2017. január 10., kedd

BOTKA

Botka László bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, majd - hogy ne zavarja pártját és a demokratikusnak csúfolt ellenzéket a feszült gondolkodásban, lepattant.
Elhajózott a meleg tengerekre, hogy egészséges külleme legyen, ha a pártok rácsapnának a személyében fellelhető remek lehetőségre, mint gyöngytyúk a takonyra, hogy kissé népies legyek.
Előtte azért tett róla, hogy jelentkezése ne legyen sikeres, mert az egyetlen politikai formációt, mely a demokraták közül ma komolyan vehető, hirtelen felindulásból el is küldte az együttműködésből a francba, mondván Gyurcsány büdösebb, mint a pálpusztai, de pártjának tagsága jöhet.

Ez az elképzelés már négy évvel ezelőtt is kudarcba fulladt, sőt, egy tüntetés alkalmából kiderült az is, hogy a DK szimpatizánsai képesek elvinni a show-t, sőt, elvinni a baloldali választót is, merthogy a párttagság nem egyenlő a szavazóbázissal, melyet a végtelenségig azért nem lehet hülyének nézni.

Nem biztatok ugyan erre senkit, de a legnagyobb kicseszés a drabális politikussal szemben az lenne, ha a baloldal elfogadná ajánlkozását és utána némi kárörvendezéssel nézegetné a terjedelmes trükköst, akiről azonnal leszakadna a víz - hogy lehetne ezt a megtiszteltetést kikerülni?
Van ez így férfi-nő kapcsolatokban is, hogy valaki nem megy, mikor mehetne, aztán mikorra menne, addigra már nem nagyon kell - elillantak a feromonok, oda a kémia...

Botka Gyurcsányhoz való iszonya legendás, engem mégis arra a légtornászra emlékeztet, aki görcsösen szorongatva a trapézt irigyen nézi, ahogy kollégája repül a levegőben, két hármas-szaltó után, és láthatólag nem retteg attól, hogy paca lesz a porondon, míg neki a gondolattól is vizes lesz a superman-jelmeze...


Persze azért hármas-szaltó közben sem egyszerű az élet, mert tenni kellene valamit, de egy igazán jó ötlet kivitelezéséhez többen kellenének, először is kellene maga a légtornász, aztán kellene egy unterman, aki a hármas-szaltó befejeztével elkapja - erre egy nagy, drabális légtornász szuper lenne, meg kellene egy csinos lány, aki az attrakció végén mosolyogva pukedlizik a nagyérdeműnek, erre is van kiváló jelöltjük a szocialistáknak, csak nem szabad a szám előtt megszondáztatni...
Sajnos, arra, hogy ez a produkció összeálljon, igen kevés az esély, mert az első előadáson az unterman nagy sajnálkozások közepette elvétené a fogást, és mosolyogva nézné, ahogy a légtornász lyukat ütne a porondba - csak úgy szállna a fűrészpor!
Aki aztán a gipszágyban fekve megbánná a határtalan bizalmat, és felkérné Fodor Gábort, hogy ő adja be neki a fájdalomcsillapító injekciókat...
A közönség első sorában vörösre tapsolná tenyerét a díszvendég.



Sajnos az előrelépéshez ez kevés, valamit változtatni kellene.
Elsősorban a szocialistáknak, mert milyen párt is az, melyben akármelyik tisztségviselő odaállhat nyilvánosan bejelentkezni bármilyen tisztségre?
Elárulom, egy ilyen pártban utoljára Boka és Csele volt tisztségviselő, az ilyen ugyanis gittegylet.
Rendesebb pártokban a pártelnök ilyen esetben azt nyilatkozza, hogy Botka tagtárs szilveszteri vidám hangulata lassan csengett le, de a Párt illetékes szervei egy későbbi időpontban természetesen megadják önfeláldozó jelentkezésére a megfelelő választ.
Utána négyszemközt elmondaná neki, hogy szállj fel Laci a hódmezővásárhelyi villamosra, oszt azon menj te a büdös csipába, és ha odaértél, akkor ötletelj ilyen ügyekben testületi jóváhagyás nélkül!
A sértett politikai tényező nemigen bírta ki azt, hogy pártja láthatólag kibírja nélküle, így aztán aktivizálta magát, vélhetőleg megszolgálva egy, a jövőre vonatkozó langyos ígéretet, melyet beváltani talán majd az önkormányzati választásokon lehetne, ha addigra nem nyerné el a bukott miniszterelnök-jelölt (Hahaha, hihihi! Bukott baloldal, bukott Botka!) posztját.



