2013. május 9., csütörtök

ELSUMÁKOLT TÖRTÉNELEM


Úgy mentünk el a Győzelem Napja mellett, mintha soha nem lett volna II. Világháború.
Mindegy volt, hogy május nyolcadika, vagy kilencedike volt, a viselkedési kód egységesen az elhallgatás volt.
Jóllehet azt mondják, hogy a történelem az élet tanítómestere, de erre a tanítómesterre most senki nem tartott igényt, valószínűleg azért nem, mert mi csak áttételesen voltunk a győztesek között.
Hivatalosan az utolsó percig, sőt, még néhány másodperccel utána is csatlósai voltunk annak az országnak, melynek háborús vereségét több kontinens ünnepli ma is.
Pedig ha országnak lenne tanulnivalója ebből a történetből, akkor az a mi országunk lenne, de mi csak az olyan történelmet szeretjük mely hősökről és bátor hazafiakról szól, az a történelem, mely minket a vesztesek oldalán talál, az számunkra nem történelem, sőt, az ország lakosságának egy része számára nettó hazaárulás.
Ha megkérdezzük bármely iskolást, hogy kik voltak a labancok, élből rávágja jobb esetben, hogy osztrákok, de nem vagyok biztos benne, hogy nem lenne olyan válasz, mely más földrészek őslakosainak vélné őket.
Ha azt mondanánk, hogy bizony-bizony, a labancok is magyarok, vagy magyarok is voltak, és Rákóczi számára a magyar függetlenség leginkább csak saját dinasztikus céljai miatt volt fontos, hát bizonyára a kiátkozás sorsára jutna az illető.
Mint ahogy azt sem szokták túlzottan szeretni, ha Kossuth Lajost egy tehetségtelen XIX. századi populistának aposztrofálom, aki hibát hibára halmozott és a végén megpróbálta elvitetni a vereségért a balhét a honvédség egyetlen valóban tehetséges tábornokával, Görgeyvel.
Persze egy vesztett háborút senki sem szeret ünnepelni, de létezik olyan történelmi helyzet, melyben egy vesztett háború de facto nyereség az ország számára - ilyen a most elfeledett, elhallgatott ünnep  is.
Győzelem ez mindenkinek, aki számára a nácizmus emberellenes eszmének számít, győzelem ez azoknak, akiknek életét mentette meg háborús ellenségeink győztes háborúja.
És győzelem ez nálunk minden szegény családnak is, mert ez az esemény nyitott utat azok felé a társadalmi változások felé, melyek módot adtak azoknak is tehetségük kibontakoztatására, akiknek erről a háború vége előtt álmodni is nevetséges lett volna.
Természetesen, ahol győztesek vannak, ott veszteseknek is kell lenni.
És a vesztesek rettenetesen meg kellett fizessék bűneik árát.
Nem volt közülük mindegyik náci vadállat, volt, aki csak csendben kollaborált velük és azzal nyugtatgatta lelkiismeretét, hogy egymagában nem tehet semmit.
Csak nagyon kevés Bajcsy-Zsilinszky ragadott fegyvert önmaga és hazája védelmében.
De a számlát azért meg kellett fizetni, mindenkinek, aki részt vett a dínom-dánomban, Újvidéktől- Ukrajnáig.
A győzelem egyúttal a háború végét is jelentette, a fegyveres harcok befejezését, és a felnövekvő korosztályok anyáinak hálás könnyeit, mert a gyereknek nem kellett bevonulnia a háborúba, ahol oly könnyen osztják a halált.
A legyőzött ellenség, melynek mi kilógó fenekű szövetségesei voltunk, nem volt könnyű préda.
Sem katonailag, de ideológiailag sem.
Katonailag a német hadsereg erős volt, a náci ideológia pedig az emberek jellemtelenségére, az irigységre, a rasszizmusra és a sovinizmusra épült.
Az alapzat szilárd volt, minél szegényebb volt valaki, annál könnyebben lehetett megvezetni, és szembefordítani másokkal.
Ha pedig még megadták neki a társadalom vezető csoportjához tartozás tudatát és öntudatát, akkor már rajta is volt a kötőfék, lehetett vezetni a vágóhídra is bátran.
Persze ma már nehéz beadagolni a népnek, hogy a háború, melynek részesei voltunk, valami igazságos és magasztos célért indult, az ilyen állításokat néhányszázezer magyar és magyar zsidó halála hitelteleníti.
Mint ahogy a magyar hősiesség mítoszát is hiteltelenítik a magyar honvédek ukrajnai megszálló tevékenységéről előkerült iratok, dokumentumok.
Mégis, továbbra sem kívánatos önkritikusan szembenézni a múltunkkal, viszont ugyanazon ordas eszmék szolgálatában ugyanazokat a hibákat és bűnöket követik el a világháborús ideológia mai örökösei.
Ez ellen kellene fellépni, de ez sem egyszerű egy olyan országban, melyben a viruló antiszemitizmus elleni megfelelő fellépésként könyveli el a MAZSIHISZ elnöke a miniszterelnök ígéretét, mely szerint soha nem fog politikai szövetségre lépni a Jobbikkal.
Feldmájer Péter valószínűleg elfeledkezik egy-két dologról.
Mondjuk, Torgyán Mariska néni tyúkhúsleveséről, melyet egy hasonló ígéret nyomán megnyert választás után fogyasztottak el egészséggel.
De a Mazsihisz elnöke átmenetileg megfeledkezik még egy történelmi tényről, arról, hogy a budapesti Zsidó Tanács szerepe a mai napig heves viták tárgya, jóllehet, remek cikket is írt erről nem is oly régen, 2010-ben,
De tanulhatnának a mai neonácik, újnyilasok is az Oktogon lámpavasain lógó elődeik sorsából, Orbán pedig a Horthy féle pávatánc végeredményéből.
De nem tanul senki, inkább majd’ mindenki sumákol, úgy csinál, mintha nem velünk történtek volna ezek a dolgok.
És tanulhatna mindenki, aki már elfelejtette, hogy ez az ország, és benne ő és családja honnan jött, mert csak így tudja hitelesen eldönteni, hogy merre kellene tartania.
Erre emlékeztetni – ez lenne a demokratikus oldal politikusainak feladata.
Nagy kár, hogy többségükben ők is feledékenyek…

