2011. január 5., szerda

HIRNÉV

Leküzdöttük magunkat.



Ha egészen pontosak akarunk lenni, nem mi, hanem a Kedves Vezető érte el meglepően rövid idő alatt, hogy Magyarorszag egy feltörekvő európai államból egy balkáni diktatúrácska képzetét keltse szerte a világban, ahol csak a hírekben felmerül a neve
Pedig nem volt könnyű dolga, hiszen az ország a hatvanas évek közepétől a térség bezzegországának számitott, és a magyarok maguk is kedélyesen és némi büszkeséggel emlegették hazájukat a legvidámabb barakknak, ahol a sok különféle szocializmus közül Kádár éppen az élhető, emberarcú szocializmutst építette.
Nem voltunk gazdagok, de jól éltünk, nem volt a szabadság teljes, hiszen csak szabályozott módon utazgathattunk és a sajtószabadság is, hogy úgy mondjam korlátozott volt, de soha emberek annyit nem röhögtek a hatalom bornírtságain, mint akkor.
Mondhat bárki bármit, az ország akkortájt egy komplett Hyde Park Corner volt, mindenki mondta a magáét, senkiben nem volt félelem és lássuk be, nem is lett volna nagyon ok erre, hiszen aki nem buzdított a rendszer erőszakos megdöntésére, azt legfeljebb zaklatta a hatalom, mint Kőszeg Ferencet vagy Demszkyt, olykor bohózatba illő szaladgálásokat előadva.
Magyarország és személyesen Kádár nemzeközi elismertsége és tekintélye kiemelkedő volt, annak dacára is elfogadták országunkat a nyugati államok, hogy Kádár soha nem tette megkérdőjelezhetőéve politikai-szövetségi elkötelezettségeinket.
Az országban egy koraszülött jóléti társadalom született, virágzott a mezőgazdaság, jó kereskedelmi kapcsolatot ápoltunk a nyugati államokkal, a magyar egészségügyi ellátórendszert irigykedve tanulmányozták az USA szakemberei is, egyszóval magyarnak lenni azidőtájt jó volt, képünk a világban egy haladás felé törekvő ország képét mutatta, amelyik szinte minden tekintetben felvette a versenyt nem egy nyugati országgal.
Persze a rendszerváltás alapjaiban valtoztatta meg a viszonyokat, de a szocialista rendszer öröksége még így is jelentős versenyelőnyt biztosított nekünk, hiszen mire a rendszerváltás megindult, nálunk már készen álltak a kapitalista intézményrendszer elemei, volt társasági törvényünk, volt késztintű bankrendszerünk, voltak vállalkozásaink, éppencsak a tulajdonvisznyok nem feleltek meg a kapitalista gazdálkodásnak.
De ezen aztán hamar segítettek az újonnan hatalomra került urak, akik ugyan a gazdasághoz roppant buták voltak, és az volt az első dolguk, hoy ideológiai okokból levágták az aranytojást tojó libát, aztán a lovak közé dobták a gyeplőt és várták a felvirágzást.
Ekkor még a világ elnézte a botladozásokat, mert felismerte a szereplőkben az amatőröket és türelmes volt, mert ezek az emberek a szabadság jelszavával az ajkukon voltak idióták, de a nép nem volt ilyen elnéző és visszaszavazta a hatalomba a szocialistákat, akik aztán Horn vezetésével megpróbálták menteni ami menthető, de a múltat nem tudták és nem is akarták visszahozni, hanem egy emberarcú kapitalizmust szerettek volna megteremteni.
Ebben Horn Gyula nagy nemzetközi tekintélye jól segítette őket, mint ahogy Magyarország nemzetközi megítélésén is sokat javított az, hogy érzékelhetően komoly törekvések voltak a gazdaság és a társadalom modern, nyugati mintákhoz közelitésére.
Aztán a Fidesz ígért fűt-fát és győzött a választásokon és megkezdte a Nagy Dumapolitizálást, abból kiindulva, hogy ha valamit sokszor ismétlünk, akkor azt a nép el is hiszi - sajnos ebben nem is sokat tévedtek.
A külföld nem nagyon tudott mit kezdeni a dologgal - jószerivel meg sem értette a zászlóátadásokkal, koronaúsztatással cifrázott avas jelmondatokat és várta a fejleményeket.
A fejlemények meg azt hozták, hogy a nép ismét a szocialistákat hozta vissza Medgyessy vezetésével, akik – hogy klasszikust idézzek, elqrták, mert felvették a Fidesz által eléjük vetett kesztyűt es erőn felül ígérgettek - sőt, az igéreteiket teljesitették is.
Természetesen ez nyugaton nem váltott ki zajos ünneplést, de aztán Gyurcsány és Bajnai kormánya korrigálta a dolgot és helytállt a világválság körülményei között is, így aztán a válságból megint bezzegországként jutottunk ki,- igaz, ráment a szocialisták politikai tőkéje...
És akkor most jött ez a hatalommániás minidiktátor és néhány hónap alatt tönkretette azt, amit ez az ország évtizedek munkájával elért, azt, hogy Európa befogadta, saját részének tekintette, egyenjogú partnerként bánt vele.
Ha azt gondolja, hogy ezzel az atavisztikus katyvasszal a saját idiótáin kívül bárkinek is imponálni fog, hát nagyon téved. És ha azt hiszi, hogy egy ország hírneve mellékes tényező, abban is téved, - a hírnév gazdasági tényező, beruházások, tőkekihelyezések sorsa dőlhet el azon, hogy mi a nagyvilág véleménye rólunk.
Márpedig a nagyvilág véleménye most éppen roppant pocsék, oszt ez nem ugyanazt jelenti, mintha az alcsúti kocsmában az egyik ostoba részeg lebunkócigányozza a másikat - itt a mi bőrünkre megy a játék.
Ha ez a kis akarnok tönkreteszi Magyarország hirét a világban, akárki is jöjjön utána, évtizedek kellenek addig, míg feledtetni tudjuk egy balkani diktatúra képét.
A mi Vezérünknek elég randa a képe, nem lenne jó, ha Magyarország elkezdene hasonlítani rá…


:O))))

2 megjegyzés:

kovi írta...

Jaj PuPu, hallgatok/olvasgatok és nem vagyok nyugodt. Mondta már a mi vezetőnk, hogy Európán kívül is van élet.. NEHOGY olyan komollyá váljék a dolog, hogy kilép. Ettől jobban tartok, mint attól, hogy az Unio zár ki bennünket...

Névtelen írta...

A legvidámabb barakkból sikerült a legviccessebb diktatúrává fejlődnünk.

Csak nekem valahogy nincs kedvem nevetni...