2013. május 23., csütörtök

GYURCSÁNY, A CSODAFEGYVER


Négy éve nem miniszterelnök. négy éve nem pártelnök.
Tíz éve ő az első számú közellenség, az ellenfél, akit - ha mód adódik rá - meg kell ölni, mert ezt tanulta meg politikai pályafutása során a Hibbant.
A gyilkosság módja karaktergyilkosság lett volna, de valami félresikerült, és gyűlölt ellenfél még a mai napig is életben van politikailag, jóllehet a gyűlölet olyan mély ellene, mint a Mariana-árok a Csendes-óceánban.
Politikusok tucatjai próbálják felértékelni magukat azzal, hogy megpróbálnak ellenségei lenni, eddig még egynek sem sikerült.
Úgy söpri le magáról őket, mint oroszlán a farkával a legyeket.
Nem vagyok biztos abban, hogyha nyom nélkül el lehetne tüntetni, Orbán életben hagyná - a szó fizikai értelmében is.
Mindenesetre annyit foglalkoztak már vele, hogy az átlagember már csak röhög, vagy legyint egyet, mikor valamilyen ügy kapcsán kísérletet tesznek arra, hogy besározzák, pedig a vazallusok szorgalmasan dolgoznak a "Gyurcsányeliminálás" című projecten.
Tudják, hogy aki ezt a problémát végérvényesen megoldja, annak, de még az unokáinak sem lesz anyagi gondja soha többé, élheti a trafikmilliomosok gondtalan életét az emberi kor végső határáig.
Gyurcsánynak jó természete van, ha nem kapja el a hirtelen világmegváltási láz, akkor rendkívül higgadtan és mértéktartó módon tud reagálni mindenre, az őt ért méltatlan támadásokra is, természetes humorérzékével igen hatékonyan csinál bohócot támadóiból, és még csak udvariatlannak sem lehet nevezni.
Neki a Hibbant Miniszterelnök Úr, akinek megadja azt a tiszteletet, melyet ő soha nem kapott meg tőle, mikor ő volt a miniszterelnök.
Talán ez is a baja.
A magyar politikai kultúrkörben nem értik az árnyalt fogalmazásokat, mindent szó szerint értelmeznek, és ha például azt mondja, hogy „Miniszterelnök Úr ebben az esetben kissé eltért a nyugat-európai államokban szokásos gyakorlattól” abból azt hámozzák ki, hogy hát, hiszen nincs baj, ezt is beszopták, megmondta a Gyurcsány is.
Ezek ebből nem értenek.
Talán erőt kellene venni magán és néha – néha közérthetően fogalmazni: Ostoba köcsög, megsértetted Merkelt, a németeket és az igazságot, menj, és kezeltesd magad, de válassz másik orvost te kártékony féreg, mert a mostani kudarcot vallott!
Ezt ugyan nem szeretnék, kedvenc belvárosi szőrszálhasogatói fintorognának is buzgón, de ebből büdöstalpú ellenfelei legalább megértenék, hogy miről is van szó.
Magyarország nem túlzottan kedveli az udvarias kultúrembereket, az udvariasság errefelé a gyengeség szinonimája, a dominanciát itt verbálisan is ki illik fejezni, abból ért a magyar -mindjárt behúzza fülét-farkát, ha oldalba verik a hólapáttal.
Gyurcsányt eredetileg arra a szerepre szánták, hogy ő lesz a műnyúl a politikai agárversenyen, de valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy az agarak kerülnek az orálszex kellemetlenebbik végére.
Viszont egy dologra kétségkívül rendkívül alkalmas a volt miniszterelnök.
Ha megszólal, azonnal magára vonja a figyelmet, amit mond, az az esetek kilencvenöt százalékában ül, a maradék öt százalék sem hülyeség, legfeljebb vitatható.
Világ röheje, hogy a magyar politikában ő az, akit soha nem lehet rajtakapni szándékos hazugságon, ellenfelei – akik viszont lépten-nyomon hazudnak, lopnak, becsapják a választót - mégis őt vádolják ezekkel, igaz, a Hibbantnál ez bocsánatos bűn, a projekció eltörpül a szociopátia mellett, bátran tekinthetjük az antiszociális személyiségzavar kísérőjelenségének.
Most mikor a magyar lóelhárító csodafegyver rájött arra, hogy fordítva ült a bilire, legjobb ötletnek az tűnt, ha előhúzzák a tarsolyból Gyurcsányt és az őszödi beszéd kiszivárogtatásának témáját, - megvannak a kiszivárogtatók! - ez ugyanis társadalmilag közérdeklődésre tarthat számot, és azt maguk is érezték, hogy a duma, mellyel a Vezér a német választási kampány részévé akarta tenni idióta jópofizását, nem jön be, mindenki érzi, hogy beszólása a bunkóság minősített esete volt.
Azzal a nyilatkozatával pedig, mely szerint neki nincs vitája a német kancellárral, sem a CDU-val, egyenesen nevetséges – mint amikor a gyerek szemtelenkedik az anyjával, és utána kijelenti, hogy nem veszett vele össze.
Terelni kell, szóljon másról a közbeszéd!
Hát akkor jöjjön Gyurcsány.
Csak azt felejtik el, hogy magyarember memória terén lenyomja a kék garamit, melynek emlékezete két másodpercre terjed visszafelé, így aztán, bár valami rémlik, de különösebben nem izgatja már fel egy hat évvel ezelőtti történet,
Viszont a történet ismét rámutat Gyurcsány – talán jóindulatból fakadó – ügyetlenségére a káderpolitika terén.
Ha sorbaállítaná azokat a „híveit” akik becsapták, cserbenhagyták, inkorrektek voltak vele, akkor a sor a Parlamenttől Vlagyivosztokig érne.
A mai történet főszereplője is egy „híve”, aki jobbnak látta a Heti Választ felkeresni választás előtt egy évvel a maga kis történetecskéjével, mint elballagni hozzá és kikérni a véleményét arról, hogy jót tesz-e ezzel az akcióval.
Van, akivel nem bírnak el az ellenségei.
Majd a „barátai” megoldják a problémát.
Az akció egyébként minden reklám-szakkönyv szerint valószínűleg hozott a konyhára Gyurcsánynak, forgalomban tartotta a nevét és módot adott arra, hogy tudatosítsa, hogy a debreceni városházának is jutott szerep a hajdani történetben.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatóinak személye egyszer majd kiderül, és akkor majd tudni fogjuk azt is, hogy a 2006-os Nagy Októberi Puccskísérlet milyen támogatást kapott a Szocialista Párt árulóitól.
De ez már ma is történelem, a puccsista bélyegét akkor kellett volna, azonnal rásütni a Hibbantra, mikor még lángokban állt Budapest, annak lett volna politikai hozadéka - de hát Gyurcsány propagandistái néha mintha elfelejtették volna, hogy kinek dolgoznak…
Vajon tud tanulni a múltból?
Ha igen, lehet még Magyarország miniszterelnöke, habár a jelenlegi politikai formáció erre ma kevéssé látszik alkalmasnak – de teljesen alkalmatlannak sem.
Várni kell, türelemmel.
Úgy látszik, alaptermészete dacára képes erre.
Várjunk hát türelemmel mi is…

