2013. július 2., kedd

NEM LESZÜNK GYARMAT!

Elkésett molinó...
Nem kell megvédeni a magyarokat saját maguktól - jelentette ki Egyeske az Európai Parlament ülése után, ahol a magyarországi demokrácia siralmas állapotáról szóló Tavares – jelentést vitatta meg a testület.
Dehogyis nem, mondom én, hiszen a magyar választó közveszélyes, ennek mértékét csak önmagára való veszélyessége haladja meg.
Természetesen a jelentés nem nyerte el a Nemzeti Füttyös (van-e, ki ne ismerné legendáriumát? Járta a pesti utcákat és rá-rávert a nők fenekére. A mi füttyösünk csak Viviane Reding asszony fenekére szeretne ráverni és messze nem olyan ártalmatlan, mint a hatvanas évek budapesti nevezetessége volt…) tetszését sem, hányta vetette magát, mint szűzlány a kazal tövében este, aratás idején…
Nekem az tetszik legjobban, hogy a jobboldal menet közben valahol elhagyta a józan eszének utolsó maradékát is, olyan mondatokat és olyan történelmi párhuzamokat vetett be a vitában, melyeket már a pszichiátria is honorál.
Magyarhon vezére és csicskásai hosszasan elmélkedtek arról például, hogy mennyiben vethető össze a hajdani Szovjetunió a mai Európai Unióval, valamint hogy kit kitől kell megvédeni - e tekintetben Tavares álláspontja meglehetősen közel áll az enyémhez, miszerint aki itt védelemre szorul, az Magyarország, és akitől meg kell védeni, az a mi szeretett miniszterelnökünk és ócska bandája.
Barroso hozzászólásából azért az is kiderült, hogy a „szűzlány a kazal tövében” hasonlat meglehetősen találó, hiszen azért némi hánykódás után általában Julcsa is hídba megy, Orbalini meg mindig.
Ha valaki összeírná (nem, nem én leszek az…) hogy a sok pofázás után hányszor tette magát hátramenetbe, elcsodálkoznának hívei, és talán eltöprengenénk a kis harcimarci folyamatos kardcsörtetésének értelmén és hatékonyságán.
A legszomorúbb az egészben, hogy a magyar miniszterelnökön röhög az Unió.
OIyan a szituáció, mint amikor a cirkuszban az életveszélyes, védőháló nélkül előadott trapézmutatvány után a porondmester behívja a bohócot – oldja a feszültséget és mosolyt csal a nézők ábrázatára.
Nos, hát röhögni éppen lehet rajta, mikor előadja magát, mint a hit védelmezője és az elesettek gyámolítója, mondván: „A radikális antiszemita csoportok támadásának középpontjában én állok, mint a zsidók védelmezője”.
Kérdem én, milyen ország az, ahol a miniszterelnöknek kell védelmeznie egy vallási vagy etnikai csoportot, közösséget?
Ki támadja őket, és vajon van–e szerepe a miniszterelnök örökös bankozásának - bankározásának abban, hogy felhergelt idióták nekibátorodva zsidóznak?
Hát a miniszterelnök sikert nem aratott, de erre számítottak is a Fidesznél, és egyet el kell ismerni: a kommunikációhoz értenek.
Ha ugyanennyire értenének a gazdasághoz is és kevesebbet lopnának, mi lehetnénk Európa leggazdagabb országa.
Orbán elment a vitára, elmondta a maga álláspontját, bunkóskodott is kicsinyt - hogy úgy mondjam ellopta a show-t Tavarestől, hiszen senki sem arról beszélt, amiről a jelentés szólt, a vita nem a témáról folyt, hanem az ment nagyban, mint amit a jobboldal trolljai a különféle internetes fórumokon is előadnak kicsiben
Személyeskednek, belekapaszkodnak egy-egy kifejezésbe, szétverik a párbeszédet.
Ezt meglehetősen agresszívan teszik, majd mellébeszélésük végén nagy garral győztesnek hirdetik magukat.
Akik politikai marketinggel foglalkoznak, azok igen jól tudják, hogy mennyire fontos az, hogy ki tematizálja a közbeszédet.
Nos, a baloldal itt nem ért el most (sem…) világraszóló kommunikációs sikereket, az újságcikkek arról fognak majd szólni, hogy Orbán elégedett a helyzettel, úgy pöffeszkedik, mint két krumpli egy zsákban. Az egész történet meg arról szól, hogy a nemzetközi európai baloldal koncepciós eljárást folytat egy sikeres ország ellen, természetesen a nemzetközi nagytőke ( a tuggyákkik…) azon tagjainak megbízásából, akiket a példásan demokratikus magyar intézkedések sértettek.
Hogy ebben az országban minden hatalom egy kézben összpontosul?
Na és? - ezt nem kifogásolta senki, de hát, hiszen Hitlerrel is kiegyeztek a demokratikus államok, hiszen ő is választások útján került hatalomra, nem?
A szocialista képviselők tették a dolgukat, de nem ártana már egy-két ütőképes emberrel frissíteni a csapatot, mert Tabajdi ugyan szépen felmondta a leckét, kár, hogy a személyisége fáradt és színtelen.
Holnap győzelmi jelentéseket hallhatunk majd, meg mesét arról, hogy a vitéz királyfi – miután kettőt ellopott belőlük - jó lesz a disznótorban az üst alá - lenyisszantotta az uniós sárkány maradék öt fejét, cserébe elnyerte a világszép Nyilasbarbie összes kegyeit…
Sok hűhó semmiért –nagyon igaza volt Tabajdi Csabának abban, hogy a szabadságot csak mi, magyar polgárok szerezhetjük vissza, optimális változatban, a szavazófülkében.
Ha elmegyünk, és ha szavazunk.
Most kivételesen nem baj, ha nem valamire, hanem csak valami ellen.
Rengeteg fontos dolgot kellene addig még elvégezni, neki illene látni végre.
Mellesleg a rabszolgák nézőpontjából lehet, jobb egy jó gazda rabszolgájának lenni, mint nagy önérzetesen éhenhalni...