Ha a saját ötletét komolyan vette volna, nem  kezdi azzal a mutatványt, hogy belerúg egy nagyot Gyurcsányba, hanem megpróbál pozitív üzeneteket megfogalmazni a társadalom felé, például belengeti a budavári beruházás kivizsgálását, a paksi új blokkok szükségességének felülvizsgálatát, Garancsi meg Mészáros vagyonosodási vizsgálatát, megígéri a földbérleti pályázatok eredményének megsemmisítését  - és így tovább.
De nem, a kormányfő-önjelölt programja Gyurcsány sárbatiprásából áll, és ezzel már ketten vannak így, csak a másik ehhez még hozzáteszi, hogy "és ellopjuk mindazt, ami nincs lebetonozva vagy leszögezve, de ha betonozva van, akkor a betont is, a libát tepsistől, a többit szőröstől-bőröstől.
Hiába, nagy szellemek, ha találkoznak...



Egy illúzióval megint kevesebb, egy lehetőség kipipálva.
Megint megvettek valakit kilóra.
Még ha drága volt is, megérte nekik.



:O)))

35 megjegyzés:

Kapat írta...

Ez egy hatalmas hiba volt! Molnár Gyula is nagyon kellemetlen, kényszerű helyzetbe került. Ha nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a szociknál ismét nincs egyetétés, egymásnak tesznek keresztbe, akkor bele kellett állnia a Botka által rákényszerített helyzetbe.
Egy ilyen önjelölt már bizonyította is alkalmatlanságát. Megfontolt, felelős politikus ilyet nem tesz! Nagy kár lenne ezt a kérdést így lezártnak, kész ténynek tekinteni. Gondolkodni kellene, nem könnyű dolog ez, az empátia teljes hiányában.

Marika Anikó Benkő írta...

Ma reggel hallottam az atv-ben ( Gőgös Zoltán mondta), hogy Botka László és a felesége a házassági évfordulójuk alkalmából utaztak külföldre. :) S hogy az MSZP támogatja, támogatni fogja a jelöltségét. Igazad van, a párttagság, a párttámogatottság, a pártszimpátia nem egyenlő a szavazóbázissal. Hidd el, Botka a DK tagsága, támogatói ... stb körében is nagyon közismert-elismert, ezért népszerű. ( Nem a szektásokról beszélek.) Simán át fognak rá szavazni, ha komolyra fordul a helyzet. Akkor is, ha a DK külön indul.( Nekem kezdettől olyan érzésem van, hogy ők külön akarnak, azért is kötnek bele hol ebbe, hol abba.) Botka okos. Már régebben nyilatkozta, hogy ő csak akkor, ha komoly esélyt lát a győzelemre. Vissza lehet lépni a jelöltségtől. Nem tartok attól, hogy nem lesz átszavazás a DK-ból a szocialista jelöltre. Nem fog elvinni sok szavazatot a DK, ha önállóan méreti meg magát. Megtapasztaltuk itt helyben '14-ben. Igaz, az helyhatósági volt, ám, mivel minden balos érzelmű nagyon menesztené Orbánt, váltást szeretne már, nem lesz más a helyzet. Lehet, tévedek. Meglátjuk.

PuPu írta...

Nem is lenne ezzel baj, csak annyi, hogy eltelt néhány év, mikor Botka úgy kellett volna az MSZP-nek, mint falat kenyér, de akkor nem vállalt semmit, most meg, hogy funkció nélkül maradt, hirtelen felbuzog benne a tettvágy, ellenben azzal kezdi a demokratikus oldal összekovácsolását, hogy nekimegy Gyurcsánynak.
Az ilyen dolgokat belső megbeszéléseken kell rendezni, mert a választó mit lát így: torzsalkodó baloldalt, széthúzást, össze-vissza beszédet.
Arról volt szó, hogy közös lesz a miniszterelnök-jelölt és közös képviselőjelöltek lesznek - na, ennek nem ez a módja.
A minipártok meg nagy pofával kavarnak, gondolod, ők szó nélkül hagyják ezt a jelölési módszert, meg az MSZP agresszív nyomulását?
Itt Orbán-ellenes koalíció kellene, nem az, hogy a résztvevők egymást csesztessék, nem?
Na, majd meglátjuk.
Botkának meg nem a házassága van veszélyben, hanem az állása, gondolom, ezért dolgozik most...
:O)))

pleinair írta...

