.
A rendszerváltozás idején a kitelepítettek már részesültek kárpótlásban, de ezt a jobboldal egyes prominensei nem tartják elégségesnek, további juttatásokat követelnek.
Mellesleg 20 év telt el a rendszerváltozás óta, és ez idő alatt mintha lettek volna jobboldali kormányok is hatalmon, akkor ez nem jutott eszükbe...
Mire hát ez a nagy iparkodás?
Természetesen megint csak a nép butításáról lehet szó, hiszen kell valami olcsó cirkusz, amivel alá lehet támasztani a Vezér (Igazságos Miháj kiráj…) és hű vazallusai igazságkeresésének mítoszát, - ha már nem csinálnak semmit, keltsék legalább az igazság letéteményeseinek benyomását.
Ezek a derék kitelepítettek meg egyre jobban hasonlítanak a hajdani Partizánszövetségre.
Amikor felszámolták a táborokat, akkor összesen 7800 embert engedtek szabadon, ma meg már 15000 emberről szól a történet.
Meg kell jegyezzem, nem sajnálom én tőlük a pénzt, lehet nekik alapítani kitüntetést is, - javasolnám a Kispolgári Hatalomért Emlékérmet – nagy ráfordítással nem jár, és egyszer talán majd kárpótolják az én kissé távolabbra kitelepített rokonaimat is, meg a Makón elesett nagybátyámat, internált nagyapámat, ha már a huszadik századról beszélünk…
Tulajdonképpen ez sem zavarna túlzottan, - ha húsz év kevés volt a jobboldalnak az ideológiai alapozáshoz, hát fejezzék be nyugodtan – engem csak az időzítés érdekel, de az nagyon.
Ez most a legaktuálisabb feladata a magyar kormánynak?
Egekben az euro és a svájci frank árfolyama, a kórházak a lét és nemlét határán táncolnak, az iskolákban a pedagógusok béremelés helyett ideológiai továbbképzést kapnak, a kormány meg, mintha vak lenne, - vagy tán az is?
Azt sem vonom kétségbe, hogy az önkormányzati választások előtt nem akar bennünket felzaklatni, de attól azért tartok, hogy úgy járunk, mint aki langyos vízzel kezd zuhanyozni, aztán egyszerre csak 80 fokos vizet zúdít legkényesebb testrészére, - a franc se akar a következő három és fél évben fél lábon állva, ugrálva sziszegni és jajgatni…
Orbán népe persze el lesz ragadtatva az igazság újabb diadalától, a pénzügyeket sem ez teszi padlóra, hiszen aki akkor tíz éves volt, az ma már hetven és azért a kitelepítettek átlagéletkora ennél kicsivel magasabb volt, ha jól sejtem…
Szóval a kormány munka helyett ideologizál, hát hogyne szeretném őket tiszta szívemből?
Most olvastam éppen a szerelmi jelekről,- pl. csók a vállra = reménykedés, lábra taposás = igaz szerelmem, stb...
Én akár traktorral is végigmennék a lábukon…


:O))))

2 megjegyzés:

--- írta...

Szia, PuPu, azt hittem hirtelen,
hogy a fidesz utólag
kárpótolja a cigányokat azért,
mert kimaradtak annak idején
a földosztásból,
és utólag kifizeti az úttörők
társadalmi munkáját, mert az nem ér ám, hogy csak az orbán papája lett kárpótolva azért, mert jól élt kádár alatt:)))
krva igazságtalan ez az egész!!! de hát cirkuszt ígértek, kenyeret nem, ezt pedig nagyon is pontosan betartják,csak sajnos tele vannak a temetők a munkanélküliség hatására...olvastam, hogy egekbe szökött az öngyilkosságok száma...
hihetetlen mik lesznek még itt...mondjuk a fideszt jól számon fogják kérni a hülyeségeik miatt legkésőbb 4 év múlva...

--- írta...

ui. persze maga a kitelepítés egy szörnyű dolog volt, nem akartam én ezen viccelődni, de nem mehet minden új kormány vissza Mohácsig vagy isten f.sza tudja meddig...csak azért, hogy hülyét csináljon az emberekből és ne kelljen életbevágóan fontos dolgokkal foglalkozniuk...
Antall ha látja Orbánt a túlvilágról, biztosan a gutaütés kerülgeti, és már bánja, hogy nem vágta sittre...