2013. július 19., péntek

NESZE BIRKA, ITT A SZÉNA...

Éppen folyik a nagy húsvásár, a Vezér választókat vásárol, természetesen az úri középosztályt preferálva...
Szerencséje is van, a magyar választó kilónként nevetséges összegekért vásárolható meg, méghozzá abból a pénzből, melyet neki kell megfizetnie ilyen-olyan formában, kamatostól, és amelyet a pénztárablaktól való távozás után azonnal vissza is vesznek tőle, vagy már előre vissza is vettek.
Van olyan cég ugyanis, amelyik nem sokkal a nagy adakozás eluralkodása előtt kilencszeresére emelte szolgáltatása árát, most abból ad tíz százalékot vissza, de ezért én nem a cégvezetést hibáztatom, hanem azt az államot, amelyik belepiszkál a gazdaságba, a piaci viszonyokba, amelyik monopolhelyzeteket teremt és államosít.
Persze ügyesen ki van ez találva, hiszen az, hogy ki mennyit profitál a rezsicsökkentés nevű parasztvakításból, az attól függ, hogy mennyi is az a rezsi.
Akinek sok, annak jelentős összeg, akinek alacsony a rezsije, annak nem jelent semmit, ő csak fizetheti a gazdagoknak kifizetendő rezsicsökkentést, mert annak árát ki kell fizetni valakinek, ez az egy biztos.
Van a társadalomban majd’ négymillió háztartás,  abból majd a felét nyugdíjasok tartják fenn, a másik felének zömét sem dúsgazdag vállalkozók alkotják, így aztán nekik a rezsicsökkentés párszáz forintot hoz talán havonta, de amikor a költségvetésbe be kell fizetni az adókat, akkor nekik is be kell fizetni kis pénzecskéjüket, akkor már senki nem nézi, hogy szegény vagy gazdag, rá is ugyanannyi jut, mint a dúsgazdag milliomosra.
Vegyünk egy szélsőséges példát.
Legyen Degesz Józsinak mondjuk, egy hatszáz négyzetméteres, négygarázsos háza, nem túl nagy, húszméteres, ellenáramoltatós medencével, fűtött kocsifeljáróval, temperált garázzsal, kerti világítással, elektromos grillel, klímával, szórakoztató elektronikával, elektromos kapuval és garázskapukkal, hűtőkkel és mélyhűtőkkel, szaunával, szoláriummal, gázfűtéssel – és természetesen horribilis közüzemi számlákkal.
Legyen ennek összege, mondjuk havi negyedmillió, ami nincs is túlbecsülve.
De ki tudja fizetni, mert a jövedelme magas.
Tőle kétszáz kilométerre, de életszínvonal tekintetében fényévekre lakik Girhes Gábor közmunkás a feleségével, aki havi nyolcvanezerből éldegél saját házacskájában, melyet az átkos szocializmusban épített.
Előszoba, két szoba, konyha, fürdőszoba, spejz, fáskamra, garázs - már legalább tizenöt éve autó nélkül, gáz kikapcsolva, villanykörte három darab, egy energiazabáló televízió, víz a közkútról, szennyvízcsatorna nincs, szippantani négyhavonta kellene, de a hígját inkább szétlocsolja a hátsókertben, és csak évente szippantat, ha tud.
Fával fűt, a fát apránként „szerzi” az erdőből, egyetlen öröme, hogy nem cigány, ezt öntudatosan ki is hangsúlyozza, miközben a nyolcszáz forintot kifizeti az alapvető élelmiszerek ÁFÁ - ja címen, meg befizeti a közműcégek lecsökkent nyereségadójának pótlására Viktornak.
Rezsije havi nyolcezer forint, ebből a dolgok jelenlegi állása szerint nyolcszáz forint a rezsicsökkentés, ami neki sokat jelent.
A rezsicsökkentés árát viszont neki is fizetnie kell, mert az azért elképzelhetetlen, hogy a közműcégek hosszabb időn át elviselnék, hogy a nyereségüket elvonják.