:O)))

10 megjegyzés:

Geza írta...

Ma hazajovet kenytelen voltam beulni egy taxiba a csomagok miatt. Mivel nem voltam olyan hangulatban, hogy nagyon beszelgessek, igy aztan nem en kezdemenyeztem a "politikai sikra terelodest", de termeszetesen mikor ez megtortent, hazaig beszelgettunk. Az ur fo problemaja az volt, hogy "de hat nincs igazabol kire szavazni". Mikor egy mas tarsasagban vetodott fel ugyanez a kerdes, hogy miert tortent mindez, ugyanez volt a valasz. Valoszinu, azert az emberek egy resze erzi, hogy valami nem kosher it mar eleg jo ideje. Ennek ellenere, nem latom azt sajnos, hogy mikor fognak eljutni legalabb odaig, hogy elismerjek a tevedesuket es ezzel megalapozzak a talajt a rehabilitaciohoz.

Igen, a stilus es a dolgok nyersebb kifejezese sokszor hasznos lehet. Termeszetesen ezt meg lehet tenni, ha valaki eleg muvelt ahhoz, hogy a nyers gondolatokat is kello stilusban adja elo. En ugy gondolom, amit eddig a DK es elnokei tettek, az belefert a jo stilusba, es egy parrtol varhato hatarok betartasaba. Hogy ez eddig - a rengeteg munka ellenere - nem igen ment at az agyakba az valoban nagyon sajnalatos, de en inkabb hiszek a inteligens "igehirdetesben", mint a kereszteshadjaratban.

Névtelen írta...

