2012. szeptember 24., hétfő

A DISZNÓ



Megint előtérbe került a Gripen-ügy.
Az osztrák Profil című lap szerint öt magyar személyt kellett megvesztegetni ahhoz, hogy a svéd repülőgépgyártók számára kedvező döntés szülessen vadászrepülőgép-beszerzési ügyben Magyarországon.
Nem egyedüliként vesztegették meg hazánkfiait, ugyanebben az ügyben az osztrákok, a csehek is szerepelnek.
A ránk eső rész 180 millió schilling volt, ez mai árakon tizenhárom millió eurót jelent, ami kenőpénznek nem kevés, forintra átszámítva hárommilliárd hétszázmilliót tesz ki.
Ennyiért már lehet korpás az ember haja.
Gondos előkészítés előzte meg az ügyet, az ügyletet szervező Alfons Mensdorff-Pouilly, magyar származású felmenőkkel is rendelkező osztrák gróf három évig tárgyalt magyar partnerével, akit nemes egyszerűséggel csak „Disznó” fedőnéven emlegetnek a vonatkozó jegyzőkönyvek.
Ennek ismeretében válik érthetővé, hogy miért is volt szükség a típusváltásra Magyarországon.
A rendszerváltás során a volt Szovjetunióval történő elszámolás során az oroszok adósságuk egy részét vadászrepülőgépekkel törlesztették, az akkoriban a legjobb és legkorszerűbb gépek közé tartozó MÍG-29-es gépekkel, melyek aztán a gyakorlatban igen jól be is váltak.
Annak ellenére, hogy a gépek nem öregedtek el, az oroszok felajánlották modernizálásukat és szükséges felújításukat, üzemeltetésükhöz és szükséges javításukhoz rendelkezésre állt a megfelelő műszaki háttér és szaktudás, a Fidesz mégis múlhatatlanul szükségesnek tartotta a típusváltást, jóllehet a géppel világbajnokságok sorát hozták el a magyar repülők Londonból.
Hogy a gép jó, azt az is bizonyította, hogy a német légierő is hadrendbe állította az NDK-tól örökölt gépeket, ma is rendszerben tartja őket jó néhány ország, Lengyelországtól Indiáig.
Mégis le kellett cserélni a típust, ennek oka a fentiek fényében könnyen kikövetkeztethető.
A döntés után jött a pávatánc, létrehoztak egy bizottságot, melynek meg kellett vizsgálni a rendelkezésre álló lehetőségeket, és ennek tükrében a honvédelmi miniszternek javaslatot kellett tenni a rendszeresíteni kívánt típusra.
Ugráltak a téma környékén elegen, mert beszállt a BAE -SAAB konszern mellett a Lockheed-Martin is, befolyásos támogatókat vélve maguk mellett, nem tudván arról, hogy döglött lovat vernek, hiszen a döntést már lepacsizták.
Ez azért okozott némi zavart, mert az amerikaiak – az amerikai adminisztráció is - esélyesnek látta az F-16-os típust, és a csalódás később nem tett túl jót Orbán amerikai reputációjának.
Merthogy a bizottság az F-16-os gépek beszerzésére tett javaslatot és ezt terjesztette a kisgazda Nagy János a kabinet elé, majd mindenki legnagyobb megrökönyödésére a nemzetbiztonsági kabinet 2001. szeptember 10-i ülésén Orbán Viktor különösebb lacafacázás nélkül bejelentette: a brit-svéd ajánlat nyert.
Így hát jött a Gripen, mint ahogy a libák tavasszal, és nagy valószínűséggel jött a kenőpénz is, igaz, nem Nokiás dobozban, mert ennyi pénz csak 300 Nokiás dobozban férne el, és az azért kissé feltűnő lett volna.
Megvannak ennek a pénzátadásnak a megfelelő útjai, egy megfelelő sziget a karibi-térségben, Tonga mondjuk, egy bank, némi baksis királytól királynak, egy csillogó kitüntetés és már lehet is utalgatni ide-oda, apránként.
Merthogy a megvesztegetés alanya ekkora összegek esetén azért nem valamelyik minisztériumi alsegédfogalmazó, akik a pénzt adják, azt pontosan tudják, hogy megvesztegetni csak valóságos döntéshozót érdemes.
Márpedig a Fidesz struktúrájában ilyen csak egy van, aki kitalálja a nevét, kap tőlem egy vanesze jelvényt, a kardokkal és a flekktífusszal.
Természetesen jó diktátor tudja, hogy vissza kell csurgatni azoknak is valamennyit, akik a formális döntést hozzák, jelen esetben a nemzetbiztonsági kabinet tagjainak, esetleg az ellenzéknek is, hogy ne támadják túl vadul a döntést, mindenesetre a döntéshozók között ott találjuk Matolcsyt is, ha már a döntés unortodox volt, ott is a helye, - ő indokolta egyébként a remek gazdasági kondíciókkal a beszerzést.
Azóta nyögjük a gépek árát, holott a MIG-eket az ár töredékéért fel lehetett volna újítani – arra célra, melyre nekünk – és a NATO-nak – ezek a gépek kellenek, tökéletesen megfeleltek volna még vagy 2025-ig.
Most már csak az a kérdés, hogy ki az a másik Disznó.
Talán egyszer kiderül majd…

