Mindig ez a baj a diktátorokkal.
Nem elég nekik a pőre hatalom, az állam saját célokra való felhasználásának korlátlan lehetősége, még két dologra nagyon vágynak.
Az egyik népük lángoló szeretete, a másik pedig, hogy nyomot hagyjanak a világ ábrázatán, és míg ember él a földön, addig a nagy ideológusok és a világ jótevői között tartsák őket számon.
Miért is lenne különb a mi bonzai-diktátorocskánk, a maga végtelen szerénységében ő is a saját képére lés hasonlatosságára akarja alakítani az országot, jóllehet valószínűleg hosszú idő kellett neki is, míg a reggeli borotválkozás közben hozzászokott a tükörből visszabámuló értelembomba látványához.
A nép szeretete azért már rendben van, napról-napra egyre tömegesebben szereti őt a magyar, hiszen látnivaló, hogy személyesen hozza el nekünk a jólétet és boldogságot – a kiegyensúlyozott és derűs Magyarországot.
Igaz, a komfortérzetet kissé csökkenti a lövészárkok nehéz illatokkal terhes levegője, a meghatározhatatlan, de felettébb gyanús eredetű, bűzölgő sár, melyben kötésig állnak honfiak és honleányok, és az állandó harc is kissé fárasztó már - ezt még a Vezér permanens győzelmeinek boldogító híre se nagyon tudja ellensúlyozni, hiszen ezidáig oly fájón nélkülöztük ideológiai munkásságát.
De most aztán ennek vége, hiszen a mi Boldogságunk, Jövőnk és Reménységünk részt vett az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen Párizsban, és ha már ott járt, hogy menjen üresen az idő, alapot is vetett sebesen.
A gazdasági válságkezelésről rendezett kerekasztal-beszélgetésen arról elmélkedett, hogy az elmúlt időszakban nem egyszerűen egy válságot élt a világ, hanem egy olyan periódust, amely megváltoztatta Európa történelmét: az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik - fejtette ki.
Hogy ez utóbbi mi a nyű, arról nemigen tájékoztatta megszeppent hallgatóságát, akik idáig úgy tudták, hogy a háború utáni Európa inaszakadtáig gürcölt, hogy újjáépítse magát.
Aztán amikor polgárainak jólétet kívánt biztosítani, az nem kis mértékben abból állt, hogy igyekezett megteremteni a gazdaság számára az optimális működés, a hatékony munka feltételeit.
Miután többekről tudunk, akik nem annyira az elviselhetetlen elnyomatás, sokkal inkább gazdasági megfontolásokból masíroztak nyugatra, míg onnan ide talán csak Kim Philby, de ő sem a napi betevőjét kereste errefelé, gyaníthatólag a nyugat gazdaságilag sikeres lehetett.
Most meg munkával fenyegeti őket valaki, aki soha életében egyetlen napot sem dolgozott tisztességes munkahelyen, hanem hálás népe adójából meg a baksisból gyarapította a családi ezüstöt.
Azt is kifejtette a mi Igazlátónk, hogy a "reformnyelv egyébként halott" Magyarországon, mert az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el. Ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak.
Hogy ebben személyesen mi volt az ő szerepe, arról nem szólt a fáma, pedig szép lett volna, ha elmondja: Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyarország szekerének küllői közé én dugtam folyvást karót, míg csak a szekér teljesen tönkre nem ment, így aztán most éppen a gyalogmenet egészségességét kommunikálom, és igyekszem nem kiejteni a számon a „kerék” és a „haladás” szavakat.
Le a reformmal, jöjjön hát a forradalom, ami ugye határozottan erőszakot jelent, na, de erre aztán nem is panaszkodhatnak ma a magyarok!
„Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik, s az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket vagy döntéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot” – jelentette ki.
Hogy ezt kinek a felhatalmazásával teszi, azt senki sem tudja, hiszen a választók egyharmadának szavazatával szerzett parlamenti kétharmadot, és az az egyharmad, amelyik nem vette észre a jólszabott nadrágból kilógó politikai patákat sem hallott arról, hogy belőle most akkor kísérleti patkányt akar faragni a mi daliás hősünk.
Mintha a mondás az lett volna, hogy ha ő jön, akkor minden magyar fazekában minden vasárnap egy szép, gömbölyded liba fog feredőzni, most meg az ország egyharmadának úgy korog a gyomra, hogy mindenki állandóan az esernyője után kapkod azt vélve, hogy dörög az ég, jön a vihar meg a jég.
