2013. szeptember 6., péntek

NEM A KÚTBA SZ… SZ… SZEMETELNEK, CSAK A KÁVÁJÁRA…

Ezt szokta mondani a bölcs nép, amikor valaki illetlen dolgot művel, de az – első ránézésre és a mai magyar bíróságok előtt - nem merítik ki a büntethetőség kritériumait.
Mint mikor például a miniszterelnök, megígéri, hogy az apja cége nem fog résztvenni egy autópálya-építkezésen, aztán kiderül, hogy az apuka beosztottjának gründoltak gyorsan egy céget, az szállított követ az építkezésre, nem a kedves papa.
Vagy amikor a vörösiszap-károsultakat úgy mentették meg a fenyegető rettenetes veszélytől, hogy a baleset után visszamaradt betonkeménységű vörösiszap folyása ellen épített magyar Kínai Nagy Fal felépítéséhez nem az Orbán-cég, hanem Simicska unokatestvérei szállították a követ, melyet aztán Julcsa néni adományfillérkéiből fizettek ki az önzetlen szállítóknak.
Vagy, amikor a miniszterelnök lányának esküvőjére csak az utat javítják meg államköltségen, de a főhercegnői frigy helyszínéhez, egy tanyához vezető utat már nem.
A szarevésnek nincsenek határai, másfélmillió a kátyúzás, megcsináltathatta volna magánpénzből, a családi kőbányából szállítva az alapanyagot, de nem, Orbánék takarékos népek, lehajolnak az elgurult fillér után is, ingyér meg a szar is csemege!
Az adódból megvalósított kátyúzás harmatgyenge magyarázatát persze  képesek szóvivői szinten is, komoly pofával előadni, ami a vérlázító pofátlanságon túl a hülyeség minősített esete is, hiszen azt még az is tudja, aki életében nem hallotta a kommunikáció szót, hogy ezen a nép egyszerű gyermeke csak röhögni fog, merthogy ismeri a magyar utak magyar kátyúinak javítási szokásrendszerét.
Emellett nem csodálkozik, ha elharapja éppen a nyelvét, mikor óvatlan közlekedésbe kezd, viszont útjavítók, aszfaltozók láttán vidáman felrikkant: választás jön Anyu!
Most bővült a repertoár, mert az is lehet a szöveg, hogy csaknem férjhez megy az Orbán valamelyik lánya?
Merthogy lányokból a Mi Vezérünk kifogyhatatlan készlettel rendelkezik, míg fiúból csak egy van, az is kilóg a családból, mert állítólag normális, rendes ember – majd megromlik idővel ebben a környezetben…
El van cseszve rendesen Ráhel főhercegnő frigyének kommunikációja, szinte sajnálnám is a lányt, ha nem lengené be az egész nászt tömény gusztustalanságnak az a penetráns bűze, mely az örömapa otromba harácsolásából és gátlástalanságából fakad.
Merthogy a tűpénzét gondosan összespóroló örömanya a Gellérthegyen vett lakást a lányának, a szomszéd lakást egy stróman nevén a fiának, a vőlegényt is szépen kitömte jólfizető állásokkal, pozíciókkal az apósjelölt, nem lesz itten gondja a fiatal párnak!
Tán még a teljes vagyonelkobzást is megúszhatják, ha egyszer véletlenül normális világ köszönt erre a hányatott történelmű, szerencsétlen országra.
Az esküvőt az örömapa tette közkinccsé, abban a hitben lehetett, hogy Erzsébet királynő népszerűégén is dobott a legutóbbi királyi nász, csakhát van némi differencia közte és az angol uralkodó között.
Alapvetően például az, hogy az angol királynő nem lop, mint a szarka, a vagyona nyilvános, nemmellesleg pedig nemzete majd fele nem nyomorog az éhenhalás határán – hogy arról ne is szóljunk, hogy a népszerű uralkodó beadásai nem ütik meg a Puskás Akadémián elvárt szintet.
A hírek arról szóltak, hogy a TEK mekkora erőfeszítéssel fogja biztosítani a rendezvény résztvevőit, viszik magukkal a fő-étekkóstolót, nehogy valaki megmerényelje a paranoiás Vezért egy adag ricinussal, aztán becsináljon ott szégyenszemre, mikor feladják a tyúkpörköltet: Tálban már a tyúk is, kilátszik a lába, nem kapirgál többé Anikó főméltóságú asszony udvarában!
Voltak beszámolók az aknakereső kutyákról, a sátor négy sarkán elhelyezett gépágyúkról, csak a légtér biztosítását végző Gripenek nem kerültek említésre, nehogy valaki ezen az ünnepélyes alkalmon idézze fel beszerzésük körülményeit!
A vendégek állambiztonsági ellenőrzése már megtörtént, mindenkiről tudják, hogy kinek mi volt ifjúkorában a rovásán, kinek ki a szeretője, az hogy a résztvevők zöme tagja a magyar közéleti maffiának, kit érdekel?
Paparazzo ott úgysem lesz, a vendégek mobiltelefonjai sem kerülhetnek használatba, még a végén napvilágot látna, Kövér és Deutsch Tompi, amint szendvicsben nyomják Orbánnal, mint örök fiatalok.
Merthogy egyébként sátras lagzi lesz, ahogy annak idején eltervezte a Vezér, aki rövid és hálistennek csak átmeneti sznobság után megkereste a gyökereit és visszatért a számára otthonos szokásrendszerhez, bizonyítva, hogy nem véletlen volt már az óvodában is töpörtyű a jele.
Most is – állítólag – ő fogja beszerezni a lakodalomhoz szükséges alapanyagokat és az italt, jópofa ez az igyekezet, amellyel el szeretnék hitetni, hogy ez is egy éppenolyan falusi lagzi, mint a többi ebben az országban, de el van ez már rontva, mint amikor a magasugró nekirohan a lécnek, aztán átbújik alatta.
Mindegy, kívánjunk boldogságot az ifjú párnak, az örömapának meg ezen a napon kivételesen ne kívánjunk semmit, legyen egy szép emléke majd a sitten, ha egyszer végre majd odakerül.
Azért lássuk be, hülye egy helyzet az, mikor valakinek milliárdjai vannak, oszt nem tudja megmutatni, idegesítő lehet.
Habár ha a sátorban felveszi a láncot meg a karkötőt, azért csak sukár csávó lesz, még ebben a kissé punnyadt állapotában is.
Szép rendezvény lesz, és kétévente számíthatunk egy ilyenre.
De kár, hogy nem láthatjuk, legalább a pávatáncot!
De ne legyünk telhetetlenek, inkább küldjünk nekik nászajándékot!
Mondd, te mit küldenél?