Bár orbánnál mindenki jobb lenne, Botkával én is úgy vagyok, mint Fejenagy a kukoricagödölinnel.(?) Talán nem lopna, de ezen a jó tulajdonságán kívül megvan benne a kellő aljasság, gátlástalanság és kíméletlenség, ami szükséges kelléke az orbánékkal való leszámolásnak. Most nincs ideje a politikai korrektségnek, a szelíd jóságnak, gazember bandával szembeni emberségnek.
Csak az a baj, hogy Botka ezeket az aktuálisan "jó" tulajdonságait éppen Gyurcsánnyal szemben fitogtatja, félszóval se utal arra, miképp kívánná a fennálló maffia hatalom ellen mozgósítani.
Ami eddig programjáról tudható, az kizárólag Gyurcsány ellen, és ebből következően a DK megsemmisítésére irányul, na meg az önmaga által túlértékelt személyének rákényszerítésére a baloldalra. Tehát a "sértett politikai tényező" minőségileg alkalmatlan a feladatra, amire jelöltetni kívánja magát.

Promenad írta...

Persze,hogy ódzkodik Gyurcsánytól !
Nagyon is jól tudja ugynis,hogy baloldalon Gyurcsány a number one.
Sőt,nem csak a baloldalon.

góbé írta...


Nagyon kerek a poszt, nem nagyon van mit hozzátenni.

Talán csak annyit, hogy mintha 2014. kisértene ujra. Megjelenik Bajnai, erre a fidesz kitapétázta az országot a Gyurcsány-Bajnai, mint a nemmzetthet romlásba vivők fotóival. Mesterházi 'la Garderről hogy-hogynem semmit sem mondanak.

S a zemeszppé, ahelyett hogy a Haza és Haladás mozgalom felé orientálva a dem. oldali pártokat, példát mutatva, elsőként csatlakozna, megpuccsolja az összefogást, a valódi nép, a nemzet ellenében, pártérdekből. És még az sem biztos, hogy az a párt csupán az MSZP, avagy valójában inkább a fidesz.

Manapság, mikor néhány idealista, reális alapokról indulva ujra elkezdi forszirozni az együttmüködést a despota hatalmának lebontására, sőt civil mozgalom is elindul látva a "pártjaink" impotenciáját, azok mellőzésével, megint a zemmeszpé rondit bele egy nagyot az alakulgató együttmüködés közepébe.

Ahogy mondani szokták, ennyi véletlen, nem véletlen.





Unknown írta...



ceterum censeo : az mszp-t FEL KELL SZÁMOLNI !!!!

fulopiren írta...

Marika Anikó Benkő!
Mernél rá nagy tétben fogadni, hogy a dékások nagy számban átszavaznának Botkára, mint miniszterelnök jelöltre?
Én egyetlen Ft-ot sem tennék rá!
Nem vagyok dékás, szektás meg főleg nem, (eleve sértő ez a szektás megnevezés)de Botkára nem szavaznék!
A hídon akkor kell átmenni, mikor odaérünk! Botka már volt a híd lábánál, akkor inkább visszafordult!
Most meg hidat akar építeni magának, hogy átvonulhasson rajta? Akár megfelelő kíséret nélkül is?
Amúgy meg Gyurcsánynak közel sincs annyi bűne, mint mondják. Semmivel sem rosszabb a többinél. És legalább tiszta a keze!
De ilyen szocikkal, akik azóta is sikertelenek, megalkuvók, gyengék, valóban nem lehet semmit kezdeni.
Ha továbbra is így teszetoszáskodnak, orbán hátradől, és kér egy páleszt.
És a szoci frakciót is meghívja egy körre!

obsitos írta...