Viktátorunk kifejtette, hogy egyetlen dologról akarják meggyőzni a ma még kissé vonakodó magyarságot, nevezetesen arról, hogy ez az ország átszervezésre szorul, ami nem lesz reform, hiszen az maga a döghalál, hanem átszervezés lesz.
Legelőször persze a pénzeket szervezzük át a mi zsebünkből a Vezér zsebébe, aztán a kispénzűek alacsony hatékonysággal felhasznált pénzeit azok zsebébe, akik hivatásszerűen értenek a pénzhez, és aztán majd gleischaltoljuk a népet, majd mi megmondjuk, mi a jó neki.
Megjelölte a célt is, a 75%-os foglalkoztatottságot, de a hozzá vezető út szélét egyelőre nem rakta ki virágokkal, inkább csak felvázolta a szebb jövőt.
De azt azért leszögezte: amit ő használ, az nem reformnyelv, „ez több annál, ez egy új korszaka a történelemnek, legalábbis Európában."
Oda vagyunk a boldogságtól, habár mi nem csak arról álmodoztunk a történelemórákon, hogy mi leszünk a kor Di Stefanoja vagy Puskása, így mi hallottunk Sztálinról, Hitlerről, Szálasiról, Rákosiról is és ez azért gyanakvóvá tesz kissé.
Hátha ez az új korszak nem is annyira új lesz, inkább csak valami letűnt rémálom reinkarnációját kell megérnünk?.
"Erős politikai vezetés nélkül nem lehet újjászervezni az országot" – fejezte be végül kiselőadását a mi Viktorunk, és nekem valamiért a régi vicc jutott eszembe az egyszeri, frissen kinevezett vállaltvezetőről, akinek az elődje átadott három borítékot, hogy ha gond van, akkor sorra bontsa fel őket.
Az első borítékban az volt a tanács, hogy fogj mindent az elődödre – ezt ugye kipipálhatjuk.
A másodikban, hogy szervezz mindent át – ezt is lassan befejezzük.
Már csak az itt a kérdés, hogy mikor válik időszerűvé, hogy Viktor kibontsa a harmadik borítékot és elolvassa a benne található tanácsot: Írjál három borítékot!
:O))))
6 megjegyzés:
Pupu, ez a nap vicce! Miszerint a magyarember majd a szépnek felvázolt libapecsenyés jövőbe tekint, és nem vesz észre olyan apróságokat, mint a csontváz helyett a szekrényből előkerülő 500 mrd elherdálása egy továbbra is többségi külföldi tulajdonban álló cég kisebbségi részére, csak mert a magyar mendezsmentben a fő támogató helyét stabilizálni (azaz az eddigi támogatásért cserébe törleszteni) kellett. Biztosan nagyon belátóak lesznek az orvosok és a rezidensek, akiknek a minisztere legalább tisztességes ember: nem hazudja azt a szemükbe, hogy egyhamar javulhatna itthon a helyzetük. Különben is keresztbe verné a (szegény)nép irtási szándékát, ha túl sokan itthon maradnának (másképp ugyanis nem igazán értékelhetők az eddigi lépéseik).
Vagy vegyük a nap botrányát: az 1000 hektár termőföld fideszes csókosok kezébe átjátszását - és annak a szakembernek a kirúgását, aki komolyan vette a helyi gazdák és családi gazdálkodók támogatását (meg a jogszabályokat)
Mégis mit képzelnek magukról az ilyen nímandok?
A legviccesebb persze a MOL vásárlás kommunikációja az IMF hitelből. Eltolcsy gazdasági szaltó mortaléját azért nézték viszonylag elnézően (bóvli fölé) mert tudták, hogy ott van alatta a Gyurcsány-Bajnai által elhelyezett IMF hitelből maradt tartalék, mint védőháló. NA: innen kezdve lesz igazán izgalmas az ugrándozásuk. Tövig rághatjuk a körmünket, hogy mikorra sikerül elérni azt az államcsődöt, amit egy világgazdasági válság közepén a profi kormányfőknek hála sikerült elkerülni.
Szia Pupu,
bocs az offtopicért. Információra van szükségem, megtisztelnél ha válaszolnál. Ha ez nem a megfelelő fórum, email vagy az index fórum is megteszi.
