2010. szeptember 7., kedd

BESZÉD, BESZÉD, BESZÉD...

Nem arról szeretnék írni amit mondott, hanem arról, hogy miért gondolja Orbán, hogy ezt kell mondania?

Mit is várhatunk egy ilyen beszédtől, hiszen mindenki, aki csak kicsit is érdeklődik a politika iránt pontosan látja, hogy mi történt az első száz napban.
Látjuk, hogy az országot privatizálta.
Látjuk, hogy mára a demokráciából csak a kulisszák maradtak, látjuk, hogy a pártkatonák megszállták az államigazgatás és az állami tulajdonú vállalatok összes posztjait, - hátra van még a portás és a takarítónő leváltása nemzeti portásra és igaz magyar takarítónőre, - ezt majd az önkormányzati választások után abszolválják, a kórházigazgatókkal és az ebmenhelyek vezetőivel egy ütemben.
Látjuk, hogy a gesztuspolitizálás igen jól megy, hiszen a nesze semmi - fogd meg jól szépen fel van öltöztetve díszmagyarba, a katonáknak kész a bohócjelmez, a határon túliak kérelmezhetik a magyar állampolgárságot -ahogy eddig is kérelmezhették, a turul a Böszörményi út kereszteződésében meg háborítatlanul ül a tojásain - síremlékké átlényegülve, alatta nyugszik a jogállam…
Látjuk a frenetikus külpolitikai sikereket, melyek segítségével a forint bedőlt, a devizahitelesek adóssága az egekbe szökött és tanulmányozhatjuk azt a mucsai prosztó krakélerséget is, amelyiket hősünk bátorságnak és egyenes beszédnek képzel.
Látjuk a kormányfő szükséges rugalmas alkalmazkodását a változó körülményekhez, ahogy valami csalhatatlan ütemérzékkel tudta az MNB elnökének ismételt támadását egy nappal az Unió utolsó figyelmeztetése elé időzíteni.
Legendás udvariasságát a visegrádi államok kormányfőinek találkozóján bizonyította, maradéktalan eleganciáját pedig a kézcsókok terén tanúsított jártassága fémjelzi, - pucsít, cuppant, mint a vécépumpa…
Minden épeszű ember számára nyilvánvaló, hogy tetteinek elsődleges mozgatórugója a pénz és hatalomvágy, ezért hát - mint egy tojótyúk - maga alá kapar mindent, legfőképpen a pénzforrásokat.
Ha nincs szerencsénk, akkor ma már a magán-nyugdíjpénztáraink pénze is az ő zsebében lenne.
Legújabb mantrája a középosztály és a szegények szövetsége, - erre van szép latin kifejezés is, societas leonina; ez az az erdei társaság, amelyikben minden nyereség az oroszláné, minden veszteség másé…
Mindegy is, hiszen tudni lehetett előre, hogy itt és ma szó nem esik a kormány konkrét terveiről, az önkormányzati választásokról és az önkormányzatok mélységes eladósodottságáról – ez a beszéd a forradalom győzelmére lesz hangszerelve - csalódás nem is ért.
De néha azért elspekulálgatok, hogy milyen világképe lehet ennek az embernek, milyen Magyarországot képzel az, akire a nemzet nagy többséggel rábízta a sorsát?
Annyi látszik, hogy a közhelyek és jelszavak szintjén remekül elvan, de azt nem tudjuk, hogy milyennek álmodja és milyenné akarja alakítani a hazát?
Mert ha abból indulunk ki, amit a nyilvánosság felé kommunikál, az végtelenül elborzasztó.
Az általa immáron évek óta felfestett vízió egy muskátlis, matyómintás Magyarországot idéz elénk, ahol a falvak szorgos népe boldogan tölti a kolbászt, a szorgalmas asszonyka ízletes ebéddel várja haza a paréj kapálásában megfáradt urát – Kinder, Kirche, Küchen, ugye...
A gyerek is boldogan szalad haza fociedzés előtt, árvalányhajas cserkészkalapját az ajtóból ügyesen a fogasra hajítva kézmosás után ül asztalhoz, ahol a családfő vezetésével imára kulcsolt kézzel és alázatosan lehajtott fejjel adnak hálát az Úrnak (esetleg neki is…) a kenyérért.
Olyan országot, ahol a paraszt lóval szánt és a számtalan garázs csak úgy ontja a szebbnél szebb seggenfütyülő gumikutyákat, ahol a katonák pitykés lajbiban és szép selymes lódinggal – legyen az bármi is – vonulnak fel-alá a promenádon, ahol a rendőr pofonokat oszt, mint ő a Gárdának, ha a renitensek nem viselkednek illő tisztelettel.
Az a víziója, hogy a multi idelátogat, lerak egy zsák pénzt, de egyébként elmegy a francba, ahol Európa nekünk hajbókol, hiszen minden téren megelőztük.
És olyan országot, ahol ő a megfellebbezhetetlen tekintély, akire hálás népe rajongva tekint.
Csak ezt nem értem, hogy honnan ez a dzsentribe oltott hüvelykmatyis világkép, hiszen otthonról nem hozhatta, - az ő családjának anno ha dzsentrivel találkozott, még a szemét is le kellett sütnie.
És őket pofozta a csendőr, nem ők pofozkodtak, - hacsak a lóvásárban egymást nem.
Az ő családja olyan közel volt a szegénységhez, hogy ha kinyújtotta a lábát a takaró alól, még belelógott.
Elfelejtette volna?
Vagy elfelejtette már azt is, hogy - saját bevallása szerint - ha nincs a szocializmus, akkor belőle legfeljebb traktoros lehetett volna?
Rendben van, - összelopta a családi vagyont, egye fene - de most már cserébe akár dolgozhatna az országért is - egy korszerű, teljesítményorientált, ám a szolidaritást sem nélkülöző Magyarországért.
Ehelyett autokrata csendőrállamon munkálkodik szorgalmasan.
Ez az ő ideája a mi jövőnkről?
A mienk kissé másnak tűnik így első összevetésben.
Nem csodákat várunk mi, nem egetverő újításokat, nem kell, hogy ezentúl a libák a tó helyett zuhany alatt fürödjenek, csak biztonságot, kiszámítható jövőt, elfogadható jövedelmet és azt várjuk, hogy a politika ne masírozzon be koszos bakancsában a magánszféránkba.
És némi társadalmi igazságosságot, mert ugyan belátjuk, hogy Csányi minden fillérért véres verítékkel megdolgozik, de néha azért azokkal sem ártana együttérezni, akiktől ő és társaik lenyúlták a kezdőtőkét.
Aki elveszti a múltját, annak jövője sincsen, márpedig – úgy tűnik – itt a múlt beleveszett az éji homályba.
Jó lenne, ha valaki – természetesen alázatos bokacsattogtatással egybekötve - emlékeztetné rá, még mielőtt a történelem figyelmezteti...


:O)))

1 megjegyzés:

- írta...

sok mindenben igazad van pupu, de azt azért megjegyzem, hogy az mszp-től is biztonságot, kiszámítható jövőt vártak az emberek és nem kapták meg, ezért is nyerhetett a fidesz...

NEM TUDTAM, HOGY ORBÁN VIKTOR SZEGÉNY CSALÁDBÓL SZÁRMAZIK...HÁT AKKOR EZÉRT KAPAR ILYEN KÉTSÉGBEESETTEN, NEM?
GONDOLOD TRAKTOROSNAK JOBB LETT VOLNA?

tegnap is írtam de nem ment át az üzenetem, talán most nagyobb szerencsével járok.