:O)))

9 megjegyzés:

Nagy Dénes Lajos írta...

Bizony, nehéz elfogadni és átértékelni. Pedig anélkül nem megy. Ha nem tesszük meg, még nagyon hosszú ideig Európa hátsó udvara maradunk.

Ha megfordulunk Nyugat-Szlovákia labanc kastélyaiban, azonnal megérezzük, hogy a labanc világ nemcsak hogy magyar kultúra volt, de a 17. század végén és a 18. század elején az képviselte a valódi társadalmi haladást, míg a kurucok tulajdonképpen a 150 éves török posványt kívánták vissza - az egyetlen időszakot a magyar történelemben, amelyben soha nem szabadságharcoltunk, mert nagyon is jól megvoltunk a korrupt, átláthatatlan, kijárásra épülő félázsiai rendszerrel.

És azt is nehéz elfogadni, hogy Kossuth populista hordószónok volt, Görgey pedig nem áruló, hanem felelősen gondolkodó, tehetséges és szakszerű katona és államférfi.

Mint ahogy ahhoz is idő kell, hogy az őszödi beszéd valódi, pozitív értelme általánosan elfogadottá váljék, és belássuk, a kuruckodó populista politika újra csak katasztrófába viszi az országot.

A "labanc" a magyar közbeszédben háromszáz év után is szitokszó. Görgey nevét 150 év után is óvatosan ejtjük ki, míg Kossuthot feltétel nélkül istenítjük.

Gyurcsányról már szó se essék - ő itt még évtizedeken át maga lesz a patás ördög.

Pedig mennyivel egyszerűbb lenne nevén nevezni a dolgokat. És akkor büszkék lehetnénk a labanc magyarokra is. Meg Görgey Artúrra, Károlyi Mihályra és Gyurcsány Ferencre. És 1945-tel kapcsolatban sem kellene óvatosan "megszabadulásról" beszélni, mert az bizony felszabadulás volt. Még akkor is, ha a felszabadulást Magyarországra történetesen egy diktatúra, a Szovjetunió Vörös Hadserege hozta el. Nekem ne mondja senki, hogy az nem felszabadulás volt. Nekem az életemet mentették meg.

Avi írta...

Éppen tegnap említettem meg, hogy árva szó sincs a tegnapi napról. Azért egy dologban kiigazítanálak. Orbánt nem Horthyhoz hasonlítanám mert a végjátékot szépen csendesen nyugalomban élte végig messze attól az országtól ahol az "áldásos" tevékenysége miatt elvesztett életek százezreit siratták a túlélők. Inkább Szálasihoz hasonlítanám mert ha tehetné Magyarországon ismét a Dunán úsznának le a neki nem behódolók ezrei, tizezrei.

