2013. március 28., csütörtök

A VÖRÖS TENGERALATTJÁRÓ


Mesterházy Attila: "Ma az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki párt."
Tóbiás József: " A szocialisták kijöttek a karanténból, és erősebbek, mint két éve!"
Harangozó Tamás: "Önök tanúi lehetnek egy új politikai generáció színre lépésének…”
Fenti megállapítások a szocialisták vezető politikusainak szájából hangzottak el, nem sokkal a Tárki közvéleménykutatásának nyilvánosságra hozatala előtt.
Utóbbi megállapításainak tükrében olyan ez, mintha Gobbi Hilda benevezett volna az idei Miss Hungaryra, egyszerre mosolyogtató és kicsit szánalmas, főként, ha hozzápakoljuk Dunakeszi tanulságait is, melyet nem kívánok teljes mértékben a szocialisták nyakába varrni, de megvan benne a felelősségük vastagon.
Ami ennél aggasztóbb, az a helyzetértékelés tökéletes megalapozatlansága, a fedezet nélküli, parttalan optimizmus, az önbecsapás.
Tudom, nem közvéleménykutatást kell nyerni, meg azt is tudom, hogy a közvéleménykutatás nem csak tükrözi az aktuális helyzetet, de alakítja is fogyasztója álláspontját, de ettől még ez a sok „leg” mégiscsak indokolatlan talán.
Az is kétségtelen, hogy a szocialistáknak van egy megingathatatlan szavazóbázisa, de ez egy választás megnyeréséhez olyan kevés, mint vörös kaviárban az osztályharcos elkötelezettség.
Ha meg akarjuk érteni, hogy miként jutott ide az a nagyreményű párt, vissza kell mennünk kicsit az időben.
A rendszerváltás okozta mámor hamar elszállt, a reformkommunisták elrohantak vagyont gyűjteni, az öreg bolsik meg kapkodták a fejüket, mint liba a pingpongasztal mellett, és el voltak foglalva azzal, hogy önvizsgálatot tartottak – hát talán valóban én lennék Rákosi Mátyás?
Négy év kellett ahhoz, hogy az ország félig kifosztva megutálja nagypofájú, de tehetségtelen, viszont agresszív új urait és visszaszavazza a hatalomba a szocialistákat, akik – bár maguk is tudtak volna kormányt alakítani - valamiféle hamis bűntudattól vezérelve nyakukba vették az eszmeileg kissé zavaros, ám annál erőszakosabb és egyáltalán nem pénzutáló szabaddemokratákat, akiket aztán csak a választó tudott leoperálni a nyakukból azzal, hogy kihajigálta őket a parlamentből.
Az első négy év elég volt arra, hogy a társadalom elveszítse minden gátlását, és felismerje, hogy bár hangosan hirdetni a nemzeti érdekeket kell, de érvényesíteni a magánérdekeket célszerű.
Horn még fék volt valamelyest a szocialista párton belül, de amikor aztán Viktor megnyerte a választásokat, akkor elszabadult a pokol.
A pártok pénzügyeit intézők pártfinanszírozási érdekekre hivatkozva, zsarolással egybekötve osztogatták az állami megrendeléseket, és miután előrelátó módon gondolkodtak, odaengedték a zsíros üzletekhez az éppen ellenzékben levőket is, hadd nedvesíthessék meg ők is a csőrüket az állami megrendelések feneketlen kútjában.
Senki nem hitt Dávid Ibolyának, mikor az állami megrendelések meghatározott arányú leosztásáról beszélt az MSZP és a Fidesz között, mindenki azon mosolygott, hogy, hát persze, savanyú a szőlő.
Ami lehet, hogy igaz is volt, de a tény ettől még tény marad.
Ment is ez így egy darabig, de aztán béütött a krach, Medgyessy megnyerte a választásokat, és hihetetlen hibát követett el: betartotta választási ígéreteit, pedig a Fidesz a haza iránti olthatatlan szeretettől áthatva, kifosztva hagyta ott az államkaszát, és még az ajtó kilincsére is rákötött néhány madzagot, melyek az időzített bombákat, mint például a lakáshitelt – hozták működésbe.
És ott hagyott egy-két embert – legfőbb ügyészt, MNB elnököt – kulcspozíciókban, majd megszavazták a száznapos programokat, aztán leültek és várták a hatást, mely nem is maradt el.
