A rossz hír, hogy jövő szombaton hazajön…
Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap hivatalos látogatásra New Yorkba utazik, egyhetes útján részt vesz a millenniumi fejlesztési célokról rendezendő ENSZ-csúcstalálkozón és a világszervezet közgyűlésén - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szombaton az MTI-t.
Elnök Úr kedden beszédet mond a közgyűlésben, pénteken meg felszólal az általános vitában.
A világszervezet tagállamai a 2000-ben elhatározták, hogy 2015-ig felére csökkentik a napi egy dollárnál kevesebből élők és az éhínségtől szenvedők arányát, és biztosítják, hogy minden gyermek befejezze az általános iskolát.
Kétharmadával csökkentik azon gyerekek arányát, akik nem élik meg az ötödik életévüket, háromnegyedével csökkentik a gyermekágyi halandóság arányát, megállítják az AIDS, a malária és más súlyos betegségek terjedését, és felére csökkentik azoknak az arányát, akik tartósan nem jutnak egészséges ivóvízhez.
Elnök Úr bizonyára beszámol majd hazánknak e téren elért forradalmi sikereiről is, gondolom, kitér majd arra, hogy Magyarországon csaknem 1,4 millió ember fogyaszt az új - az Európai Unióban elfogadott - határérték fölötti arzénkoncentrációjú vizet, és a víz nem megfelelő minősége 507 településen, elsősorban Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Baranya és Tolna megyében több mint 1,6 millió lakost érint.Persze az is tagadhatatlan tény, hogy ezen a területen komoly munka folyik, jelenleg már megalakultak a feladatot végrehajtó projekttársulások és készülnek azok a pályázatok, melyek megfelelő minőségben való beadásával és a kért támogatás megítélésével a programban részt vevő települések a projekt megvalósítása költségeinek 80-90 % - át európai uniós támogatásból fedezhetik.
Persze komoly gond az, hogy a tisztított víz drágább lesz a mainál, így aztán lehet, hogy a szegényebb néposztályok visszaszoknak majd az ásott kutak nitrátos-arzénos vízére, de hát ez nem tartozik már az ENSZ-re, - végtére is, aki akar, az nemsokára hozzájuthat a megfelelő minőségű ivóvízhez – már ha meg tudja fizetni…
Az éhínség nálunk meg csak hétvégi és iskolaszüneti probléma, és a gyermektelen munkanélküli házaspár havi 28000 forintja is meghaladja a napi egy dolláros keretet, úgyhogy van okunk a büszkeségre, még mindig kicsit jobbak vagyunk, mint Banglades vagy Szomália.
Elnök Úr remélhetőleg felveti majd a harmadik világban élő legszegényebb gyerekek rendszeres sportoktatásának kérdését is, merthogy a világnak irányt kellene mutatni a pénzügyeken túl ebben a kérdésben is.
Elnökünk egyébként New Yorkban dús programot fog lebonyolítani, többek között megbeszélést folytat Iszlam Karimov üzbég és Gjorge Ivanov macedón elnökkel, Mohamed Vahid Hasszan Manik maldív alelnökkel, Leonel Fernández Reyna dominikai és Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i, valamint Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel.
Mindegyik ország a magyar külpolitika kulcsállama, és ez azért megnyugtató.
Elnökünk töretlenül viszi tovább I. (Enyveskezű) Miháj király és Hasszán marokkói uralkodó hajdani megbeszéléseinek világtörténelmet meghatározó irányvonalát.
Miután a Pápánál már megejtette az obligát kézcsókot és megelőlegezhette neki az új alkotmány preambulumának – oh, mily kedves szó ez a magyar szívnek - istenkedését, így a protokollnak eleget téve (Görög Ibolyát porig alázva, követőit elbizonytlanítva) most már jöhetnek a valódi nagyhatalmak is…Megadja természetesen a léleknek is, ami a léleké, - szűkre szabott szabadidejében fel fogja keresni a New York-i magyar református templomot és találkozik a presbiterekkel valamint a gyülekezet tagjaival, látogatást tesz továbbá a Szent István Római Katolikus Plébánián és a magyar baptista templomban is.
Valahogy a zsinagóga kimaradt a programból, pedig találhatott volna magyar vonatkozásút is akár, - a keleti 67. utcában álló Park East zsinagógát például az Osztrák-Magyar Monarchiából kivándorolt zsidók – magyar zsidók is - alapították 1890-ben.
Felkeresni a pápának sem derogált, de hát ugye az ő főnöke zsidó, Schmitté meg nem zsidó.
A zsinagóga főrabbija, Arthur Schneier rabbi, aki 1962 óta áll a manhattani zsinagóga élén, Budapesten vészelte át annak idején a holokausztot.
Bizonyára az időhiány, ugye…
Hát jó repülést Elnök Úr, és ha találkozik a Magyar Házban a New York-i és a New York környéki magyarság képviselőivel, ne felejtse el megemlíteni nekik a forradalmi változásokat és hívja fel a figyelmüket – ha Magyarországra jönnek, egyszerre két utazáson vesznek majd részt.
A másik időutazás lesz – vissza a múltba…
:O))))
1 megjegyzés:
PUPU az a helyzet, hogy már nem merek írni neked... :)
egyébként schp-t én is pont ennyire kedvelem...
a rabbit azért ezt tudnod kellene pupu, azért nem kereste fel, mert ott nem kell kezet csókolni, és neki a derékszög áll a legjobban állítólag fotózás szempontjából... :)
az útja biztosan sokba került, na ennyivel máris újra szegényebbek lettünk... ha netán nem térne vissza, én bánatomban tele fogom inni magam nitrátos vízzel, csak tudj erről.
ha nem írok többet, akkor belehaltam a kétharmadba... :)
Megjegyzés küldése