:O)))

12 megjegyzés:

Geza írta...

Delutan belehallgattam a kossuth ado altal leadott kozvetitesbe. A Goncz es a Tabajdi is halovany/erotlen volt, ahogy a mo-i konszolidalt szocialistakhoz illik. Egyedul amikor ma este a Cohn Bendit rovid hozzaszolasat lattam a Szu es az EU primitiv jobboldali egybemosasa ellen tiltakozvan, toltott el egy pici orom. Na persze utana a szajer fszi rogton beugatta a maga bunkosagat, hogy azert az EU lassa, kikkel van itt dolguk.

Az ketsegtelen, hogy mindent el kell kovetni annak erdekeben, hogy a Nyugat a leheto legteljesebb mertekben ismerje meg a rendszer lenyeget, es hogy tudomast szerezzen az ellenzeki szervezetek igyekezeterol annak erdekeben, hogy mo-ra visszaterjen a demokracia. Ha a Nyugat nem tapasztalja a tolunk erkezo pozitiv visszacsatolast, akkor meginkabb elbizonytalanodik, es a "jo europai szokasnak" megfeleloen hagyja eltaknyolni az egeszet.

Névtelen írta...

Fórumvélény: " Remélem, látták azok is a közvetítést, akik eddig elhitték Orbánnak, hogy az országot támadják és a szuverenitásunk van veszélyben. Ha látták, akkor most otthon maradnak. A hazafi magyarok is. A jobboldaliak is. Orbán nem fogadja el ugyanaazt a hatalmat az EU-tól, amit itthon - a többség nevében - gyakorol. "A nagyobb visszaél az erejével, a többség visszaél a hatalmával."- mondja. Mi nem akarunk ilyen Európát. És közben a kettősmércét kifogásolja, amit épp abban a pillanatban maga gyakorol. Ott a beszédében. Csodálkoztam, hogy senki nem ugrott rá. :-) Persze, miért is kellett volna, ha itthon is megkajáljuk. Ennyire birkák vagyunk, meg is érdemeljük! :-)) Nem az EU dolga bennünket megvédeni a jogtiprástól. Ha mi nem védjük meg magunkat, akkor úgy kell nekünk. Ha mi ezt megesszük, az Atyaisten sem óvhat meg bennünket a végzetünktől. :-DDD"

Szabó Andrea írta...

A magyar választó ön-és közveszélyességének rendkívül súlyos előzményei vannak.

Erzsébet írta...

...és következményei, kedves Andrea.
Bárcsak ne néztem volna a közvetítést,
bárcsak ne ez az ember képviselne engem is, akire még ránézni sem tudok,
bárcsak élhetnék egy olyan országban, ahol az ilyen ember meg sem szólalhatna.

jutka írta...

O.V. megint azokat az üres, de hatásos mondatokat mondta amit már itthon többször is megtett. sajnos igaz hogy a szoci képviselőink nem álltak ott sem a helyzet magaslatán.
Egy külfölditől kellett hallanunk amit nekik kellett volna elmondani.
Az volt számomra a meglepő hogy O.V ugyanazt a modort hozta ott is amit itthon. Sajnos rájött , hogy az EU semmit sem tehet ellene. Ezek csak szavak... szavak.
Sajnos . Nagyon remélem hogy nem jutunk el odaig hogy ez az örült kiléptett minket az EU-ból.
Akkor nem "csak" 500 000 ember fog
elmenni az országból.

Névtelen írta...

Hazánk harmada ostoba,a többi impotens.Várjuk hátha a sakálok összeverekednek és magától véget ér a rémálom.
"Most sajnálom (de ezt is lenyelem),
hogy nincs isten, ki gondoljon kinomra
és azok szemét ujjával kinyomja,
kik elnézik, hogy nincsen kenyerem."

József Attila

Lusti írta...

