2017. május 3., szerda

KÁDÁR ÁRVÁI

Nézegetem a televízióban a május elsejei közvetítést, hallgatom a szónokot, aki kifejti, hogy május elseje nem kommunista ünnep, és nem Kádár János ünnepe.
Bizony nagy bölcsesség ez, habár igen ostobának kellene annak lenni, aki egy ilyen állítással ellenkezőt megfogalmazna, nincsenek is ilyenek sokan.
De azért van ezzel a kissé feleslegesnek tűnő cáfolattal kis baj, mert aki korrekt, az úgy fogalmaz, hogy nem csak a kommunisták és nem csak Kádár ünnepe, mert ettől a kis szócskától válhat igazzá az állítás.
Abba már bele se mennék, hogy ki a kommunista, hiszen a kor pártjának neve is Magyar Szocialista Munkáspárt volt, mely kongresszusain maga is leszögezte, hogy nem a kommunizmust, hanem a szocializmust építi.
Nyolcszázezren voltunk, akiket ma kommunistának hívnak, ifjúkommunista ugyanennyi.
A szónok előtt ott áll zömében ősz hajú. ráncos arcú közönsége, Kádár árvái.

Nem csak ez előtt a szónok előtt állnak, de szinte minden párt mindenféle szónokai előtt is, hiszen a társadalom gerince ma belőlük áll, a rendszerváltás idején harminc-harmincöt éves, és ennél idősebb emberekből, akik tudják, hogy amikor Kádár koráról beszélünk, akkor miről is van szó.
Ők azok – mi vagyunk azok – akiket cserbenhagyott a történelem.
Ma ezek az emberek nyugdíjba készülnek, vagy már nyugdíjasok, és amikor arról hallanak, hogy Görögországban csökkenteni fogják a nyugdíjakat, kiveri őket a hideg veríték.
A világ összement, ami megtörténik ma Görögországban, az megtörténhet holnap Magyarországon is…
Kádár népe, mely hajdan saját országának tulajdonosa és legfontosabb szereplője volt, ma megtűrt, lesajnált ember saját hazájában, jóllehet mai urai még most is azt a vagyont fosztogatják, melyet ő halmozott fel, melyet ő épített, melyért az ő körme kopott.
Leértékelt nemzedékek, megtűrt – vagy lassacskán már meg se tűrt – személyiségek, akiknek a nagypofájú utódok elvették a múltját, elvették a jövőjét is, és akinek jelene oly siralmasan különbözik a Kádár-kor létbiztonságot adó állapotaitól.

Kádár népe hallgatja a fennkölt szólamokat, közben elnézegeti, hogy a kőbányász fia, a lófelcser unokája hogy lopja az ország vagyonát, és miként próbálja ellehetetleníteni az iszákos apa mellett gyerekeit tisztességesen felnevelő gyári munkás Katus fiát, miközben kéz a kézben szidják felmenőiket.
Merthogy amikor a Kádár-rendszert szidják, szüleik életét értékelik le, az ő munkájuk értelmét vonják kétségbe, miközben ők is, követőik is ezidáig még csak Európa alamizsnájáért nyújtogatták a kezüket, és hárommillió nyomorgót adtak az országnak.
Kádár árváinak nincs ma képviselete ebben az országban, pedig ők vannak többségben, csak sajnos megettek minden maszlagot, melyet eléjük villáztak, és megmérgezték a lelküket.
A liba is be tud rúgni, ha rohadt gyümölcshöz jut, mi is meg tudunk részegedni a hazugságoktól, hiszen a sok hazugság ad valamiféle felmentést számunkra, mikor azt kérdezzük magunktól, hogy miként lehettünk olyan ostobák, hogy hagytuk kiénekeltetni a szájunkból a sajtot.
Leírtak bennünket, és ezt felettébb nehéz tudomásul venni annak az embernek, aki egész életében dolgozott, alkotott, hiszen abban a korban volt munka, volt munkahely, és a munkának is, a munkásnak is volt becsülete.
Most meg állunk a különféle tribünök előtt és hallgatjuk, hogy mekkora barmok is voltunk, mert dolgoztunk, neveltük a gyerekeinket, kuporgattunk a Trabantra és évente két hétre elmentünk a szakszervezeti üdülőbe nyaralni.
Megérdemeljük persze, hiszen mi is eltűrjük, hogy gusztustalan nyilatkozatokat tegyenek arról a korról és névadójáról, aki mellesleg az elmúlt néhány évszázad legtisztességesebb és legnormálisabb politikusa volt, csak azért, mert néhány mai politikus úgy véli, hogy nagyobb lesz, ha Kádárt kicsinyli.

