2013. május 29., szerda

ÉRDEKES IDŐK

REZSICSÖKKENTÉS
A kínai, ha átkot mond valakire, állítólag azt kívánja, éljen érdekes korban.
Hogy minket ki átkozott meg, fene tudja, de hogy fogott az átok, arra mérget lehet venni.
Érdekes időket élünk, vannak napok, mikor kapkodhatja a fejét az, akinek még nem ment el teljesen a józan esze.

A mai nap vezető híre a túlzott deficit eljárás megszűntetése volt Magyarország ellen, ami valóban adna okot némi örömre, ha nem ismernénk az árát és nem lennének aggodalmaink a folytatást illetőleg.
Természetesen a hírt úgy fogja a Fidesz kommunikálni, mint a rezsim hihetetlen sikerét a fertelmes baloldali ámokfutás után, a demokratikus oldal pedig szokás szerint úgy csinál majd, mintha az elért eredményhez semmi köze sem lenne.

Holott van, nagyon is sok, hiszen Gyurcsány az államháztartás hiányát kilenc százalékról három egész nyolctized százalékra csökkentette, méghozzá úgy, hogy az emberek azért közben élni tudtak, ha nem is mint egy Onassis, de éhen sem döglöttek.
Bajnai ezt az eredményt a pénzügyi és gazdasági világválság viszonyai és iszonyai között megőrizte, ami legalább olyan teljesítmény, mint elődjéé volt.  
Orbán a maradék nyolctized százalékot három év alatt volt képes lecsökkenteni, de közben padlóra tette az országot, felélte a múltját és ellopta a jövőjét.

Mint a volt külügyminiszter, Balázs Péter megfogalmazta, a versenyzőt ugyan sikerült lefogyasztani, de jártányi ereje sem maradt arra, hogy felvegye a versenyt a románokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, akik sokkal jobb erőnléttel küzdenek.
Az utóbbi három év alatt sikerült az országot visszavezetni régi dicsőségünkhöz, ismét a hárommillió koldus, a hatszázötvenezer éhező gyermek és a húsz százaléknyi, egyetlen keresővel sem rendelkező család országa lettünk.
Igaz, közben sikerült ellopni a nép nyugdíjas korára félretett pénzét.

Persze, kérdés, hogy lesz-e a mai fiataloknak nyugdíjuk egyáltalán.
Az már biztosnak látszik, hogy a falunak már megint nem lesz, hanem az öregek, mint a régi cselédek és zsellérek ülhetnek majd fiaik és lányaik küszöbén és várhatják a kegyelemkenyeret, már, ha azoknak futja majd rá egyáltalán.
Megszűnt a társadalombiztosítás is, a befizetések után semmi nem jár, legfeljebb a kuncsaft szája, ellenben minden adható, ha a hatalomnak kedve szottyan hozzá.
De nem lesz kedve, mert a cél, hogy a magyar munkaerő olcsó legyen és fel tudja venni a versenyt Délkelet-Ázsiával, most első lépésként a versenyzők fején az éhségtől összement bőrrel a szemek vágásán igyekszünk javítani.
Ha sikerrel járunk, mi leszünk majd az európai kisgörény, az áldott jó természetünk már megvan hozzá.

Most lesz kis osztogatás a választások előtt, Orbánt valószínűleg újraválasztják a rezsicsökkentésnek örvendező retardáltak, és akkor lehet majd várni egy darabig, mígcsak a Nemzeti Trafik előtt - az ajtótól öt méterre, természetesen - a beszélgetés nem úgy fog szólni, hogy gyere Jóska, gyújtsunk rá, hanem úgy, hogy gyere Jóska, gyújtsuk rájuk…
Viszont a gazdagok rohadtul gazdagodnak
Amikor belenézel a pénztárcádba és keresed benne a pénzed, de nem találod, akkor, ha belenézhetnél a gazdagok pénztárcájába, azonnal ráismernél: nicsak, ez az ezres az enyém volt eddig, de mostantól már az övé, jééééééééééééé!
Merthogy a rezsicsökkentésből származó összes megtakarítás fele, ha jól emlékszem, a társadalom leggazdagabb húsz százalékánál jelentkezik.