Tökéletesen egyet értek az írásban foglaltakkal. Kissé bunkónak tartom a jelentkezőt a posztra. Ahogy az egyik hozzászóló írja: minőségileg alkalmatlan a feladatra, amire jelöltetni kívánja magát. Nehezen tudom elképzelni amint egy nemzeti ünnepen lelkesítő beszédet tart.

nemóvatos írta...

Rágódhatunk mi itt a gumicsonton, ami a személyek és a pártok viselkedését illeti.
Van viszont két használhatónak látszó kezdeményezés.
Az egyik
Magyar György
http://hvg.hu/itthon/20170106_ellenzeki_elovalasztas_program
http://magyarugyved.blog.hu/2017/01/10/akar_az_ordoggel_is#more12116135

a másik
Haraszti Miklós
http://www.atv.hu/videok/video-20170110-haraszti-miklos
nevéhez fűződik.
A kettőt külön-külön is érdemes lenne a pártoknak is átgondolniuk és alkalmazni, akár ötvözve is.
És nekünk választóknak is jó lehetőség aktivizálódni.

Unknown írta...

Nem a cikkel akarok vitatkozni csupán egy hasonlatával!
Kedves PuPu! Ettél Te mostanában pálpusztait?
Az ilyen néven árult sajtféleségnek ma már se szaga se íze!
Én egyébként azt tartom, lehet hogy hibásan, függetlenül attól, hogy hogy a blogod kristály tiszta vagy csúsztatások vannak benne a jelenlegi helyzetben amikor a bal oldal az összefogásra törekszik megosztó. Botka jelölésével kapcsolatban döntsön a pártja. A DK egyébként úgy nyilatkozott, hogy a jelölés támogatását az MSZP döntésétől
Teszi függővé.
Az én elvem az, mielőtt leírok vagy mondok valamit ami szerintem igaz először meggondolom hogy használok, vagy ártok vele azoknak akiknek a gondolataimat szánom.
Te hogy vagy ezzel?
Barátsággal: Fleiner György!

1970 írta...

Kedves fulopiren!

"Amúgy meg Gyurcsánynak közel sincs annyi bűne, mint mondják. Semmivel sem rosszabb a többinél."

Lehet, de van egy óriási bűne 2006-ból, amikor Kádár és NI közti választásra szólított fel. Ez sokkal többet ártott a baloldalnak, mint a (tudatosan) félremagyarázott őszödi beszéd, és rengeteg szavazót taszított el az akkori MSZP-től. Szerintem ekkora "böszmeséget" (hogy stílusos legyek:) nem szabadott volna elkövetnie.
(Nem mellesleg, az utolsó igazán karakteres baloldali politikus (Horn Gyula) figyelmeztette is erre, de nem érdekelte!)

fulopiren írta...

Kedves 1970!
Most biztos butának gondolsz, de mielőtt félreérteném, amit írtál, segíts!
A 2006-os utalásodból a Kádár egyértelmű, (:D) de mi az az NI?

Ottilia Marton írta...

Még mindig nem döntődött el, hogy mit is jelent az a bad godesberg elvű szociáldemokrácia és mit is akarunk most ezen a címen.
Most látszik igazán, hogy Szanyi mekkora bűnt követett el mindnyájunkkal szemben: ha tudta akkor miért nem tisztázta, hogy miért utasítja vissza 2006. májusában a tervezetet, ha meg nem tudta, akkor miért tette felejthetővé a változásra akkor született megoldási javaslatot.
Botka pedig az a kör!
Bár pragmatikusabb, mint Szanyi, de kevéssé , mint Molnár Gyula.
Mindegy!
Amíg személyek közül akarunk választani, addig az egész semmit sem ér!
Elő az ajánlatokkal, aztán majd lehet választani!
Hogy melyik fazon szimpi az mit sem ér , ha

fulopiren írta...

Kedves 1970!
még annyit, hogy nem emlékszem ilyesmire, kerestem is a googlen, mikor mondott olyant Gyurcsány, hogy válasszunk Kádár, és Nagy Imre között?
És a baloldaliak melyik része pártolt el ezért a szociktól?

NewTiborc írta...

