2010. szeptember 16., csütörtök

BUBAMARA...

Az Állami Számvevőszék feljelentette az Országos Cigány Önkormányzatot.


Az utolsó másfél év gazdálkodását vizsgálta az új menedzsment alatt szolgáló hivatal, folytatva azt a trendet, hogy ha valaki nem tetszik, akkor azt legolcsóbban úgy lehet kipiszkálni a helyéről, ha körülötte mindent kriminalizálunk.
Márpedig a forradalom a putrik forradalma is kell legyen, aztán meg az sem helyes, ha egyszerre két Orbán is van a pályán, - még a végén összetévesztik őket, ha még kicsit hízik a mi szeretett miniszterelnökünk…
Persze a két Orbán közül csak egy lehet Viktor, az pedig éppenhogy a pénzügyi fegyelem rigorózus betartásáról híres, - lásd a hajdani Tisztiház-eladás bevételének kreatív elkönyvelését, vagy a Fidesz utóbbi nyolc éves működésének szabályszerűségét - különös tekintettel a transzparenciára.
A Számvevőszék, mert a számvevők által feltárt szabálytalanságok közül állítólag több is megalapozza a bűncselekmény gyanúját, ezért ezekkel összefüggésben hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az ügyészségnél.
A hűtlen kezelés egyebek között az OCÖ működésével össze nem függő kiadások finanszírozásával, a számvitel rendjének megsértése a számviteli előírások folyamatos és súlyos megszegésével, az adócsalás főleg adóbefizetési kötelezettségek elmulasztásával valósult meg, - tette közzé az MTI.
Hát lehet, egy társadalmi szervezetnél oly sok minden előfordulhat a mai zavaros viszonyok között és a gyanús ügyeket természetesen meg is kell vizsgálni, csak ne bujkálna az emberben már megint az a fránya kisördög, - ha már ugye másfél éven át el tudtunk tekinteni az ellenőrzéstől, akkor ugyan, mi tette oly sürgőssé a büntetőfeljelentést, hogy nem lehetett volna még várni vele három hetet?
Csak tán nem az, hogy jönnek az önkormányzati választások és ezen belül a kisebbségi önkormányzatokat is meg kell választani?
Nem kétséges, Farkas Flórián és az általa vezetett szervezet sokkal kedvesebb nekünk, mint ez az Orbán, Farkasnak hál istennek még a feneke tartása is a Vezérére hajzik, olyan kis kidüllesztős, peckes tartása van mint a főnökének, egy árnyalatnyi különbséggel igen hasonlítanak, nem is csoda, hogy kedves.
Farkas Flórián abban is különbözik ellenfelétől, hogy ő nyíltan nyalja a Legfelsőbb Segget, míg Kolompárnak nem tartotta oda a másik Orbán…
Tulajdonképpen nem elítélendő, ha a Család feje gondoskodik az övéiről, itt is meg fog látszani a különbség, hogy ki hogy gondoskodik katonáiról, ki meg nem - majd meg lehet nézni, hogy kap e Kolompár kegyelmet, mint kapott anno Farkas Flórián…
Engem az is érdekelne, hogy mitől is adócsalás az adóbefizetési kötelezettségek elmulasztása?
Nem vagyok ugyan adószakértő, de a törvény azt mondja: Adócsalást követ el, aki az adókötelezettség megállapításának szempontjából jelentős tényre vonatkozóan valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz vagy tényt elhallgat, más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti.
A befizetés elmulasztása sem szép dolog, de nem adócsalás, - lehet, egyszerűen csak elfogyott a pénz, - megesik ez nagyobb cégekkel is, - már jelentkezett is az OCÖ megvásárlására valami Kaya Ibrahim nevű pasi, aki ezekkel az adóhiányos cégekkel csinálta meg a karrierjét…
Azért érdemes lenne eltöprengeni ezeken a cigányságnak pattogatott kukoricaként osztogatott pénzeken, és egy nekifutásból valamennyi illetékes politikai döntéshozót jól fenéken billenteni.
Tulajdonképpen ez a probléma régi, és a társadalom és a politikai osztály cinikus felelőtlenségéből és nemtörődömségéből fakad: mi megtettük a magunkét, de a tolvaj cigány elherdálta – mondják és a vállukat vonogatva széttárják a kezeiket…
Olyan ez, mint amikor a gondjainkra bízott kisgyerek kezébe csokis zacskót nyomunk, aztán magára hagyjuk, majd amikor visszamegyünk és meglátjuk a falon a csokival rajzolt libát, a szőnyegbe taposott csokidarabokat és a gyereket, amint éppen a sarokban hány, miközben a többi gyerek üvöltve verekszik az üres zacskó felett, - akkor elkezdjük csóválni a fejünket, hogy ejnye, hát micsoda dolog ez?
Jóllehet, ezt előre lehetett látni, csak így nem volt annyi dolog a gyermekmegőrzéssel átmenetileg, a hibás meg a gyerek, ugye…
Itt volt a szociálpolitikai támogatással épített lakások ügye, ahol a nemcigány vállalkozók a nemcigány OTP ügyintézők és a nemcigány önkormányzati tisztviselők segítségével milliárdos nagyságrendben károsították meg az államot, vele együtt a szerencsétlen nincstelen cigányokat, akiknek a feje fölül nemegyszer szó szerint ellopták a fedelet.
Hányat láttunk közülük bezárva?
Ne találgasson senki – egyet sem.
De a nagy szemforgatásokkal kísért ugatérozás szegény Mari néni nehéz munkával megtermelt szotykos körtécskéjéről az olyan hangerővel folyik, mintha ezzel lopnák el az ország pénzét, nem az árfolyamok tudatos buherálásával.
Mindenkit meg kell büntetni természetesen, aki bűncselekményt követ el, de a legnagyobb szemétségnek tartom a társadalom manipulálását a legszegényebbek és legelesettebbek rovására egy olyan országban ahol, ha valaki nagyon akar valamit, akkor legjobb, ha úgy indul neki az akciónak, hogy a kezében egy vödör gépzsírt cipel, hadd forogjon sebesebben a világ tengelye…
Sem ingem, se gatyám Kolompár Orbán, meg az OCÖ sem, de szerintem, ha a tagjainak összes iskoláját összeadjuk, akkor is nehezen jön ki belőle három diploma, - mitől is értenének gazdálkodáshoz, számviteli fegyelemhez, tervezéshez - miért nem lehet egy profi könyvelőcsapatot a nyakukba ültetni?
Miért nem kell ellenjegyeztetni a kiadásaikat egy arra feljogosított tisztviselővel?
Habár lehet, az sem segítene, - amilyen ez az ország a pénz akkor is elfolyna, legfeljebb lenne a tisztviselőnek és a könyvelőnek is falat beborító oktatási célú plazmatelevíziója, - viszont az ÁSZ legalább nem hergelné a közvéleményt a cigányok ellen és már ez se lenne semmi…
Szánalmas ügy ez is, - még szerencse, hogy amerre nézünk, ilyenekbe botlunk…


