2010. szeptember 9., csütörtök

JOGÁLLAMI ÁLLAPOTOK...

Fegyelmit kapott a Fővárosi Bíróság egyik büntetőbírója, Cserni János.



A Fővárosi Bíróság elnöke azért akarja felelősségre vonni, mert egy cikkében Révész Máriuszt említette.
Azt írta ugyanis, hogy "A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe.
Ebből egyenesen következik az is, hogy egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják."
Az elnök úgy véli, hogy a cikk „meghaladja a bírák számára is rendelkezésre álló véleménynyilvánítás szabadságának kereteit. Egyértelműen állást foglal az Országgyűlés legnagyobb kormánypártjának tevékenységéről, ezzel megsértve a bírák politikai állásfoglalását tiltó szabályokat.”
Régi probléma a bírók véleménynyilvánítása és az sem holnap lesz, mikor a bírók válaszolni fognak azokra a kérdésekre, amelyekre egy-egy szokatlan vagy a társadalmi igazságérzettel nehezen összeegyeztethető ítéletük kapcsán a média feltesz nekik.
A bíró a mai magyar jogrendszerben szent tehén, aki a pulpituson ülve sorsokat eldöntő ítéleteket hirdet, azok jogi indoklását is belefoglalja az ítéletébe, de mint tudjuk, azért a bíró is ember és a döntéseit ezerféle szempont motiválhatja, melyekről a társadalom nem szerezhet tudomást, hiszen a bíró nem nyilatkozhat.
Így aztán nem is lehet megkérdezni őket, hogy miért érzi azt néha az állampolgár, hogy gazdasági ügyekben mintha a pénz, politikai ügyekben meg mintha a személyes politikai rokonszenvek és ellenszenvek játszanának szerepet.
Természetesen azzal, hogy Cserni bíró Révész Máriusz nevét említette az általa alapítóként is jegyzett internetes portálon, nem politikai elkötelezettségéről adott számot, egyszerűen csak leszögezte, hogy meddig terjed a bíróságokkal kapcsolatban a politikus kompetenciája.
Tulajdonképpen akár helyeselhetni is lehetne a Fővárosi Bíróság elnökének fellépését, ha az ember nem találkozna nap nap után olyan bírósági intézkedésekkel, melyek nevetségessé teszik a bíróságok elkötelezetlen függetlenségéről szóló szólamokat, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy-egy ügyben a bíró a politikának teszi széjjel a lábát, legyen szó ítéletről, vagy csak az eljárás időzítéséről, esetleg politikusok szabadságának korlátozásáról.
Mindahányan emlékszünk a tagok gyűlése nem taggyűlés nevetséges döntésére, de nem tett jót a jogállamba vetett bizalomnak az sem, amikor szerencsétlen balek Zuschlag ügyét a politika kitüntetett időpontjaihoz igazították, hogy a letartóztatott és azóta is előzetesben tartott Hunvald vagy Hagyó ügyébe bele se menjünk.
Nem tudom, hogy az említettek bűncselekményeket követtek-e el, de az előzetesben tartásukra nemigen látok megalapozott indokot, hiszen Hunvaldot például ki sem hallgatják, csak aszalgatják a hűvösön, de majdnem biztos vagyok benne, hogy sem a szökésétől, sem a más tanúk befolyásolásától ennyi idő után nemigen kell tartani, hiszen ennyi idő alatt a talán nürnbergi pert is le lehetett folytatni.
De bizonyos politikai érdekek azt kívánják, hogy lehessen bűnöző MSZP-s politikusokat a választások idején felmutatni, hát akkor az adott bíróság majd kiszolgálja az igényt.
A magyar bíróságok függetlensége és politikai elkötelezetlensége csak szép szólam, a bíróságok ma a hatalom csicskásai, és ha valaki a bírói testületből szembemegy az általános trenddel (az ilyen egyébként ritka, mint a háromfejű csirke vagy a hatujjú malac, - meg kell becsülni, ha akad egy...), akkor az előbb-utóbb megkapja a magáét, míg azoknak a bíróknak, akik roppant belátóan ítélkeznek a televízió-székházat ostromló csőcselék felett, a hajuk szála sem görbül.
Cserni bíróval egyébként is állandóan baj van, ő a bírók között a fenegyerek, aki ki is mondja, amit gondol.
2007-ben figyelmeztetést kapott, amiért aláírta azt a nyílt levelet, amelyben Sólyom László köztársasági elnököt kérte arra a Joggal a jogállamiságért egyesület, hogy „a törvényesen és demokratikusan megválasztott miniszterelnök megbuktatásánál tekintse fontosabb feladatának az Alkotmány, a demokratikus intézményrendszer, a köznyugalom és nem utolsósorban az állampolgárok biztonságának védelmét”
És hogy ma is aktuális amit mondott Révész Máriusz megnyilatkozásával kapcsolatban, azt mi sem tanúsítja jobban, mint a 2006-os eseményeket vizsgáló országgyűlési bizottság egyes képviselőinek fenyegetőzése azon bírák felelősségrevonásával kapcsolatban, akik nem voltak hajlandók elítélni a rendőrt, aki a rá vonatkozó szabályok szerint a dolgát tette.
A magyar bíróságok tekintélye a bányászbéka feneke alatt van uszkve száz méterrel, - Gatter László elnök úrnak talán azon kellene fáradoznia, hogy ez az állapot megszűnjön.
Mondhatná ugyan, hogy éppen ezen fáradozik, csak hát ebbéli buzgalmát erősen megkérdőjelezi az a tény, hogy a Magyar Nemzet újságírója előbb értesült a fegyelmi felelősségrevonásról, mint az eljárás alá vont bíró.
Talán az ilyen esetek elleni fellépéssel lehetne kezdeni a rendteremtést, - kíváncsi vagyok, hogy ebben az ügyben ki ellen indul  majd fegyelmi…


:O)))

1 megjegyzés:

- írta...

Érdekes írás!
Egyes újságírók olyanok, mint egy spicli, egy haszonleső politikus és egy sarokba szorított dühös patkány keveréke, akik a szart nagyobb élvezettel keverik,
mint a reggeli kávéjukat!!! áááá...nem bírom az ilyeneket, igaz, az általad emlegetett balekokat sem!

" A magyar bíróságok tekintélye a bányászbéka feneke alatt van..." hm... és kiké nincs manapság, Pupu?