A legviccesebb, amikor a húszévesek mondanak megfellebbezhetetlen igazságokat arról a korról és úgy kezdik el demokratikus működésüket, hogy kirekesztenek.
Jött létre már itt világmegváltó párt generációs alapon, most megint szerveződik egy, ami csak azért baj, mert az ország nem csak húszévesekből áll.
Ha csak húszévesekből állna, akkor nem kellene itt Orbánnak véres verítékkel erőlködnie az ország elpusztításán, éhes és erőszakos utódai fele idő alatt végeznének a feladattal.
Pedig hát, még él Kádár népe, és ha valakik, hát ők aztán tényleg felelősséget éreznek utódaikért, miközben ezt a felelősségérzetet visszafelé, a saját bőrükön nemigen tapasztalják.
Úgy látszik, minden nemzedéknek személyesen kell megtapasztalni majd azt, hogy gyerekeik viselkedésében saját magukkal találkoznak szembe.
Természetesen itt nem a te gyerekedről van szó, hanem a társadalomról, a társadalmi felelősségvállalásról.

Kádár árvái szép ütemesen ballagnak a temető felé, egyelőre még nem kell egymást cipelniük a hátukon, de ez már csak a kor társadalmi humánumának maximuma, ki tudhatja, mit hoz a holnap?
Félreértés ne essék, nem tisztán csak a pénzről van itt szó, hanem az emberi tisztességről, örökségünk megbecsüléséről, korrektségről és bölcsességről, vagy mindezek hiányáról.

A politikusi tisztesség hiányáról.


:O)))

34 megjegyzés:

földönjáró írta...

Az általad leírtak is belejátszanak,hogy "párttalan" lettem,és hiteltelen számomra minden mai párt.Elmegyek természetesen szavazni mint mindig,de csak Orbán ellen,nem valami mellett.Emberséges,tisztességes,hiteles.Ennek a három dolognak kellene számomra megfelelni,pártnak,politikusnak.Egy sem teljesíti ezeket az egyszerű bárkitől elvárható kritériumokat.

Jutka írta...

Teljesen igaz Pupu. Én is igy érzem.
Munkás éveim alatt, az adott szónak becsülete volt, nem igazán kellett szerződés.
Utolsó dolgozó időkben már csak azért izgulhattam, hogy lesz e szerződés (építőipar) és ha igen kifizetik e, és mikor?
valóban volt szakszervezeti üdülés, és nem is volt rossz. Ha nem csináltál valami nagy disznóságot volt biztos munkahelyed. Nem függtél a főnök kegyétől.5 évente sorra kerültünk valamilyen jutalomosztásnál..........és fiatalok voltunk, nem kellett sorba állni az SZTK nál.
orvosra várva.

Névtelen írta...

Hogy klasszikust idézzek: „miért hagytuk, hogy így legyen?"
Közel 30 éve az megy minden médiában, hogy a Kádár korszakban minden rossz volt. Miért csodálkozunk, hogy a mai fiatalok elhiszik?
Fiam hetedikes korában tanult a NOSZF-ról (bár ezt a kifejezést természetesen nem ismerte), a bolsevikokról, Leninről. De valójában semmit sem tanítottak ezekről. Nekem kellett mesélnem Marxról, a munkásmozgalomról, a kommunizmus eszméjéről. Hogy milyen álmaik voltak ezeknek az embereknek, és milyen tévedéseik, hibáik. Hogy ment át fokozatosan egy nagyszerű társadalmi kísérlet egy sztálini önkényuralomba. Tátott szájjal hallgatta. Ha te is csak a gulágokról és a koncepciós perekről hallasz, honnan tudnád, hogy utána kell nézni a dolgoknak, mert az éremnek van egy másik oldala is (illetve sok más oldala is van).
Én annak vagyok a híve, hogy beszélgetni kell. El kell mondani mindent őszintén a mai fiataloknak – a jót is és a rosszat is. Ha mi nem vagyunk kirekesztőek, szerintem ők se lesznek azok.