A szabaddemokraták persze elkezdtek hisztériázni, mikor a költségvetés állapota leromlott, régi szép szokásukhoz képest a szocialistákat hibáztatták azokért az intézkedésekért, melyek meghozatalának maguk is részesei voltak.
Medgyessy nem volt hülye - ő egy fejlődő gazdaságra építette gazdaságpolitikáját, de nem volt szerencséje, a gazdaság stagnálásnak indult, neki meg nem volt a párton belül semmiféle bázisa, mivelhogy – bármennyire vicces is – Medgyessy nem politizált.
Már a megválasztásánál lehetett látni, mennyire förtelmes állapotban vannak a szocialisták káderek tekintetében, emellett azt is, hogy a párton belüli érdekcsoportok képtelenek összefogni és belülről választani vezetőt.
Persze az nem lehetett, hogy a pártvezetés elvigye a balhét, kellett hát a bűnbak – na, erre aztán Medgyessy teljességgel alkalmas volt, így mikor az SZDSZ ultimátumot adott, a szocialisták a lehető legrosszabb megoldást választva engedtek a zsarolásnak.
Medgyessy ment, és akkor úgy látszott, hosszú idő után a szocialistáknak szerencséjük van, mint egy nagyorrú Afrodité, az ismeretlenség habjaiból felemelkedett Gyurcsány.
Fiatal volt, okos, jószándékú, kicsit teátrális, de rokonszenves és alkalmas, karizmatikus pártvezető.
Mikor miniszterelnök lett, két évig készült arra, hogy mi lesz a feladata - amit célul tűzött, annak jó részét aztán el is végezte.
Megnyerte a választásokat és infrastrukturálisan alkalmassá tette az országot a külföldi tőke befogadására, jó kapcsolatokat épített ki nyugaton és keleten egyaránt, ésszerűen és korrekt módon működtette az államapparátust, és lefaragta a költségvetés hiányát majdnem tíz százalékról kicsit kevesebb, mint négy százalékra úgy, hogy a lakosság szinte meg sem érezte.
Mindenesetre most a Fidesz számára a feladat további egy százalék csökkentése volt, három éve dolgozik rajta, az ország éhendöglik, egyre élhetetlenebb, mégis kétséges, hogy el tudja-e érni a kitűzött hiánycélt.
Aztán jött az őszödi beszéd és utána a demagógia és gátlástalanság tengere, meg az első Orbán-puccs.
Gyurcsány politikai megoldást keresett, meg is találta, ha hagyják, tán sikeres is lehetett volna.
De jött Puccs Laci és kisded csapata, belső puccsal eltávolították őt, és hamar visszaállt a régi rend, éppencsak a Lenin-sarkot nem rendezték be, a sarokban egy páncélszekrény, rajta Iljics mellszobra,.
A régi figurák meg maguk elé toltak egy kedves, rendes srácot, aki tulajdonképpen felkészült is, okos is, csak egyetlen dolog hiányzik belőle: a pártvezér karizmája, - ez volt a hihetetlen megújulás.
És hát, aki nem csinál semmit, az nehezen hibázhat, ő pedig ezidáig alig hibázott.
Közben a tömegbázis kopott, a veteránok meg megcéloztak még egy ciklust, a tisztességesebbje meg bejelentette a visszavonulását.
A pártszakadás után  Gyurcsány beleszerelmesedett a prakticizmus ellen beoltott belvárosi értelmiségbe, szervezetet építeni meg nem tud – nem lehet valaki minden területen egyformán tehetséges, ugye…
Egy darabig Szanyi lengette a vörös zászlót, de valószínűleg leintették, márpedig ő ott szeretne lenni a következő parlamentben is, így aztán nem keresi magának a bajt.
A pártfinanszírozás ma sincs rendben, de Viktor átlépett a problémán, őt most az ország adófizetői finanszírozzák, ha akarják, ha nem - te is, például.
Az állami megrendelések során meg néha-néha odadobnak egy kicsike csontot az asztala alá, rágódjatok, szerencsétlenek.
És itt a kilenc százalék.
Mikor Gyurcsányt világgá küldték, nagy ambícióval hirdették a megújulást, azt vizionálták, hogy mejd felépítik a szocialisták új repülőgépét, a szoci Dreamlinert.
Hát épül is, csak az a baj, hogy az van ráfestve, hogy Nautilus.
Éppen most tesztelik a Mariana-árokban.
Reménykedjünk, hogy vissza lehet valahogy hozni…

:O)))

12 megjegyzés:

Kaláris írta...