Tényleg, te talán tudod.
Szóval a pártállami időkben, ritka kivételektől eltekintve, összesen 1 jelölt volt.
Akkor meg mi a f.ért volt egyáltalán választás? Tudom, a tényleges magyarázat az, hogy a demokrácia látszata miatt. De engem nem a tényleges magyarázat érdekel, hanem az, hogy a hatalom mivel magyarázta.
Tehát ha mondjuk 1970-ben megkérdeztem volna egy pártfunkcit, de egy olyan pártfunkcit, aki komolyan el is hiszi az ideológiát és hajlandó is őszintén válaszolni, szóval akkor ő mit mondott volna.
Kedves SDS!
Te is a szokásos hibát követed el, mint még annyian rajtad kívül, a mai politikai viszonyokból akarod értelmezni a múltat.
Ez egyrészt célszerűtlen, másrészt történelmietlen.
A szocialistának nevezett rendszer nem a polgári demokrácia egy hibás változata volt, hanem egy ettől teljesen eltérő társadalmi rendszer, a termeleszközök társadalmi tulajdonát vallva nyíltan vállaltan is diktatúra volt, a munkásosztály (értsd ezen elsősorban a szervezett nagyüzemi munkásságot) diktatúrája, melyet szövetségben a parasztsággal és a haladó értelmiséggel együtt gyakorolt.
Nem is akart megfelelni a polgári demokrácia szabályainak, azokat képmutatónak tartotta, melyek csak a kapitalista elnyomás és kizsákmányolás elleplezésének célját szolgálták.
A mondás az volt, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van és a demokrácia azok számára érvényesül, akik ezeket a társadalmi viszonyokat elfogadják.
A választások szabályai a rendszer fennállásának idején meglehetősen sokat változtak, az ötvenes években azokat, akik nem jelentek meg a választáson, mindenféle népboldogítók sarkallták a részvételre, aztán ez egyre kevésbé volt divatban - jómagam például 1970-től tán egyszer mentem el választani, pedig párttag voltam - a kutya sem ugatott utánam (jelzem ez vonatkozott a május elsejei felvonulásokra is a politikai fórumokon terjedő rablómesékkel ellentétben.
Nekem hihetsz, mert voltam gazdasági vezető, pártbizottsági tag is, én belülről ismerem, azokat a dolgokat, amelyeket itt most azok magyaráznak meg nekem, akik akkortájt még a Zacsi Tours szervezésében járták a világot.
A választásokon a demokrácia a jelölési folyamatban kapott helyet, a jelölőgyűléseken lehetett kiválasztani a megfelelő jelöltet, elsősorban a személyi képességeire való tekintettel, de a jelölések során odafigyeltek arra is, hogy megfelelő arányban kerüljenek fizikai munkások, nők meg fiatalok jelölésre.
Aztán később már lehetett több jelöltet is indítani, de azért ez nem volt felhőtlen.
Amikor pl. a Kisrajkot akarta a kisszámú demokratikus ellenzék indítani, akkor a jelölőgyűlés helyiségét telerakta a helyi pártbizottság párttagokkal meg munkásőrökkel, merthogy a jelölés a jelenlevők szavazatával történt...
Szóval volt ebben képmutatás, de volt valamiféle törekvés is a legitimáció megszerzésére, ami különösen a többes jelölések bevezetése után vált érdekessé, mikor pl. a Hazafias Népfront jelöltjével szemben Király Zoltán lett a befutó.
A Hazafias Népfront egy ernyőszervezet volt, mindenki behúzódhatott alá, aki nem állt tevőlegesen szemben a rendszerrel, papok, konzervatív gondolkodású emberek, politika iránt érdektelen népek - szóval egyfajta kétlábon járó nemzeti konzultáció volt, csak nem ragasztottak senkire vonalkódot...
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy a kérdésedre válaszoltam e, - ha nem, fussunk neki mégegyszer!
:O))))
Oké, értem, köszi! Hihetetlen, csak bő 20 éve volt, mégsem találtam senkit, aki ismerné a Rendszert!
Van egy nagy halom további kérdésem. :-)
A jelölteket - jogilag - akkor a HNF vagy az MSZMP indította? Vagy mindketten?
Vagy nem is a szervezetek, hanem a jelölőgyűlés állította a jelöltet?