Tuareg írta...

Brühühühü, meggyött a csúnya imperialista kapitalizmus, meg a demokrácija, oszt mi lesz így szegény bolsevikokkal? Orbán még maga szerint is Kádár-nosztalgiára és módszertanra épít, de ez Nektek magas, és az is marad.

mavtelep írta...

Gábor Szabó
Látom Te azt sem tudod, merre van az előre ? Nem baj, már így maradsz...))
Szervusztok, jó reggelt !

talalom írta...

Hagyjuk szegény G.Sz-t: ő már csak felejt. De felhívnám a figyelmet:több szónok is volt, aki meg sem említette a Kádár-rendszert.Viszont volt,aki arról beszélt: tűrhetetlen,hogy csak a munkaadók jogait erősíti a kormány. A kormánynak a gyengébb mellett kell állnia, és a munkavállalók jogait kell erősítenie. (Egy korábbi május elsején azt javasolta: a csődbe vitt vállalkozások tulajdonosai a munkabérekért a személyes vagyonukkal is feleljenek.) Javasolta azt is: minimális vízhez és energiához mindenki ingyen juthasson hozzá - mi más ez, mint egyfajta természetbeni alapjövedelem?
Jutka!Nem kell feltétlenül "pártosodni": elég,ha körülnézel az ajánlatok között.
Sem az én, se a Ti fiatalságotok nem fog visszajönni: de legalább ne keserítsük a magunk, meg a gyerekeink életét hiábavaló nosztalgiával. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne mondjuk el: mi volt a NOSZF.
Mavtelep! Az előző poszt alatt válaszoltam.

Promenad írta...

Gábor Szabó !
Te egyszerüen hülye vagy !
Több szót nem érdemelsz.

Kapat írta...

Szabó Gábor!
A kapitalizmusnak is vannak szabályai. Amiben most élünk, abban nyomokban sem fedezhetőek fel ezek a szabályok. Hova lett pl. a Ptk.-ból a tisztességtelen haszon fogalma? Van helyette a gazdasági fölénnyel való visszaélés, rablógazdálkodás, a szó legszorosabb értelmében. Vagyis itt a rabló kifejezés, tökéletesen fedi eredeti értelmezését. Egyébként szerinted ez még mindig demokrácia?!
Ez tetszik Neked?
Ha a Liska Tibor Ökonosztát c. könyvét olvastad, vagy olvastad volna, tudnád, hogyan lehetett volna az új gazdasági mechanizmus segítségével megteremteni a tisztességes szemléletű piacgazdaságot.
Hol vannak a szakemberek, akik Nyers Rezsővel együtt kidolgozták annek elméleti részét? Hol kap szót ma Bokros Lajos, Lengyel László, akik Tardos Mártonnal, Kornai Jánossal, Nyers Rezsővel együtt dolgoztak az emberarcú, tisztességes piaci magatartáson alapuló, gazdasági modell létrehozásán.
Mindez megbukott Brezsnyev tiltakozásán, de miért nem folytatódhatott a rendszerváltás után? Kiknek az érdekei érvényesülnek azóta is?
Itt van nekünk Matolcsy, a tolvajlás magasiskolájának kidolgozója és egyben haszonélvezője, gazdájával és annak rablóbandájával együtt.
Akinek ez tetszik, szembeállítva A Kádár-korszakkal, hát nem is tudom....
Ne felejtsük el, hogy Kádár gúzsbakötve táncolt. A függőségi viszonyaink között is igyekezett a legjobbat kihozni a helyzet képtelenségei ellenére. Egy élhető országot!
Amit PuPu leírt, vagyis az un. kisemberek helyzete, a lehető legemberibb volt ebben a közegben. Miért is volt az országunk a "legvidámabb barakk"?
Az emberek többsége nem izmusokban gondolkodik. Egyetlen dolog ami számít, az élhető emberi körülmények, vagy az elképesztő szegénység, nyomor, kilátástalanság különbsége.
Az álhazafiaskodó szöveg, az ország megosztottsága, a hazug gyűlöletkeltés, mind-mind ennek a rettenetes nyomornak az elfedését szolgálják, egy rablóbanda tudatos eszközeiként. Nekünk ezt jelenti most, az un. kapitalizmus fogalma.
Csoda hát, hogy az eberek visszasírják Kádár emberséges világát? A szerény, de kiszámítható mindennapokat?
Gondolkodni kell, nem pedig gyalázni a Tiedtől eltérő véleményen lévő embereket, akik megéltek már egy számukra ennél sokkal jobb, emberibb világot.

talalom írta...