Ma tüntetést is láttam.
Mint a rendszerváltás idején fellobogózott autókkal szaladgáltak a tüntetők a faluban, és követelték – többek között – valamennyi devizahitel eltörlését.
Komolyan mondom, az emberek megbolondultak, a kormány meg már a megalakulása előtt nyolc évvel is tudatmódosult állapotban volt.
Ha - mondjuk - a nyugdíjpénztári lopott vagyont arra költik, hogy a bankoktól forgalmi értéken megvásárolják a bedőlt hitelesek lakásait, majd piaci áron bérbeadják nekik, a befolyt lakbérek meg a nyugdíjalapba mentek volna, az még elfogadható is lenne, de inkább rózsadombi négyzetméterárakon építettek helyette gázszolgáltatás nélküli gettót, ami nettó bűncselekmény, úgy, ahogy van.

Mai hír az is, hogy a cigánygyilkosságok elkövetőinek ügyvédei felmentésért folyamodtak, ami pontosan tükrözi a magyar társadalom állapotát, melyet egyáltalán nem rendített meg ez az embertelen náci bűntett - sorozat, a magyar igazságszolgáltatás állapotát, mely még vád tárgyává sem tette a rasszista indítékot.
Ilyen indítványt egy jogállamban ügyvéd nem merne tenni, mert az életben többé megbízáshoz nem jutna, de ebben a nácikat sunyin támogató rezsimben nem kell ettől tartania, hiszen a parlament elnöke nem a holokauszt adatait kétségbevonó neonácit szankcionálja, hanem a dohányforgalmazás ötszáz milliárdjának haverok kezére játszását kritizáló Szanyit.

Amikor elolvastam Pintér belügyminiszter parlamenti szakbizottság előtti nyilatkozatát arról, hogy a Fidesz-székház tüntetőit a Fradi futball-huligánjai, köztük a biztonsági szolgálatnál szolgáló, gyilkosságért elítélt kopasz jogszerűen cibálhatták a negyvenkilós bölcsészlányokat, akkor aztán megszűnt minden kétely.
Mikor azt mondja a belügyminiszter, hogy egy magánterületre történő jogellenes behatolásnál a rendőrségnek semmi dolga nincs, ellenben a behatolók ellen bármely állampolgár felléphet, az már a legalja, ennél mélyebbre a magyar állam már aligha süllyedhet.
Gyakorlatilag ez a kijelentés szabad utat ad az önbíráskodásnak, hiszen egy olyan mikiegeret, mint amilyen ő is, két markos legény bármikor áthajigálhat a kerítésen, oszt lehet felbérelt verőlegényeknek az emberi minőségének megfelelő állagúvá verni.
Ez a miniszteri felelősség?
Ugyan…

Tudnék még a mai nap terméséből válogatni, de nem érdemes.
Viszont arra kíváncsi lennék, hogy mikor jön meg végre a magyarok esze, mert minél később, annál nagyobb a baj.
Bevallom, túl optimista nem vagyok…


21 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

Kedves Pupu! A mai nap valahogy tényleg kihívás volt, a brüsszeli döntésen túl is.

Unknown írta...

Pupu barátom!
Ismét csak egyet kell értenem Veled. Sajnos.
A zemberek nem látják, hogy Ceausescu
árnya vetül az országra? Románia talán, most kezd kikeveredni abból a szörnyű gödörből, amibe az az őrült diktátor lökte.
De, nem is lett jó vége!

Névtelen írta...

Értelmes emberek is részt vesznek a bankellenes tüntetéseken. Észre sem veszik, hogy a Jobbik szervezi. Vagy csak nem érdekli őket, annyira elkeseredettek.portmyw

Névtelen írta...

Azért Escobar nem akart miniszterelnök lenni.O.

hello írta...

Csak egy apróság - utaltál Ócsára, arról jut eszembe: reggel hallottam a rádióban, hogy a devizahitelesek az ismert okok miatt nem, de kígyók és siklók már beköltöztek oda...

Kinek az érdekeltsége volt az az építkezés? Sejtem, merre lenne keresendő...

Promenad írta...

De nem csak a rezsicsökkentettek,hanem a csökkent értelmű nyugdíjasok zöme is a Kedves Vezetőre fog szavazni a kellő időben elébük lökött egy tál lencse fejében.

turmalin írta...

Kedves Promenad! Rengeteg nyugdíjast ismerek,akik minden bizonnyal nem fognak a"Kedves Vezetőre" szavazni, mert a nyugdíjasok között sincs több csökkent értelmű, mint a nem nyugdíjasok között.Ti. anem nyugdíjasokból lesznek a nyugdíjasok: az arány nem változik jelentősen!

özv. Kussné írta...