Ők is rezsicsökkentésre kényszerülnek, ők majd úgy szorítják le a rezsijüket, hogy elfelejtik a fejlesztéseket, csökkentik a dolgozói létszámot, áramkimaradás vagy csőtörés esetén a javítási idő megnő, a kereseteket visszafogják, legatyásodnak és pár év múlva a közműhálózat valószínűleg megközelíti majd  Enver Hodzsa Albániájának állapotát.
Közben persze azért emelni fogják az árakat, és az állam kénytelen lesz engedni nekik, mert különben az államra hagyják a feladatot, mely ugyan ennek örülni fog, hiszen rendszeres bevételhez jut, melyből remekül lehet finanszírozgatni ezt-azt, de ettől a szolgáltatás sem jobb, sem olcsóbb nem lesz.
Soha nem volt sikeres az a gazdaságpolitika, amelyik belepiszkált a piaci viszonyokba.
Az állam bevételei persze a közműcégek nyereségadójának csökkenése miatt szintén csökkennek, ez pedig tűrhetetlen, így aztán a kimaradt jövedelmet pótolni kell más adónemekkel, különadókkal, mifenével, amit majd nem csak az fizet, aki egy évben háromszázezret szakított a rezsicsökkentésen, hanem az is, aki évente tizenkétezret kapott.
Neki nem ezt a tizenkétezret kell majd megfizetni, mert akkor már rá is annyi jut a terhekből, mint a többi állampolgárra, mint például arra, aki háromszázezret kapott.
A Fidesz szóvivője nagyon nem akarja megérteni, hogy támogatni nem kellene mindenkit, hanem csak a rászorultakat, ennek láttán azért az ember elcsodálkozik.
Most majd megint oldalbatámogatnak egy réteget, természetesen nem a szegényeket.
A HVG.hu szerint „százezer családnak juttatna 20-30 ezer forintnyi pluszpénzt havonta a családi adókedvezménynek a KDNP javaslata szerinti kiterjesztése. A Fidesz rivális javaslata ennél kicsit szűkmarkúbb. Ha valamelyik variáció megvalósul, nagyjából plusz egy havi fizetés maradna a zsebében azoknak, akik eddig nem tudták kihasználni a teljes családi kedvezményt.
Összesen 250 ezer szülőt és gyermeket, illetve 100 ezer családot érintene a családi adókedvezmény kiterjesztésének KDNP által szorgalmazott ötlete – mondta a hvg.hu-nak Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese.
A párt nagyjából másfél éve próbálja elérni a kormánynál, hogy azok is igénybe vehessék a gyermekeik után járó teljes családi adókedvezményt, akiknek az alacsony jövedelmük miatt nincs elég adóalapjuk a kedvezmény teljes kihasználására.” – írja a portál.
Nem sajnálom én senkitől a pénzt, de biztos, hogy nem azokat kellene támogatni, akik a létminimum alatt élnek?
Nem lenne fontosabb például a gyermekszegénység felszámolása?
Egyébként is alapvetően elhibázott szociális kérdéseket az adórendszeren keresztül kezelni, - ez sem szokott sikerülni sehol.
Az adókat be kell szedni az utolsó fillérig, és abból aztán lehet támogatni gyermeknevelést, stadionépítést, meg minden egyéb szir-szart, amire a mi kis diktátorunknak kedve szottyan.
A kis beteg nyilatkozott is egy jót.
"A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit. A történelem megadta nekem ezt az esélyt" - nyilatkozta a The Wall Street Journalnak Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: vonzó munkának tekinti az ország megmentését.
Én meg itt ülök, nyakig az aggodalomban, ezidáig ugyanis amit Szeretett Vezérünk megmentett, az mind meghótt.
Ez várna az országra is?
Szép perspektíva…


