2010. október 20., szerda

A MI ÜGYÜNK...

No, ahogy ezt várni lehetett, elzavartuk a békafalókat a francba.


A BKV azonnali hatállyal felmondta a francia Alstom céggel a budapesti metrókocsik szállítására kiírt szerződést, mivel a cég szerelvényei jogerősen nem kapták meg a forgalomba helyezéshez szükséges típusengedélyt a közlekedési hatóságtól - derül ki a BKV szerdai közleményéből.
Egyszer már írtam erről, (RETRO METRO,  itt lelhető...) akkor sem voltam túl optimista, most csak az történt, amit várni lehetett.
Természetesen ez a lépés hihetetlen károkat fog okozni az országnak, milliárdoktól búcsúzhatunk el véglegesen, és milliárdokat fizethetünk vissza az Uniónak, ha 2015-ig nem helyezzük üzembe a négyes metrót.
De be kell látnunk: annak idején nem a megfelelő cég kapta a megrendelést és előtte nem kérték ki Viktor véleményét, mint ahogy Sukoró ügyében sem - egy rohatt Nokiás doboz nem sok, annyi sem pottyant be az ablakon...
Ami azt illeti, ha ma írnák ki a közbeszerzést az új kocsikra, akkor sem lenne biztos, hogy tartani tudjuk a céldátumot, de hol van még a kiírás!
Egyelőre még meg kell tudni, hogy milyen paraméterekkel kell kiírni a feltételeket, hogy nehogy véletlenül más nyerje a pályázatot, - volt itt már ilyenre példa, amikor úgy írták ki a gépkocsi-tendert, hogy csak az egyik nagy autógyártó – amely ma már nem csak fekete modellekkel jön ki a piacra - egyetlen típusa tehetett eleget a pályázati feltételeknek…
Aztán ugye egy ilyen pályázat macerás ügy, és ha esetleg az Alstom elindul a pályázaton, már akárcsak viccből is – akkor akárki is a győztes, biztosított a döntés megtámadása minden szinten, - megjegyzem, én ezt tenném a helyükben.
Az Alstom nem mondható garázscégnek, nemzetközi második a városi közlekedési gyártás piacán, 18%-os részesedése van a világ vasúti szállítási piacából. Hihetetlen árbevétellel és szinte korlátlan pénzügyi mozgástérrel rendelkezik, és nagy gyakorlata van a harmadik világ államapparátusának kezelésében.
Több mint 60 országban vannak jelen, a szakmában a csúcstechnikát képviselik, és a BKV döntésébe anyagilag nemigen fognak belerokkanni, - nekünk viszont kilóg a csupasz seggünk a gatyából.
Az sem kizárt, hogy a cég perelni fogja a BKV-t, ugyanis a szerelvények kis módosítással megfelelhettek volna a magyar szabványnak, de ezekre a korrekciókra nem adott módot a nemzeti érdekek iránt elkötelezett magyar hatóság. 
Merthogy a szerelvvények az európai szabványnak megfelelnek, de mi majd megtanítjuk őket metrót csinálni, meg, hogy hol lakik a jóisten, - ha nem hajlandók felszerelni a kocsikra a kocsirudat, a vezetőfülke ablakára nem fúrtnak két lyukat a gyeplőnek és a kocsik aljára nem szerepelnek kampót az itatóvödör felakasztására, akkor vihetik a flancos vezetőnélküli kocsiijaikat ahová akarják.
Legfeljebb majd fizetünk, de addigra, míg ez esedékes lesz úgyis annyira felvirágzunk, hogy lesz miből és különben is!
A magyar néplélek nyílt természetével nem fér össze, hogy a föld alatt bujkáljon, csak a komcsik szerveztek régen is földalatti mozgalmakat, emellett a gyaloglás sportos és jót tesz a keringési rendszernek…
Persze most akkor mindjárt ki is lehet adni a múzeumi tárgynak nyilvántartott orosz kocsik felújítását a kettes metró vonalán, potom hárommilliárdért, - majd a haver kicsit bekeni sárral, elmegy az még, hiszen Iván gyártotta ugyanabban a gyárban, amelyikben a Rakéta porszívót meg a Kalasnyikovot.
Ha valaki azt hiszi, hogy ez a szemétség őt nem érinti, akkor álljon sürgősen a tükör elé és mondja el néhányszor: l'état, c'est moi…
Persze vannak egészen nevetséges kis hajtásai Kisgömbőc telhetetlenségének, például magáncéget akartak megbízni az október 23.-i rendezvények egészségügyi biztosításával, - aztán a közfelháborodás hatására visszatáncoltak.
Minden napra jut valami csemege, a fiúk lankadatlanul akcióznak, szabadidejükben Gyurcsányra vadásznak, aki időnként kedveskedik nekik ezzel-azzal, - nagy kár, hogy a szocialisták most olyan színházra emlékeztetnek, ahol a primadonna behozza ugyan az előadásra a nézőt, de a társulat vezető színészei a tizennegyedik alabárdos és a második sírásó, - meglehetősen felemásra szoktak sikeredni az előadások.
Az Unió egyelőre tanácstalanul nézegeti a nyugdíjpénztárak ügyét, vizsgálni is fogja, de direkt állásfoglalásra ne is számítsunk, - a vélemény majd az egyre vékonyabban csurdogáló pénzpatakocskák képében fog megjelenni, de kit érdekel?
Ha elfogy a jövő nyugdíjasaitól elrabolt pénz, legfeljebb befagyasztják a nyugdíjakat és végszükségben kitépik az utcai járókelők füléből a fülbevalót.
Megy ez nekik remekül, mint libának a hátrabukfenc.
De ne bánkódjunk, ne mérgelődjünk, tanulmányozzuk mosolyogva az új magyar társadalmi modell születését, csak közben fogjuk be az orrunkat.
És hallgassuk meg a hajdani slágert: itt...