Szerintem akkor jön meg a többség esze, ha nem kell országos rejtvénymultiplexekben unalmasan mozizni!Állandóan a manipulációt, a hazugságot, a hülyeséget szétválogatni.
Amikor egyre tisztább működési összhang lesz észlelhető: amit gondol, amit érez és amit mond között!
Sajnos azt nem tudom, hogy ez mikor következik be!
Tetszik a Hollós Ilona zenés összeállítás a videosávban :-)
Én is hoztam egy rövid kiegészítő dallamot, ehhez a hozzászólásomhoz is. Akinek van kedve hallgassa meg :-)
http://www.youtube.com/watch?v=3ZtBKNLzkdk

özv. Kussné

bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Elgondolkoztattál a nyolctized százalékkal. Mindig is sejtettem, hogy duma az államadósság csökkentés. Egyszerűen átcsatornázták az emberek elrabolt vagyonát, pénzét a saját zsebükbe. MNYP, ÁFA,stb.A sok hülye pedig beveszi majd a vezér dicséretét.

Sicc írta...

Zsuzsanna! Nem döntés, hanem javaslat volt. Csak már kész tényként kommunikálja a kormány. Kb 3 hónap mulva döntenek - ha jól értettem.

rézevőfiamór írta...

"...mikor jön meg végre a magyarok esze..."

Hogy mikor is, májdír Bactrianus?
Majd amikor a prémgalléros függőleges mosoly eldanolja a Rigoletto 3. felvonásából a tercettet!
Ez egy ilyen ország!
(Kertész Ákos mértéktelenül feldicsért minket!

makokriz írta...

írta Katura Krisztina
Én nem örülök - a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás, - javasolt megszüntetését.

* Aki nem tartja be a demokratikus szabályokat, - gondolok itt az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének az ×elvonását×, - hogy ne mondhassa ki a ``dupla adózásnak``-, a `` tulajdon elvitelének``-, a ``piacgazdaság sérelmére elkövetett beavatkozásoknak``-, a sok ``különadóknak`` a ×tilalmát×, -- többek között, ezeket az Ab nem bírálhatta.

Még a Velencei Bizottság is felszólította a magyar kormányt, hogy "állítsa vissza az Ab korábbi jogkörét, főként annak érdekében, hogy a szervezet ismét vizsgálhassa olyan törvények alkotmányosságát is, amelyeknek költségvetési kihatásuk is van." ! ! !

Tehát a diktatórikus álgazdasági intézkedésekkel csak időlegesen lehet matematikai eredményeket elérni. Mert ha nincs termelés, ha nincs mit eladni, akkor feléljük a jövőt...Orbán jóvoltából feléljük Magyarország vagyonát, amit az unokáink foknak megfizetni.

* Hogy lehet összehasonlítani a többi 'kikerült' országgal, (Olasz, Lett, Litván, Románia) akik betartották az Unió demokratikus értékeit -mondhatnám nem 'csaltak'.

Tehát az eredmény, nem egyenlő feltételek között alakult ki. Ráadásul Magyarország verseny képtelen, nem fenntartható pályára állt. És ez nekünk rossz...mert a folytatása következik...

Névtelen írta...

Gratulálok Pupunak, meg a többi kripta kommunistának. Kiestek a rendszer kegyeibol? Többe nem tartja el magukat az állam? Ezért van az, h nem tudnak örülni a rezsi csökkentésének meg az egykulcsos adónak! Térjenek mar észre, hiszen ez mindenkinek jó!

PuPu írta...

kriptakommunistázónak:
Legfeljebb kriptaszökevény...
Tudod, barátom, nekem már 1985-ben magánvállalkozásom volt, nekem nem kellett senki kegyeit keresnem, nem kellett egyetlen párt mellett sem elköteleznem magam, emellett én a rezsicsökkentéssel is valószínűleg jobban járok, mint te.
Ennek dacára nem örülök annak, hogy az ilyen majmokat, mint amilyen te is lenni méltóztatsz, átveri a Hibbant, mert ez az ország csak elégedett állampolgárokkal válhat ismét élhetővé.
Tudod, amikor a legszegényebb asztalára is jut étel, a gyereke tanulhat, ő meg dolgozhat.
A rezsicsökkentés és az egykulcsos adó a gazdagoknak kedvez, pedig - ha már valakiknek kedvezünk, - inkább a szegényeket kellene támogatnunk.
Szerintem.
Sötét vagy te barátom, mint Pákó segge...
:O)))

rézevőfiamór írta...

Ugyan PuPu!
Az ilyen figurák képesek túlzottan optimista következtetéseket levonni abból a szikár tényből, hogy a fejükön momentán NINCS szökőkút!

hello írta...