Kapat! Én is visszasírom a Kádárrendszer szerény, de biztonságos világát. De csak itthon és magamban, mert nem segítek ezzel megtalálni az új feltételek között járható utat.Liska Ökonosztát-ban felvázolt elméletét - a "nemzeti örökségről" - kicsit más úton, de közelíti a feltétel nélküli alapjövedelem écája. (A "nemzeti örökség" Liska elképzelése szerint egy valóságos, anyagi tőke lenne, ami mindenkinek a születésekor járna, és azzal sáfárkodna képességei szerint - így a később kialakuló különbség tényleg a képességek szerint szelektálna,és nem "egyéb" szempontok alapján.)

Anikó írta...

Földönjáró... pont így gondolom én is, mindennel egyetértek, amit leírtál !!!
Ha pedig ezeket a nyugdíjakat még netán le mernék csökkenteni, akkor az isten irgalmazzon Orbán Viktornak, nem fog, mert jó sokan vagyunk nyugdíjasok, olyanok, akiknek nincs kiemelt nyugdíjuk ! és nincs vesztenivalójuk sem, épp csak megélnek a "cuki" kis inflációkövető nyugdíjukból.

Rózsa Gábor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
hello írta...

Megkíméltem magam a május elsejei beszédektől - melyik észlény kvázi mosakodott azzal, amit idézel, hogy a május elseje nem Kádár ünnepe?

Kapat írta...

Talalom!
Ez, amit leírtál, csak egy mellékszál Liska elméletéből. A lényege pedig, hogy a gazdaságot világpiaci árakon kell működtetni, ANNAK MINDEN VONZATÁVAL EGYÜTT!! Ez lett volna a gazdasági kilábalás igazi alapja.

nemóvatos írta...

Gábor!
Nem tudom csak sejtem, hogy miért kellett(?) beszólnod.
Méltatlannak találom minden szempontból.
Főleg azért mert bár lehet, hogy Orbán a bandájával schmitteli az alapot, de amit épít(?) rá, az egészen más.
Gondolom Neked sem tetsző.

Attila írta...

Üdv!
Csodálkozva nézem Viktor nyugdíjas hódolóit. Ezek tényleg meghülyültek? Elvesztették memóriájukat? Miért kéne a Kádár korszakot gyalázni? Megmondanák?
Szüleim munkásemberek voltak, de beírattak gimnáziumba, majd főiskolára. Akkor most teli szájjal kéne fröcsögnöm arra a korra, amelyik lehetőséget adott erre? Na ne már! Az a korszak nem akart engem a Pártba kényszeríteni. Nem is tettem, de hátrány nem ért emiatt.
Azt szoktam mondani, hogy akkor volt némi szájzár, de a hasad nem korgott az éhség miatt, és tudtad mikor kapsz fizetést. Cserébe most tépheted a szád, de minek? Magasról leszarnak ránk a kormányzati urak.

Attila

talalom írta...

Kapat!Tudom. Nemcsak olvastam, meg is van az Ökonosztát. Egyébként a gazdaság világpiaci árakon működik: ennyit adnak a magyar munkaerőért. De ez sem igaz: a multiknál - a hazai viszonyoknak megfelelő, rendes bért adnak:nézd meg akár a GE,akár a Mercedes gyárait. Ezért utálják őket a jobbikák - a magyar kormányfő már rég szélsőjobbika. Mert így nem lehet feketén, adót csalva kizsigerelni párezer embert,aki kezet csókol a napszám mellé lökött borért, szalonnáért. Miért van így? Na,ezen kéne együtt gondolkodni.

Névtelen írta...