A légierő „modernizálása”:
 
1993. június 23. - Moszkvában aláírják azt a szerződést, amely szerint a volt Szovjetunió
magyar adósságainak fejében Oroszország 800 millió dollár értékben haditechnikai
eszközöket, köztük MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépeket ad Magyarországnak. Az orosz fél
szóban vállalja az alkatrész-utánpótlást. A 28 gép 1993 végéig megérkezik.
1995. szeptember 13. - Horn Gyula miniszterelnök Budapesten elvi együttműködési
programot ír alá a svéd Investor ipari-pénzügyi csoport elnökével és a Gripen repülőgépet
gyártó Saab AB elnök-vezérigazgatójával. A magyar kormány vállalja, hogy a haderőreform
követelményeitől, s az ország gazdasági lehetőségeitől függően 1996-ig dönt a svéd
vadászrepülőgépek megvásárlásáról.
1995. október 30. - Budapesten tárgyalnak az amerikai légierő és az F-16-os vadászgépet
előállító gyár szakértői.
1996. március 28. - A kormány megállapítja, hogy a svéd JAS 39 Gripen típusú
repülőgép megfelel a Magyar Honvédség követelményeinek, és alkalmas lehet a magyar
légierő igényeinek kielégítésére.
1996. április 16. - A francia Dassault Aviation cég Budapesten Mirage 2000-5 típusú
vadászrepülőgépeket kínál megvételre.
1996. május 30. - A kormány döntése szerint a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások
megkezdéséig, elhalasztják a légvédelem korszerűsítését, külföldi harci repülőgépek
vásárlását. 1996. szeptember 19. - Az F-16-os vadászgépeket gyártó Lockheed-Martin amerikai cég
küldöttsége Budapesten tárgyal.
1997. április 7. - Keleti György honvédelmi miniszter Budapesten bejelenti: az év vége
előtt nem várható a honvédségi vadászgéptender kiírása.
1997. november 12. - A svéd Saab-csoport Budapesten bejelenti, hogy eddig 105 millió
amerikai dollárt ruházott be, illetve növelte a magyar kivitelt abban a reményben, hogy a
magyar hadsereg Gripen vadászgépeket vásárol majd.
1998. augusztus 22. - Orbán Viktor miniszterelnök a kecskeméti repülőnapon bejelenti: a
gazdaság teljesítőképessége nem teszi lehetővé új nyugati vadászgépek vásárlását.
1999. április 21. - Stuttgartban együttműködési jegyzőkönyvet ír alá Chikán Attila
gazdasági miniszter és Klaus Mangold, a DaimlerChrysler AG igazgatósági tagja. Az
óriásvállalat elsősorban a magyar hadsereg korszerűsítésében kíván részt venni a MiG-29-es
repülőgépek felújításával.
2000. július 3. - A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a német Daimler-Chrysler
Aerospace (DASA) cég szándéknyilatkozatot ír alá a magyar haderő kötelékében lévő 27
MiG-29-es vadászrepülőgép közül 14 darab korszerűsítéséről, amit a DASA az orosz MiGgyárral végezne.
2000. augusztus - Szabó János honvédelmi miniszter ajánlatot kér az F-16-os és F/A-18-
as használt amerikai vadászbombázó gépekre az amerikai kormánytól.
2000. december 1. - A svéd Saab és a brit  BAe Systems 24 Gripen eladására tesz
ajánlatot, pénzügyi és ipari együttműködési javaslattal kiegészítve.
2001. február 8. - Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzéséről dönt a
nemzetbiztonsági kabinet. A MiG-29-esek helyét a felújított F-16-osok 2004 közepétől,
végétől veszik át.
2001. február 13. - A HM-hez 24 darab Gripen típusú vadászrepülőgép kölcsönadásáról
szóló svéd ajánlat érkezik.
2001. június 22. - Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége sajtóközleményben
tudatja, hogy a magyar kormány 2001. április 25-én levélben kért tájékoztatást és árajánlatot
24 db F-16-os repülőgép ötéves bérletére és szervizelésére. Az ajánlat első része július 9-én
érkezik meg a HM-be.
2001. július 30. - A török kormány 24 F-16 típusú vadászrepülőgép bérlésére tesz
ajánlatot.
2001. augusztus 21. - Belgium F-16-os vadászrepülőgépeket ajánl a HM-nak - ez a
negyedik ajánlat, amely a honvédelmi tárcához érkezik.
2001. szeptember 4. - A HM befejezi a használt vadászrepülőgépek bérleti ajánlatainak
elemzését.
2001. szeptember 10. - A nemzetbiztonsági kabinet a svéd kormány vadászrepülőgépekre
vonatkozó ajánlatát találja a legkedvezőbbnek.