Névtelen írta...

Nagyon sok dolgot lehetne erről a bonyolult helyzetről írni.

1.) A történelem már csak olyan, hogy időről időre szereti átírni magát más-más szempontokkal, hogy ezzel is a jelenlétét biztosítsa. A modern kultúrák pedig inkább kiszorítják a kellemetlen ügyeket. Ebből nagyon súlyos társadalmi/családi-egyéni élettörténeti sebek keletkeztek és keletkeznek.
2.) Társadalmunkban nincs évtizedek óta önfegyelemmel működő elitünk, akik a valódi értékrendet és a valódi kultúrát ténylegesen táplálják.
Így az önismeret, az önreflexió, a felelősség csak imitt-amott szigetekben felvillanó jelenség, de folyamatában és meghatározóan nincs jelen.
3.) Mivel amúgy is dominánsan jellemző magyar sajátosság az irigység, nálunk fokozott figyelem fordul a különféle meggazdagodások felé. Például a magyar meggazdagodások történelmi történetei szemléletesen leképezik a magyar közerkölcsöt. Az pedig éppen olyan sumák, mint a történelem...
Nagy tisztelet a kivételes kivételeknek.

Szóval nem csak a történelem van elsumákolva.

özv. Kussné

Zsófi írta...

Azért, itt-ott még gyúlik némi fény! Tegnap Pécsett, a szovjet síremléknél igenis volt ökumenikus megemlékezés a Győzelem Napja 68. évfordulóján.
Gúny nélkül mondom, hogy példás módon, a fideszes polgármestertől és az orosz katonai attasétól Fidesztől a Munkáspárt 2006-ig rengeteg szervezet, párt hajtott fejet az elesett szovjet katonák, a Vörös hadsereg mártírjai előtt, és méltatta a Európa felszabadulását.
Becs szóra, jó érzés volt jelen lenni. Valahogy így kéne!

Névtelen írta...

Az Eichmann-per főügyésze Gideon Hausner írt egy könyvet Ítélet Jeruzsálemben címmel.
A leírtak eltérnek a Mazsihisz elnökének megállapításaitól. Én azt fogadom el.
Ha még nem olvastad, kedves Pupu, tedd meg, hogy legalább átnézed. Nemcsak érdekes, de olvasmányos is.
Sok mindenre választ ad, ami kérdés a múltból felmerül(het).
-Gy-

Geza írta...

Kedves Zsofi, ketsegkivul nekem mas reakciom lett volna a Munkaspart 2006 es a fidesz kozos megemlekezeset latvan (hogy mennyire mas, az most jobb, ha nem reszletezem). Nem allitom, hogy nincs kozottuk (relative) normalisan gondolkodo ember, de az a teny, hogy nehanyuk megertest es empatiat szinlel, meg nem szabad, hogy barkit is megtevesszen.

Zsófi írta...

Kedves Géza!
Én sem az őszinteségükben hittem. De a megbékélés, a normális légkör mégiscsak ilyesféle rendezvényekkel állítható helyre.
Ráadásul az, hogy a Győzelem Napját egységesen, pozitívan ünnepnek minősítették, mindenképpen előrelépés.
Nem írtam volna ökumenikus összeborulásról mint pozitívumról, ha ugyanez a társaság mondjuk Horthy Miklós születésnapját, vagy a II. világháborúba való dicsőséges belépésünket ünnepelte volna!

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Anyám kicsi koromtól azt tanította, hogy bármit teszek, azért vállaljam a felelősséget (így mondta, tartsam a hátam)
Nem emlékszem,hogy az elmúlt 22 évben - Gyurcsányt leszámítva, magyar politikus vállalta volna, hogy elszámította magát, vagy valamit rosszul ítélt meg. Igen, lehet azt mondani, hogy ezt diktálja az uralkodó kommunikáció. "ezek" a saját pár héttel ezelőtt mondott kijelentéseiket sem vállalják, nem hogy a tetteiket. Pedig mennyire emberibb lenne, ha vállalnák!
Ma olyan szomorú időszakról írták, hogy kedvenc motívumod - a liba is kimaradt.
Remélem legközelebb jobb kedved lesz, üdvözlettel: hűséges olvasód, morzsi.

Gyula Molnár írta...