Pupu, épp Te magad fejtetted ki igen meggyőzően, hogy EZT a Nautílust nem kell visszahozni...Jó helyen van ott a Marianna-árok fenekén...Friss fából új hajót kéne ácsolni...Kérdés, vannak e ügyes, a szakmájukhoz értő hajó ácsok...

Geza írta...

A nep alacsony IQ-ja miatt ma mo-i politika olyan, mint egy kiszavazo show. Nyilvan, aki nyerni akar, annak sok gusztustalansagot meg kell tenni (pl. egyszeru altalanossagokat kell mantrazni), hogy a nep az elso nem-sablon szoveg hallatan ne forditsa el hirtelen azt az okos fejet. Ugyhogy, valoszinu a DK ezt a mely bolcseseget meg nem ismerte fel, mert meg mindig nem sablon bolcsessegekkel akar valahova az 5% korul feljonni. En remelem, hogy ez valahogy elerheto lesz anelkul, hogy az arcukat feladnak. A fidesznek meg persze jol jon a Medgyessy es a Mesterhazy-fel gugyezes, mert a jobb retorikajukkal (amely ebben a kontextusban korubelul csak folyamatos beszedet jelent) felkezzel legyozik barmilyik fazont.

éva írta...

A DK körül sertepertélő liberális értelmiségieknek történelmi BŰNük, hogy megakadályozták, hogy Gyurcsány a DK-ból egy baloldali néppártot csináljon. Egyedül ő lett volna erre alkalmas, és baloldali néppárt nélkül nem lehet Orbánt leváltani.
Az Mszp erre egyre kevésbé alkalmas, Mesterházy csak arra képes, hogy valamennyire összetartsa a szavazóbázist, növelni képtelen. Arra csak Szanyi lett volna alkalmas a szociális populizmusával.
A bizonytalanok tömege ugyanis NEM középen van - hanem ALUL! A rezsicsökkentéssel abból lehetett félmilliót is elhappolni: aluliskolázott, tömegmédián élők...
Egyszerűen nem értem, hogy a politikusok nem látnak a szemüktől? Minden kis párt a középért tülekedik, holott nálunk a gyenge középosztály nem alkalmas tömegbázis kiépítésére, ráadásul ez a réteg fogy napról-napra az emigrálásokkal - méghozzá százezer számra!
Pofátlan politikai populizmus (PPP)
nélkül szar lesz itt, nem rezsimváltás! Azt meg nem fogja bírni Bajnai gyomra - és erodálná a hitelességét is külföldön.
És a rezsicsökkentés hatása nem fog örökké tartani - egyre nagyobb az esély az előrehozott választásnak. Addig van annak értelme, amíg az ellenzék ennyire szétesett.

Névtelen írta...

Teljesen igazad van, 2002 után végig azzzorbánpatás volt kormányon...
LOL

Unknown írta...

Ha Gyurcsány olyan jó volt, ahogy írja, miért nem vette észre senki, még jómagam se. Biztosan a demagóg ellenzék hatása alatt áltunk, dehát hogyan is, amikor ő volt a kormányon? Olyan nincs, hogy valaki ilyen jó, de jósága csúcsán lesz az ország legnépszerűtlenebb politikusa, amely "vezető helyét" a mai napig sűrű igyekezettel tartja!
Az elemzés túlnyomó részével egyetértek, de Gyurcsány fényezését szerintem a történelem már megcáfolta, nem is értem, hogy vannak emberek, akik ilyen szinten gyakorolják még ma is. Mert ha más nem, ahhoz legalább bölcsesség kellett volna egy jó politikusnak, hamár valaki Gyurcsányt annak tartja, hogy kommunikálni is tudja, amit tesz. Lám, a Fidesz nem tesz semmit, de milyen jól kommunikálja, és ezzel ma is fölényesen vezeti a pártlistát...
Ha Öszöd és 2006 kulcsmomentum, akkor az ottani belső árulók ma is porondon vannak, és akkor mit várjunk el egy ilyen maszoptól, mikor kit szúr majd hátba legközelebb saját körein belül? Na ilyen tetszik látni, legalább a Fidesznél nincs, de ettől persze még nem lesz jobb a országnak alattuk...

pleinair írta...