:O)))

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jobban élünk mint 3 éve!

hello írta...

PuPukám, én még emlékszem a 70-es, 80-as évek mindenfelé szervezett, a politikai ismeretterjesztést szolgáló szemináriumaira.

Ennek a modernizált utódaként valahogy meg kéne oldani a blogjaid széles körben való terjesztését, a csukott szemeket és agyakat nyitogatandó.

Varga Éva írta...

Névtelennek:
Kár, hogy csak te, meg a családod.
Az országban ennél kicsit többen laknak.

lottó ötös* írta...

Vasali Zoltán egy elképesztően értelmes ember + zseniális tanár :-)))
http://nol.hu/belfold/20130719-bizonytalansagi_tenyezok


(számomra viszont rettenetes a mai zenei videosáv kínálat :-(((

PuPu írta...

Kedves lotto ötös*, ízlések, pofonok, előítéletek, ugye...
Én kedvelem, majd teszek mindjárt fel másik orosz előadóművészt, választékbővítésképpen...

:O)))

lottó ötös írta...

Én is bővítem a zenei ízlés, pofon, előítélet választékot, hátha több lesz a hozzászóló...
http://www.youtube.com/watch?v=7wLmUGAI1Ug

Névtelen írta...

Cskjelezném, ha Girheséknek havi 8000 a rezsijük a 10% rezsicsökkentés valójában talán csak 4-500 Ft se, merthogy csak az áram, a gáz ára és nem a teljes számla 10%-a a csökkenés.
Azt még értem,hogy a fideszes tollnokok ezt nem veszik észre, de hogy mát te is beszopod a 10%-ot, baj.
Megjegyzem, a minap kaptam egy levélkét attól a banktól, ahol folyószámlám lakik. Tételesen megküldték. hogy ebben az évben eddig hány forinttal támogattam rajtuk keresztül a fideszállamot. pont úgy megfogalmazva, ahogy a szolgáltatók számlájára rá kell írni a "rezsicsökkentés" miatt "megspórolt" összeget. Igazuk van

rézevőfiamór írta...

Pupu, kösz a zenéket!

Kurrrrvajó!

morzsi írta...

Mi ez a lazsálás Pupu?
Csak nem nyaralunk? Ha igen, akkor jó pihenést kívánok, de vigyázz, 11 és 15 óra között erős az UV sugárzás, ami még egy tevének is árthat...:)

kekec/éva írta...

Pupu, ez a rezsicsökkentés a legjobb példa a fidesz és az ellenzék közötti kommunikációs különbségre.
Mert a papagájkórusnak elég annyit hajtogatni, hogy"rezsicsökkentés", amit még az egybites agyúak is fel tudnak fogni (főleg, ha sokat ismételgetik az összes ingyen fogható csatornán) de annak megmagyarázása, hogy ez miért nem jó sem nekik, sem az országnak, már középtávon sem: az azért pár percet, azaz több mondatot igényelne - amelynek már az elején elkezd üvegesedni a többség szeme..
Sajnos a fidesz (és Orbán) jól lőtte be a kommunikáció szintjét:
a 10-12 éves gyerekek még hisznek a mesékben.
De legalább segítségül hívhatnák a Bibliát. Mert Káin és Ábel történetében egy szó sincs arról, hogy a szomszéd lencséjével vásárolták meg a szavazatokat (bocs: örökséget) Ráadásul úgy, hogy 4 évre előre kifizettették a lencse árát. Mert a Matolcsy utolsó intézkedéseként elrendelt kötelező gáz- és villany felülvizsgálat alsó hangon 30 ezer forint, ami egy átlagos háztartásban 4 évnyi megtakarítással egyenlő. Átlag alattinál meg még több! Míg "szegény" gazdagok 1-2 havi megtakarításból röhögve kifizetik..
Mert a "magyar" zemberben prímán működik az SI (sárga irigység) faktor: a másik többet kap, ezért dögöljön meg az ő tehene (is)
Erre a kősziklára lehetne építkezni!

Lusti írta...

A "rezsicsökkentés" fertőzésre létezik antitoxin, úgy hívják: "ÁFA emelés"... Valahányszor rámköpik a "rezsicsökkentés" szót, már kapják is tőlem a védőoltást... Picit még próbálkoznak, mire azt mondom: "-Számolj, kedves! Én már megtettem, utána beszélünk..."
Ezután már nem fertőznek.