Kedves Kapat!
Nagyjából én is hasonlóan vélekedem a Kádár korszakról, mint te. Ezzel együtt elfogadom, hogy abban az időben is voltak, akiket meghurcoltak, akiket igazságtalanság ért, és ők egész másképp élték meg azt az időszakot.
A lényeg azonban szerintem nem ez. Nosztalgiázhatunk, hogy milyen volt akkor, meg vitatkozhatunk is róla, de annak az időszaknak már vége. Elmúlt, finito. „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Nagyon fontos lenne, hogy a mai fiatalság is reális képet kapjon arról a korról, de ennyi.
Ha most körülnézek, nem sok biztatót látok. Mégis úgy érzem, hogy az egyetlen kiút az országnak az EU, minden tökéletlenségével és hibájával együtt. Az összes többi alternatíva nekem rosszabbnak tűnik. Az EU-t kell felhúzni, megjavítani, ha úgy tetszik, egy Magyarország számára is élhetőbb kapitalizmust kiépíteni. Ezt szerintem legmarkánsabban jelenleg a Momentum képviseli.
Tudom, a Momentum sokaknak gyanús. A vezérük is szakállas, mint annak idején OVI, a látszat szerint hasonló az indulásuk a Fideszéhez, mi van, ha valójában csak a Fideszt szolgálják, mi van, ha csak a hatalmat akarják megszerezni stb. Szerintem viszont mindenkinek jár a bizalom, amíg azt el nem játssza. Egyébként is, a választásokig még van egy év, addig bőven kiderül, érdemesek-e a támogatásra.

Olasz Ildikó írta...

Kedves Mindannyian!
A május 1-i megemlékezések, és ünneplések kapcsán nagyon elszaladt veletek a ló. Nem hiszem, hogy pont most és e-helyen kell a magas közgazdaságtant megvitatni. A múltat sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. Még akkor sem, ha erre (magukat) történésznek felkent szerencse lovagok és lovaginák tesznek kísérletet.
Vitathatatlan tény, hogy bár szegényebben, és korlátok közé szorítottabban, de mégis számtalan fontos szempontból sokkal jobban éltünk.
Mint minden rendszernek, voltak akkor is áldozatai, de ennek részben saját maguk voltak az okai.
A nagy többség, nézzük bármelyik osztályt, élhető életet kapott. (Lakás, iskola, továbbtanulás, orvosi ellátás, nyaralás és gyermek nyaraltatás, színház, múzeum) bármit néztek, az érdeklődőnek hozzáférhető volt.
Az egyetemekre is bejutottak azok is, akik egyébként magukat megkülönböztetettnek, kirekesztettnek mondják ma. Igaz, hogy többet kellett letenniük, igaz, hogy "helyhiány" miatt csak 1 - 2 évvel később jutottak be, de bejutottak. Hasonlítsátok össze a mai lehetőséggel. És erről van szó!
No meg a mai fiatalokról. Alap nélkül nem lehet biztosan álló házat építeni. Az alapokat pedig nekünk kellett volna lerakni. De elmulasztottuk. Nem gondoltunk arra, hogy ami jó, az nem biztos, hogy természetes. Nem gondoltunk rá, hogy gyerekeinknek kevés az a tapasztalat, amiben éltek, felnőttek, a múltat is el kell mondanunk.
Szerintem ezért van, hogy a 60 felettiek képezik az ellenzéket, a fiatalok meg a lábukkal szavaznak.

Kapat írta...

Kedves Ildikó! Igen, éppen az alapokról beszéltünk. A gazdaság az alapja mindannak, amit hiányolunk. Éppen ez volt az oka a Kádár rendszer bukásának. Az eladósodás, a hitelek nyomasztó volta, tarthatatlanná tették a rendszer fennmaradását, nem mellesleg a Szovjetúnió szétesése volt a folyamat elindítója. Csak az nem mindegy, hogy miben látjuk a kilábalás lehetőségét.
Én minden politikai felhang nélkül is azt mondom, hogy lettek volna erre kidolgozott, sokkal jobb eredményt hozó elméletek is. Az elhibázott privatizáció, melynek milyensége szabályozható lehetett volna. Nem a mit, hanem a hogyan szempontjait vitatom.
Most is alapvetően gazdasági okokra vezethetőek vissza siralmas állapotaink. Ha nem ilyen tisztességtelen, harácsoló, gátlástalan, tolvaj, stadionépítő banda vezetné az országot, nem itt tartanánk. A semmiből ugyanis csak semmi lesz. Ha nincs tisztességesen működő gazdaság, mely alap lehetne, nincs ház sem. Nem felesleges az alapvető hibákat is figyelembe venni! A politika sajnos, a maga mindennapi valójában, nem érdekli az emberek nagyrészét. Az éhes embernek az ünnepléshez sincs kedve, az ott elhangzottak pedig végképp nem érdeklik. A tájékozatlanság tartja életben ezt az élősködő, bűnöző bandát. Egyébként egyetértünk mindabban, amit a két helyzet különbözőségéről írtál.