Jaaxto Henry,
téved. A társadalom minden önálló ítéletalkotásra képes, szellemileg ép tagja látta és értette Gyurcsány szándékát, és a kivűlről-belűlről süvítő "jeges lehelet" ellenére elért eredményeit.
Ép eszű ember nem tesz magáévá gondolkozás nélkül ostoba paneleket, és nem fuvolázza a szájába adott szerszámon, hogy Gyurcsány a legelutasítottabb, legnépszerűtlenebb, stb.

PuPu, Neked pedig köszönöm ezt az írást, sérvet kaptam a röhögéstől.
Láttam, amint nagyorrú Afrodité kiemelkedik a habokból....)))

Geza írta...

Eva, a hozzaszolasodbol az derul ki, hogy PPP szerepet szansz barkinek aki a levaltasban hatasosan reszt akar venni. Ez azt jelentene, hogy minden lenyeges szereplo lesullyedne erre a szintre es mi is csak undorkodnank it. Kell lenni egy olyan csoportosulasnak, aki ertelmes kompromisszumok aran meg tudja tartani az arcat es nem adja fel az elveit. Azt meg nagyon ketlem, hogy a DK valaha is nepparti szerepre palyazott volna. A DK nem elkezelheto Gyurcsany Ferenc nelkul es innen mar a mai mo-i helyzetet latvan csak egy husveti csoda tudna "felemelni" a DK-t a nepparti regiokba.

Névtelen írta...

Most alaposan mellefogtal.
Amint Gyurcsanyrol kezdesz beszelni, mindjart elhomalyosol a latasod.
Gyurcsany nemcsak a jelenben, de tortenelmi tavlatban is talan a legtehetsegesebb es a legjobb szandeku politikus, de van vele egy problema. Csaladi befolyasra sajnos szocialistabol liberalisra valtott. A felesege es annak szulei liberalisok es ok atneveltek.
Gyurcsanynak azert kellett mennie az MSZP-bol, mert a szocialista partbol liberalis partot akart csinalni.
A liberalizmus a tortenelem folyaman igencsak nagy valtozason ment keresztul. Az elso liberalistak meg a feudalis onkenyuralom ellen kezdtek meg a harcot, tehat baloldaliak es demokratak voltak. Mara a liberalizmus "egyenpartiva" valt. Bar a demokratizmusat megtartotta, az egyen erdeket gyakran a tarsadalom erdeke fole helyezi. Ha az egyen erdeke a kozosseg erdekeivel ellentetes, akkor sok esetben az egyen oldalara all. Az egyen jogait eltulozza a kozosseg rovasara.
Csak egy aprosag: Ha az USA egy kozsegeben a kozseg fejlodese kovetkezteben egy uj utcat kell epiteni, akkor ha az utca nyilegyenes megepiteset valakinek a haza akadalyozza, akkor a haz tulajdonosa az ut egyenesre epiteset birosagi segedlettel meg tudja akadalyozni es a kozseg kenytelen egy kanyar beiktatasaval a hazat az uttal megkerulni.
Bar a liberalizmusbol a jelenlegi nyugati demokraciak sok mindent atvettek, az egyen jogait csak ott tudja ervenyesiteni, ahol az nem utkozik a kozosseg erdekevel.
Lasd meleghazassag. Ha valaki a nagy tobbsegtol elteroen, azonos nemuvel kivan hazassagra lepni, az egyennek ezt a jogat tamogatjak, mivel nem ellentetes masok erdekeivel. Ha a tobbseg ezt "gusztustalannak" tartja, attol meg ez nem uti az erdekeit.

Geza írta...