:O)))

A bejegyzés a kapcsolat.hu -n is megjelent, ITT...

15 megjegyzés:

eva írta...

basszus, ami a metrot illeti.

"tanulmányozzuk mosolyogva az új magyar társadalmi modell születését, csak közben fogjuk be az orrunkat."

valami buzlik daniaban? valaki egyszer a szolidaritasrol irt az amoban. nem te voltal, pupu, tudom ...
arrol, hogy azok a (nep)csoportok eredmenyesebbek akik szolidarisak egymassal

gondolom erre erzett ra a fidesz is.
ezt akarja mar vegre kiprobalni milyen erzes is az ilyen dologbol szarmazo elony

hogy a szolidaritast vallalo elodok nem jartak jo peldaval a "demokratikus" szolidaritast illetoen (ha egyaltalan van olyan)

mert ha szolidaris vagyok valakikkel akkor azzal egyidoben kirekesztek masokat..

a szolidaritas negativ peldajanak hagyomanyat nehez levetkozni

es hogy a nep vevo ra, az emberek latjak es tudjak a jatekot, de cinkosan es kicsit enervaltan ugy gondoljak, egye fene, jusson masnak is egy kicsit az orombol es inkabb szemet hunynak a hibak felett.

ez persze nem elegendo, de amint enekelted minden veget er egyszer...

udv

PuPu írta...

A probléma csak az, katikám, hogy olyan párt, hogy Fidesz nincs.
Van az Orbán Család, amelyik remekül leképzi Mario Puzo könyvének modelljét - kísérteties a hasonlóság.
Ez egy one man show, a gonosz Hókuszpók elhatalmasodott a környezetén és most előadja a saját kis monodrámáját, - a nézőtér meg dermedteen figyeli az előadást,egy része a művészetnek vélt szemfényvesztéstől ájultan tapsol - ma még.
Volt már ilyen a történelemben, kis és nagy országokban egyaránt, a lefutása is szinte ugyanolyan volt mindenhol, hol enyhébb, hol durvább formában.
Ehhz a produkcióhoz viszont ma már az is kell, hogy a nemzetközi kritikusok elfogadjálk a produkciót és a producer tőkeeerős legyen.
Nálunk az a helyzet, hogy a producerek is (v.ö: oligarchák) csak a saját habzsolásukra figyelnek, - nem lennék meglepve, ha együtt lengedeznének a főszereplővel...
Sokáig el lehet lenni szép lózungokkal, de egyszer minden ilyen szituációban eljön az igazság pillanata és a vég pontosan olyan erőszakos lesz, mint amilyen eőszakos a főszereplő volt...