1970 írta...

Kedves Pupu!

Köszönöm ezt az bejegyzést!

1970 írta...

"A gazdaság az alapja mindannak, amit hiányolunk. Éppen ez volt az oka a Kádár rendszer bukásának. Az eladósodás, a hitelek nyomasztó volta, tarthatatlanná tették a rendszer fennmaradását,"

Kedves Kapat!

Akkor ennek a mostani rendszernek (meg az azelőtti 20 évnek is) nagyon csúnyán kellene már bukni (eladósodás, hitelek nyomasztó volta hogy is áll most?)

mavtelep írta...

" A gazdaság az alapja .." Így van, és a XIX.sz. ipari fejlődés okozta a gazdaság robbanás szerű fejlődését : Európában és minket gyorsan követve É-Amerikában.
A bányászat, a nehéz és könnyűipar, az építkezések rengeteg embert igényeltek, akiknek jó része aztán szakember lett a maga területén. Ezeket az embereket már elég jól meg kellett fizetni, így a termékek java részét a munkabér és járulékai drágították meg legjobban.
Az 1973-as olajválság után a fejlett gazdaságok egyszerűen kihelyezték a termelést, amiben éppen az USA járt élen, megcélozva Kínát.
A 90-es években mi ugyanazt csináltuk amit pl. a 70-es években Nagy_Britannia, bezártuk a bányáinkat, kivégeztük az ipart. Na jó, önszorgalomból még a mezőgazdaságot is, mert "patak vérrel" fenyegetőzött Torgyán.
Messze nem a Kádár rendszer okolható a világgazd. megváltozásának, de a KEZELÉSE bizony minden kormánynak a szemére hányható.

talalom írta...

1970! Igaz, nem engem kérdeztél, de megpróbálom, Kapat majd kiegészít. Nem a hitel nagysága a lényeges,hanem az, tudod-e törleszteni. (Én is hitelre vettem mindent: lakást, tévét, mosógépet stb.) Mo.-nak ma kb az évi GDP 75-80%-a az adóssága, az USA-nak meg olyan 170%. Trump most próbálja lefaragni, mert a kínaiak már morognak, hogy ők finanszírozzák az amerikai életszínvonalat (így van).Azt meg mi is megszívjuk, mert lassul a gazdaság. Bár szerintem azzal kéne kezdeni valamit, hogy a gazdaság nem gyorsulhat a végtelenségig, mert fölzabáljuk magunk alól a Földet. De ez más ügy.
Magyarországnak szerintem egy esélye lehetne a világgazdaságban: ha kiszúrna 1-2 területet, és azon alkotna ÚJAT (nem nagyot). Ha már olyan kurva okosak és kreatívak vagyunk. Ilyen lehetne pl. a kisteljesítményű,regionális energiatermelő technológiák kidolgozása - erre jön Paks2. A másik a hulladékfeldolgozási technológiák kifejlesztése - a szemét eltüntetése ma a legnagyobb üzlet. Igaz, ez nem megy félanafabétákkal, ezért oktatás a köbön!Az illiberális önkény "iparosítási" mániája szerintem onnan van, hogy boldogságunk utoljára a hetvenes években látott közelről ipart, amikor véletlenül benyitott a téesz melléküzemág műhelyébe. Márpedig szögegyenesítésből csak pária szinten lehet megélni. Erre a leendő szakmunkásoknak nem tanítanak fizikát, kémiát,informatikát - persze magyart,történelmet se.Tehát nincs fedezet a hiteledre - "vatikáni devizára" nem adnak hitelt.(Vatikáni deviza:Isten fizesse meg!)