Legalábbis érdekesnek találtam ezt a cikket.
Legalábbis az első felét. Szeretném az írójának felhívni a figyelmét arra, hogy egy történelem-ferdítést nem tesz semmissé egy másik.
Tessék alaposabban utána olvasni Rákóczi élettörténetének legalább a bécsi szökése utáni sziléziai tivornyázásoktól a franciák által finanszírozott polgárháborújáig.
Tessék alaposabban utána olvasni Kossuth hegyközi előéletének- ahol sikkasztással vádolták-, a 48-as forradalom sikeres befejezésének - amihez semmi köze nem volt, és a szabadságharc utóéletének. Benne a dunamenti népek szövetségének gondolatától, a Haynau alatt elkezdődött gazdasági felemelkedésig.
Az nem volt egészen világos, hogy győzelem napjától hogyan sikerült a zsidózásig eljutni, de ha már sikerült, megjegyzem:
A szocializmus eszmerendszerének – Kelet-Európában – két fő irányzata volt/van. A nemzetközi szocializmus (internacionalizmus), valamint a nemzeti szocializmus. Egyiket sem nevezném kevésbé károsnak. Mindkettőnek a legsúlyosabb bűne az intellektuelek kiirtása, megnyomorítása. Mindegy, hogy író, orvos, gyáros, bankár, módos gazda, mérnök, történész, pap, vagy éppen más kultúra, vallás hordozója.
Ugyanakkor a holokauszt kapcsán fontosnak tartanám néhány eseménynek a felderítését. Nehezen nevezhető kollaborálónak a náci ideológiával az a nép, amelyik huszonöt évvel korábban végignézte pl. szlovákok deportálását Magyarországról Csehszlovákiába, és magyarokét onnan ide. Ahogyan nehezen lenne kollaboránsnak nevezni azt a rabbit, aki összeírta közösségének tagjait, majd átadta az „illetékeseknek”, vagy azokat, akik ellenállás nélkül vonultak a gettókba, és felszálltak a vagonokba. Mert hát a háború után 70 évvel mindenki úgy mesél a történtekről, mintha mindenki tudta volna, hogy mi fog történni a deportáltakkal. De valamiért az érintettek éppen nem.
Jártam 40 éve Birkenauban - gyerekként. Akkor két és fél millió áldozatról beszéltek, köztük 600 000 magyarról. Pár éve újra ellátogattam, immár a gyerekeimmel. A mostani számok valahogy lényegesen kisebbek. Sok mindent lehet mondani a németekről, de hogy nem pedánsak, hevenyészve adminisztrálnának, hát azt nem! És ezt még a fennmaradt fotók is igazolják. (Viszont Babij Jar: 33 771 fő.) Aki nem látta a tábor külső és belső szerkezetét, felépítését, az nem értheti a módszertanát. Az csak azt tudja kérdezni, hogy hogyan történhetett? Pedig éppen ez a lényeg: a kidolgozott rendszer! Lehet persze kárhoztatni a söpredéket, amelyik neonáci, amelyik fröcsköl. Ilyenek mindig is voltak, mindig is lesznek minden közösségben, legyen szó akár Magyarországról, Izraelről, Németországról, vagy az USA-ról. Lehet ellenük fellépni, és ennek a legbiztosabb módja talán a leereszkedés a szintjükre, a visszamocskolódás.

Aztán van még itt ez a primitív gonosz bagázs, akiket egy őrült vezényelt végig Európán. Nem tudok olyan tudományos-gazdasági vertikumról, amelyikben a harmincas években bárki felül múlta volna ezt a Németországot. Még azután sem, hogy zsidók tízezrei menekültek el a tudomány és kultúra legkülönbözőbb és legfontosabb szegmenseiből. De ennek ellenére elfogadom: alantasabb volt, vagy ha úgy tetszik alacsonyabb rendű.  Ám még így is maradnak kérdéseim. Például, hogy mit szöszölt a világ hat éven át, minden erejét megfeszítve, minden tartalékát mozgósítva, hogy eltakarítsa ezt a kis szemetet?
Tessék alaposabban utána olvasni:
Darwin: Az ember származása és a nemi kiválasztás. (Különös figyelemmel az összefoglaló részre. Hogy ez miért nem jelenik meg manapság?)
John Maynard Keynes: A béke gazdasági következményei (Hát ez se egy gyakran előforduló kötet.)
E két publikálásra sem érdemes könyv például sokat elárul egy gyűlöletet termelő világról.