Számomra már világos, hogy 2018-ban ismét fidesz győzelem lesz, akár tetszik, akár nem. A győzelem akadálya az MSZP vezetése. Lehet itt csavarni jobbra és balra a szövegeket. Egy a lényeg, összefogni úgy nem lehet, hogy gyere ide pajtás, nem csókollak homlokon, hanem jól tö...n rúglak. Ha botka így képzeli az összefogást, akkor szellemileg alul táplált, vagy galád (retusbajnok ugyebár, mire irigykedik?), uram bocsá' megvették kilóra, ugyebár komoly politikusnak titulált személy ebben a helyzetben nem viselkedik így!!! Ha egy sörös kupaknyi ész szorult a koponyájába, akkor tudja, hogy a javaslata és kikötése egyenlő a vereséggel. Akkor mit is akar? Trónra emelni a vikit? Nagyot homorít Szegeden fidesz többség mellett "jól" kormányoz!!!
Más. Szanyi kapitány. Hogy lehet ilyen ember meghatározó egy pártban? Nekem évekkel korábban komoly vitáim voltak vele, de mikor büntetlenül hangoztathatta, hogy elmennek a választók a p...ba, akkor inkább elköszöntem, ez már gyomorforgató. Egyéniségében, jellemében semmivel sem különb mint a rezsibiztos. Valami nagyon átjárta már a sejtjeit, okosan tenné ha háttérbe volna.

Névtelen írta...

fulopiren, 1970, illetve mindenki más!

Gyurcsány tényleg marhaságot csinált akkor, amikor engedve az ippeg aktuális szélnek - nem nézve, milyen egy ocsmány seggből, mely tulajdonképpen ősszáj, már ha tudjátok egyáltalán mi is az, gyün az a bűzős szél! - és letette a voksát nagy imre mellett.
ez alapvetően több volt mint bűn, ez hiba volt.
nagy imre egy moszkovita gyilkos volt, aki azokat az elvtársait, akik a horthy rendszerben az életüket kockáztatták érte, az emigráció alatt feljelentette, gulágra juttatta, s ezzel halálra ítélte, meggyilkolta őket!
olvassátok el Moldova György: Az utolsó töltényig című életrajzi sorozatát, sokat tanulhattok belóle a valóságról, tisztább képet kaphattok egyes a mai napig ható politikusokról, emberekről!
.
abramovics voltam, s vagyok

fulopiren írta...

Abramovics, köszi a választ.
Nem emlékeztem erre. Bizonyára azért, mert nem volt fontos nekem.
Már hosszú ideje nem érdekel a múlt, régen megbékéltem vele.
A jelen, és a jövő érdekel.
Feláll a szőr a hátamon a politikusok állandó visszatekintéseitől, (az a történészek dolga) az irredenta politikától pedig úgy viszolygok, mint a vallási szektáktól.

1970 írta...

Kedves fulopiren!

Igen, akkor megvan, kire utal NI!

Ez egy kapitális marhaság volt anno Gyurcsánytól, de sajnos a pártjában még most is többen továbbra is nyomják az ilyen és ehhez hasonló blődségeket (Niedermüller, Gréczy, stb.).
Én azt mondtam csak, hogy szerintem ezzel rengeteg baloldali érzelmű embert dobott el a szociktól.
A múlt egyébként fontos, a jövő egyik építőköve. Nem véletlen, hogy éppen azt a Kádárt gyalázzák halomra, aki gyakorlatilag posztumusz győzelmet aratott a mocskos rendszerük felett (a'la TGM). (Lásd: Lázár 2016. októberi parlamenti kijelentéseit!)

góbé írta...



Abra 14.39! Küldd el az ellenőrző könyvedet! Bevésnék egy piros pontot... - Ez komoly!

Névtelen írta...

tevelibának, s az ájult rajongóknak:
.
"Igen, nagy baj van a fejekben és a szívekben. A minap egy barátommal arra jutottunk, hogy alapos oktatás-nevelés kellene az egész éretlen társadalomnak, hogy végre felelősségteljes állampolgárok alkothassák. Ám az e téren mondanivalóval rendelkezőket sosem fogják megszavazni azok, akiknek fogalmuk sincs arról, milyen torz dimenziók között élnek és gondolkodnak."
.
ezért írok még mindig ide, bár a blogtulajdonos kancsi teveszemekkel viseltetik irányomba.
kérem a megfejtést, honnan, kitől az idézet, OK?
.
abramovics voltam, s vagyok

Dóri írta...