Névtelen írta...

szia, pupu itt jártam.
Magyarországnak kellene metrókocsikat gyártania, egy olyan gyárban, ahol a gyár a munkások saját tulajdona. Hát, nem szép lenne 15 ezer tőkés melós?:)))
Mesterházy ingyen utazást ígért, tudom, hogy a témához ennek sincs semmi köze, de mivel úgy sem tehetünk semmit, és amúgy is egyetértek veled, mindegy miről fecsegek, csak jelzem, hogy olvastalak. Túl kicsik vagyunk nem, pupu?Ha orbánt elküldöm a fszba, attól mi változik, ha kétharmad úgyis követi a sunyiba...ÉSZT NEM ADHATSZ!!!
NNNA!
-SZM-

Névtelen írta...

UI. pupu, a hatvanas években sokkal szebbek voltak a nők, te nem így látod? most, hogy a hatvanas évekbe ástam bele magam, állati mekkora a különbség az akkori és a mostani nők között. a régiek igazi nők voltak, finoman öltöztek és a sminkjük is sokkal nőiesebb cicásabb volt, és volt derekuk, csípőjük...elképesztően mások voltak, és nem tudom mi lehet ennek az oka, mert azért egy nő, nem a sminktől nő. és nem is a metrótól:))) bocs, csak ez jutott eszembe. egyszer írhatnál a nőkről is, de a nőnek ne legyen kiflicsücsök a szájában... :)és a nyugdíjasokon se gazdagodjon...néha jól esik, politikamentes írást olvasni, bár minden politika ma már...-SZM-

Névtelen írta...

UI. PUPU MIÉRT VAN AZ, HOGY A LEGTÖBB FÉRFI FELESÉGE FEKETE VAGY BARNA HAJÚ DE A SZERETŐJE SZŐKE? -SZM-

Névtelen írta...

UI. PUPU A LEGMÓKÁSABB FÉLREOLVASÁSOM MA: BALESETET SZENVEDETT EGY REPÜLŐJEGY! :)))
LÁTOD ERRŐL IS GYURCSÁNY TEHET!!! :)))

Névtelen írta...

Hajciohe-nek üzenem, hogy ABKURDISZTÁN jobb lenne, de lehet, hogy éhes disznó makkal álmodik:))) ugyanakkor az "elkúrtukról" ma már mindenkinek a fidesz jut eszébe, még viktornak is, csak nem vallja be:))) -SZM-

OKÉ PUPU MÁRA +KÍMÉLLEK MAGAMTÓL!:)))

eva írta...

pupu, ez nagyon altalanos dolog hogy emberek rajnoganak vezereikert (berlusconi, sarkozy, akar obama vagy itt van a skot nemzeti par vezere , olyan vastapsot kapott legeutobbi beszeden hogy meg:
http://www.youtube.com/watch?v=5AGjcBSNcEs

nem tudom mennyire hiszem az orbanrol valo pletykakat , nagy a melygyulolet es tul sok az okoskodas es a poenkodo, bujtogato firkasz, oket epp ugy nem lehet komolyan venni, mint azokat akik ugy tesznek,hogy tobbet tudnak a kozgazdasagrol mint a kozgazdaszok

persze velemenye mindenkinek lehet

fb nak koszonhetoen olvasni tudtam hogy elvezekedtek es poenkodtam a libsik pl a blikk cikk kapcsan felremegyarazva azt hogy orban kiontette a fejet a vakoknak hogy tapenoljak:
ugy tunik a beirasokon hogy ok a politikai korrektseg fogalmat csak nagy limitaltan birjak, persze ez meg nem is csak politikai korrektseg, ez emberi korrektseg.

Edi Marta igy probalta oltogatni a tuzet, mert voltak olyanok akik tenyleg elhittek. Ezt a levelt Magyar Fruzsinanak irta eppen, de voltak tobben is:

"Úgy látszik ma Orbán Viktorral fogok csak foglalkozni. Már egy másik blokkban megírtam, Fruzsina, ez nem volt politika, én is ott voltam, mi egy kiállítás részesei voltunk, Tamásról ugyanúgy készült maszk, mint Orbán Viktorról és Gálvölgyir...ől, és Eszenyiről, Rudolf Péterről és mindazokról, akiket a vakok szerettek volna 'látni'! Hogy Érdi Tamáson és Koós Jánoson kívül a miniszterelnökre is kiváncsiak a vakok, ebből nem kéne humorforrást csinálni, mert ez a vakokat sérti leginkább. (Már 45 hozzászólás van egy másik megjegyzésben, csak neked is meg akartam írni a véleményemet.)Ez a Blikk stílusa, hogy csak a lényeg maradt ki a cikkből, a szenzáció fontos mindenekelőtt, nem a Fehér Bot Napja, nem az esemény, nem az, hogy a vakokat ünnepelték, hogy Tamás milyen szépen játszott, hanem hogy a miniszterelnök meg a köztársasági elnökök meg vannak örökítve. Jaj de útálatos egy országban élek!"