Kapat írta...

Kedves 1970!
Kihagytad a folytatást, a Szovjetúnió szétesését, mely által az egész folyamat elindult. Ugyanis a legnagyobb felvevőpiacunkat vesztettük el ezáltal. Ennek egyik oka a mi merev elzárkózásunk, mindenféle keleti gazdasági kapcsolattól. A tervgazdaság eszközeivel a szabadpiacon megélni nem lehet. Az ipar és a mezőgazdaság szétverése pedig végképp ellehetetlenítette a gazdaságot.
Most viszont ha nem lennének az EU-s és a külföldön dolgozó magyarok által hazautalt pénzek, az idetelepült multik, már valóban csődbe jutott volna az ország. Ráadásul ami most történik, ahogy ezeket a forrásokat felhasználjuk (szeretett kormányunk jóvoltából), emiatt az egész térség gazdaságilag legelmaradottabb
országa lettünk. Mindennek a következménye a belső elszegényedés, a jövedelmi olló maximális szétnyílása, ez egy egészségtelen gazdasági folyamat. Hogy mi következne az EU-s pénzek folyósításának megszűnése után, abba belegondolni sem jó!
Most az EU a lélegeztetőgépünk, ezért nem buktunk még látványosan. Nem vagyok gazdasági szakember, csak egy érdeklődő ember, mindennapi életünk alakulásából tudom megítélni a dolgokat.

1970 írta...

Kedves talalom és Kapat!

Lényegében egyetértünk. Nem nagyon beszélhetünk magyar gazdaságról ennek fényében, ráadásul a korabeli magyar húzóágazatként szereplő mezőgazdaságot is a padlóra küldték.
De! A gazdaság kérdésén továbblépve azért meghatározó szempont lehet egy-egy korszak megítélésében a társadalompolitikája, az, hogy milyen mértékben tartja fontosnak az emberek mindennapi boldogulását, életlehetőségeinek, életminőségének javítását, gyermekeik, unokáik vertikális társadalmi mobilitását. Mit gondol a társadalmi kohézióról, a különféle társadalmi rétegek közti szolidaritásról, stb. E téren azt gondolom botrányos a rendszerváltás utáni időszak "teljesítménye" (különösen az elmúlt hét év gyalázatos e tekintetben).
És még egy dolog:
Egy történelmi időszak megítélésében számomra meghatározó szempont az, hogy honnan indult az ország az elején, és hova jutott a végére. Na, ez sem vet jó fényt a rendszerváltás utáni időszakra. Hol vagyunk most e térség viszonylatában, '90-hez képest?

Valaki, aki nagyon unja írta...

Nagyon egyetértek!
Hajszálra ugyanezt magyarázom (amit érteni vélek belőle) a környezetemnek évek óta, és örülök a leírt soroknak, mert végre, igen, így gondolom én is!

Valaki, aki nagyon unja írta...

http://90fokosfordulat.hu

Ottilia Marton írta...

Azt hiszem a legnagyobb bajt a félműveltség okozza.
Ha a megnevezést nézzük: Proletár diktatúra--akkor az valóban diktatúra volt
Ha azt nézzük, hogy az volt az életünk --a miénk --és nem éreztük rossznak. Igaz a munka számunkra sem volt :Munka becsület és dicsőség dolga!"" ahogy máig hirdeti Almásfűzítő lebontatlan épülete.

és mi vagyunk azok, akik beszélnénk 40 év körüli gyerekeinkkel, hogy nem úgy van az , ahogy mondják ma--Ők a korszakok határán mást tapasztalva nőttek fel, bár mi még tudtuk taníttatni őket. Az unokáink viszont már nem kapnak ingyenes oktatást sőt jó oktatást sem.

Beszélgetni kéne--velük, de idő sincs rá, mert a 8 óra már nem 8 őra, amely elegendő ahhoz, hogy megélhetést biztosítson.

Még arra sem szoktattuk rá a fiatalokat, hogy nézzenek utánna annak amit hallanak--korabeli újságokból hiteles forrásokból--hogy mi s hogy volt van.

A komenistázókat pedig világosítsuk fel, hogy azon kor nélkül ma nem tudnának ott lenni, ahol vannak. Nem alkothatnának sokaságot.