Kedves Nevtelen: Igen, az egyen mindenek feletti integritasa es a kozossegi erdek viszonya nem egy egyszeru kerdes. A demokratikus orszagokban ez egy allando beszedtema, beleertve ennek a viszonynak legintimebb reszeit is (pl. onvedelemhez valo jog, sexualitas). Egyebkent meg az USA-ban eleg sok egyenes ut van, tehat azert valahogy megoldjak az erdekek utkozeset.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Nagyon kedvelem az írásaidat, de mostanival sok dologban nem értek egyet.
A Tárki. Sem Nálad, sem más elemzőknél fel sem merül az a lényeges körülmény, hogy a Tárkit, Századvéget a kormányzó párt hozta létre és a mai napig a kezükben van. Nem született még újságíró, aki megkérdezte volna, hogy - tessék mondani, ki adta önöknek ezt a legutóbbi megrendelést a k.kutatásra? stb.stb.Meggyőződésem, hogy a kormányzó párt havonta ezekkel az elemzésekkel alaposan befolyásolja a közvéleményt, sőt a médiát is.
Az Mszp-vel szerintem meg alapvető probléma, hogy identitás zavaraik
vannak. Nem tudják, hogy a munkáltatók, vagy munkaadók oldalára álljanak, mindig valaki másnak, egy harmadiknak akarnak megfelelni.
Gyurcsány tényleg rokonszenves politikus, - de csapnivaló miniszterelnök. Hogy valaki ne nézzen utána a 2006-os puccs kísérlet résztvevőinek, megrendelőinek, a 98-as robbantások elkövetőinek, felbujtóinak, értelmi szerzőinek, az több mint hanyagság, bűn.
Még mielőtt felmenne a vérnyomásom, kívánok Neked és népes olvasó táborodnak kellemes húsvéti ünnepeket. Üdvözlettel: morzsi

pretty írta...

Ez a Henry fölemelkedett a fellegek fölé,körültekintett és megállapította hány ember kedveli Gyurcsányt.Nagyon irigylésre méltók az olyan egyének akik tudják mit akarnak az országban élő emberek.Lehet nem csak egy spirituális képességekkel rendelkező lény van csak a fideszben?El tudom képzelni milyen élvezet tölti el amikor mmaszopot leírja.

Unknown írta...

Na igen, sejtettem, hogy ez lesz...Az a helyzet tisztelt engem megszólító kommentelők, hogy én is csak szerényen éppen onnét veszem a megállapításaimat Gyurcsány népszerűségéről, ahonnét mindenki más: tudjuk vannak ilyen meg olyan oldalhoz közelebb álló közvéleménykutatók, akik sokszor vitáznak és egymásnak ellentmondó felméréseket tesznek közzé, de Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban elég egyértelműek és egybehangzóak a felméréseik, elkötelezettségtől függetlenül, immár évek óta. Nem tudom önök milyen körökben forognak, és nyilván nagyon intelligens, értelmes emberekkel veszik körbe magukat (valószínűleg a fóvárosban), de tény, hogy a válsztók többsége nem éri el az önök nívóját, és főleg a vidék Magyarországán nem igazán kedvelik Gyurcsány urat, de sajnos Orbán urat még mindig. Lehet, hogy nem épeszűek, ahogy "pleinair" írja, de sajnálatosan sokan vannak, és demokráciában nem IQ-hoz mérik a szavazócédula kézhez kapását (bár lehet, hogy a Fidesz már tervez ilyesmit, csak persze ő egy fölső határt szabna, márminthogy egy bizonyos IQ szint fölött már tilos szavazni :-))
"prettynek" írnám, hogy attól, hogy valaki nem rajongója az MSZP-nek (én nem gondoltam sértőnek a "maszop" kifejezést, mert sok baloldali embertől is hallottam már, de ha ez sértő önnek, akkor bocsánat, élvezetet nem okozott a leírása), szóval hogy valaki nem Mszp vagy Gyurcsány rajongó még nem bitos, hogy Fideszes. Lehet, hogy épp a vakhittől való féltés jellemzi, hogy tudniilik önök vagy sokan elhiszik, hogy pl. Gyurcsány az realitás, mikor ez nem így van, és fikciókkal nem fogjuk tudni leváltani Orbánt! Innét tessék nézni, lehet, hogy nem csak 2 oldala van valaminek, de nem ám...