Vajon ennek a névtelennek gyárilag ennyi az összes esze, vagy fizetik azért, hogy idejöjjön ezt a szöveget lenyomni?

Mindenesetre matekból nem lehetett valami nagy ász - de még tánciskola + faiskola sem kell hozzá - ha képtelen megkülönböztetni azt a "nagylelkű jótéteményt", hogy akinek a luxusfogyasztásai eredményeként a rezsije (nem a számlája végösszege, mert ott még jó pár egyéb tétel is szerepel, amire nem vonatkozik a csökkentés) pl. havi 50 ezer Ft, az 5.000.- -ot nyer havonta, akié havi 3 ezer, az 300.- jó magyar Ft-ot spórol meg. Akinél pedig gáz sose volt, az áramot is rég kikapcsolták, mert nem volt miből fizetnie, egy alzo grandot nem profitál ebből a nagylelkű kormányzati gesztusból!

Szóval rohadt sok ész kell felfogni, kiknek kedvez ez a történet!
Akárcsak az 1 kulcsos áfa...

De hát magyarember x részének az ezzel való sikeres beetetése, mint látjuk, nem reménytelen vállalkozás...

Névtelen írta...

Ha maga 85-Ben mar vállalkozó volt, akkor olyan melyen bent volt az MSZMP seggeben, h nem lehetett tudni, hol végződik a part és hol kezdődik maga. Ha meg ekkora a társadalmi igazság ezret, akko mondjon le az eddigi előnyök rom, amit a FIDESZ-tol kapott és ajánlja fel a szegényeknek! Akiket mellesleg a szociális-nem pedig az adórendszeren keresztül,kell támogatni. Dehát a sok szerencsétlen exkommunista ezt sem tudja, éneklik a hülye indulókat és a foxi-maxin bemagolt dogmaikat puffogtatjak!

PuPu írta...

Hülye névtelen, aki azt gondolja, hogy ahhoz, hogy valaki nyolcvanötben vállalkozó legyen, az MSZMP-vel kellett jóba lenni!
Ez egy baromság.
A törvény lehetővé tett bizonyos vállalkozási formákat, mint például a gazdasági munkaközösségeket, a mai bt-k, korlátolt felelősségű társaságok elődeit.
Kétféle volt belőlük, a gazdálkodó szervezeteken belül szervezett V(vállalati) GMK-k és olyanok, melyek nem köődtek gazdálkodó szervezethez.
Ilyet alapítottam anno, működött is remekül.
Egyébként 1985-ben az országban 10 000 gmk és 20 000 vgmk működött
Az adórendszer pedig a társadalmi közteherviselést szabályozza, normál esetben szó nincs benne szociális támogatásról, ellenben a tehervuiselés méltányos elosztásáról annál inkább.
Persze a nagycsaládosok adókedvezménye torzítja a képet, de bár ez lenne ennek a mostani adórendszernek a legnagyobb baja!
De hát ezt az olyen seggfejek, mint te is lenni méltóztatsz, úgysem értik, így hát maradj a zászlólengetésnél, jobban illik az hozzád, mint az okoskodás.
A neten pedig a netikett szerint mindenki mindenkit tegez, aki nem, az egy bunkó.
Mint te, például.
:O)))

Névtelen írta...

Szerencsétlen hülye komcsi, aki irogatja a baromságait. Szétlopták az országot, eladositottak a nemzetet legalább ötven évre. Magának sürgősen be kellene fognia a pofajat és szépen csendben meg húzódni a történelem szemétdombjára, ahova valók!

rézevőfiamór írta...

Öcsibogyó, te egy szóra se érdemes debil fasz vagy, aki a gengszterváltáskor még éppen a szaros pelenkát ette ki maga alól és azóta csak hülyülsz!
Te akarsz itt észt osztani, amikor ebből az erőforrásból amennyivel rendelkezel az szorzás, sőt! hatványozás után se lenne még elektronmikroszkóppal se kimutatható!
Figyelj kicsi IQ-deficit! PuPu és az itt hozzászólók többsége már a második diplomáján is túl volt, amikor (még a Kádár-kor vastagjában) a szüleidet szoktatták a bilire!

Névtelen írta...

Másik szerencsétlen: gondolom, szereztek foxi-maxit meg egy államigazgatást. Esetleg dadogtak egy kicsit oroszul és közben szétlopták az országot, esténként meg vedeltek a Kobanyait a "Fel vörösök, proletárok"éneklése mellett. Mondom, a történelem szemétdombjára valók mindenestül.