Bravó!
Endre

Dóri írta...

A kutyamindenit! A Bravó természetesen a te posztodnak szól PuPu! Senki félre ne értse!
Endre

hello írta...

Nem tudom visszakeresni, nem mostanában volt, mikor én már magyarul leírtam a nem épp hízelgő véleményemet erről a pasasról.
Csak beigazolódott, hogy jogosan.

amadeus írta...

Fleiner György
"Botka jelölésével kapcsolatban döntsön a pártja."

Az elvileg közös ellenzéki me.-jelölt személyét miért egy párt (az MSZP) döntse el? Az a közös jelölt azonnali kiütését jelentené a többi párt megkérezése nélkül. És miért annyira fontos a személyi kérdés a választás előtt bő egy évvel? (Ha infarktust kap addig, akkor nem lesz jelölt?)

Se program, se útirány, csak a me.-jelölt megnevezése fontos? Miért nem a lényegre, a választási programra és programszervezésre koncentrálnak?

NewTiborc írta...

Érdemes megnézni a mai egyenes beszédben a Kovács László (2. vendég) véleményét a mai pártvezetésről és a elmúlt nyócévezésről és Gyurcsányozásról. Az elhangzottak alapján nagy a baj és szerintem ezeknek a muksóknak a mi gondunk nem jelent semmit, a saját egó a döntő. Úgy látom, hogy az MSZP a hülye felnőttek homokozója. Abrának is igaza van, fel kell szántani és bevetni, ők nem is akarnak nyerni, alibi indulás és a vereség után kényelmesen megint megvagyunk négy évig. Így már érthető az is miért a Gyurcsány az ellenség(nem ellenfél!!), nehogy a kényelmes helyek veszélybe kerüljenek. Elképesztő, elképesztő.

krampampuli írta...

A megújuláshoz hoztam feromont is, kémiát is:
http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2017/01/11/a-farmer-sulyos-betegsegbol-gyogyult-fel-es-fantasztikus-uzenete-van-a-vilagnak/

Névtelen írta...

New Tiborcnak + 1

Igen, nagy a baj ! Szépen, lassan elment az a korosztály, akiket választáskor tudott mozgosítani (Kádárral hülyíteni) az MSzP. A mai politikai vezetők hiteltelenek, a fiataloknak nem kellenek. Egymást jó alaposan összeszarozták az elmúlt 25 évben.
Szerintem Gyurcsány nem hibát követett el, hanem szándékosan megosztotta a baloldalt, hogy vezető legyen.
Egyetlen baloldali párt van a mai társadalmi közegben, a Magyar Munkáspárt.
Valószínűleg nem érem már meg, de reménykedem, a jelenlegi pislákolásból egyszer tűz lesz....

Névtelen írta...

neveletlen

Úgy látom, a legtöbb hozzászóló nem csak Botkát, hanem az egész Mszp-t is a pokolra küldené (gondolom, a szavazóik azért kellenének.)
Jelenleg a szocik tobb mint kétszer akkora erőt képviselnek mint a DK, a csakafletó hozzáállás egyelőre nem nyerő.
2018 már elúszott, 20xx-ban lehet, hogy az ország első női miniszterelnökét Orbán Ráhelnek fogják hívni, ti meg továbbra is azon nosztalgiáztok majd a nyugdíjas klubban, hogy Őszödön mekkorát szerepelt a Feri.

Kerekes Zs írta...

Elnézést kérve előre mindenkitől, minden bántó szándék nélkül, sokkal inkább szomorú melankóliával, de olvasgatva a fentieket, nekem ez jutott eszembe:
"SZÓKRATÉSZ S ha akkor egymás közti életükben voltak
bizonyos kitüntetések, dicséretek és tiszteletajándékok,
amelyeket annak adtak, aki az előtte elvonuló árnyképeket
a legélesebben tudta felismerni, s aki a legjobban tudott
emlékezni rá, hogy melyek szoktak előbb, melyek később,
s melyek egyszerre elhaladni, s aki mindennek alapján a
legbiztosabban meg tudta jósolni, hogy mi fog következni:
gondolod-e, hogy ő ezekre még mindig vágyakozik, s hogy
az ottani világban kitüntetteket és hatalmasokat irigyli
– s nem inkább Homérosszal érezne-e, s nem szeretne-e
inkább mezei munkásként dolgozni egy földnélküli embernél,
s inkább akármit elszenvedni, mint ama révület világában élni?"