de ugye azt mondjak a politikai eletben el kell birni a gyilkos karikaturat es kritikat..
biztos igy van, de azt is latom egyre vilagosabban hogy egyik oldal sem vetlen,
az is nyilvanvalo hogy mindenki a sajat stabjat viszi aztan,
hogy orban mennyire despota valojaban, nem tudom, ezt majd a tortenelem soran valoban kiderul, kapott egy lehetoseget, bar mindenhol aknakon jarkal, es igy gondolom nem olyan konnyu.. meg minenki mas olyan okos, csak eppen akkor amikor nekik volt meg az eselyuk akkor nem tudtak a helyese lepeseket

Névtelen írta...

szia pupu. mivel orbán sem tartotta be az ígéreteit, így nekem sem kötelező betartani, hogy ma nem írok többet.
ti a katival valami 5o évvel ezelőtt elkezdett vitát folytattok itt?, nem igen értelek benneteket, de lehet, hogy túl hangos a metró...
na, jól van én sem érthetek +mindent. szia. -SZM-

Névtelen írta...

UI. ÉS A MARIAH CAREY IS DÖG UNALOM... -SZM-

PuPu írta...

MARIAH CAREY lecserélve, - sajnos a kedvencemet a több mint testőrből az I'll always love you -t nem tudom itt bemutatni, mert a Sony letiltotta, hogy a franc a rohatt népnyúzó multijába!
Ma este azért a kedvencem hallgathatod, de a lgjobb felvétel a letiltott, amelyiken egy székenülve énekel és valószínűleg lenyelt egy oxigénpalackot, mert levegővétel nélül olyat énekel, hogy feláll az ember hátán a szőr! (képletesen, mert a teve hátán nem szőr, hanem pup van, ugye...
kati friss a csapatban, ő a lelkem jobbik felének szerepét igyexik betölteni, de sajnos án már csak ilyen balfék vagyok...
Legyen jókedved Magdám!
:O)))))

PuPu írta...

katikám, aki beáll a mező közepére és elkezd mindenfelé mint a bolond aknákat hajigálni, az előbb-utóbb éhendöglik egy aknamező közepén...
Orbán egy beteg ember és az állapota csak rosszabbodni fog.
:O)))

Névtelen írta...

pupu whitney houston kiváló választás volt, ez a nő maga az érzékiség és a világ egyik legjobb bióhangszere, nagyon szeretem hallgatni őt és látni is jó, bár vörös apró gyűrűs hajjal nekem jobban tetszett. nagyon sajnálom, hogy ez a csoda, csak egy olyan fos férfit tudott kikapni a tömegből, aki tönkre vágta, mert összement a farka a nő tehetsége mellett!!!!nagyon-nagyon jó a whitney!!!!!!

no, majd jövök zenét hallgatni máskor is. jókedvem van pupu, neked is legyen jókedved:) na, léptem. szia. -SZM-

- írta...

PUPU A MELIKE ÍRTA A KAPCSOLATON HOGY NINCS JÓKEDVE. CSAK NEM KEVERED ÖSSZE AZ OLVASÓIDAT? NEKEM ÍRTAD, HOGY LEGYEK JÓL, AMIKOR A MELIKE NINCS JÓL! ÉN NEM A MELIKE VAGYOK!!! :((

eva írta...

persze pupukam a temerdek "gyartott," mestersegesen eloallitott hulyesegre, ami mindenhol eldugitotta a magyar internetes forumokat es elkezdte az angol nyelvut is, es ami csak gyulolkodest recirkulalja
azokra csak nem kovetkezetes akademiai vitakat varsz.. tisztara olyan erzese van az embernek mint a kommunizmusban amikor lefigyeltek, lehallgattak es torvenytelenul hasznaltak masok identitasat... igazan nem vagyok elragadtatva meg kell modanom