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Örülök hogy felidézted a fiatalságunkat és azt kort is, amiben az átlagember megtudott
kapaszkodni. Aki tehetséges volt tanulhatott és a munkáért meg munkabéréért nem kellett hálálkodni senkinek a fizetési
napon.
Nekem Kádár János máig az egyetlen politikus, aki csak a "magyar népnek" kapart !!!
Mai általam is támogatott politikusok között kevesen köthetnék meg a cipőfűzőjét.

Névtelen írta...

Kedves Pupu !
Gratulálok, nagyon pontosan leírta, amit éreztünk a mai Május 1 kapcsolatában, ahogy néztük, hallgattuk a médiát. Előttem író Cereus -sal teljesen egyetértek.

Egy dolgot azonban hiányolok.
Hiányzott annak a kifejtése, hogy tulajdonképen Kádár népe tehet arról nem kis mértékben, hogy szomorúan "ünnepelte" Május 1 -ét.
Miért hagytuk, hogy karrierista KISz-titkárok, szerepelni vágyó 2. osztályú poltikusok, kapitalista álmokat dédelgető párttitkárok, tsz-elnökök, vállalatvezetők, stb.... alakítsák ki a "szép, új, demokratikus világunkat" ? ?

Egyetlen "vigaszom", hogy bármennyire hallgat a média róla, létezik egy pártocska, mely megfogalmazza, és küzd lehetőségeivel a jelenlegi rendszer igaztalanságai ellen...
Ők is ott voltak a Városligetben... ( https://www.youtube.com/watch?v=KRpOsGQBCFo&t=3s )

Üdv: furnan

Névtelen írta...

Tuareg hatalmas balfék vagy

góbé írta...


Gábor Szabó !

Téged a nemmzetthy kotonszökevényünk / csakhogy ne tévessz, g.orbánt értem alatta / tényleg meg birt etetni azzal hogy a Kádár rendszerét, módszerét, identitását másolja, arra hajaz ??!!??

Ennek tükrében a helyzet esetedben súlyosabb mint gondoltam. Csupán azt nem értem, az unalom, a feltünés vágya avagy az afféle önjelölt, de soha meg nem értett "genie" toporzékoló méltatlankodása késztet arra, hogy ide piszkits, bugyuta, nárcisztikus fensőbbséggel alázni igyekezvén általad soha nem látott, hallott, ismeretlen személyeket.

Nem hiszem hogy itt sikered lenne, de mivel érteni vélem megtépázott, sikerre éhes egódat, javasolnám, más helyen: - a TUAREG.blogban - kisérelj meg hiveket szerezne magad mellé.
Azzal együtt vigyázz, és figyelmezz a blog alaptézisére!!!:

"Nézz velem a látszat mögé, lásd meg a valóságot"

Sok sikert, drukkolok neked.

Olasz Ildikó írta...

Kedves Kapat!
Félreértettél. Nem vontam kétségbe és nem is vitattam a közgazdasági elemzéseket. Valóban a számtalan eszetlen, meggondolatlan és felelőtlen intézkedések miatt állunk ott, ahol állunk.
És akkor még a zsebre tett javakról - főképpen az utóbbi 7 évben - de beszélhetünk bármelyik kormányról rendszerváltás előtt és után, legfeljebb a mértéke mennyiségileg és kiterjedtségileg változó.
Én inkább a munka ünnepe kapcsán az ünneplés minőségét és a résztvevők aktivitását hiányoltam.
Úgy gondoltam, hogy a hibák feldolgozása és elemzése ebben a pillanatban (szós szerint akkor) nem időszerű.
TUDOM, hogy mindig az!

Kapat írta...

Kedves Ildikó!
Nem értettelek félre. A témához, amit PuPu felvetett, valóban inkább a Te reagálásod állt közelebb.
Én tkp. Szabó Gábor minősíthetetlen beírására válaszoltam első körben. Ha elolvasod, volt abban minden.
Azután a gazdasági téma további hozzászólásokat indikált, valóban kissé eltávolodva, de szervesen kapcsolódva az eredeti témához.
Jól írod és én is úgy gondolom, minden időszerű és fontos, ami ennek a tűrhetetlen helyzetetnek a megváltoztatását segítheti. Legalább a tisztánlátás szintjén.