Hogy nézett ki egy szavazólap, volt rajta 1 karika, és lehetett abba ikszelni?
Egyáltalán mi értelme volt a szavazásnak, ha csak 1 jelölt volt? Jogilag lehetséges volt, hogy ne ő legyen a befutó?
Amúgy a képmutatás kérdésében a rendszer nagyjából fején találta a szöget, a tevőlegesen rendszerellenes jelölteknek most is komoly nehézségei vannak.
A jelöltek általában a HNF jelöltjei voltak, temészetesen abban, hogy kit jelöljön a HNF az illetékes pártbizottság is állást foglalt, és az állásfoglalásnak érvényt szerezni a HNF testületeiben dolgozó párttagok felelőssége volt.
A jelölőgyűlés jelölt, - elfogadta a HNF jelöltjeit és így kerültek fel a szavazólapra.
Amikor aztán jött a kettős jelölés, akkor volt olyan, - az említett Király Zoltán például - aki nem a HNF jelöltje volt, hanem spontán lakossági kezdeményezésre szavazta meg a jelölőgyűlés, az összes funkci rettenetes elszörnyedésére.
(Egyszer, még a hetvenes évek közepén engem is így választottak meg KISZ-bizottság titkárnak,a hivatalos jelölttel szemben, csakhát ehhez tökösnek kellett lenni, merthogy azért keresték rajtam a fogást buzgón a sértett hiúságú hivatalosságok...)
Ésd a szavazólap olyasmi volt, ahogy leírtad, de pl. lehetett nem bedobni az urnába, lehetett áthúzni, elrontani stb. de az emberek többége nem vesződött ezzel, mert tudta, hogy a dolgok úgysem a Parlamentben, hanem az MSZMP Politikai Bizopttságban dőlnek el, a képviselő leginkább kijáróembere volt a választókerületének.
ha agyonvernének, se tudnék közülük egyet sem említeni a hetvenes évekből, a nyolcvanasokból már igen - egy rendes fizikai munkás srác volt, aki kivívta pártunk és a dolgozó tömegek bizalmát, mindent megtett, ami tőle tellett, hogy a melósnak jobb legyen és a terület fejlődjön.
Nem volt buta gyerek, kedveltem.
Ahogy mentek az éávek, úgy próbáltak egyre nagyobb teret adni annak, hogy legyen valamiféle valós választási lehetőség, ez értelemszerűen nem valamilyen más ideológia választását jelentette, inkább a személyi alkalmasság lett a fő kritérium.
Érdekes berendezkedés volt, de bizonyos szempontból tisztességesebb a mainál.
A tanácsok tagjai például nem kaptak tiszteletdíjat meg költségtérítést a munkájukért, megtiszteltetésnek vették, hogy dolgozhatnak a faluért, élni meg a polgári foglalkozásukból éltek, a törvénytervezeteket előzetesen társadalmi vitára bocsátották, az észrevételeket rendszerezték és eljuttatták a döntéshozókhoz és nem csak álviták folytak.
Igaz, minden testületben akadtak olyanok, akik csak a mondatokat cizellálgatták, hova kerüljön az "a" helyett "egy" meg ilyesmiket, de ezeken mindenki röhögött.
Sok értelmes, okos ember dolgozott a pártbizottságokon,a tanácsi testületekben, - nálunk például elsőtitkár és két titkár volt a pártbizottságban, hármuknak hat diplomája volt és nem foximaxi, hanem vegyészmérnök, közgazdász-matematikus, pedagógus meg ilyesmi.
Meg is találták a helüket a rendszerváltás után, polgármesteerek lettek, vállalkozók, vagy visszamentek a szakmájukba dolgozni.
Igaz, volt olyan falusi - ma már város - párttitkár is, akit annyira megviselt a változás, hogy belerokkant és néhány év múlva belehalt, pedighát semmiféle félnivalója nem volt, egy csendes, békés ember volt.
Érdekes idők voltak...
:O))))
valóban nagyon undorító évek voltak, annak isszuk most a levét.Elvette az emberek önbecsülését megtanította az embereket lopni, ezt folytatják most is, mindenki lopott, amit tudott. Az embereknek lakat volt a szájukon. Ez a sok negatívum beépült a sejtjeikbe. A nyugati országok
szépen fejlődtek, mi meg csak fuldokoltunk a mocsárban.
ű
Megjegyzés küldése