:O)))

16 megjegyzés:

Pincode írta...

Engem elkeserít, hogy tisztára uralkodóként viselkedik. Lassan elérjük Kuba, és Argentína szintjét...majd aztán jön a nagy beszéd, Ne sírj értem Magyarország...jajj milyen megható.
Sok szépet és jót kívánok a fiataloknak, amíg még lehet...

woody írta...

Küldenék egy 20 literes kannás bort. A gyereket hagynám, neki így is elég ciki ez az egész, gondolom, ha választhatott volna, két tanú, aztán irány egy horvátországi kemping egy jó sátorral. Kellemesebb emlékei maradtak volna, mint így, zárt közösségben

szerencse írta...

A legnehezebb és a legszebb életfolyamat:
http://www.youtube.com/watch?v=lfRFX6HDpCc

Névtelen írta...

...mit kívánnék: jó éjszakát,örökre-

sicc írta...

Sajnálom a gyerekeket, hiába gazdagok. Senki nem tehet róla hova születik.

Geza írta...

Az a helyzet, hogy en nem sajnalom a gyerekeket. Ezek felnott emberek, nem pedig gugyogo bolcsisek, akik meeg nem tudnak a gondozok nelkul letezni. Hol van ezekbol a leszarmazottakbol az elemi oszton amely egy fiatal emberben allandoan a dolgok megkerdojelezesehez vezet, kulonos tekintettel azokra a dolgokra, amely a szulok tevekenysegevel kapcsolatos. Ne mondja nekem senki, hogy ha akarnanak, nem tudnanak hatat forditani az egesz bagazsnak.

Kaláris írta...

Küldeném neki a Gyurcsány összest. meg a múltkori tévé vita videóját...Tényleg nagyon punnyadt mostanában, hallgattam reggel a rádióban.Mintha kialudóban lenne a harci láz, pedig jövőre újra daliás idők jönnek...:))

Névtelen írta...

Én azt küldeném neki, hogy az unokája legyen olyan beteg, hogy a Pető Intézet kezelésére szoruljon... ami akkor már állami támogatás hiányában már nem lesz. De lesz Puskás Ferenc Akadémia FC. Az gyógyítsa.

Névtelen írta...

En a kut kavajarol egy jol zarhato dobozba loknem a sz...szemetet es elkuldenem az oromapanak. Ezt csak az elokostolo kostolhatna meg, hogy megbizonyosodjanak, hogy nincs megmergezve.(Majd bolond lennek elozo nap egy mergezett marhaporkoltet enni uborkasalataval.)
Irod, hogy az eskuvo ketevente fog megismetlodni, tekintettel a meg meglevo keszletre. Ha Orbannak van egy kis esze, legalabb akkora, mint egy szellemi fogyatekos csirkenek, akkor meg most a ketharmad birtokaban hoz egy torvenyt, hogy a jovoben az eletfogytiglanra elitelt kozmunkasoknak is legyen lehetoseguk arra, hogy a sitten is tarthassanak eskuvot.

Névtelen írta...

Én magát küldenèm, megbilincselve. Legalább abbahagyná ezt a nyelvi környezetszennyezést és a lelkek mérgezését, amit itt művel.

Névtelen írta...

...hááááááááát, én őt küldeném - na, jó nem szombaton, de vasárnap reggel egy soha ki nem nyíló zárkába.

zupasta írta...

A leningrádi párttitkár a hetvenes években játszotta el azt, hogy a lánya esküvőjére kihozatta az Ermitázsból Katalin cárnő étkészletét. Amikor meg jött a "feles vodka-tányér földhöz-feles vodka-tányér földhöz-és így tovább" rituálé, akkor eltüntetett pár millió rubel állami vagyont. De ő legalább abba bele is bukott. Mi bezzeg más vagyunk, mint az a velejéig romlott Szovjetunió!

Névtelen írta...

Az Interpolt.O.

Unknown írta...

napalmot

Névtelen írta...

Blogger is és az összes kommentelő a lipótmezőre való!!!! Igen, igen beteg társaság!Jó volt olvasni, hogy a májuk kipöttyösödött!
HA-HA

Névtelen írta...

Nevtelen szeptember 8 17:29
Akinek van esze az ervel. Akinek nincs, az minositget. Remelem, hogy annyi eszed van, hogy be tudod magad sorolni a fenti ket csoport egyikebe. Nincs nehez dolgod.
PuPu
Nem fog senki elfogultsaggal vadolni, ha az olyan hozzaszolasokat, amelyek minden eszerv nelkul csak minositgetnek es sertegetnek teged is es a tobbi hozzaszolot is, torlod.