Forrás: NOL
A gépbeszerzés forrása: a te zsebed.

:O)))

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pupu honnan a jó égből veszel 6 millió vanesze jelvényt?Oszi.

Névtelen írta...

2001. szeptember 10-i ülésén Orbán Viktor különösebb lacafacázás nélkül bejelentette: a brit-svéd ajánlat nyert.

Na, oszt másnap New Yorkban.....
Tud ez a Viktor.

éva írta...

A Nol felsorolása kissé hiányos az utolsó pontnál. Ben Orbán és 5 fő, valamint a maguk részére hiányzik, azaz a mondat helyesen:
Az 5 fős nemzetbiztonsági kabinetBEN ORBÁN a svéd kormány vadászrepülőgépekre vonatkozó ajánlatát találja a legkedvezőbbnek A MAGUK RÉSZÉRE.
(A jelenlevő államtitkárocskák csak kibicek, akik nézhettek, mint Rozi a moziban)
Azt meg az elbaltázott azeri ügy óta tudjuk, hogy Orbán a saját "összkormányzati" döntését maga szokta kihirdetni.

Varga Éva írta...

Tegnap este Olgánál Vadai Ágnes - kvázi - összefoglalta, amit jelenleg tudni lehet, és először érzékeltette, majd Olga egy kérdésére meg is erősítette, hogy a rendelkezésre álló papírok alapján nagy valószínűséggel lehet tudni - ő pl. így van ezzel, bár ő ismer olyan részleteket is, amiket a nagyközönség nem, mert titkosították -, hogy ki az az öt ember, aki a súlyos milliókat elrakta.
Igen jó lenne, ha valaki ezen a nyomon rajta maradna, mert az ötből egy ezer százalékra biztos: a felcsúti lókupec.
Azt nem mondom, hogy pont ebbe bukna bele - bár civilizált államokban ez így szokás, de hát mi már régen nem vagyunk civilizált állam -, de a hülye ellenzéknek napi szinten kéne ezt sulykolni és emlegetni, gyakorlatilag rásütni - ahogyan ők tették ezt ártatlanokkal. Ez legalább nem is lenne alaptalan.
Még egyszer: napi szinten! Amíg valami nem történik

Névtelen írta...

Akik a döntésen részt vettek: Orbán V., Matolcsy Gy., Varga M.,Pintér S.,Polt P.
..."Annak idején Selmeczi "szenátornő”nagyon lobbizott az F-16 vadászgépek ügyében. A légierő is ezeket a gépeket akarta, mivel több, mint 4000db. van már használatban a világban, és bizonyítottak.
A "rossz nyelvek” szerint egy nemzetbiztonsági kabineti döntés előtt Orbán külön megbeszélést tartott Pintér S. belügy, Matolcsy Gy. gazdaságügyi és Varga M. pénzügyminiszterekkel. Jegyzökönyv szokás szerint nem készült. Ezek után elfogadták a Gripen vadászgépek beszerzését. Itt viszont a jegyzőkönyvet titkosították. A titokgazda állítólag, mily véletlenek vannak, Polt Péter volt. A Gripen beszerzéskor felmerült egy Alfons Mansdorff nevű osztrák gróf neve is mint közvetítő, aki a SAAB cég nevében járt el. A legfőbb ügyészség nem indított vizsgálatot.
Medgyessy-kormány meg rátett egy lapáttal, hogy a Gripeneket alkalmassá kell tenni szövetségesi bevetésekre is. Ez többek között azt is jelenti, hogy légi utántöltésre alkalmasak legyenek. Hogy miért? Nos: A szakértők véleményét NEM meghallgatva, de a “megfelelő egyéb ösztönzők” hatására egy elavult Gripent rendelt meg Orbán. Most, hogy lejárt a titkosítási idő, lehet, hogy Polt Péter a meghosszabbitó? Még tíz évig, 2021. december 31-ig titkos az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetülésének az a jegyzőkönyve, amely a Gripen beszerzésről szól!"...
http://raptor-blog.nolblog.hu/archives/2011/09/14/Orban_Polt_Schiffer_vs_Gyurcsany_avagy_ha_vaj_van_a_fejeden/
Egy éve írtam!! Lehet számolni, h ki az az öt ember! :-))