:O)))))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

kiváló írás pupu! az üres zacskón marakodók remélem olvasni fogják ezt. akiknek tele a zacsijuk :)) úgy sem olvasnak a lóvén kívül semmit. mondtam már hogy nagyon bírlak? na, most mondom :) /ALMÁCSKA/

- írta...

pupu olvastam egy hírt az előbb. mit akar a viktor a magánnyugdíjpénztárakkal: mit jelent ez a szöveg pontosan? :" Diszkriminációnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárakat..."

Magyarország miért nincs az egyesek között? kósa miatt?
és ha nem veszik figyelembe ez mit jelent? mit akar ezzel közölni orbán? valami szörnyűt, pl. hogy a befizetések összegét növelni kell, vagy hová kellene befizetni, hogy viktor úgy lássa hogy nem fontos, ha nem veszik figyelembe?...
egyszer írtál a magánnyugdíjpénztárakról csak nem találom azt az írásodat, de arra emlékszem, hogy a fidesz folyton magának akarja a magánnyugdíjpénztárakat. igaz mindent maguknak akarnak, ezért is lett volna felesleges a választások előtt programot írniuk, ahogy nem is írtak.

PuPu írta...

Almácskának:
Köszönöm a kedvességed, - én is nagyon bírlak...
Ne legyen ez se titok...
:O))))))))

PuPu írta...

Magda lelkem, ez egy pongyola megfogalmazás a magánnyugdíj-péntzárakkal kapcsolatban.
Orbán diszkriminációnak tekinti azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy az egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíj-pénztárakat nemrég létrehozó tagállamok pótlólagos pénzügyi áldozatvállalását.
Szóval engedményeket kér, - ha megkapná, akkor az javítaná a költségvetés helyzetét, és lenne pénz a zsoldosoknak és a vazallusoknak...
:O))))