Most is - szinte - minden mondattal egyet értek.
Hét éve "fájlalom", hogy Gyurcsány "káderpolitikája nem az igazi", ...azaz nem tudja kiszűrni a környezetéből a "rossz minőségű" embereket.
Az én szememben ez Gyurcsány szinte egyetlen, de minden esetre legnagyobb hibája.
....hogy a maffiózók próbálkoznak? ebben semmi újság.

Névtelen írta...

Én arra azért kíváncsi vagyok, hogy az az anya mikor vágja végre szájon - amúgy emberesen - a büdös kölykét!

neked5gigabájt írta...

Mindenesetre a zemberek mekapták az ujabb gumicsontot. Amig gyurcsányoznak, őszödöznek, találgatnak, addig sem foglalkoznak olyan - a fidesz számára - kellemetlen témákkal mint trafik ügy, felcsuti stadion, merkel-ügy, ujabb különadók, és a gyurcsányozás, őszödözés, kiszivárogtatás alkalmas lehet az ellenzéki pártok összeugrasztásához, az amugy is nehezen kibontakozó összefogást tovább hátráltatja. mert az összefogás a fidesznek nem jó...ezért gyurcsányozni, őszödözni jó, sőt: szükséges.

Névtelen írta...

Eddig csak abban voltam biztos hogy elmegyek szavazni,meg hogy kire nem fogok.De már kezd körvonalazódni,melyik formáció kapja a voksom.(Mindig az MSZP-re szavaztam a múltban)O.

Zsófi írta...

" Talán erőt kellene venni magán és néha – néha közérthetően fogalmazni: Ostoba köcsög, megsértetted Merkelt, a németeket és az igazságot, menj, és kezeltesd magad, de válassz másik orvost te kártékony féreg, mert a mostani kudarcot vallott!
Ezt ugyan nem szeretnék, kedvenc belvárosi szőrszálhasogatói fintorognának is buzgón, de ebből büdöstalpú ellenfelei legalább megértenék, hogy miről is van szó."

Pupunak ebben valószínűleg igaza van.
Csakhogy van olyan ember, aki nem tudja megerőszakolni magát, és képtelen bunkó lenni!
És itt nem a vulgáris beszédre gondolok - lásd őszödi beszéd -, hanem az ellenfél (akár jogos) mocsoklására!
Ez személyiségjegy, amin nem igazán tehető erőszak.

Névtelen írta...

próba

Névtelen írta...

Nem tudom miért szállt el a korábbi hozzászólásom...hozz létre egy önálló blogot üzenettel:-(

Én szeretem Gyurcsány Ferencet, de mégis úgy gondolom, hogy a "restaurálása" a közeljövőben nem fog megtörténni. Egyrészt azért, mert 'face tu face' kevesen értik. Másrészt azért, mert az elmúlt években történészek, politológusok, közírók nem írtak erről népnyelven, vagy csak keveset.
Harmadrészt a társadalmunk nem jogérzékeny.

A restaurálás érzékeny tudományok kooperációja. Ott virágzik ahol ennek kultúrtörténeti hagyománya, igénye, megrendelése - sőt, társadalmi elvárása is van. Szerintem erre még várni kell...

özv. Kussné

Unknown írta...

Egyre jobban egyetértek PuPu! Régóta olvasom az írásait,volt amikor nem teljesen volt azonos a véleményünk, de összességében egy oldalon állunk. Az a félelmem, hogy nem lesz összefogás és maradnak... Számomra ez félelmetes!

kimifan írta...

Pupu - nagyot alkottál, hálás köszönet!!
Tegnap voltam Gyurcsány-fórumon Csornán, és az elnök úr is nagyot alkotott - a Hír tévé tudósítói is szorgalmasan forgattak - már Szombathely óta követték őt...
Az elnök úr hangsúlyozta, ha ő akarta volna valamilyen módon a nem egészen 100 %-os bizonyosságát a kiszivárogtatók kilétéről nyilvánosságra hozni, akkor nem olyan embert keresett volna, aki bármilyen kapcsolatba hozható az ő személyével. Az őszödi beszéd ismételt "forgalomba hozatala" csak Fidesznek kedvez - elterelő hadművelet.
A fideszes stílus utánzatán jókat vigyorogtam, de Gyurcsány maximum káromkodni szokott és olyan szavakat használni mint a francot, egy frászt, és hasonlókat - talán egy picit gyakrabban mint kellene - de nem hiszem, hogy bármikor hajlandó vagy képes lenni az ellenfeleit pocskondiázni. Az már nem ő lenne...