PuPu írta...

Neveletlen Névtelen
:O)))))))))
Tökéletesen igazad van, habár azért erőről beszélni bármelyik demokratikus párttal kapcsolatban inkább wishful thinking, mint realitás.
Én speciel szeretnék szocialista lenni, nekem a DK ideológiailag egy katyvasz, de a szocik mindig tesznek az ellen, hogy megszerethessem őket.
Most is.

:O)))

PuPu írta...

Fleiner György

Kedves Gyuri, én úgy vagyok vele, hogy más a dolga egy pártpropagandistának, meg más egy bloggernek.
Utóbbinak - szerintem - szembenézésre kell késztetnie még kedvenceit is a valósággal, mert a pártvezérek (és minden vezető, mindenhol egyébként) hajlamosak arra, hogy csak azokat a tényeket vegyék figyelembe, melyek belepasszolnak az elképzeléseikbe, ami nem ilyen, az nincs.
namármost a blogger annyival jobb, mint a propagandista, hogy őt nem fizeti senki, nem kell semmiféle elvárásokhoz igazodnia, megengedheti magának a saját vélemény luxusát.
Ha ez nem így lenne, gasztroblogot írnék, "A mákosguba ötven árnyalata" címmel...

:O)))

Unknown írta...

Amadeus! Botka jelülésével kapcsolatban arra gondoltam, hogy először a pártja foglaljon ezzel kapcsolatban állást, és a többi párt csak ezután tudja eldönteni, hogy támogatja e vagy nem.
Elég nevetséges lenne ha először más pártoktól érkezne rá jelölési javaslat.
Hasonló képen bármelyik párt állíthat miniszterelnök jelöltet akit a többiek vagy elfogadnak vagy nem.

Unknown írta...

Kedves PuPu! Szíved joga mit írsz a blogjaidban! Többnyire olyanokat ami sokak véleményével egybevág sokaknak közöttük nekem is tetszik.
Egyébként nem vagyok párt propagandista nem is vagyok párttag csupán megrögzött összefogás párti mert szilárd véleményem hogy Orbánt csak a demokratikus erők teljes összefogásával és a még bizonytalan választók meggyőzésével lehet elkergetni.
A blogodhoz fűzött megjegyzéseket olvasva viszont azt látom hogy ennek kapcsán a bal oldaliak ekézik egymást ami inkább megoszt mint az összefogást segítené.
A civil életben sokféle emberrel dolgoztam együtt. Volt akiket szerettem és voltak akik nem voltak szimpatikusak. A munkahelyi feladataink megoldása során azonban együtt dolgoztunk a saját jól felfogott érdekünkben.A munka kapcsán nem azokkal a dolgokkal foglalkoztunk amivel nem értünk egyet hanem a feladatra koncentráltunk. A pártoknak is valahogy így kellene együttműködni.

kekec írta...

Pupu, nagyon egyetértek - kivéve, hogy hiányoltam Botka sajátszájú értékelését egy lehetséges ME jelöltségről korábbról, amikor egy mszp választáson lazán kiejtették:
"Mit írjunk a plakátra? Nekünk nem kellett, ME jelöltnek jó lesz?"
Egyébként meg LEHET a Botka az MSZP jelöltje, a lelkük rajta, és BELSŐ ügyük - csak nem látom, hogy vele szemben már jelölnének egy "párton kívüli, köztiszteletben álló" az összefogást jelképező másik jelöltet.
Ha viszont csak azon megy a rugózás, hogy az mszp megint le akar nyomni erőből egy jelöltet a többi párt és a választók torkán - akkor igaza lesz a jobboldali publicistának "Orbán ezekben a percekben nyeri meg a 2018-as választást"
Tudomásul kell venni, hogy a demokratikus ellenzék nem akar mszp restaurációt az egész baloldali lenyúlási rendszerrel együtt.
A végén majd Vonában bízhatunk, hogy hoz egy alkalmas jelöltet?