Nem ide tartozik, de mégis... A közelmúltban vitáztunk egy kedves rokonommal az új oktatási rendszer testnevelés óráinak változásáról... Abban egyet értettünk, hogy a testnevelés órák minősége gyakorlatilag nulla, 1-2 üdítő kivételtől eltekintve nem motiváló hatású a gyerekekre... Azt mondja a rokon, hogy nem érti, miért háborodott fel a közvélemény azon, hogy megemelték a tesi órák számát heti 3-ról 5-re... Mondtam neki, hogy azért van felháborodás, legalábbis részemről, mert a gyerekek szempontjából ezzel csupán a szart többszörözték... Ha valami minőségében nem jó, akkor azzal, hogy a számát megemeljük, a minősége még nem lesz, jobb... Minőségbeli változáshoz a minőségben kell a változtatás, nem a mennyiségben... "Attól, hogy valami több, még nem biztos, hogy jobb, egyszerűen csak több.." (idézet a Sabrina c.filmből). Nem értette.. pedig az alapokban egyetértettünk, hogy az szar, ami van. És mégsem értette... Egy órán keresztül próbáltuk neki magyarázni negyedmagammal, hogy ha kirakok három üres sörösüveget, és azt mondom, hogy nincs benne semmi, attól még nem lesz benne valami, hogy hozzárakok még két üres sörösüveget! Nem értette... Azért írtam le, hogy ha valaki érteni szeretné, hogyan működnek ők... Így. Ahogy a rendszerük... Többszörözik a szart és még örülnek is neki, hogy milyen jó munkát végeznek...és nem értik, hogy mi a bajunk vele...
Tényleg nem lesznek gyarmat... saját maguk foglyai... a kizárólagosságukkal magukat zárták körbe és mindezt rám is akarják erőszakolni...

Promenad írta...

Kár volt ezért a közvetítésért !
Csak tovább növelte a birka fidesz-szavazók táborát.

sicc írta...

Bokrost meg Tabajdit szinte azonnal lehazaárulózták tegnap a Facebookon. Pedig mindketten igyekeztek tárgyilagosan és higgadtan- sajnos túl is higgadtan- beszélni. Ezeknek ordítani kell a fülükbe, mert ahhoz vannak szokva!

morzsi írta...

Nem olyan régen OV nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy olyan törvényeket hoznak, amivel meg akarják kötni az utána következő TÍZ! kormány kezét...
Hogy a baloldal nem ordított emiatt, azt már megszoktam, - de, hogy jobb oldalon nem volt egyetlen egy akadémikus, tanár, mérnök vagy orvos, aki felemelte volna a szavát és azt mondta volna, hogy ennyi és nem tovább, mert a következő kormány is magyar emberekből fog összeállni és ez így magyarellenes, ezért tűrhetetlen. De mindegyik csak hallgatott...

Szabó Andrea írta...

Erzsébetnek: ez igaz, azonban a felelőtlen előzmény az (egyik fő)oka - a felelőtlen következményeknek!

Morzsinak: a hallgatás oka tudható, teljesen mindegy hogy jobb vagy baloldali képviseli, ugyanis minél nagyobb a (közös) káosz - az igazság felvállalása annál veszélyesebb.
Bokros Lajos szavaival élve; társadalmi, kulturális és erkölcsi okokból...
Ismeretelméleti szempontból pont ide klappol a "kicsinálás" közismert forgatókönyve is:
Bevezető szakasz: szakmailag,
Fő rész: erkölcsileg,
Befejezés: egzisztenciálisan.
(bár felcserélve is működőképes)

Névtelen írta...

Megnéztem a EP- vitát.Csalódtam is meg nem is.Azért nem csalódtam, mert Orbántól és a többi "tettestársától" ezt vártam:Gyakorlatilag a felvetett problémás kérdésekhez nem szóltak konkrétan hozzá,viszont volt ott hazaszeretett, a nép megvédése és egyéb megszokott gyomorforgató lózungok.
A csalódás annak szól, hogy reménykedtem, hogy az EP képviselői három év "gyakorlás" után, már profibb módon kezelik ezt a semmitmondó beszédet.De nem, pedig gyakorlatilag Orbán beszédének teljes egésze tényszerűen hazugság volt.Egy magas labdát nem ütöttek le a képviselők.A gazdasági sikerpropagandát legalább Bokrosnak csípőből kellett volna tényszerűen cáfolni.Szóval megint csak az jött le nekem ebből a vitából, hogy így nem lehet megfogni Orbánt és ezt Ő is tudja.Ennek tudatában mindent meg fog tenni, mindent, hogy hatalmon maradjon.Biztos, hogy lesz itt választási csalás is , ha szüksége lesz rá, ilyen langymeleg ellenzékkel szemben meg lehet tenni pont.Békés eszközökkel valószínűleg nem lehet őt leváltani. Visszatérve az ellenzéki képviselőkre:Egy ilyen vitához egy Szanyi Tibor kaliber kellene minimum,vagy Gyurcsány.Az előbbivel kapcsolatban már felmerült, hogy Brüsszelben folytatja, kár, hogy még nem volt ott most..